Ezredvég, 2019 (29. évfolyam, 1-6. szám)

2019 / 3. szám - Koszorú - Ady Endre: Petőfi nem alkuszik (Részletek)

koszorú [...] Úgy, ahogy élt és van ez az ember, ez az istennél több ember, pó­rul jár, ha meg nem hal. Nincs olyan isten, hogy mi meglássuk, ki volt, mi volt, ha véletlenül életben marad. Bár predesztinációs hitű ember va­gyok s az ilyen „ha"-kat egyidőben erkölcstelennek és tudománytalannak is vallom. Valóban, a Petőfi Sándor élete nem lehetett más, mint amilyen volt s nagyszerű milyenségétől így, csakis így lehetett s lehet kápráznia ma is a szemünknek. [...] Az 1848-as félmunka keservesen megbosszulta magát e földrajzi­lag és különben is elátkozott nemzeten. Ha akkor egészen megcsináljuk azt, amit akkor harmadrészben csináltak s amiből azóta is vissza-vissza­­csipegettek, nem itt tartanánk. Bizonyos dolgokat, históriaian nagyokat csak egyetlen egyszer s egyetlenegy időben lehet megcsinálni. Ha Kossuth akkor nem kívánt volna kedves barátságban maradni a Habsburgokkal, a kortárs Csák Mátékkal, a cifraruhás nagypapokkal, ma nem itt tartanánk bizony. Az a lekicsinyelt ifjú ember, az a Petőfi Sándor, az a zenebonás népköltő tízmillió embernél tisztábban látott, jobban látott. * * * [...] Petőfi legnagyobb petőfisége, hogy az igazságtalanságait is mindig az igazság szerelmes hevületében követte el. De én azt vallom, hogy neki mindig igaza volt, csupán akkor nem, amikor önmaga ellen hibázott. Más embernél másként van: mindig igaza van, avagy soha sincs igaza, ami mindegy, de ez filozófia és Petőfi még a filozófiának is természetesen és tornyosan fölötte áll. [...] A bajoknak baja pedig az volt, hogy Petőfit különösen megátkozta a sors a művész-lélek eddig felderített legnagyobb átkával. Ez az átok, keser­vesen, sziszifuszi eredménytelenséggel kívánni a hasonlóságot a nyugodt, pocakos lények életéhez. Ő, a kóbor exszínész, az izgága politikus ifjú, a már szinte őrjöngő arisztokrata természet, okvetlenül sóvár irigységgel em­lékezhetett Berzsenyire. [...] Nagy baj volt az is, hogy Petőfire túlságosan s nem alkalmas időben hatott „kincse", legdrágább olvasmánya: Saint-Juste­­nek egy könyve. Egész vigasztalan, nehéz és szomorú magyarságommal udvarolok Petőfi emlékének azért, mert nem tudott csupán versíró lenni. [...] Gömör vármegye táblabírája, az egy időben még egy kicsit nemes­ségével is kérkedő Petőfi, hamarosan megbánta, hogy kocsis­ fajta nagy­urakkal evett egy tálból cseresznyét. Lentről jövő, hírre­ kapott embernek rövid, de bizonyos fátuma ez: akármilyen isteni gőgű, megszédül a társa­dalmilag magasabban állók hódoló barátkozásától. Petőfi büszkébb, erő­sebb volt, mint mások lettek volna az ő helyében, de ezen a bárányhimlőn neki is túl kellett esnie.

Next