Esti Ujság, 1944. szeptember (9. évfolyam, 200-220. szám)

1944-09-04 / 200. szám

Budapest, 1941 ✓­­ szeptember 4 KILENCEDIK ÉVFOLYAM, VO. SZ. SZERKESZTŐ­SÉG, KIADÓHIVATAL. SZÍNHÁZJEGY- ÉS UTA­ZNI IRODA, BU­DAPEST, VIII., JÓZSEF-KRT 5. FOSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKK SZ.: 49.927. Ma két esztend érte Magyarország fővárosát az első légitámadás. Ma két éve törtek reá a gyanútlan fővárosra orosz repülőgépek és a gyilkos bombák templomokat és békés családi otthonokat pusztítottak el, az első áldozatok pedig ártat­lan kisgyermekek voltak. Ekkor eszmélt reá ez a nagy­várost a mi annyira szeretett Budapes­tünk, amelynek — mint általá­ban metropolisoknak — egyik jellegzetessége volt, hogy igye­kezett a nagy eseményeket köny­­nyen venni: egészen más a mos­tani küzdelem, mint amilyen az előző világháború volt. A mait vitaháborúban — hogy az ak­kor divatos szóval éljünk — a Unterland“ békés központja volt B­udapest, a gondtalan és bizonyos tekintetben könnyelmű világváros, amely meghozta ugyan az áldozatot a nemzet ügyéért, de igyekezett felejteni és felejtetni a háború borzalmait. A felejtés bűnét megbocsátot­ták a felejtetés érdemeiért, — mert hiszen minden frontkatona, aki szabadságot ka­pott s né­hány napot vagy hetet Budapes­ten töltöe elett — a béke illúzió­­ját élvezhette. Persze, nem hord­á nyoztak a bántó, visszás jelen­ségek: a tobzódó, újgazdagok, akiket a háborús konjunktúra hizlalt kövérre, az itthon leb­­zselők hada, azok, akik páholy­ból nézték a véres színjátékot, a felelőtlen királgozók, akik a mások szenvedéseinek tü­zénél sütögették a maguk gesztenyé­jét, — a fény mellett az árnyék, amely reáütötte erre a városra a bűnös közöny bélyegét. Hiány­zott az az iga­zi közösségi gon­dolat, amely a mostani háborús eszmei és lelki fegyvertárának egyik legfőbb tényezője. A nemzetek'' fizikai és lelki egészségének és életképességé­nek nagy erőpróbája minden időkben ez háborús volt. A mos­tani világháború pedig még inkább az, mint volt valaha, mert a légi hadviselés, amely minden emberi képzeletet felül­múlóan kegyetlenné fajult, a nemzet katexiájává avatta a vá­rosok, a falvak és et tanyák bé­kés népét, a nőket, az aggokat, s még a gyermekeket is; a légi­­bombák a kis csanádi otthonok­­ba is elvitték a harc kockázatát és borzalmait.­­ Budapest az örökös vidám­ságra, a könnyelműségre és uri­­zálásra hajlamos metropolis az elmúlt két év bombatámadásai nyomán megedződött, keménnyé és elszánttá lett és kifejlődött benne az a közösségi érzés, amely nélkül egy nemzet sem élheti túl a nagy történelmi erőpróbát. A magyar főváros lakoss­ága az elmúlt két év alatt annyi nemes és nagyszerű tűz­­próbáját állta ki az önfeláldo­zásnak, aá egymáson való segí­­­­tés, az egymás iránti szeretet annyi példáját mutatta,­ hogy örök időkre letörölte homloká­ról a múlt világháború és a forradalmak idején reásütött bélyeg­ei a bűnösségnek. A szenvedések poklában meg­tisztult ez a hatalmas város, a­­­mi szép, önfeláldozó, bátor és minden ízében magyar Buda­pestünk. ABA A kárpáti szorosokat kivétel nélkül sikerült eredményesen védelmezni a szovjet és román­­ támadással szemben BERLIN, szeptember 4. Román földön a­­Keleti és Déli-Kárpátok szorosaiért fo­lyik az elkeseredett küzdelem. A szorosokat kivétel nélkül sike­rült eredményesen védelmezni az erős szovjet csapatok és bol­­sevizáit román egységek táma­dásaival szemben. A Székelyföld kiszögelése teljes egészében a német és a magyar csapatok ke­zén van. Egy román hegyiva­dász zászlóaljat, amelynek sike­rült átmenetileg délről áttörni a magyar határon, több oldali tá­madással körülzártak és meg­semmisítettek. Különösen elkese­redett harcok folytak ismét az Ojtozi-szorosnál, ahol a bolse­visták a Bisztrica-völgyhöz ha­sonlóan, nagyob kötelékeket vo­nultattak fel. Egyik helyen sem, sikerült azonban terepet nyer­­niök, jóllehet, támadó kötelé­keiket kíméletlenül hajtották bele a német elhárítófegyverek tömeges elhárítótüzébe. A kárpáti arcvonal többi sza­kaszán továbbra is nyugalom uralkodik. A Pruth és a Szereth között és a Szerethtől nyugatra a­ bol­sevisták erős páncélosköteléke­ket vetettek harcba, hogy a terü­letet megtisztítsák a nyír csa­patoktól, amelyek állandó táma­dásaikkal zavarták a Keleti- Kárpátok térségében megindított szovjet hadműveletek utánpótlá­sának lebonyolítását. A bolse­visták nyilván túlságosan lebe­csülték a, nagyon mozgékony né­met csapatok harci erejét, pán­célos és gépesített erőiket csak aránylag kis csoport­­­­ban ve­tették harcba és ezek minde­nütt, ahol támadtak, érzékeny vereséget szenvedtek. Ahol pe­dig nagyobb kötelékeket gyűj­töttek össze, ott a mozgékony német páncélos elb­irkó kötelé­kek addig sakkban tartották őket, amíg kötelékeik zöme visz­­sza nem vonult. Két német harcicsoport vil­lámgyors támadással gazdag zsákmányhoz jutott az egyik fontos szovjet utánpótlási vona­lon, ahol jelentékeny mennyi­ségű lőszert és élelmiszert, üzemanyagot zsákmányoltak és több jármű jutott használható állapotban német kézre. Több köteléknek sikerült átverekednie magát a Kárnátok előterében ál­­lomásozó német csapatokhoz. I­I A bolsevisták mindjobban elözönlik Románia területét. Berlin, szeptember .4. Az interjút jelenti a romániai harcokról: A bolsevisták folytatólagosan mindjobban elözönlik a román te­rületeket. Dobrudzsában, de Buka­resttől délre is erős csapatokat összpontosítottak a román határon. Ezzel szemben még nem erősítették meg azokat a híreket, amelyek sze­­­­rint ezek a csapatok már átlépték­­ volna a határt. Az arcvonal mögötti román terü­letek ellen intézett mély támadá­sokban a német repülők felgyújtot­tak két, üzemanyaggal megrakott vonatot és egy gépesített hegyi üte­get felvonulóban szétszórtak. Ki­emelkedő sikerrel járt egy másik támadás, amely egy szovjet kézben levő román tábori repülőtér ellen irányult. Itt többszöri támadás so­rán a földön megsemmisítettek 30 szovjet repülőgépet és elpusztítot­ták a repülőtér berendezését is. A Pruth és a Szereth között, va­­la­mint a Szerethtől nyugatra is sú­lyos harcok fejlődtek ki. A német csapatok még harcképes részeivel. Sikerült több helyen megszakítani a szovjet utánpótlási vonalait és a bolsevisták kénytelenek voltak erős páncélos kötelékeket harcba vetni ezek ellen a német csapatrészek ellen. A Kárpátok előterének többi szakaszán nem került sor említés­re méltó hadműveletekre. (MTI.) . FILLÉR ELŐFIZETÉSI ÁRA EGY HÓNAPRA L.0 PENGŐ, HÁROM HÓNAPRA 15 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAP 20 FILLÉR. — A SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL TELEFONSZÁMA: •1—444—00.­ ­ BERLIN, szeptember 1. A Nemzetközi Sajtó Tudósító jelenti: A keleti hadszínteren szombaton és vasárnap aránylag nyugodt volt a helyzet. Még a román térségben sem került sor nagyobb har­cokra. A szovjet csapatok Romániában nyilván a román csapatok le­fegyverzésével vannak elfoglalva és emiatt most a visszavonuló né­­­met csapatokat is lassúbb ütemben követik, mint eddig. A Kárpátok hegyszorosaiban tovább tartanak az elkeseredett harcok, így külö­nösen az Ojtozi-szorosban, ahol a szovjet, éppúgy, mint a Bisztrica mentén, nagyobb erőket vonultatott fel. A támadó szovjet csapatok azonban sehol sem tudtak elérni térnyereséget. A Székelyföld to­vábbra is szilárdan a magyar és német csapatok kezén van. Egy román hegyivadász zászlóaljat, amelynek átmenetileg sikerült dél­­felől átlépnie a magyar határt, ellentámadással felmorzsoltak. A keleti hadszíntér többi részén beállott harci szünet — német katonai körök megítélése szerint — azzal magyarázható, hogy a szovjet újabb nagyszabású vállalkozásokra készül s addig, amíg azok megindulnak, pihenteti csapatait. Említésre méltó harci tevé­kenység csak Varsótól északkeletre volt, ahol a szovjet továbbra is nagy erőkkel támad. A küszöbönálló újabb szovjetoffenzíva színtere előreláthatóan a balti térség lesz, ahol német részről nagyszabású orosz csapatfelvonulásokat figyeltek meg Mitautól nyugatra, B­­uske­­től délre és Modantól északkeletre. Ezekben a térségekben számos páncélos hadtest van felvonulóban az orosz vonalak mögött. Elkeseredett harcok a francia-belga határ mentén Bestiális kegyellenséggel végrehajtott gyilkosság Csepelen A Székelyfölde­kötögetése telii csapatok kezén van Varsótól északkeletre a szovjet továbbra is nagy erőkkel­­ támadott A balti térségben újabb szovjet és bontakozik ki

Next