Esti Kurir, 1936. november (14. évfolyam, 252-275. szám)

1936-11-03 / 252. szám

5JS^^!S!il!fiZSIiiSDL52S5lÉtíDS£S!! Előfizetés ^ * TM:T' 10 fillér Budapest, 1936 Főszerkesztő : RASSAY KÁROLY november 3. kedd i ,ifi ............................. ............................................................................................................................................................................................................... Nagyjelentőségű diplomáciai találkozásra vonatkozott Mussolini szenzációs bejelentése A milánói beszéd visszhangja világszerte­­ Francia híradás szerint Horthy kormányzó Ol­aszországba utazik Róma, november 2. (Az Esti Kurír tudósítójának telefon jelentése.) Mussolini miniszter­­elnöknek a milánói Dóm téren tartott beszédét nemcsak az olasz hivata­los és félhivatalos körökben, hanem a legkülönbözőbb forrásokból érkező egybehangzó jelentések szerint világszerte úgy fogják fel a mér­tékadó politikai tényezők, mint óriási jelentőségű események kezdetét.­ Különösen nagy feltűnést kelt a miniszterelnöknek a Népszövetségről mondott kritikája, továbbá a lefegyverzés, a kölcsönös biztosítékok, valamint az oszthatatlan béke kérdéseiben leszögezett álláspontja. Élénken tárgyalják a Magyarországgal kapcsolatban tett kijelentéseit is és találgatják, hogy milyen kapcsolatban lehetnek ezek a Jugoszlá­via felé küldött barátságos üzenettel. Biztosat arról, hogy az olasz kormány milyen irányban óhajtja levonni a közeljövőben a milánói beszédben kifejezésre juttatott felfogás konzekvenciáit, még nem lehet tudni, de kétségtelennek látszik, hogy ez az állásfoglalás sem Olaszországban, sem a külföldön nem marad hatás nélkül a közeljövőben. A Franciaországról, Angliáról, Németországról és Ausztriáról szóló megjegyzé­sekhez is sok kommentárt fűznek és vannak, akik úgy hiszik, hogy az ezekben megnyilatkozó állásfoglalás döntő fordulatot jelenthet a diplomácia frontján. Más részről élénken pertraktálják a kapitalizmus, a demokrácia, a fasizmus és­­ a bolsevizmus célkitűzéseiről és szerepéről szóló fejtegetéseket is és izgalommal várják, hogy az elhangzott szavaknak milyen visszhangja lesz a különböző or­­szágok és a különböző pártok részéről. Kozás konzekvens kifejezője annak az állás­pontnak, amelyet Mussolini a középeurópai kérdésben már évek óta elfoglal. Kétségte­len, hogy ennyire határozottan és ennyire reál­­politikai lehetőségek közé beállítva még egyetlenegy külföldi államférfi sem szö­gezte le álláspontját Magyarország jo­gos aspirációi mellett. Mussolini egész beszéde a békepolitika cél­jait szolgálja s éppen ezért fokozottan je­lentős az, hogy a magyar aspirációk kielégí­tését a gyakorlati béke egyik legfontosabb követelményének jelentette ki.­­ Az Esti Kurír munkatársa ezután az iránt érdeklődött, mire célzott Mussolini, amikor arról beszélt, hogy Olaszország me­leg érzelmeit Magyarország iránt a közel­jövőben «nyilvános és nagyszerű formában» fogják ismét az egész világ elé tárni. Be­avatott helyen erre vonatkozóan csak eny­­nyit mondtak: — Mussolini beszédének ebben a részé­ben a küszöbön álló diplomáciai tanács­kozásokra és találkozásokra célzott. Itt említjük meg, hogy külföldi, elsősor­ban francia lapok híradása szerint Horthy Miklós kormányzó Darányi Kálmán minisz­terelnök és Kánya Kálmán külügyminiszter társaságában a közeljövőben Rómába uta­zik. Mire vonatkozik Mussolini ígérete Mussolini milánói beszéde világszerte kel­­ett feltűnést, de a beszédnek Magyaror­szágra vonatkozó része különösen a magyar közvéleményben ébresztett élénk visszhangot. A milánói nyilatkozatnak egyik leg­jelentő­­sebb része foglalkozott Magyarországgal és a többi között ezeket állapította meg a Ste­­fani Iroda által kiadott hivatalos szöveg szerint: „Mindaddig — mondotta Mussolini —, amíg Magyarországnak nem­ szolgáltatnak igazságot, a Dunamedence kérdéseit nem lehet véglegesen rendezni. A háború igazi megcsonkítottja Magyarország. Négymillió magyar él a mostani határokon túl. Attól a törekvéstől vezetve, hogy eleget tegyenek a túlságosan elvont igazság követelményeinek, más — talán még nagyobb — igazságtalanságot követtek el. Az olasz népnek a magyar nép iránti érzelmeit a magyarok katonai erén­yeinek, bátorságának és önfeláldozó szelle­mének őszinte elismerése jellemzi. Ez az érz­elem egyébként kölcsönös. Talán már a közeljövőben ünnepélyes alkalom nyílik arr­a, hogy az olasz nép ezeket az érzelmeit meg­kapó formában juttassa kifejezésre ország-világ előtt.“­­ Magyarországon osztatlan örömet kel­tett a Duce beszéde, különösen annak Ma­gyarországra vonatkozó része. A megnyilatt Mussolini milánói beszédével kapcsolatban eavatott helyen a következőket mondták az sti Kurír munkatársának: ­ Tetteket kerülik Darányi Kálmán kormányának műkö­désbe lépését mi jóindulatú várakozás­sal szemléltük, ahogy a megnyugvás és a reménykedés érzéseivel nézte azt az egész ország, főként a kormányelnök első nyilatkozata miatt, amelyben han­goztatta, hogy az elvi célkitűzéseket sa­ját egyéni módszereivel kívánja szol­gálni. A jóindulat nem csökkent azóta sem, s maga az, hogy máról-holnapra nem tűnhettek el teljesen azok a jelensé­gek, melyek a közvéleményt az utóbbi években annyiszor nyugtalanították, nem kelthetett csalódást. Beláttuk, hogy nem lehet napok alatt kitakarítani azt, amit négy éven át terjesztettek és te­nyésztettek, nem lehet egyetlen könnyed tollvonással likvidálni a négy esztendőt, amely alatt hivatalos helyekről azonosí­tották a párt ügyét az ország érdekével. De kíváncsian és reménykedve vártuk november elsejét, amikor el kellett dől­nie, hogy a hivatalból és hivatalban tör­ténő párttagdíj-beszedések, melyekben a közvélemény joggal látta a tisztviselői kar és általában a polgárság lelkiismereti szabadságának súlyos sérelmét, az új kormány alatt is megismétlődhetnek-e. Nos, megismétlődtek. A hozzánk érke­zett jelentések szerint most ismét levon­ták a húszfilléres párttagdíjakat a vasúti, post­ai s egyéb közalkalmazottak fize­téséből. Volt, ahol már maga a kifizető altiszt kurtította meg a fizetést a régi módszer szerint és volt, ahol annyi en­gedményt tettek­­ az üres látszatnak, hogy előbb teljes egészében kiadták a fizetést, aztán rövid idő múlva me­gje­­­­lent a kommün emlékeit felidéző „bi­zalmi férfi11 és ő szedte be az alkalma­zottak „önkéntes11 lelkesedésének anyagi kifejezéseit. Tehát, hogy a volt kereske­delemügyi miniszter disztinkciójához hívek maradjunk: volt, ahol „hivatalból 11 és volt, ahol „hivatalban 11 vonták le a tagdíj­járulékot, de valójában mindenütt hivatali presszióval vontak le pénzt a pártpropaganda javára, mindenütt a tiszt­viselők személyi függetlenségét sértették és alázták meg egy kiváltságolt pártpoli­tikai szervezet érdekében. Ugyanekkor pedig tartja magát a hír, hogy a szubvencionált lapokhoz közel­álló vállalatok félmillió pengő adósságá­nak kifizetése irányában gyakorolnak nyomást a kormányra. Mert hiába hord­tak el százezreket és milliókat az adó­fizetők pénzéből — elszámolás nélkül kezelt alapokból és álcímeken elköny­velt összegekből — hiába szórták ga­­vallérosan a polgárok pénzét a személyi kultusz és a pártkorteskedés napi nyom­tatványainak terjesztésére, ama döm­pingsajtó árnyékában, amely állítólag a maga „népszerűségével i1 ingerli a füg­getlen lapokat, mégis kifizetetlen tarto­zások keletkeztek, s bármilyen megdöb­bentő, arról van szó, hogy ráadásul az eddigi terhekre, még ezeket az új terhe­ket is a közösség nyakába akasszák. A NEP-jelvényes főispánok tovább fe­szítenek a hatósági pártatlanság elvének megcsúfolására, az egypárt­állam alkot­mányellenes gondolatának megvalósí­tása érdekében létesült intézmények változatlanul nyomasztják és fojtogat­ják a szabadságot... Elérkezett az ideje, hogy ezekkel a jelenségekkel szemben a miniszterelnök kilátásba helyezett egyéni módszereinek konkretizálását reklamáljuk. Várjuk a határozott kijelentéseket, amelyek fel­szabadítják a köztisztviselőket a meg­alázó nyomás alól, amelyek megnyug­­­­tathatják őket, hogy ezentúl nem lesz Francia politikai körök véleménye Páris, november 2. (Havas) Mussolini milánói beszédét itt tartózkodással fogadták. Első pillantásra úgy látják, hogy az olasz kormányfő beszé­dének lényeges részei nem annyira a francia-olasz viszonyra vonakoznak, mint arra a külpolitikára, amelyet a Duce ezentúl követni kíván. Nem­ titkolják, hogy Róma általános állás­­foglalása a locarnói értekezletet előkészítő tárgyalások terén, a Duce egyes nyilatkoza­tai pedig a középeurópai és földközi-tengeri problémák tekintetében nehézségeket idéz­hetnek fel. Mindazonáltal azt tartják, hogy e beszédet, tekintettel a benne felvetett kér­dések fontosságára és ezek közelebbi meg­határozásának szükségére, előbb gondosan tanulmányozni kell s csak azután lehet ille­tékes véleményt mondani róla. (Folytatása a 2. oldalon)

Next