Esti Ujság, 1938. április (3. évfolyam, 74-97. szám)

1938-04-01 / 74. szám

Budapest, 1938 április 1. Harmadik évf. 74. sz. Szerkesz­tőség, kiadóhivatal, szinházjegy- és utazási iroda, Budapest, VIII. József­ körút 5. Postatakarékpénzt. csekksz. sz. 49.927. Péntek Ars Előfizetési ár egy hónapra 2.20 P,­negyedévre 6.60 P. Egyes szám ára hétköznap és vasárnap 10 fillér. A szerkesztőség, kiadóhivatal, színházjegy- és utazási iroda telefonja :­1-444-00 * iff­iára siet a mai sorsdöntő napokban a német, a lengyel, a tót. Egy táborban lehet csak helye a magyarnak is. Mert most, amikor elérkezett az ideje annak, hogy a dunai népek, az el­nyomottak, a haladásból, a gazdasági fejlődésből és az önrendelkezésből ki­zártak, végre érvényesítsék az élethez való jogaikat, senki sem lehet semle­ges, sem pedig érdektelen. Mindnyájan felelősek vagyunk és csakis rajtunk múlik a siker. A történelmi idők pa­rancsszava az, hogy minden nemzet te­remtse meg politik­ai egységét. — Ez a lényege a szlovenszkói magyar párt most kibocsátott felhívásának, amelyet itt, a kilencmilliós csonkaországban nem lehet meghatottság nélkül olvasni. Az elszakított felvidéki magyarság üzent most minden magyarnak és mi súlyos történelmi mulasztást követnénk el, ha ezt az intelmet a trianoni hatá­ron innen is­­ nem szívlelnek meg. A mai Magyarországon húsz éve él­jük a nemzeti önállóság és független­ség életét. Soha senki egy percre sem csorbíthatta meg nyelvünkhöz, faji és kulturális létünkhöz fűződő jogainkat. Ugyanakkor az idegen államok hatá­raiba szorított három-négymilliós ma­gyarság kétségbeesett harcot folytatott puszta létezéséért. Húsz­ év óta nem múlt el nap, hogy Erdélyben ne köve­tett volna el a román impérium vagy az alantas hatóság valamilyen merény­letet, jogfosztást a magyarok gazda­sági és nyelvi jogai ellen, a Felvidéken pedig ma is vidáman virágzik a nem­­zetietlenítés cinikus politikája. Erdély­ben mégis új erőre kapott a magyar szellemiség: irodalom, művészet és kul­túra sárja ázott ki, áttörve az elnyoma­tás fagyos kényszerűségét s a magyar faj új gazdasági haladást, szövetkezeti szervezkedést teremtett. A Felvidéken most születik meg az erős magyar egy­ség, az a tábor és az az öntudat, amely már leszámolt a műkedvelő demokrácia tetszetős, de üres formáival. A szer­vezkedés, a politikai akció alapja ná­luk most már csak ez az egyetlen egy­szerű igazság: a magyarnak lenni... A nemzeti erők feltétel nélkül való egyesítése egyebütt is megindult, min­denütt, ahol a nagy német birodalom feltámadásának tényéből levonták a végső következtetést és felismerték a nemzeti gondolat teremtő, irányító és a káoszt renddé kristályosító hatalmát. A német eredmény szuggesztív erővel sugárzik szerte az egész háborgó lelkű Európában, sőt a nagy tengereken túl is. Az emberiség rádöbben arra, hogy valami­­ alapvető igazságot elfelejtett, elhanyagolt és érzi, hogy elbukik a nemzetek harcában, ha nem tér meg a fajtájában, hagyományában, múltjában és minden idegszálában élő politikai egységhez. Nekünk most azok­ adták meg a példát, akikből csaknem egy em­beröltőn keresztül tervszerűen irtották a magyar politikai egység érzését, akik közül mindig szívesen látta az idegem, hatalom a renegátokat, de kérlelhetet­lenül űzte, hajszolta a híveket. Nézzen mindenki őszintén és elfogulatlanul az elszakított magyarság­ lelkiismeretének tükrébe, aki még most is belpolitikai szőrszálhasogatást végez és rémüldöző idegállapotát vetíti a fórumokra. Néz­zen bele, és szégyelje magát! Erélyes intézkedésekkel vet véget a kormány a hisztéria-terjesztésnek Gyors tempóban készülnek a beruházási és pénzügyi javaslatok A Nemzeti Egység Pártja csütörtökön este értekezletet tart, melyet politikai körökben nagy érdeklődéssel várnak. Mér­tékadó politikusok azt remélik, hogy ez az értekezlet s az ott elhangzó megnyilatkozások véglegesen pontot tesznek arra a hisztérikus hangulatra, melyet baloldali körök minden tárgyi alap nélkül, saját érdekeik védelmében igyekeztek a legutóbbi hetekben kialakítani az ország köz­véleményében. V . ü­­­tésekre fecsérelje idejét akkor, amikor­­ gyors tempóban dolgozik a megvaló­sítandó nagy szociális reformok, első­sorban a győri program végrehajtásán. Egyébként is a nemzeti közvéleményt ép­­p­en ezek a cselekedetek nyugtatják meg, szemben minden zavart keltő szándékú hangulattal. A Nemzeti Egység Pártjában teljes mértékben elítélik a baloldali köröknek ezt a hisztérikus hangulatát és helyeslik a kormánynak azt az elhatározását, hogy erélyes kézzel kíván véget vetni ennek az indokolatlan, nemcsak a politikai, hanem a gazdasági életet, is veszélyez­tetni alkalmas rémhírterjesztésnek. A baloldal a győri programot szeretné elgáncsolni A poitikai életben ezekben a legutóbbi hetekben érdekes jelenségek voltak tapasz­talhatók. Amíg egyik oldalon teljes­ egy­ségben és zárt sorokban állnak a Nemzeti Egység Pártjához tartozó képviselők a kor­mány mögött s nemcsak higgadt nyuga­lommal, de határozott optimizmussal ítélik meg a helyzetet,­­ a másik oldalon, a kor­mánypárton kívül állók körében, főleg pedig­­­z a liberális fronton nagy nyugtalanság tapasztalható. Ezt a nyugtalanságot voltaképpen a győri beszéd indította el, amelyben Dará­nyi Kálmán miniszterelnök az egy­milliárdos­­ programot bejelentette, s újból határozottan leszögezte a kormányzati politika jobboldaliságát Megmondotta a minisztereln­ök, hogy ez a jobboldali politika kötelességének ismeri a nagy szociális problémák megoldását éppúgy, mint a zsidó kér­dés megoldását is. A győri beszéd riadalmat keltett libe­rális körökben, de tudták, hogy az ott bejelentett programot nyíltan megtámadni nem­ lehet. Látszólagos helyesléssel fo­gadták tehát a miniszterelnök ötéves ter­vét és csak utóbb, kerülő úton indítottak olyan irányú akciókat, melyeknek célja lényegileg a kormány gyengítése, akcióképességé­­nek csökkentése és ezeken keresztül a győri nagy terv elgáncsolása. A külpolitikai helyzet nem befolyásolja a magyar belpolitikát Ezeknek a köröknek az ijedelmét még inkább fokozták azok a külpolitikai ese­mények, amelyek a győri beszéd elhang­zása után egy hét múlva következtek be és jelentékeny eltolódásokat eredményez­tek Kzépeurópában. Természetes, hogy ez a külpolitikai változás Magyaror­szág belpolitikáját annál kevésbé be­folyásolhatja, mert baráti nemzetek egyesüléséről volt szó, amihez a ma­gyar kormány anak idején igen szíve­sen fogadott szerencsekívánatokat is fűzött.­­ Baloldali körökből azonban ezek az ese­mények a hisztéria­­ legmagasabb fokát váltották ki. Nyilvánvalóvá lett előttük, hogy azok a jelszavak és az a politikai irányzat, mely már régen szembenáll az ország keresztény és nemzeti irányú köz­véleményével, de amelyet ők köröm­­szakadtig képviseltek, végleg és tökéle­tesen megbukott. Így állott elő az a hely­zet, amelyben ezek a baloldali körök egyrészt az úgynevezett „polgári össze­fogás” gondolatát szuggerálva, igyekeztek eltolódásokat előidézni a kormányzati politikában, másrészről pedig újból és új­ból „megnyugtató” kijelentésekre igye­keztek rábírni a kormányzatot, hogy ije­delmük megnyugvást találhasson. A koncentráció terve megbukott . A koncentráció­ gondolata mindjárt az első percben megbukott. Tasnádi Nagy András, a Nemzeti Egység Pártjának el­nöke határozott formában mutatott rá arra, hogy koncentrációra most, amikor erős­ párt­ áll a kormány mögött, semmi szükség nincs.­­ De természetszerűleg nem vállalkozhatott a kormány arra sem, hogy a baloldal ál­ltal kívinte­ ’ ,­­ újabb és újabb „megnyugtató­’ kijelen­ fillér * Április 8-án tárgyalja a Ház a vagyonadó javaslatot A győri program végrehajtása, mint az Esti Újság már tegnap megírta, erőteljes tempóban folyik..­­ . Olyan nagyjelentőségű kérdésekről van szó, hogy a munka érthetően gon­dos előkészítést igényel, de az egyes minisztériumokban valósággal lázasan dolgoznak, hogy a gyakorlati végre­hajtás mielőbb megkezdődhessék. Tegnap beszámoltunk arról, hogy április 8-án a képviselőház elé kerül a hatszáz­millió pengős vagyonadóról szóló törvény­­javaslat. Megemlítettük azt is, hogy a­ gazdasági miniszterközi bizottság foglalkozott az árellenőrzésre vonatkozó intézkedé­sekkel. . Értesülésünk szerint az árellenőrző bizott­ság hatáskörét fogják fokozni és tökéle­tesebben kiépíteni. Az erre vonatkozó­­ ren­­delet már előkészítés alatt van és lehet­séges, hogy a jövő héten már foglalkoz­tatni fogja a 33-as bizottságot. A NÉP zsidóbizottsága nyomban megkezdi munkáját A Darányi-terv végrehajtásával egyide­jűleg erőteljes mozgalomba kezd a Nem­zeti Egység Pártja is. Ma délben fél egy órakor gyűlést tart a legutóbb megválasz­tott szervezőbizottság, este pedig pártérte­­kezlet lesz az Eszterházy­ utcai klubhelyi­ségben, - - ........- • 1 . **­­ - i­ . :7 ó

Next