Ez a Hét, 1997. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-03 / 1. szám
1997? Tudom én jól, hogy ilyentájt mindenki szörnyülködik egy keveset, rémes, megint eltelt egy esztendő, megint öregebbek lettünk egy évvel. (Ez persze a szebbik nemre harmincöt fölött nem vonatkozik, hiszen köztudomású, ők, elérve ezt a korhatárt, attól kezdve két-két évvel mindig fiatalabbak lesznek, mígnem ötvenötre kiszőkíttetik a hajukat, miniszoknyát húznak, újból süldő leánykákká maszkírozzák magukat. De hagyjuk ezt, hiszen eltérítene bennünket olyan vizekre, amelyeken minek evezni rögtön az első héten. Én inkább egy holtbiztos módszert szeretnék ajánlani arra az esetre, ha valaki nem egy-két, hanem húsz vagy esetleg huszonöt esztendőt szeretne visszafiatalodni egészen rövid idő, mondjuk pár óra alatt. Ehhez pedig semmi másra nincsen szükség, mint hogy valami dolguk akadjon az egészségbiztosító háza táján. Mondjuk Budapesten, a Damjanich utcában. A belépőt készséges, sőt nyájas portások fogadják, mindjárt vagy ketten-hárman, úgy, mintha harminc éve betettük volna a lábunk egy hivatalba. Igen ám, de ott a portások zordak és ingerültek voltak. Itt? Készségesen hadarják el századszor is, hogy aszongya „a lépcső után kicsit jobbra, aztán nyomban balra, lépcső van tessék vigyázni, a csapóajtó után keresztül az udvaron, de egyenesen szembe az üvegajtón és ott a kollégáink már eligazítják merre folytassa tovább tessék parancsolni. Viszontlátásra. A lépcső után kicsit jobbra, aztán nyomban balra...” És valóban. Által az udvaron az üvegajtó mögött kezdődhet az igazi időutazás. A sötét, szellőzetlen, nem csak emberbűztől forró folyosón oly széles és hosszú tömeg fogad, mintha banánért állnának sorba karácsony előtt 1970 táján a Nagykörút valamelyik bodegája előtt. A sort kék pantallós, szürke zakós urak igazítják. Ők egészen ismerősek. A Munkásőrségtől, a vállalati pártirodák füstös mélyéről, a seregnyi érdekvédelmi szerv (lásd még Teszöv, Meszöv, Keszöv, Beszöv, Leszöv...) megannyi aprócska birodalmából. Magunkban megállapítjuk, némelyikük lehet, hogy őszesebb valamicskét, mint huszonöt éve volt, de pocakjuk csak picikét gyarapodott, hogy használják a Bottom vagy milyen márkájú műfogsor ragasztót, és a rablókapitalizmus ezernyi más áldását, azt még az egészen szórakozott látogató is észreveheti. Mielőtt beállnánk a hosszú, tömött sorba, átterelnek bennünket egy rövidebb, tömött sorba, ahol ha sorra kerülünk, ellátnak bennünket jó tanáccsal, melyik hoszszú, tömött sorba álljunk be. Azt nem mondják, hogy fegyelmezetten viselkedjünk, hiszen az nem az ő dolguk. Különben majdnem mindenki fegyelmezetten viselkedik, hiszen tudja nagyon jól, hogy... Hirtelenjében nem is tudom, mit tud mindenki olyan nagyon jól, de a levegőben ott a „virágzó” Kádár-kor vibrálása. Itten az élet és halál fölött döntenek, akik az ablak mellett, persze az ablak túloldalán ülnek. Hiszen ha van egészségbiztosítási kártyád, jogot nyersz, hogy sorbaülhess influenzáddal a körzeti orvosodra várva, s beszerezhess újabb vírusokat. Ha van ilyen kék-fehér kis kártyácskád, bekerülhetsz kórházba is, visszereddel vagy vakbeleddel. Ha nincs? Arra nekünk még gondolni sem szabad, hiszen amilyen szerencsétlenek vagyunk, képtelenek lennénk kifizetni párszázezer forintocskát párnapos ápolásért, amire műtétünk után rászorulunk. (Ennek persze a marxi dialektika szerint van jó oldala is, hiszen amíg kórházon kívül vagyunk, nem számolhatják fel alólunk az ágyat.) A sorban ácsorgók tehát fegyelmezetten viselkednek. Az egy-két renitest vagy értetlent meg a sorok mellett őrködő kápók (vagy mit beszélek, eligazítok!) karjuknál, könyöküknél megfogva a helyes irányba, megfelelő ablakhoz vezetik-terelik. De testi kontaktust csak a legszükségesebb esetben alkalmaznak. Különben igyekeznek a sorban állókba lelket ölteni, őket jó tanácsokkal ellátni. Mondok példát, jobban értsék, miről van szó. Kismama érkezik karján csecsszopóval. „Tessék ideállni anyuka”, nyájaskodik az egyik őr. Egy mosoly a gyermeknek - mily kár, hogy nincsen fényképész, aki - természetesen vállalkozói formában - mindezt a mosolyalbumba megörökíthetné. „Vegye le anyuka a gyerekről ezt a meleg bundazsákot” folytatja emberünk társa a nyájaskodást, majd hozzáteszi: „Huszonnégy fokra fűtik a helyiségeket”, azt persze már csak mi tesszük hozzá csöppet büszkélkedve, lám, gondoskodunk róla, hogy népi demokráciánk derék hivatalnokai s mi, derék ügyfelei, meg ne hüljünk. Van persze nyomban, aki megkérdőjelezi elért vívmányainkat, s morog, mi a fenének ez a rohadt meleg, hiszen kabátban kénytelen órákig ácsorogni a tömeg, de ezek a hangok ritkák és halkak, s jól néznénk ki, ha nem biztosítanánk a széles tömegeknek - akár ezen a helyen is - a morgáshoz való jogot. Persze csak a halk morgáshoz való jogot. Mert a hangos morgás zavarná a hivatal áldozatos munkáját. Ám ilyesmi nem történhetik. Ezt a számos teremőr szavatolja. Hogy helyettünk ügyintézők dolgozhatnának!? Jól is néznénk ki, ha bárki tudatlan erről csak úgy ítéletet mondhatna! Hiszen itt (is) minden rendben. Tökéletesen. Mint 1977-ben volt, Magyarországon is. Tényleg nem emlékeznek?! Csendes Csaba x 1997 Ahogy uraink tervezik .... Ifi • • . EZ A HÉT