Ez a Hét, 1997. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-03 / 1. szám

Csendes Módszeresen folyik a parlament, a parlamentáris demokrácia, egyáltalán a politizálás lerántása. Ugyanakkor szisztematikusan folyik az ellenzéki pártok belső és külső szétzilálása, nevet­ségessé tétele, ellehetetlenítése. Ebben ugyan sebeket kapnak a kormányzó pártok, az MSZP és az SZDSZ is, de ilyen körülmények között a hatalmi harc, a gazdasági és politikai átláthatat­lanság végső soron az álbaloldalnak kedvez. A tét maga a demokrácia, az or­szág demokratikus fejlődésének jövője. Mi történik itt? Vegyük először az országgyűlést, a legfőbb hatalmi szer­vet, a törvényhozást, a többpártrend­szer biztosítékát. Évek alatt sikerült az emberekben — jórészt a sajtó által - azt a benyomást kelteni, hogy a parlament cirkusz, az ország cirkusza, ahol a különböző pár­tok képviselői felesleges dolgokról vi­tatkoznak. Sértegetik és lejáratják egy­mást, aztán amikor törvényt alkotnak, többnyire üres padsorokat lát a nép, a parlamenti televíziós közvetítés néző­je. Az értékítélet igaz is, meg nem is. Valóban olykor sok a felesleges szó­párbaj, de igazából innen tudhatják meg az emberek - mert máshonnan nem, hogy egyes kormányzati dönté­sek, kormányzati szándékok milyen hatással vannak az életszínvonal két és fél éve tartó folyamatos romlására. Ezekből a vitákból, felszólalásokból le­het megtudni, hol történt az állam ká­rára korrupció, visszaélés. Egyes priva­tizálásoknál hová tűntek a milliárdok, hogyan züllesztik le az egészségügyi rendszert, a mérhetetlen és telhetetlen adózással miként kerülnek százezrek a nyomor szintjére és sorolhatnám tovább. Az ilyenfajta tájékozódást, politikai, retorikai iskolát az . Azonnali kérdé­sekéből, a napirend előtti felszólalá­sokból és az interpellációkból kaphatja meg az átlagpolgár. Nem véletlen te­hát, hogy a parlamenti többséget alko­tó szocialista és szabaddemokrata koa­líció első dolga volt, hogy megnyirbál­ják, beszorítsák az ellenzék soraiból felszólaló képviselők személyét és csökkentsék a hozzászólás idejét. Az Országgyűlés szocialista elnöke újabb megszorításokat tervez és most már azzal, hogy a parlamenti képviselőnek írásban kell indokolnia, ha valóban ha­laszthatatlan és sürgős ügyben kíván felszólalni. Nyilván a témák eldöntésé­nek kérdése a szocialisták és szabad­­demokraták privilégiuma lesz. A házszabály sorozatos és egyolda­lú megnyirbálása nemcsak a parlamen­táris demokráciát sérti, hanem megsér­ti a lakosságnak a teljes körű informá­cióhoz jutásának jogát is. Ehhez már csak hab a tortán, hogy szinte minden parlamenti napon kifejtik a szociál­­liberális képviselők, hogy az ellenzéki képviselők ezekkel a felesleges vitáz­­gatásokkal elveszik a törvényalkotás­tól, azaz az érdemi munkától az időt. Jól hangzik és sok ember ezt el is hiszi. Az európai hagyományokhoz hasonló parlamenti munka - Antall József kor­mányzása alatt formálódott ki - lejára­tásának ez az egyik tünete. A másik tünete nyilvánvalóan az, hogy az emberek azt érzékelik, a Tisz­telt Házban hozott törvényeket a kor­mányzat és a hivatala sokszor nem tart­ja, nem tartatja be. Ez is egyfajta lejára­tása az Országgyűlésnek. Szemmel látható, tapasztalható és érzékelhető, hogy a magyar társadalomnak vannak társadalmon kívüli rétegei, például az úgynevezett gyorselit - a „vadkapita­lizmus” hatéves terméke - és a maffia világa, amelynek bizonyos szálai a po­litikába is elvezetnek. Ők törvényen­­kívüliséget élveznek. A büntetőpere­ket általában megnyerik - pl. olajgate, bankbotrányok stb. - vagy előrelátha­tólag felmentik őket, esetleg az ügyük el sem jut a bíróságig - pl. Tocsik-ügy, Co-Nexus-ügy, kárpótlási jegyekkel való visszaélés stb. Folyik tehát a csendes háború a de­mokratikus intézmények teljes lejára­tásáért, beleértve az Alkotmánybíróság döntéseinek egyoldalú kormányzati fe­­lülbírálatát és az ellenzék által támoga­tott egyik alkotmánybíró-jelölt kiejté­sét a szocialista képviselők jóvoltából, így lehet cirkuszt csinálni a parla­mentből. Az 1997-es költségvetés, a nyomor költségvetésének parlamenti elfogadá­sa az év végén az ellenzéki nem elle­nére, világosan megmutatta azt a nyo­masztó szociálliberális akaratot, amely Magyarországon minden társadalmi rétegnek katasztrófát jelent. Különö­sen a középrétegektől lefelé - az adó­zás, a vállalkozói terhek, a gyógyszer, az elviselhetetlen energia­ és az élelmi­szerek árának emelése - csak a né­­hány százezres elitista rétegnek nem je­lent katasztrófát, gondot. A magyar át­lagértelmiség egzisztenciális mélyre­pülése nyilvánvaló. Mindez milliók akarata ellenére tör­ténik, az 1994-es választás MSZP-s, SZDSZ-es képviselői ígéreteinek elfe­lejtésével. Sokan úgy gondolják, hogy becsapták őket és 1998-ban inkább nem mennek el szavazni, mert ez a parlament nem az ő parlamentjük. A trükk jó, mert le sem kell beszélniük az embereket, hogy szavazzanak. 1994- ben az emberek csalódtak az MDF­­KDNP-FKGP konzervatív, nemzeti koalícióban. Mostanra rá kellett ébred­­niük, hogy a szocialisták és a szabad-

Next