Esti Ujság, 1939. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1939-01-01 / 1. szám

Budapest, 1839 Január 1. Negyedik évf., 1. szám. Szerkesz­tőség, Kiadóhivatal, színházjegy- és utazási Iroda, Budapest, Vin., József-körút 5. Postatakarélipénzt. csekksz. sz. 49.927. r Ära 10 /illét Előfizetési ár egy hónapra 2.20 P, negyedévre 6.60 P. Egyes szám ára hétköznap és vasárnap 10 fillér. A szerkesztőség, kiadóhivatal, színházjegy- és utazási iroda telefonja *1-444-00 IRTA: TORS TIBOR Az óesztendő utolsóelőtti napján hangzott el az ónodi kerület népe előtt vitéz Imrédy Béla miniszterelnök három programbeszéde. A három, néhány óra leforgásán belül elhangzott beszéd tu­lajdonképpen egyetlen összefüggő egé­szet alkot; szerves részei annak az el­gondolásnak, helyzetmegítélésnek, poli­tikai, gazdasági és társadalmi mondani­valónak, amely a miniszterelnökben a legutóbbi időkben, a legújabb esemé­nyek nyomán kialakult. Együtt a há­rom nemcsak az ónodi kerület népe szá­mára, nemcsak a legközelebbi hetek és hónapok kormányzati tevékenysége számára jelent programot. Imrédy Béla hosszú időkre megszabta az utat, ame­lyen a magyar politikának, sőt az egész magyar életnek haladnia kell. Világo­san, félreérthetetlenül körvonalazta a történelmi szituációt, amelyben jelenleg étünk és a történelmi felelősséget, amely egész generációnkra reánehezedik és azután megmutatta: a nehéz körülmé­nyek közül merre és hogyan juthatunk tovább a fejlődés felé. A rend és reform politikáját kell kö­vetnünk, — mondotta a miniszter- elnök és ebből az alaptételből indult ki a magyar sors különböző döntő problé­mái felé. A kettő együtt jár, rend nél­kül nincs igazi reform, rend nélkül tulajdonképpen csak a hanyatlás, a fel­fordulás felé lehet haladni. A rendet­lenséget semmiféle kormány nem en­gedheti meg, de különösen nem enged­heti meg olyan kormány, amely törté­nelmi időkben vezeti az ország ügyeit, amely csak egységes, erős nemzet élén érhet el eredményeket. És ennek a megállapításnak sokszoros nyomatéket, jelentőséget ad az egész világ:zituáció, amelybe belekerültünk, mögé pedig erőteljes hátteret festenek az elmúlt idők eseményei, amelyeknek zajlása oly élénken él még val amennyiünk ex léke setében. Aki úgy akar reformokat megvalósí­tani, hogy mindenekelőtt felforgatja az ország rendjét és nyugalmát, nem végezhet hasznos, alkotómunkát, — ennek a tételnek igazolására gazdag tapasztalatokkal rendelkezünk. A vi­lágháború utáni időkben, az össze­omlás napjaiban Károlyi Mihályék népköztársasága a leglázasabb refor­mok politikáját hirdette a leghaago- sabban. Hirdette a magyar múlt ha­gyományainak jóformán egycsapással, máról holnapra való eltörlését, a jogi felfogásunk fejlődésével, társadalmi berendezkedéseink kialakulásával elő nem készített beavatkozások hosszú- hcsszú sorát. A reformtevékenységhez hozzáfogott a fegyveres erő felbora- Iasztásával, a rendfentartó szerveze­tek meggyöngítésével, százféle külön­böző tanács és bizalmi testület bele­szólásának engedélyezésével, a valóban tökéletes káosz megteremtésével. Az eredmény az volt, hogy egyetlen re­formjukat sem tudták formába önteni, előkészíteni, még kevésbé megvalósí­tani. Tevékenységük nem tudott hatás­sal lenni a nemzet életére, elmúlt nyomtalanul, eredménytelenül, mint egy rossz álom, amelyből a nemzet fel­ébred és igyekszik minél előbb elfelej­teni annak nyomasztó emlékét. Ezek­ben az időkben sokszorosan kiderült, hogy a csőcselék nem alkalmas reform­tevékenységre, hogy a destrukció, a rombolás, a felforgatás semmiképpen sem reform-munka. A reformernek sok­szorta többet kell építenie, mint amennyit lerombol és rendetlenség, kavarodás, felfordulás közepette -a vi­lágon senki sem tud építeni. Kaotikus viszonyok közepette minden energia, erőfeszítés, áldozatkészség felhaszná­lódik pusztán a rend helyreállításáért folytatott (küzdelemben, minden azon túleső célkitűzés utópia, illúzió, amely realitássá nem válhat soha. Napjainkban a nemzetnek nyilván­valóan és szembeötlően szüksége van új berendezésekre, új életformákra, szükségünk van reformmunkára, még pedig a legsürgősebben. Körülöttünk a korszellem mélyrehatóan átalakul és megváltozik, új igények jelentkeznek, új életfelfogás bocsátja le gyökereit a egszélesebb és legmélyebb népréte­gekbe, és minden nemzetnek alkalmaz­kodnia kell az új korszellemhez, ha élni akar. A reform fejlődést, haladást I jelent, új formák megteremtését és ' azoknak kitöltését új tartalommal. Ezt i műkőt csak fegyelmezett társadalom­nál, csak rendszolt élet keretein bélül lehet elvégezni. A reformok haloga­tása, szabotálása viszont előbb-utóbb kérlelhetetlenül, végzetes biztonsággal a rend felborítására vezet. Reformok nélkül mind mélyebb szakadék nyílik meg a nagy tömegek kívánságai, igé­nyei és meglevő berendezései között. Mind érezhetőbb, mind fenyegetőbb fe­szültség támad és hatalmába keríti a lelkeket, kiterjed az összes társadalmi osztályokra és rétegekre, a nemzet minden tagjára, ellenállhatatlan erő­vel. A kielégitetlenség, a tehetetlen akarás végül meglazítja a társadalom belső struktúráját, felborítja a fegyel­met. A rend. sem képzelhető reformok nélkül, az általános helyzetnek, a fej­lődés szempontjainak megfelelő új élet-, formák megteremtése nélkül. A rend és reform között mélységes kölcsön­hatás áll fenn, egyik sem képzelhető és valósítható meg a másik nélkül! A rendnek a széles néprétegek egyet­értésén, helyeslésén kell alapulnia. — hangsúlyozta a miniszterelnök. Igazi rend csak ott van. ahol a rendet min­denki a maga rendjnek érzi. Nem a szolgaságnak szuronyokkal fenntartott rendjét akarjuk, hanem a szabad em­berek békéjét, önkéntes együttélését. Ezt a belső fegyelmei, mindenkinek ör­vendező, megelégedett részvételét a rend fenntartásában csak az biztosíthatja, ha a kormányzat megérti a nagy nép­ié legelt helyzetét, megismeri kívánsá­gait, törekvéseit és azokat teljesíti is. Imrédy Béla kormányzata nemzeti és szociális szellemével, izzig-vérig mo­dern, korszerű világfelfogásával és módszereivel alkalmas arra, hogy ezt a munkát elvégezze és kiteljesítse; a mi­niszterelnöknek ezek a megállapításai azonban az egész nemzethez intézett figyelmeztetést jelentenek. Figyelmez­tetést, hogy a munka nemcsak a kor­mányzatra vár, hanem a nemzet min­den tagjára s ugyanakkor, amikor a kormány cselekszik: senki sem vár­hatja tétlenül az eredményeket, az új. a jobb magyar világ kialakulását. Min­denkinek dolga van, mindenkin felelős­ség nyugszik, csak valamennyien együtt juthatunk előre azon az úton, amelyet Imrédy Béla megjelölt és amely talán a magyar jövőnek egyetlen járható útja. A magyar ember hajlamos arra, hogy mindig mástól várja a rend fenntartá­sát és mástól várja a munka elvégzé­sét is. A rendet mindenki kivánja és megbecsüli, mert közvetlenül érzi kis és nagy dolgokban, magánéletében és kozügyekben egyaránt annak előnyeit, de mindig úgy képzeli el a dolgot, hogy a rend természetes állapot, amelyet majd csak fenntartanak számára má­sok valahogyan. Alaptermészetünknek erre a hibájára hívta fel a figyelmet Imrédy Béla miniszterelnök az ónodi kerületben, mert ennek legyőzését pa- rancsolóan megköveteli a történelmi szituáció. Ma arra a rendre van szük­ségünk, amelynek mindenki részess és fenntartója, amely kötelességteljesí­tést, a nemzeti életben való aktív rész­vételt jelent. Csupán ez a rend lehet áldásos, produktív, ez adja meg a min­dennél fontosabb reformtevékenység megfelelő atmoszféráját és ez a belső fegyelemtartás tehet csak képessé mindenkit a reá váró munka elvég­zésére. A részben már megkezdett, részben még ezután következő kormányzati re­formok megteremtik a magyar élet új kereteit, a magyar munka új lehetősé­geit. Mindenki számára megnyílik az érvényesülés, a boldogulás, az eredmé­nyek produkálásának lehetősége, de senki se képzelje azt, hogy ez a nagy- jelentőségű átalakulás tétlenséget és gondtalanságot jelent a számára. A ma* gyár értelmiségnek, az ifjúságnak nem kell attól tartania, hogy újból évtizedes meddőségre, nyomorúságra, senyve­dődre ítélik a körülmények. Széles kör­ben biztosítják számára a munka le­hetőségeit, az irányító és vezető pozí­ciókat is, az a kor azonban, amelyben élünk, senkinek sem biztosit színek má­kat, jövedelmeket munka nélkül, befo­lyást felelősség nélkül, elismerést érde­mek nélkül! Kemény, megfeszített, az energiák teljes bedobásával elvégzett munkára van szüksége a nemzetnek, átalakuló gazdaságunknak, szociális szervezetünknek, amelyet most aka­runk a kor igényeinek megfelelően, a magyar fajta megerősítésének, fejlesz­tésének alkalmasan kiépíteni. És a nemzet minden erőforrását igénybe akarjuk venni, ki akarjuk használni ezekben a küzdelmekben. A keresztény magyar társadalomnak eddig is csata­rendben álló tömegei mellé bevonjuk, a nemzet egyetemes vérkeringésébe be­kapcsoljuk azt a munluxsságot is, amely eddig idegen befolyás, velünk szemben sokszor egyenesen ellenséges indulatú vezetés alatt állott, ezt az értékes réte­get is teljes mértékben odaállítjuk a háromszínű lobogó alá. Ilyen sokszoros, hatalmas nemzeti erőfeszítések idején mindenkinek éreznie kell, hogy ő maga is egy rész az egészért, cseppje egy zúgó, előretörő áradatnak, igen is, rajta múlik, tőle is függ minden, ami örténik, vagy amit elmulasztunk... Rend és reform a jelszó, amely az ónodi kerületben elhangzott. Vitéz Imrédy Béla miniszterelnök a legjobb, a legjelentősebb pillanatban mutatott rá a kettőnek mélységes belső össze­függéseire, egymást megtermékenyítő kölcsönhatásaira. És minden fajtáját szerető magyar ember erős hittel hiszi, hogy a miniszterelnök teljes meg­értésre talál a nemzet nagy tömegei körében. Szükségünk van a rendre és a reform tevékenységre egyaránt, hogy ezer esztendő küzdelmei, szörnyűséges véráldozatai és szenvedései után az előttünk megnyíló jövőben is megtud­juk tartani helyünket a népek között a Dunamedencéjében! ,

Next

/
Thumbnails
Contents