Ez a Hét, 1996. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-05 / 1. szám

EZ A HÉT ( Ez történt.. 1995. december 23. Szombat Csak a sikerre emlékszik a mi­niszterelnök. A fordulat éve volt 1995 a pénzügyi stabilizáció terén — mondta Horn Gyula. A kormányfő a jelentős eredmények közé sorolta a privatizációból és a bevont működő­tőkéből származó 3,5 milliárd dollá­ros nyereséget is. A szociális területet érintve aláhúzta: szó sincs arról, hogy a kormány ellehetetlenítené az egész­­ ségügyi intézmények működését. Épp ellenkezőleg, az átszervezés jobb, eredményesebb munka megteremté­sét célozza, de­ ennek­ ára­ van. 1995. december 24. Vasárnap Karácsony a család ünnepe. Hu­szonnyolc év után először , nem iz­raeli fennhatóság alatt rendezik meg Betlehemben a karácsonyi ünnepsé­geket. Betlehem három időpontban áll a karácsonyi események középpont­jában. Először december 24-én, ami­kor a római katolikus egyház hite sze­rint Jézus a városban megszületett, majd január 6-án, a görög ortodox val­­lásúak hitének megfelelően. Harma­dik alkalommal január 18-án, az ör­mény hitvallás szellemében ünnepük Betlehemben Jézus születését. * Gyulay Endre szeged-csanádi me­gyés püspök szerint a szegénység ki­józanította az embereket Sokak szerint más volt az idei karácsony, mint az utóbbi esztendőkben, amikor még nem volt ennyi megkeseredett ember az országban. Ma sajnos, több lett azoknak a családoknak a száma, ahol a szeretet ünnepén a legszeré­nyebb ajándékra sem futotta a mini­mális költségvetésből. 1995. december 25. Hétfő II. János Pál pápa hétfőn — rosz­­szullét miatt — nem tudta elmondani a hagyományos Orbi et Urbi üzenet utáni karácsonyi jókívánságait. A ka­tolikus egyházfő több nyelven kívánt volna kellemes karácsonyt, de az olasz nyelvű ünnepi köszöntő után vá­ratlanul félbeszakította mondandóját. 1995. december 26. Kedd További áremelkedést hoz az új esztendő. Drágább lesz az üzemanyag 15 százalékkal, a gázolaj ára is átlépi a száz forintos határt, a Magyar Posta átlagosan 20 százalékkal emeli szol­gáltatásainak díját, a sörökért, az ége­tett szeszes italokért, a dohányért is 15-20 százalékkal kell többet fizetni, ugyanakkor a tömegközlekedés árai is 22 százalékkal emelkednek, a tele­fondíjak megközelíthetik a 30 száza­lékos áremelkedést. 1995. december 27. Szerda A Magyar Nemzeti Bank január 1- től havonta 1,2 százalékkal értékeli le a forintot. Az árdrágulás 1995-ben a vártnál gyorsabb ütemű volt, az ipari termelői árak január és október között 28,6 százalékkal voltak magasabbak az időarányos tavalyinál — állapította meg a Központi Statisztikai Hivatal. Hasonló ütemben, 28,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. A la­kossági vásárlóerő is 7 százalékkal alacsonyabb volt a tavalyinál. Lema­radt a kereset, duzzadtak a kiadások. * Az emberek politikai közérzete a Horn-kormányzás alatt zuhanássze­rűen romlott 1995 végén a Mareco Kft. 1000 fős országos reprezentatív felmérése szerint a megkérdezettek 75 százalékának politikai közérzete rom­lott a Horn-kormány alatt az Antall-, Boross-kormányzáshoz képest. Javu­lásról mindössze 3 százalék számolt be, 21 százalék szerint pedig közér­zete nem változott. Rosszabbra számít a lakosság. * Rendkívül válságos helyzetbe ke­rült a Tisza felső folyásának Záhony és Vásárosnamény közötti térsége, va­lamint a Fekete-Körös magyarországi szakasza árvízvédelmi szempontból, így mindkét körzetben elrendelték a harmadfokú árvízvédelmi készült­séget. 1995. december 28. Csütörtök A jelenlegi kormány a pénzügyi nehézségek leküzdése érdekében fel­áldozza az ország jövőjét, de aki csak egy évre tervez az megbukhat hosszú távon — jelentette ki Pusztai Erzsébet, az MDF országos elnöksé­gének tagja a párt év végi sajtótájé­koztatóján. * Alábbhagyott követeléseivel az Egészségügyben Dolgozók Demok­ratikus Szakszervezete. November eleji, a Parlament előtti tüntetésükön még 35 százalékos béremelést köve­teltek. Gácsi Mária, az EDDSZ ügy­vezető titkára és Szabó György nép­jóléti miniszter már arról írt alá megál­lapodást, hogy az ágazatban az idei­hez képest 20 százalékkal kapnak töb­bet. 1995. december 29. Péntek Az MDF szóvivője helyreigazítást követel. Ugyanis a Népszavában Sza­bó Iván MDF parlamenti frakció­­vezető nyilatkozata olvasható, misze­rint: „Boross Péternek és csapatának, ha tetszik, ha nem, be kell állnia a sor­ba”. Vagy a másik megjegyzés: „Aki alulmarad, kénytelen lesz tudomásul venni, hogy az MDF nem az ő útján jár”. Szabó Iván szerint a hozzá visz­­szaigazolásra elküldött szöveg beve­zetője egészen más volt, mint az, ami az újságban is megjelent. — Aki alul­marad — hangsúlyozta ismételten az eredeti jelentést az alelnök — az tehát lehetek én is, Boross Péter is, bárki, aki a másikkal szemben veszít. Boross Péter a megjelent nyilatkozatról azt mondta: nem lepi meg, hogy a vegyes érzelmeket kiváltó interjú éppen a Népszavában látott napvilágot. (si)

Next