Esti Ujság, 1944. január (9. évfolyam, 1-24. szám)

1944-01-03 / 1. szám

Budapest, 1944 január 3 KILENCEDIK ÉVFOLYAM. 1. SZ. SZERKESZTŐ­SÉG, KIADÓHIVATAL, SZÍNHÁZJEGY- ÉS UTA­ZÁSI IRODA, BUDAPEST, VIII., JÓZSEF-KÉT 5. POSTAT­AKARÉKPÉNZTÁRI CSEKK SZ.: 49.917. fillér ELŐFIZETÉSI aha EGY HÓNAPRA 4­­ ,10 fill., HÁROM HÓNAPRA 1» PENGŐ. EGYES SZÁM­ÁRA HÉTKÖZNAP 1« FILLÉR. — A SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL TELEFONSZÁMA: *1—441—00. ÚJÉV ALKALMÁVAL, a tra­dícióknak megfelelően számos nagyj­elentőségű politikai nyilat­­­kozat hangzott el. Miután angol és amerikai részről már kará­csony ünnepét felhasználták ál­talános katonai és politikai ösz­­szefoglalók közlésére, valamint a jövő esztendő várható esemé­nyeinek áttekintésére, ezúttal főleg a tengely vezető állam­­férfiai foglaltak állást az idő­szerű kérdésekkel kapcsolatban. A FÜHRER ÚJÉVI KIÁLT­VÁNYT intézett a német nép­hez. Bevezetőül hangsúlyozza a Führer, hogy több mint négy esztendő múlt el azóta a nap óta, amikor a nemzetközi uszí­tók, akik már jóval előbb szel­lemileg és­ anyagilag előkészí­tették a háborút Németország ellen, végre átnyújtották had­üzeneteket. Anglia azt hitte, h­gy több mint háromszázéves gyakorlatát ez alkalommal sike­resen folytathatja és maga a legkisebb mértékben vehet majd részt a háborúban. A brit im­perializmus képviselői figyelmen kívül hagytak néhány fontos tényt, nevezetesen a követke­zőket :4­­. .42 európai erők egyen­súlyának angol politikája túl­élte magát, szükségessé vált, hogy Európának a bolsevista veszéllyel szemben való meg­tartása érdekében egy ural­kodó kontinentális hatalom kerüljön előtérbe. 2. Anglia háborús politiká­ját a nemzetközi zsidóság tá­mogatta, ma azonban nem az angol érdek javára folyik a háború, hanem a Zsidó világ diktatúra győzelme érdeké­ben. Anglia, amely sokszor használta fel a népeket lelki­­ismeretlen európai céljainak eszközéül, manapság maga is csak még lelkiismeretlenebb hatalmak eszköze. Mindegy, hogyan végződik ez a háború, a brit hatalmi állás ennek a háborúnak végén kétségtele­nül gyengéb lesz, mint annak kezdetekor. Az a szövetség, amelyet Anglia a sátánnal kö­tött, úgy fog végződni, aho­gyan az ilyen lélekeladások mindig végződtek: nem Nagy­­britannia fogja megzabolázni a bolsevista ördögöt, hanem a bolsevista méreg fogja Ang­liát a romlásba vezetni. Európa létét Németország fennállása biztosítja, hangsú­lyozta ezután a Führer. Német­ország bárminő összeomlása megszüntetné Európa két és félezredes kultúrhagyományait, azoknak helyébe a barbárságot ültetné. Ebben a harcban nincs szó győztesekről és legyőzöttek­ről. Mérvadó brit politikusok azt kívánják, hogy a német nép leg­nagyobb részét irtsák ki, a né­met gyerekeket Oroszországba küldjék nevelésre, ami egyet je­lent pusztításukkal, hogy mil­lió és millió embert Szibériába szállítsanak át. A megtámadott Németországot úgy szét akar­ják szaggatni és úgy le akarják nyomni, hogy évszázadok múlva se tudjon többé felemelkedni. Mindezt bizonyára őszintén gon­dolják, de az nem döntő. Egyéb­ként mindaz, ami ezeknek a szadista angoloknak az agyá­ban, mint elméleti szándék szü­letik meg, a bolsevizmus a gya­korlatban már régen megcsinál­ta. Ennek a háborúnak a végén nem lesznek győztesek és legyő­zöttek, csak túlélők és megsem­misültek. Pusztító szándékaikat egészen nyersen és nyíltan be­jelentették és mi ezt époly nyíl­tan tudomásul vesszük. Itt a lé­tért és nem létért való irgal­matlan harcról van szó, amelyre tehát, sajnos, nekünk is ugyan­olyan irgalmatlanul kell vála­szolnunk és válaszolunk is. Mert bármekkora legyen is ma a bor­zalom, nem­ lehet összehasonlí­tani azzal a szörnyű szerencsét­lenséggel, amely népünket s azon túl egész Európát érné, ha a gonosztevők e koalíciója vala­mikor is győzne. Egyébként egy­­általán nem döntő, hogy a plu­­rokrata-bolsevista koalíció hány millió embert akar Németország­­ban kiirtani, hanem az a döntő, egyáltalán mi lenne Európából, ha ez a koalíció maradna győz­tes. Ahol ma a brit impérium uralkodik, mindenütt éhség és nyomorúság az élet kísérő tü­nete. Az európai teret a bolse­vista-plutokrata győzelem ese­tén nemcsak olyan társadalmi összeomlás érné, aminőre a nép­vándorlás vihara óta nem volt példa, hanem elképzelhetetlen mértékű katasztrófa is. — Európa számára a veszély óriási — folytatja kiáltványát a Führer. — Egész életünknek és létünknek csak egyetlen feladata van: megsemmisíteni a zsidó vi­­lággyűjtők és csatlósaik ördögi terveit. Bármily nehéz is legyen részleteiben ez a reánk kényszerí­­tett harc, semmi arányban sincs azzal a sorssal, amely vereség esetén valamennyiünket sújtana; népünk számára csak az a hatá­rozott parancs lehetséges, hogy ezt a háborút minden körülmé­nyek között és minden eszközzel győzelmessé alakítsuk ki.­­— A mostani háborúban men­tesítve vagyunk attól a veszély­től, hogy áldozatul essünk ellen­séges béke-frázisoknak. Ellensé­geink ugyanis ótestamentum-gyík­­öletükben a hadicélokat nyiltan és nyersen kikü­rtötték. Hiába­való, hogy propaganda-okokból most valami mást akarnak mon­dani, ezeknek a nemzetközi csa­lóknak egyetlen szavát sem hiszi el senki. Ezenkívül hadviselésé­vel senki sem próbálja nők és gyermekek millióit elpusztítani, hogy azután a megbékélés, vagy az igazságos békét ajándékoz­za. A hadviselés módja maga le­leplezte ellenfeleinket. Ezzel a gyűlölettel szemben ma nem gyenge polgári Németország áll, hanem a nemzeti szocialista nép­állam. A német népközösség válas­ za kihúzták az erdélyi nyereménykölcsön egymillió pengő­s főnyereményét Ré­sztesJelentéseka Párk Mindenütt nagy elhárító eredményt ért el a német légvédelem Dél-Olaszországban sehol sem támadtak az angol-amerikai csapatok Gibraltár kikötőjében nagy hajókaravánokat állítanak össze Az olaszországi eredményes ellenállás lehetővé tette a nyugati erődművek teljes kiépítését — közük Berlinben Hitler újévi kiáltványa az 1944. évben várható döntő harcokról és a végső győzelemről ! S. S.-ÖNKÉNTES BOSZNIÁBAN, SPECIÁLISAN BALKÁNI CÉLOKRA ÉPÍTETT ÚSZÓ AUTÓK MFN­.FT­

Next