Esti Ujság, 1939. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1939-01-01 / 1. szám
Budapest, 1839 Január 1. Negyedik évf., 1. szám. Szerkesztőség, Kiadóhivatal, színházjegy- és utazási Iroda, Budapest, Vin., József-körút 5. Postatakarékpénzt. csekksz. sz. 49.927. Ára 10 fillér Előfizetési ár egy hónapra 2.20 P, negyedévre 6.60 P. Egyes szám ára hétköznap és vasárnap 10 fillér. A szerkesztőség, kiadóhivatal, színházjegy- és utazási iroda telefonja *1-444-00 Az óesztendő utolsóelőtti napján hangzott el az ónodi kerület népe előtt vitéz Imrédy Béla miniszterelnök három programbeszéde. A három, néhány óra leforgásán belül elhangzott beszéd tulajdonképpen egyetlen összefüggő egészet alkot: szerves részei annak az elgondolásnak, helyzetmegítélésnek, politikai, gazdasági és társadalmi mondanivalónak, amely a miniszterelnökben a legutóbbi időkben, a legújabb események nyomán kialakult. Együtt a három nemcsak az ónodi kerület népe számára, nemcsak a legközelebbi hetek és hónapok kormányzati tevékenysége számára jelent programot. Imrédy Béla hosszú időkre megszabta az utat, amelyen a magyar politikának, sőt az egész magyar életnek haladnia kell. Világosan, félreérthetetlenül körvonalazta a történelmi szituációt, amelyben jelenleg élünk és a történelmi felelősséget, amely egész generációnkra reánehezedik és azután megmutatta: a nehéz körülmények közül merre és hogyan juthatunk tovább a fejlődés felé. A rend és reform politikáját kell követnünk, — mondotta a miniszterelnök és ebből az alaptételből indult ki a magyar sors különböző döntő problémái felé. A kettő együtt jár, rend nélkül nincs igazi reform, rend nélkül tulajdonképpen csak a hanyatlás, a felfordulás felé lehet haladni. A rendetlenséget semmiféle kormány nem engedheti meg, de különösen nem engedheti meg olyan kormány, amely történelmi időkben vezeti az ország ügyeit, amely csak egységes, erős nemzet élén érhet el eredményeket. És ennek a megállapításnak sokszoros nyomatékot, jelentőséget ad az egész világszituáció, amelybe belekerültünk, mögé pedig erőteljes hátteret festenek az elmúlt idők eseményei, amelyeknek zajlása oly élénken él még valamennyiünk emlékezetében. Aki úgy akar reformokat megvalósítani, hogy mindenekelőtt felforgatja az ország rendjét és nyugalmát, nem végezhet hasznos, alkotómunkát, s ennek a tételnek igazolására gazdag tapasztalatokkal rendelkezünk. A világháború utáni időkben, az összeomlás napjaiban Károlyi Mihályék népköztársasága a leglázasabb reformok politikáját hirdette a leghangosabban. Hirdette a magyar múlt hagyományainak jóformán egycsapással, máról holnapra való eltörlését, a jogi felfogásunk fejlődésével, társadalmi berendezkedéseink kialakulásával elő nem készített beavatkozások hosszúhosszú sorát. A reformtevékenységhez hozzáfogott a fegyveres erő felbora- tasztásával, a rendfentartó szervezetek meggyöngítésével, százféle különböző tanács és bizalmi testület beleszólásának engedélyezésével, a valóban tökéletes káosz megteremtésével. Az eredmény az volt, hogy egyetlen reformjukat sem tudták formába önteni, előkészíteni, még kevésbé megvalósítani. Tevékenységük nem tudott hatással lenni a nemzet életére, elmúlt nyomtalanul, eredménytelenül, mint egy rossz álom, amelyből a nemzet felébred és igyekszik minél előbb elfelejteni annak nyomasztó emlékét. Ezekben az időkben sokszorosan kiderült, hogy a csőcselék nem alkalmas reformtevékenységre, hogy a destrukció, a rombolás, a felforgatás semmiképpen sem reformmunka. A reformernek sokszorta többet kell építenie, mint amennyit lerombol és rendetlenség, kavarodás, felfordulás közepettea világon senki sem tud építeni. Kaotikus viszonyok közepette minden energia, erőfeszítés, áldozatkészség felhasználódik pusztán a rend helyreállításáért folytatottküzdelemben, minden azon túleső célkitűzés utópia, illúzió, amely realitássá nem válhat soha. Napjainkban a nemzetnek nyilvánvalóan és szembeötlően szüksége van új berendezésekre, új életformákra, szükségünk van reformmunkára, mégpedig a legsürgősebben. Körülöttünk a korszellem mélyrehatóan átalakul és megváltozik, új igények jelentkeznek, új életfelfogás bocsátja le gyökereit a lgszélesebb és legmélyebb néprétegekbe, és minden nemzetnek alkalmazkodnia kell az új korszellemhez, ha élni akar. A reform fejlődést, haladást jelent, új formák megteremtését és azoknak kitöltését új tartalommal. Ezt a műket csak fegyelmezett társadalomnál, csak rendszeri élet keretein belül lehet elvégezni. A reformok halogatása, szabotálása viszont előbb-utóbb kérlelhetetlenül, végzetes biztonsággal a rend felborítására vezet. Reformok nélkül mind mélyebb szakadék nyílik meg a nagy tömegek kívánságai, igényei és meglevő berendezései között. Mind érezhetőbb, mind fenyegetőbb feszültség támad és hatalmába keríti a lelkeket, kiterjed az összes társadalmi osztályokra és rétegekre, a nemzet minden tagjára, ellenállhatatlan erővel. A kielégítetlenség, a tehetetlen akarás végül meglazítja a társadalom belső struktúráját, felborítja a fegyelmet. A rend sem képzelhető reformok nélkül, az általános helyzetnek, a fejlődés szempontjainak megfelelő új élet, formák megteremtése nélkül. A rend és reform között mélységes kölcsönhatás áll fenn, egyik sem képzelhető és valósítható meg a másik nélkül! A rendnek a széles néprétegek egyetértésén, helyeslésén kell alapulnia. — hangsúlyozta a miniszterelnök. Igazi rend csak ott van, ahol a rendet mindenki a maga rendinek érzi. Nem a szolgaságnak szuronyokkal fenntartott rendjét akarjuk, hanem a szabad emberek békéjét, önkéntes együttélését. Ezt a belső fegyelmet, mindenkinek örvendező, megelégedett részvételét a rend fenntartásában csak az biztosíthatja, ha a kormányzat megérti a nagy néprélegek helyzetét, megismeri kívánságait, törekvéseit és azokat teljesíti is. Imrédy Béla kormányzata nemzeti és szociális szellemével, izzig-vérig modern, korszerű világfelfogásával és módszereivel alkalmas arra, hogy ezt a munkát elvégezze és kiteljesítse; a miniszterelnöknek ezek a megállapításai azonban az egész nemzethez intézett figyelmeztetést jelentenek. Figyelmeztetést, hogy a munka nemcsak a kormányzatra vár, hanem a nemzet minden tagjára s ugyanakkor, amikor a kormány cselekszik, senki sem várhatja tétlenül az eredményeket, az új, a jobb magyar világ kialakulását. Mindenkinek dolga van, mindenkin felelősség nyugszik, csak valamennyien együtt juthatunk előre azon az úton, amelyet Imrédy Béla megjelölt és amely talán a magyar jövőnek egyetlen járható útja. A magyar ember hajlamos arra, hogy mindig mástól várja a rend fenntartását és mástól várja a munka elvégzését is. A rendet mindenki kívánja és megbecsüli, mert közvetlenül érzi kis és nagy dolgokban, magánéletében és közügyekben egyaránt annak előnyeit, de mindig úgy képzeli el a dolgot, hogy a rend természetes állapot, amelyet majd csak fenntartanak számára mások valahogyan. Alaptermészetünknek erre a hibájára hívta fel a figyelmet Imrédy Béla miniszterelnök az ónodi kerületben, mert ennek legyőzését parancsolóan megköveteli a történelmi szituáció. Ma arra a rendre van szükségünk, amelynek mindenki részese és fenntartója, amely kötelességteljesítést, a nemzeti életben való aktív részvételt jelent. Csupán ez a rend lehet áldásos, produktív, ez adja meg a mindennél fontosabb reformtevékenység megfelelő atmoszféráját és ez a belső fegyelemtartás tehet csak képessé mindenkit a reá váró munka elvégzésére. A részben már megkezdett, részben még ezután következő kormányzati reformok megteremtik a magyar élet új kereteit, a magyar munka új lehetőségeit. Mindenki számára megnyílik az érvényesülés, a boldogulás, az eredmények produkálásának lehetősége, de senki se képzelje azt, hogy ez a nagyjelentőségű átalakulás tétlenséget és gondtalanságot jelent a számára. A magyar értelmiségnek, az ifjúságnak nem kell attól tartania, hogy újból évtizedes meddőségre, nyomorúságra, senyvedődre ítélik a körülmények. Széles körben biztosítják számára a munka lehetőségeit, az irányító és vezető pozíciókat is, az a kor azonban, amelyben élünk, senkinek sem biztosít színek mákat, jövedelmeket munka nélkül, befolyást felelősség nélkül, elismerési érdemek nélkül! Kemény, megfeszített, az energiák teljes bedobásával elvégzett munkára van szüksége a nemzetnek, átalakuló gazdaságunknak, szociális szervezetünknek, amelyet most akarunk a kor igényeinek megfelelően, a magyar fajta megerősítésének, fejlesztésének alkalmasan kiépíteni. És a nemzet minden erőforrását igénybe akarjuk venni, ki akarjuk használni ezekben a küzdelmekben. A keresztény magyar társadalomnak eddig is csatarendben álló tömegei mellé bevonjuk, a nemzet egyetemes vérkeringésébe bekapcsoljuk azt a muntásságot is, amely eddig idegen befolyás, velünk szemben sokszor egyenesen ellenséges indulatú vezetés alatt állott, ezt az értékes réteget is teljes mértékben odaállítjuk a háromszínű lobogó alá. Ilyen sokszoros, hatalmas nemzeti erőfeszítések idején mindenkinek éreznie kell, hogy ő maga is egy rész az egészért, cseppje egy zúgó, előretörő áradatnak, igenis, rajta múlik, tőle is függ minden, amiörténik, vagy amit elmulasztunk... Rend és reform a jelszó, amely az ónodi kerületben elhangzott. Vitéz Imrédy Béla miniszterelnök a legjobb, a legjelentősebb pillanatban mutatott rá a kettőnek mélységes belső összefüggéseire, egymást megtermékenyítő kölcsönhatásaira. És minden fajtáját szerető magyar ember erős hittel hiszi, hogy a miniszterelnök teljes megértésre talál a nemzet nagy tömegei körében. Szükségünk van a rendre és a reformtevékenységre egyaránt, hogy ezer esztendő küzdelmei, szörnyűséges véráldozatai és szenvedései után az előttünk megnyíló jövőben is meg tudjuk tartani helyünket a népek között a Dunamedencéjében! , ÍRTA: TORS TIBOR r