Esti Kurir, 1938. május (16. évfolyam, 97-121. szám)

1938-05-01 / 97. szám

2 Anglia politikáját — mondjuk beavatott körökben — az az óhajtás irányítja, hogy tisztázni kell az összes függőben lévő európai kérdéseket s ennek a célnak az érdekében jogi formu­lák helyett a valóságot kell figye­lembe venni. Ez az elgondolás vezette az angol kormányt akkor is, amikor meg­állapodást kötött Olaszországgal a spanyolországi önkéntesek haza­szállítására vonatkozóan. Ebben a politikájában az angol kormány nem zavartathatja magát a spanyol tiltakozás által sem. A spanyol jegyzékre Anglia egészen röviden fog válaszolni s ez a válasz csu­pán arra szorítkozik majd, hogy tudomásul veszi a köztársasági kor­mány jegyzékének átvételét. Berlin, április 30. (Német Távirati Iroda.) A Berli­ner Tageblatt „Háború arany go­lyókkal" című­ cikkében állást foglal az ellen a London­ban előterjesztett francia terv ellen, hogy nyújtsanak pénzügyi segítséget Csehszlovákiának. A lap hangsúlyozza, hogy Anglia józan megértéssel szintén ellenezte a tervet. Még akkor is — írja a lap —, ha Anglia megengedhetne magának bizonyos kíméletlenségeket fennálló birodalmi gazdasági rendszerével szemben, London számára még ak­kor is feltétlenül gyanússá kell ten­nie ezt az üzletet a párisi „megbé­kélési terv“ kézzelfogható politi­kai célzatosságának. Franciaország angol pénzzel akarja megvásárolni a csehszlovák állam fele lakossága elleni igazságtalanságok fenntartá­sát. Úgy látszik azonban, hogy az ilyenfajta vállalkozás hasznossá­gába vetett reménykedést min­denütt meglehetős kétkedéssel fo­gadták (MTI.) VÁRA­TLAN szabadságra ment az OTI egyik alelnöke A Társadalombiztosító Intézet tisztviselői között ma délben meg­­lepetésszerű hír terjedt el. E hír, amelyet jól informált helyen is megerősítettek, arról szól, hogy Horváth Kornél dr., a Társada­lombiztosító Intézet nemrégiben kinevezett alelnöke a belügy­minisztériumban történt kihall­gatása után azonnal szabadságo­lását kérte, amit meg is kapott. Horváth Kornél dr. szabadságo­lása annál nagyobb meglepetést keltett, mert tudvalévően a Társa­dalombiztosító Intézetnél erélyes vizsgálat indult, meg a legutóbb le­leplezett nyilas szervezkedéssel kapcsolatban és e vizsgálat során több tisztviselőt és vezető állásban lévő főtisztviselőt, közöttük Hor­váth Kornélt is, kihallgattak. Hogy az egyébként egészséges Horváth Kornél hirtelen szabadság­­kérése mögött milyen motívumok húzódnak, azt egyelőre pontosan nem lehet megállapítani, tény azon­ban, hogy az aránylag fiatal alelnök bizonytalan időre kérte a szabad­ságot, s azt sem tudják bizonyosan, hogy visszatér-e még a Társadalombizto­sító Intézet kötelékébe. Újabb bizonyítást rendeltek el a csömöri állomásfőnök perében Érdekes fordulat történt ma ab­ban a nemzetgyalázási bűnperben, amelynek Rotschild Géza, a HÉV volt csömöri állomásfőnöke a vád­lottja. Annak idején feltűnést kel­tett, hogy Endre László, mint gödöl­lői főszolgabíró, Rotschildot inter­­váltatta s ezt azzal okolta meg, Tilent Magyarország legnagyobb kávészaküzlete idén is kiállította közismert miniség-amit Ne mulassza el pavil­onunkat a­­Budapesti T­emzetközi Volsdam felkeresni és a kiállított áruk minőségéről a helyszínen meggyőződést szerezni hogy az állomásfőnök kommunista érzelmű. Erdélyi Lóránt alispán azonban az internáló végzést fel­függesztette és az internálást meg­szüntette. Később Rotschild Géza ellen nemzetgyalázás címén eljárás in­dult, miután feljelentést tettek el­lene, hogy a szovjeturalmat dicsőí­tette, ugyanis a homokára mutatva, így nyilatkozott: „Itt nem a kettős­kereszt működik, hanem a vörös kalapács". A feljelentések alapján az ügyészség a rendtörvénybe üt­köző izgatás és nemzetgyalázás cí­mén vádiratot adott Rotschild ellen s a büntetőtörvényszék több terhelő tanú kihallgatása után Rotschild Gézát öthónapi fog­házra és háromévi jogvesztésre ítélte. Fellebbezés folytán ma került ez a bűnper az ítélőtábla Harmath­­tanácsa elé. A táblai tárgyaláson dr. Riesz István védő egész sereg tanú kihallgatását indítványozta, akik­nek vallomása megcáfolja a tör­vényszék előtt kihallgatott tanuk kijelentéseit. A tábla a védő indítványának helyt adott, elrendelte ezeknek a tanuknak a kihallgatását és a törvényszék előtt kihallgatott tanukkal való szembesítését. A tábla határozata alapján most már a törvényszék számos újabb tanút fog kihallgatni, annak bizo­nyítására, hogy Rotschild Géza va­lóban megtette-e az inkriminált ki­jelentéseket vagy sem. Az Esti Kurír szerkesztő­ségének telefonszáma: 1-285-36 ESTI KURÍR Ünnepi játékok Pécsett Pécs városa az idén, a kettős szentévben, első apostoli királyunk és az eucharisztikus világkongresz­­szus évében harmadízben rendezi meg ünnepi szabadtéri játékait. Az idei pécsi ünnepi játékok mű­során újból Ujházy György i Missa Solfemnist­e szerepel. Csakhogy az idei pécsi ünnepi játékokat már nem a hivatalos város, hanem Pécs város közönsége rendezi. Az ünnepi játékok rendezésére, a szükséges anyagi feltételek lehetővé tétele cél­jából ugyanis Pécsett társadalmi egyesület alakult, amelynek tagjai (egyesek, jogi személyek, pártoló, rendes és alapítótagok­ anyagi ere­jükhöz mérten járulnak hozzá az ünnepi játékok költségeihez. A Pécsi Ünnepi Játékok Barátainak Társasága tagjai az alapítótagok kivételével azonban tagsági díjuk teljes összegét jegyekben kapják vissza — ennélfogva a társasági tag­ság külön megterhelést a pártoló és rendes tagokra nézve nem is je­lent. Ilyen körülmények között kez­dődtek meg Pécsett az idei ünnepi játékok előkészületei, amelyeknek külön jelentőséget kölcsönöz, hogy azokat felvették az eucharisztikus világkongresszus hivatalos pro­gramjába. U­jházy György remekét Táray Ferenc, a Nemzeti Színház kiváló művésze rendezi, a szcenikai veze­téssel Horváth Jánost, a Nemzeti Színház zseniális díszlettervezőjét, a játékmesteri teendőkkel Sándor Jenőt bízták meg és a liturgikus dráma egyes szerepeire Lehotay Ár­pádot, Táray Ferencet, Toronyi Imrét, Gellért Lajost, Hajmássy Miklóst, Lázár Tihamért sikerült megnyerni. A Liszt-mise szólamait Hámory Imre és Laczó István, a Magyar Királyi Operaház tünemé­nyes hangú fiatal művészei ének­lik. A kétszáz tagú énekkart, 120 tagú zenekart (magában foglalja a pécsi dalos egyesületek válogatott énekeseit és az európai hírű Grego­rián-kórust) Hadányi Antal hon­védkarnagy vezényli, akinek irányí­tásával már harmadik hónapja folynak az ének- és zenekari pró­bák. HIVATALOS VALUTA­­ÉS DEVIZAÁRFOLYAMOK Pénznemek: Pénz Áru Angol font (1 font) 16.85— 17.05 Belga (100 balga) 58.75— 57.35 Cseh korona (00 cseh kor.) 10.— 11.70 Dán korona (100 korona) 75.10— 75.80 Dinár (10­1 dinár) 7.15- 7.70 USA dollár (100 dollár) 336.80-340.80 Francia frank (100 frank) 10.05—10.55 Hollandi forint (100 frt) 187.80—189.80 Lengyel zloty (100 zloty) 60.00- 61.40 Lei (100 lei) 2.50- 2.80 Léva (100 leva) 3.60— 4.00 Líra (100 lira)*) 16.90— 17.90 Norvég korona (100 kor.) 84.55— 85.45 Svájci frank (100 frank) 77.60— 78.50 Svéd kor. (100 svéd kor.) 86.70- 87.60 Kanadai dollár 332.00-337.00 (­ 500 és 1000 lírás bankjegyek kivétele:*L Külföldi valuták: Amsterdam 100 holland frt 188.20—189.80 Athén 100 drachma 3.025— 3065 Belgrád 100 dinár 7.82- 7.88 Berlin 100 márka 135.70-136.70 Brüsszel 100 belga 56.93— 57.37 Bukarest 100 lei 3­41- 3.44 Kopenhága 100 dán kor. 75.30— 75 L­ London 1 font sterling. 16.86— 17.01 Paris 100 frank 10.21- 10.59 Milano 100 líra 17.66— 17.8864 Newryork 100 dollár 338.20-340.80 Oslo 100 norvég korona 84.75— 85.45 Prága 100 szokol 11.79— 11.93 Szófia 100 leva 4.11— 4.15 Stockholm 100 svéd korona 86.925— 87.625 Varsó 100 zloty 63.75— 64.25 Zürich 100 frank 77.80- 78.50 — Bajtársi találkozók. A volt m. kir. 11. honvéd-lovashadosztály és az eh­hez tartozó volt m. kir. debreceni 2., szegedi 3., kassai 5. és marosvásár­helyi 9. honvédhuszárezredek és a vi­lágháború alatt a 11. hadosztályhoz más ezredektől odavezényelt altisztek és huszárok Budapesten Takács Mik­lós vendéglőjében (Boráros-tér és Rá­­day­ utca sarok) május 8-án, vasárnap délután 3 órakor hadosztálytáborozást rendeznek.­­ A volt 310-es honvédek május 7-én, szombaton este 8 órai kezdettel a Kakaskapu-vendéglő kü­löntermében (II., Pálffy-tér 5) bajtársi összejövetelt tartanak, amelyre a ked­vezményes utazás lehetőségére való tekintettel különösen a vidéken lakó bajtársak és családtagjaik megjelené­sét kérik.­­ Az asszony kötelessége törődni azzal, hogy bélműködése rendben le­gyen, amit pedig úgy érhet el, ha reg­gelenként éhgyomorra egy félpohár természetes „Ferenc József] keserű­­vizet iszik, amely enyhén és kelleme­sen, pontosan és biztosan szabályozza az anyagcsere folyamatát. Kérdezze meg orvosát. 1938 május 1! Egy bécsi bútorgyáron tragédiája Prága, április 30. A Prager Tagblatt jelenti Bécs­­ből: Megrázó családi dráma történt tegnap Bécsben: Max Bergmann bútorgyáros egész családjával öngyilkosságot köve­tett el. Először a gyáros végzett magá­­val, azután a felesége, fia, veje és leánya lett öngyilkos. A gyáros leánya, mielőtt megölte magát, végzett hathónapos gyerme­kével. Világéletében rendőr akart lenni a „17 éves hatósági közeg Beszélgetés a „varsmegyei” Góth Jánossal, akit kitüntetésre terjesztett fel a törvényszék­ ­— ... a rendőr belefújt sípjába ... mi futásnak eredtünk, a rendőr pedig kivont karddal utánunk... Pár száz méter futás után, amikor hátranéztem, megdöbbenve láttam, hogy egy nyurga fiatalember lohol a nyomomban. A rendőrök messze lemaradtak, a fiú csudára bírta az iramot. Majd amikor utolért, mint egy vad tigris vetette magát a nya­kamba és lehúzott a földre... Én egy kővel véresre vertem a fejét, fojtogattam, arcba boxoltam, de min­den erejével a hajamba csimpasz­kodott, majdnem leharapta az ujja­mat, úgy hogy képtelen voltam megszökni. Addig cibált és birkózott velem, míg a rendőrök odaértek és őrizetbe vettek ... Ha nincs ez a kis nyápic pióca, akkor­­meglógtam­ volna... A „hatósági közeg” A «kis nyápic piócát, névszerint Góth János 17 éves kifutófia kissé feszengve bár, de bátran, piros arc­cal ül jobb kéz felől a padon. Az egész a napokban játszódott le a pestvidéki törvényszék Szilágyi­­tanácsa előtt, ahol egy atlétatermetű­ hatalmas erejű rovottmultú napszá­mos, Harangozó Nándor fosztogatás vádjával terhelten állott a bíróság előtt. A törvényszéki tárgyalás érdekes eseménnyel zárult. A vádlott Ha­rangozó Nándort nemcsak lopás kí­sérlete miatt mondotta ki bűnösnek a törvényszék (az ügyész csak ez­zel vádolta), hanem hatósági közeg elleni erőszak bűntette miatt is és együttesen kétévi­­egyházra ítélte. — Ez a fia — mondotta dr. Szi­lágyi Sándor tanácselnök indokolá­sában — a törvényszék megítélése szerint mint a rendőrök segítőtársa «hatósági közegnek» tekintendő és ezért ebben a bűncselekményben is bűnösnek mondották ki a vádlottat. Góth János különben teljes dicsére­tet érdemel bátor és hősies maga­tartásáért, mert testi épsége veszé­lyeztetésével üldözőbe vett kültelki sikátorokon keresztül egy trafik­gengsztert. Éppen ezért az iratokat átküldjük a főkapitányságra azzal az óhajjal, hogy Góth Jánost kitün­­ tetésre terjesszék fel.)­­ A kifutógyerek álma így lett Góth János tizenhét éves ki­futóból „hatósági közeg". De hiszen érthető is, mert „vazsmegyei“ gyerek. Büszkén vallja: — ... Vazsmegyei vagyok kérem. Csak mult év szeptemberében jöttem fel Pusztarádócról Pestre, illetve ide, Rákospalotára, a Dugonich­ utcába, a Vidasa fűszer­ kereskedésbe kifutónak. Góth Jánosnak ugyan kevés dolga van a fűszerrel, a fűszerkereskedés tejelosztó szerepet is játszik és Góth Jancsi szállítja a rákospalotaiaknak hajnali három órától a friss tejet. Nagyon meg van elégedve sorsával. Sokkal jobban érzi magát Pesten, mint falujában, ahol kocsisgyerek volt, de úgy látszik a szimpátia régi a tejjel kap­csolatban, mert otthon is tejet szállí­tott. A­­hőstest esetről nagyon szeré­nyen nyilatkozik: — Nem volt az kérem semmi, a biz­tos úr nehéz bundában volt, nem tu­dott gyorsan futni, hát én utána ered­tem, oszt addig lógtam rajta, amíg csak a rendőr oda nem ért. — Nem féltél attól a nagy ember­től? — Hát félni nem féltem, de azért... a fene megegye, jól helybenhagyott. Azután kifaggatjuk nagy vágyáról. — Világéletemben — mondja kipi­rosodott arccal a tizenhétéves­­ható­sági közeg. — rendőr vagy csendőr akartam lenni. Arra a kérdésre, hogy miért, kere­ken így felel: — Hát, hogy ettől a sok gazember­től megtisztítsam a városokat, meg a falukat... Mert tetszik tudni, nagyon sok zsiványember van... Most büszke a törvényszéki ta­nácselnök dicséretére, de csak mód­jával, amint az egy avazsmegyei le­ventegyerekhez-­ illik. A kitüntetést nagy-nagy szívreménykedéssel várja és a szeme csak úgy csillog arra a gondolatra, hogy ez a bátor szerep­lése talán közelebb viszi őt nagy vá­gyához s talán egyszer tényleg: rend­őr lehet. Mert hogy annak Való, az biztos. ­ Mély fájdalommal jelentjük, hogy­­ Fritz Mihály I­I szobrász, a milánói nemzetközi kiállí­ ft­a­tás aranyérmének tulajdonosa, munkás­ág­y életének 80-ik évében csendesen el- ■ 9 hunyt. Vasárnap, május 1-én d. u. fél 5 B 9 órakor, a rákoskeresztúri újtemető ha- 1 G9 9 lottasházából kísérjük örök nyuga- 2B 9 lomra. K Fritz Mihályné szül. Rieger Paula fe- 9 faj fesége, Marót! Gézáné szül. Fritz Leó- B­i­­poldina leánya, Marót! Géza veje, dr. 9| 9 Bródy I­ászló és felesége szül. Marót! B 9 Dorottya unokái, Bródy Tamás, And- H M­rás és Ferenc dédunokái 9 Az engesztelő szentmiseáldozat ked­­d­e­den reggel 7 órakor lesz a Mária Ter­­­rézia-tér­i róm. kat. templomban. szül. Boron Emma, türelemmel viselt­e 9 hosszú szenvedés után, éltének 83-ik BH évében, f. hó 29-én elhunyt. Temetése május hó 1-én, vasárnap ggy d. e. fél 12 órakor lesz az uj Óbudai bécsi-uti izr. temető halottasházából. ÁLDÁS EMLÉKÉRE. (1-nt.)­ Mély fájdalommal jelentjük, hogy ij! özv. Pollitzer Miklásé !

Next