Esti Kurir, 1939. február (16. évfolyam, 26-48. szám)
1939-02-01 / 26. szám
, / // I . Budapest, 1939 Főszerkesztő: RASSAY KÁROLY február 1, szerda ................................................. KÉPTELENSÉG ÖT ÉV ALATT PÓTOLNI AZ ELTÁVOLÍTANDÓZSIDÓKAT GRATZ GUSZTÁV NAGY BESZÉDE A ZSIDÓJAVASLAT BIZOTTSÁGI TÁRGYALÁSÁN Háromnapi szünet után a képviselőház egyesített bizottsága nagy érdeklődés mellett folytatta a II. számú zsidójavaslat tárgyalását. A bizottság ülésén Péchy László elnökölt és jelen volt Tasnády Nagy András igazságügyminiszter, tizenkét óra után pedig Imrédy miniszterelnök is megjelent a bizottság ülésén. lat nyomása elől nem lehetett kitérni. Ő ugyanis nem látja azokat a belső politikai erőket, amelyek a kormányt a társadalmi és gazdasági radikalizmusnak erre a vonalára kivédhetetlenül kényszerítették. Ha pedig nem belső erőkről van szó, hanem máshonnan jelentkező szuggesztiókról, ezeknek a szuggesztióknak a javaslat végrehajtása nyomán jelentkező súlyos gazdasági következmények ismeretében mindenkinek kötelessége ellentállni. A közhangulat kialakulásának kérdésében nem mentheti fel a kormányt a politikai felelősség alól. Ennek a közhangulatnak a felidézésében a kormánynak magának sajtója révén döntő szerepe volt. — Ausztria csatlakozásának és a szudétanémet területek bekebelezésének figyelembevételével a Németországba irányuló magyar kivitel a teljes kivitelünk 47—48 százalékát teszi ki, míg ezzel szemben Németország összbehozatalában a magyar származású behozatal csak 3 százalékkal szerepel. Ennek a két számnak a szembeállítása nyilvánvalóvá teszi, hogy a magyar gazdasági élet nemzetközi kapcsolatai a szükséges kiegyensúlyozódás helyett bizonyos irányban egyoldalúan fejlődnek. A „zsidó vállalatokról” Rámutatott ezután Knobh Sándor arra is, hogy súlyos veszélyeket rejt magában a zsidó vállalat fogalmának megteremtése. Ez azt jelenti, hogy magánkézben lévő zsidó vállalatok fennmaradásának gazdasági feltételei a jövőben nem lesznek meg és ezeknek a vállalatoknak a tulajdonosai éppen ezért e vállalatoktól majd szabadulni igyekeznek. Nem látja azonban a tőkeerős kezeket, amelyek e vállalatok megvásárlására alkalmasak lennének. A földreformtervezet mostani megoldása révén sem szabadulnak fel olyan tőkék, amelyek az iparban tudnának elhelyezkedni a jövőben. A piacra kerülő iparvállalatoknak bankok által történő megvásárlásai helytelen fejlődés volna. A leghatározottabban szembe kell szegülni olyan törekvésekkel, amelyek értelmében ezeket a vállalatokat esetleg az állam váltaná magához, mert ez a gazdasági szocializálás irányába vinné az országot. Könnyen megtörténhetik ennélfogva, hogy a piacra kerülő ipari vagyonok egy része idegen kezekbe kerül, amire annál inkább megvan a mód, mert ezek a vagyonok a mai tőzsdei árfolyamok mellett értékük egyharmadyáért vásárolhatók meg. Hangsúlyozta Knob Sándor, hogy, rendkívül súlyos aggályai vannak a javaslattal szemben az ország belső társadalmi kohéziója szempontjából is. 8.900.000 embernek a nemzeti közösségből, és a közös gazdasági erőfeszítésekből való intézményes kirekesztése szubverzív elemekké tesz százezreket, és ezek száma, még gyarapodni fog azokkal, akiknek exisztenciája a zsidóság által megteremtett munkaalkalmakon alapul. A kivándorlásra történő utalás a törvényjavaslatban üres illúzió, amely nem hozhat megoldást. 6—700.000 embernek az országból való eltávolítása, még ha a tehetősebbek itt is hagyják a vagyonukat, a Meizler-féle 2000 pengős fejkvóta szerint is 1200—1400 millió pengő külföldi valutának a rendelkezésre bocsátását tenné szükségessé. Ennek az összegnek külföldi kölcsön alakjában való előteremtésére nem tartja elég erősnek az országot. Kifejezte végül azt a meggyőződését, hogy ha a kormány az országban elhatalmasodott demagógiától függetlenítve magát, mérlegelte volna ezeket a gazdasági szempontokat, a javaslat ebben a formában nem kerülhetett volna a parlament elé. Haám Artúr felszólalása után Glatz Gusztáv mondott nagy beszédet. Knob Sándor a javaslat ellen Knob Sándor szólalt fel elsőnek a zsidójavaslathoz. Véleménye szerint a magyar gazdasági élet mértékadó tényezői hosszú évek óta nagy nyugtalansággal látták azt az aránytalanságot, amely a gazdasági életben a zsidóság javára a keresztény magyar értelmiség hátrányára kialakult, mert tisztában voltak azzal, hogy ez előbb-utóbb olyan belső szociális feszültségekhez fog vezetni, amelyeknek következményeit elsősorban a gazdasági élet lesz kénytelen viselni. Ez a magyarázata annak, hogy mint a magyar ipar egyik exponense, az úgynevezett egyensúlytörvény vitájában nem szólalt fel, mert az volt a meggyőződése, hogy bár az első zsidótörvény elkanyarodást jelent fontos elvi szempontoktól és gazdasági princípiumoktól, az előbb említett szociális feszültség levezetése miatt elkerülhetetlen. Ezúttal azonban lehetetlen hallgatással napirendre térni a kormány által benyújtott javaslat felett, amely mélyen belenyúl a gazdasági élet szerkezetébe és végső kihatásaiban megbolygatja a gazdálkodás alapvető elveit is, ami egyúttal azt jelenti, hogy előreláthatólag rendkívül súlyos károkat és zavarokat fog felidézni. Sajnálattal látja, hogy sem ennek a javaslatnak, sem pedig az egyensúlytörvénynek az indokolása nem tárgyilagos társadalompolitikai stúdium, mert ha az lenne, akkor lehetetlen volna nem szólnia a zsidóságnak a magyar hitelszervezet és az ipari organizáció megteremtésében vállalt rendkívül fontos szerepéről. Hangoztatta Knobh Sándor, hogy arra sem lehet hivatkozni a javaslat előterjesztésénél, hogy a közhangú Ami megoldhatatlan feladat A javaslat bírálatára tért át ezután Knobh Sándor és foglalkozott a belső szociális feszültséggel, amelynek egyik oka a nemzeti jövedelem csekély volta, a szociális juttatások aránytalansága, a mezőgazdasági tömegek rovására. Rámutatott arra, hogy ez a helyzet azt a feladatot rójja ránk, hogy, az ország gazdasági erőinek növelésére törekedjünk, annál is inkább, mert külpolitikai viszonyok alakulása parancsolólag erre kényszerít bennünket. Nem kétséges ugyanis, hogy a háború után kialakult európai status quo megváltoztatását célzó folyamat nem állott még meg. Az sem vitás, hogy bár Hitler kancellár tegnapi beszéde a békés törekvések szolgálatában állott, Németország a világpolitikában a maga hatalmi birtokállományának növelésére gondol. Ha ezekből a törekvésekből háborús konflagráció támad, Magyarország előreláthatólag nem maradhat passzív szemlélője az eseményeknek. Ez a világpolitikai helyzet is arra kötelez tehát hogy az ország gazdasági erőforrásait gyarapítsuk, a zsidójavaslat végrehajtása nyomán azonban gazdasági életünk fejlődése ellenkező irányba terelődik. Teljes felelősséggel állítja, hogy abból a 38—40.000 emberből, akik az ipar értelmiségi munkaköreiben dolgoznak, 16—18.000 embernek a leváltása — amit a törvényjavaslat előír — megoldhatatlan feladatot jelent. Elsősorban azért, mert számbelileg egyáltalában nem áll rendelkezésre ennyi ember és nem áll rendelkezésre annyi alkalmas és megfelelő ember, aki a leváltandókat pótolni tudná. Ez azt jelenti, hogy az ország ipari apparátusa teljesítőképességét illetően gyengülni fog, ami katonai szempontokból is megfontolást érdemel. " —Számolni kell azzal is — folytatta bírálatát Knob Sándor —, hogy az elproletariálózódásra kényszerütltt 6—700.000 főt kitevő zsidóság fogyasztása lényegesen megcsappan. Számolni kell azzal is, hogy meglévő gazdasági kapcsolataink meglazulnak és a magyar kivitel megcsökken olyan országok felé, amelyek a zsidókérdés rendezésének Középeurópában kialakult módjával szemben állanak. Ezeknek a körülményeknek a következménye az lesz, hogy a mezőgazdasági termelés feleslegeinek elhelyezése körül nehézségeink támadnak és ezeknek a feleslegeknek az értékesítésénél az eddiginél is nagyobb mértékben leszünk ráutalva Németországra. Gratz Gusztáv beszéde Beszédének elején Gratz Gusztáv kifejtette, hogy ő is osztja azok nézetét, akik szerint a zsidóság faj, amelynek speciális fizikai és lelki sajátosságai vannak. — Amikor — folytatja Gratz Gusztáv — a fajok, vagy mondjuk, a közös faji tulajdonságok létezését egyáltalában nem akarom kétségbe vonni, mindjárt hozzá kell tennem, hogy a lelki sajátosságoknak a származás folytán előálló különbségeit nem tartom távolról sem a leglényegesebbeknek mindazon különbségek között, amelyek az embert az embertől, nem mondom, hogy elválasztják, hanem megkülönböztetik. A lelki sajátosságok — sőt még a fizikaiakénak is — kialakulására még egy másik fontos tényező is gyakorol befolyást és ezt azok az életviszonyok adják meg, amelyekben az emberek egyes csoportjai élnek és amelyeknek az ő lelkiségük kialakulásában legalább ugyanannyi, sőt esetleg sokkal nagyobb szerepük van, mint a közös elődöktől való leszármazásnak. Ezt is mindenki megérzi, anélkül, hogy a faji kérdésekről sokat gondolkozott vagy azokat külön tanulmány tárgyévá tette volna. Ha valamely idegen országban járunk, ott önkénytelenül is megérezzük azt, hogy azoknak, akikkel ott érintkezünk — legyenek azok olaszok, vagy franciák, vagy angolok, vagy mások — a mienktől eltérő lelkiségük van, amelyet egyedül faji alapon nem is lehet megérteni. — Az Angliában és Amerikában élő angolszászoknak pl. teljesen azonos a faji leszármazásuk, mégis évtizedről évtizedre fokozódó különbségek vannak köztük életfelfogásuk, értelmi és jellembeli sajátosságaik között. Ezeket nem lehet másként magyarázni, mint azzal, hogy az egyaránt angolszász eredetű egyének egyfelől Angliában, másfelől Amerikában különböző életviszonyok között, más-más állami, társadalmi, fgwlaftfiff vagyr