Fehérvári Hírek, 1947. április (3. évfolyam, 74-79. szám)

1947-04-01 / 74. szám

2 A hároméves terv a gyakorlatban : A konzervipar kifejlesztése meg­szünteti a mezőgazdasági munka­­nélküliséget és felemeli a dolgozók életszínvonalát A Mérnökök és Technikusok Szak­­szervezete csütörtökön kezdte meg a hároméves tervvel kapcsolatos elő­adássorozatát, az „Amiből élünk­­­öt. Cser István elnök megnyitójában vázolta az előadássorozat célkitűzé­seit, majd felkérte Szilassy Sándor konzervgyárost az első előadás meg­tartására. A konzervgyártás jelentő­ségét részletes okadatolással támasz­totta alá előadásában. Csak akkor engedett fel a merev hangulat, ami­kor dr. Érsek József miniszteri taná­csos kezdett el beszélni és természetes sodrú előadása magával ragadta a hallgatóságot. Érsek József dr. mindenekelőtt megállapította, hogy a mezőgazda­­sági dolgozók munkateljesítménye ré­vén 500 millió munkanap állhat az ország rendelkezésére. Most azonban, a jelen körülmények között eb­ből csak 206 millió munkanapot használhat fel az ország, mert mezőgazdasági dolgozóink fél­éven át tétlenségre vannak kár­hoztatva. A konzervipar és általában a mező­­gazdasági ipar kifejlesztése azért is fontos, hogy a parlagon heverő nagy munkaerőértéket gyümölcsöztesse az ország javára, a­­ konzervipar kifej­lesztésével munkaalkalmat teremtsen és ezzel emelhessse a mezőgazdasági dolgozók életnívóját. Emellett a me­zőgazdasági ipar részére korlátlan nyersanyagmennyiség áll rendelkezés­re. A földművelésügyi kormányzat úgy állapítja meg a mezőgazdasági, főleg konzervipari termények­­árát, hogy a világpiacon is megállják a helyüket. Amerikában a paradicsom kilónkénti ára kb. 30 fillérnek felel meg, ehhez szabták a mi termelői árainkat, amikor a magyar paradi­csom nagybani árát jó fillérben álla­pította meg a kormányzat. A föld­­mivelésügyi kormányzat tájtérképe­ket készíttet, amelyekből megállapít­ható, hogy hol melyik ipari növé­nyek diszknek legjobban. Megyénkben a­ térkép szerint a cukorrépa, a tengeri, a borsó (a húsfürdők neveléséhez fontos tápanyag), repce, mák (nemcsak mint fogyasztási cikk, hanem mint az ópium és a morfium alapanyaga, melyeknek keleten nagy a kelendőségük), len, ken­der, hagyma, paradicsom, kaj­szibarack diszlik legjobban. A kormányzat célja, hogy egyrészt konzervipari képesítéshez kösse, más­részt decentralizálja a mezőgazdasági ipart. Budapest területére újabb gyár­engedélyt nem adnak ki, hogy a vál­lalkozókat vidéki településre serkent­sék. A kormányzat egymillió forint hitelkeretet engedélyezett a konzerv­ipar kifejlesztéséhez. Ez a befektetés bőségesen megtérül, mert a konzerv­ipar­­tizenötszörösen magasabb hoza­mot biztosít, mint a búzatermelés. A cellulózégyártáshoz fel kell használ­nunk a kukoricaszárat, mely me­gyénkben is parlagon hever. Felhasználásával 25 millió fo­rintot takarít meg az ország, melyet eddig külföldre fizetett cellulózó anyagért. Konzerviparunk külföldi bevételek­ből 750 ,millió forintot várhat. A kormányzatnak az a célja, hogy Fe­­hérvárott konzervipari központot lé­tesítsen. REX-filmszínház Hétfőtől—szerdáig március 31—április 2-ig. SZÓRAKOZTATÓ! SZELLEMES! TITKOK ÚTJA Főszereplők : Alida Valii, Lilia Silvi és Amadeo Nazzari. HÍRADÓ! Előadások hétköznap 5 és 7. Vasár- és ünnepnap 3, 5, 7. Kik kaptak Fehér­váron házhelyet ? Közöljük a névsort (Folytatás.) Magyar János Levente-utca 8; Mah­ler István Udvardi-út 16; Máhr Já­nos Havranek-utca­­7; Mészáros Imre Nagybányai-ut íj; Mihályi Ferenc Nagyszebeni-út 16; Mikó Já­nos Kertalja-utca 1; Molnár János Nagyszebeni-ut íj; Molnár József Farkasvermi-út 17; Mohtár József Kégl György-utca 22; Nagy János Nagyszombati-út 17; özv. Nyikos Györgyné Kossuth-utca 18; Nyikos István Attila-utca 2; Ódor Ferenc Jancsár-utca 10; ifj. Pap­p József Csóri-út 18; Papp József Ösz-utca 22; Palkovics István Csapóra tea 12; Biró Emil Berényi-ut 1y­ . Pemmer József Dózsa György-tér 6; Pató Ferenc Pozsonyi-ut 4; ifj. Palkovics János Fogar­asi-ut 77; Rád­a Pál Ud­­varhelyi-ut 27; Rekop Ferenc Kert­alja-utca 60; Rekop József Kertalja utca 60; Remsei István Olaj-utca 68; Skoda Lajos Havranek József-utca. 371 Süveges János Fiskális-ut 94; Schweininger János ONCSA-telep; Szabó Imre Farkasvermi-ut 7; Szabó István Olaj-utca 26; Szabó József Attila-ut 37; Szekfű­ József Fü­leki­­ut 7; Szöllősi József Selyem-utca 2; Susánszki József Lomnici-ut 29; Ta­más Antal Boldogasszony-tér; Tanai István Olaj-utca 77; Tikász József Kertalja-utca 1; Tőke Ferenc Sör­­pince-utca 76; Tőke István Mann­­téglagyár; Uszkai Ferenc Kecskeméti út 1; Vágó Péter Marx-tér 4; Wéber Andor Palotai-utca 61; Viniczai Jó­zsef Szent Gellért-utca 1; Zsédely István Major­ utca 21; Zsoldos Mi­hály gr. Károlyi­ u­t 17. A bizottság a munkáját még nem fejezte be, az igénylők részére a jut­tatás szigorúan a rendelet szerint történik. Egyelőre még csak a földhözjut­­tatottaké fejeződött be. A bizottság ezúton kéri a juttatottak o­kat, hogy mindaddig, míg hivatalos értesítést nem kapnak, ne keressék fel a bizottságot, csak majd abban az időpontban, amikorra, az értesítés hívja őket. ,­. A Magyar Magánalkalma­zottak Szabadszakszervezetének helyi csoportja április 2-án szer­dán d. u. 5 órakor taggyűlést tart az otthonban. Szent Korona­ u. 7. Előtte 4 emkor vezetőségi ülés. Kérem úgy a rendes, mint a ve­zetőségi tagtársakat, hogy ponto­san jelenjenek meg. Elnök. Reklámüzlet! Szögyény Marich utca 6. sz. Gyermek kötény 4.52-151 Női „ 1218 „ Leányka kész flanell ruhák 16.45 „ Női ........................41 20 Női „ blúzok 27.67 „ Férfi ing 28.65 Női ruha szövet 13.80 „ Férfi ruha szövet 140 cm széles 26.36 „ Férfi és női szövetek, harisnyák, — putloverek nagy választékban « SZÖVETKEZETEK ! GAZDÁK ! FIGYELEM ! Mezőgazdasági magvak,­­ konyhakerti magvak, mezőgazdasági gépek, bakancsok, zsákok, texti­lek, edények, vasáruk, perm°tező gépek, perme­tező anyagok, növényvédelmi szerek, traktor al­katrészek, mentőszekrények, mérlegek, legelő­nyösebb beszerzési forrása központi kirendeltsége Szívér. Telefon : 337. (Színház mellett.)­­ Tisztitassa már most ! tavaszi ruháját béke * MINŐSÉGBENMAIZER-ná Mielőtt vásárol, tekintse meg az ADLER üzletházban Szögyény Marich-utca 4. szám­­ elkerüli a torlódást. 1­1 NÁDOR­­ UTCA 13. I . Aranyéremmel kitüntetve. § Boros, vizes, likőr kész­letek, porcellán áruk, cérnák, pipereszappanok és háztartási cikkek. — __________1947. április 1. Felhívás! A Hivatásos Zenészek Szabad Szakszervezete nyomatékosan fel­­hívja a pártok, egyesületek, vala­mint Szakszervezetek figyelmét, hogy táncmulatságokon csak hi­vatásos zenészek működhetnek a 137000/1946. H. M. rendelet ér­telmében. Egyesületi zenekarok csak az egyesület által rendezett, de ital­­mérési engedéllyel nem rendelkező saját helyiségben és rendőrségi engedélyhez nem kötött összejö­veteleken játszhatnak. Ott, ahol belépődíj, vagy kötelező ruhatár, műsor megváltás, esetleg kötelező fogyasztás címén bármilyen ösz­­szeget szednek, csak hivatásos zenészek működhetnek. A szerződések megkötése min­denkor a Zenész Szakszervezet hivatalában (Szent Korona­ u. 5. I. em. 8. a.) történik. Hivatalos órák d. e. 10—12-ig, d. u. 2—4-ig.­­ Ezen rendelet be nem tartása esetén a rendőrség a szabályelle­nesen működő zenészeket kontá­roknak minősíti. Hangszereiket el­kobozhatja és ellenük, valamint az egyesület ellen az eljárást meg­indítja. Hivatásos Zenészek Szabad­szakszervezete Vezetősége. Állandó műsorszámok . 6.30: Falurádió. 6.45: Reggeli torna. 7: Hírek,­ műsorismertetés. 7.20: Áttelepítési kormánybiztos köz­leményei. 10: Hirek. 12: Harangszó, hirek. 14: Hirek. 17.17: Rádióiskola. 17: Hirdet­mények. 21.50: Hírek és krónika orosz nyelven. 22: Hirek. 22.20: Mit hallunk holnap? 0.10: Hírek és kró­nika angolul. 0.20: Hírek és kró­­nika franciául. Hétfő, március 31. 12.17: Jazz-együttes. 13: Rádióri­port. 13.15: Zongora. 14.10: Előadás. 14.30: Cigányzene. 16: Háziegyüttes játszik. 16.30: Előadás. 17.10: Párt­­hiradó. 17.20: Vöröskereszt közt. 17.45: Előadás. 18: Hangverseny. 18.20: Ének. 18.45: Újgazdák ne­gyedórája. 19: Régi mesék új köntös­ben. 1945: Anglia két története. 20.20: Magyar muzsika. 21.20: Han­gos híradó. 21.40: Orosz nyelvokta­tás. 22.30: A tánczene mesterei. 22.50 Hazahozatali Kormánybiztosság köz­leményei. 22.55: Magyar Hadifogoly Hiradó. 23: Ének. 23.20: Egy téma — három szerző. Budapest II. 17: ötórai tea. 18.05: Elbeszélés. 18.30: Énekkar. 19: Beethoven mű­veiből. 19.30: Falurádió. 19.45: Köz­ellátási negyedóra. 20: Előadás. 21.15: Román dalok. 20.30: Rádió szabadegyeteme. 21.15: Előadás. 21.30: Operarészletek. Viszonteladásra legjutányosabban vehet iskolacikket, papírt, rövidárut ERUST IMRE nagykereskedő, Kigyó-u. 22. (Kari ecetgyárral szemben.) * HÚSVÉTI JÁTÉKVÁSÁR,­­ Gerenday-nál, Kossuth-u. 4.

Next