Fejér Megyei Hírlap, 1964. november (20. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-01 / 257. szám

(Fejér megyei Vasárnap, 1964. november 1. XX. évfolyam, 25­. szám. Ára: 80 fillér. ^ _______ AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS lAPJA^ Három kenyér Eszembejutott a jenői ta­nácselnök igen találó mon­dása: „a jó szántás egy ke­nyér, a jó vetés újabb egy kenyér és az idejében földbe került mag, a harmadik ke­nyér.” Tavaly egy idős pa­rasztembertől hallottam ugyanezt és a falvainkban mindjobban terjedő buzga­lom, lelkes igyekezet láttán immár teljes egészében olyan gondolattal élek, hogy ezt a nép ajkán fogamzott mondást minden gondolkozó ember is­meri, annak jegyében dolgo­zik. Felbontottam a három kenyér jelszót és beszélgettem gépműhelyben, dülőúton, szántóföldön azokkal, akik mindegyike egy-egy kenyeret ad oda munkájával, hogy va­lóban három legyen. Az isztiméri köves talajt szántó traktoros azt mondot­ta, ott sem más az íratlan törvény, úgy kell szántania, hogy adhassa ő is az egy egész kenyeret a háromhoz. A traktorosnak abban a tu­datban kell dolgoznia min­denütt, hogy ő adja az elsőt a három kenyér közül és ez bizonyos büszkeséget és for­ró kötelességtudatot ébreszt b­enne... Elkísértem útján és néztem a negyvenöt soros vetőgép utaspadkáján min­den csoroszlyához külön le­hajtó farost és soha nem fe­lejtem, miként mondta el ke­nyéradó kötelességét. — Néz­ze — beszélt majdhogynem költői megformálással — én ezzel a sok­csövű vetőgéppel adom meg a magam egy ke­nyerét. Muszáj ráfigyelnem mindegyik csőre, mert ha csak egyik is elakad és üre­sen marad utána a föld, ki­sebb lesz a második kenyér. Kisebb lesz tíz falattal, húsz­­szal, vagy többel és mit szólna, aki ezt látná?! A fő­­agronómus pedig, aki legfőbb tényezője, szervezője, hogy idejében legyen elvetve a mag, mosolygott és helyeselt. — Amolyan képletes ez a három kenyér mondás, de igaz. Az egyszerű emberek min­dig igyekeznek egyszerűen kifejezni magukat, egyszerű­en elmondani saját munká­juk legmélyebb értelmét. Megnőttek, nemesebbé let­tek a legutóbbi évek mezei munkájában ezek az embe­rek. Hivatástudatában egész fejjel lett magasabb a közös­ségi munkát irányító szak­ember, s egész fejjel lett ma­gasabb a több száz traktoros, több száz vetőgépfaros, akik a „három kenyeret” oda akarják tenni az ország asz­talára. De menjünk tovább. Ve­gyük kölcsön a három kenyér jelszó hangoztatóiról gondo­latukat és mondjuk, hogy a jó talajelőkészítés, gondos és idejében elvégzett vetés a­­ kukoricánál három szekér kukorica, s akkor látjuk, hogy új feladatra kell összpontosí­tani. Többen hangoztatták, hogy a kukorica hálás, meg­fizeti az őszi mélyszántást. Ebből látszik, hogy a földek letakarítása sürget. Sürgeti a növénytermesztőket, szorgal­mas családtagjaikat, mert fürge kezeikkel, mindennapi munkájukkal ők teszik sza­baddá az utat. Az utat a traktorosok és gépeik előtt, akik folytatják a kemény, becsületes munkát az első szekér kukoricáért. Íme, így lépnek elő a növénytermesz­tők olyan nélkülözhetetlen tényezőkké, amelyek hatal­mas arányban e napokban segítik a három szekér ku­korica képletes jelszavának megvalósulását. Kell fűzni ehhez még valamit? Igen. Annyit, hogy a me­gye népe bízik a további erő­­fokűsítés teljes sikerében. Egiedfts Péter Befejezte exporttervét az SZKG V.S. — Nálunk nem lesz évvégi hajrá, nem követjük a „diva­tot” — fogad Szigethy István, az SZKG igazgatója. — Az exporttervünket 1964. október 8-án befejeztük, sőt év végé­re 10—12 millió forinttal túl­teljesítjük. — Milyen országokba ex­portálnak? — Köszörül a keleti és nyu­gati országokba egyaránt. Fék-exportunk túlnyomórészt keleti, de van svéd megrende­lésünk is. — Minek köszönhető ez a jó eredmény? — Az év kezdete óta a havi és negyedévi termelés egyen­­­­etessége megszakítás nélkül tart, pedig voltak anyagbizto­sítási gondjaink. Középvezető­ I­­nk átfogó előrelátásával és a­­ munkaellátás elsőrendű bér- a­dósként való kezelésével sike­rült jó eredményeket elérni. — Mi a helyzet a műszaki fejlesztés területén? — Előreláthatóan gyártás és gyártmányfejlesztési vona­­kozásban is eleget tudunk tenni feladatainknak. Kilenc­féle újtípusú fékberendezést gyártunk, amelyek messzemeh­­nően megfelelnek a legmoder­­­­nebb követelményeknek. A Fenát köszörűgépet elsőnek gyártjuk az országban. Jelen­leg még csak null-szériában fut, de az üzemi kísérletek befejezése után megkezdjük a sorozatgyártását. — Az öntödében forró-sze­les kupolát állítottunk fel sa­ját erőből. Hogy ez mit je­lent? Jelentősen csökken a kokszfogyasztás, s a vas mi­nősége is erős javulást mutat — mondja befejezésül Szi­gethy István igazgató. A MÁV Járműjavító fehérvári üzemében folyamatos rekon­strukciós munkák folynak a szerelőcsarnokok korszerűsíté­sére. A képen az új esztergaműhely magasítása és a daru­pálya építése látható. Dr. Bruno Kreisky látogatása a Duna-bizottságnál Szombaton dr. Bruno Kreisky, az Osztrák Köztársaság kül­ügyminisztere, látogatást tett a Duna-bizottságba­n dr. Si­mon Koller, az Osztrák Köz­­ársaság magyarországi köve­te, a Duna-bizottság helyettes elnökének kíséretében. Kreisky külügyminisztert G. A. Gyenyiszov, a Szovjet­unió magyarországi nagykö­vete, a Dunabizottság elnöke, Frantisek Pisek, Csehszlovákia magyarországi nagykövete, a Duna-bizottság titkára, és dr. Nae Androne, a Duna-bizott­ság igazgatója fogadta. Az osztrák külügyminiszter kíséretében voltak az osztrák delegáció tagjai közül: dr. Hans Begi burgenlandi tarto­­mányfőnök, dr. Carl H. Bob­­leter külügyi államtitkár, dr. Erich Bielka-Karstreu, az osztrák külügyminisztérium főtitkára, H. Haymerle kül­­ügyminisztériumi főosztály­­vezető, H. Standenat külügy­­minisztériumi főosztályvezető.­­ A találkozás szívélyes ba­­­­ráti légkörben folyt le. (MTI ) folyama­tos lesz a télen a Dunaújvárosi lakásépítkezés A Dunaújvárosi 26-os Épí­­őipari Vállalat városépítési munkahelyén jelenleg nem­csak az idei átadású lakások befejezéséről gondoskodnak, de a jövő évre áthúzódó épü­letek tető alá hozásán és té­­liesítésén is fáradoznak. A cél ugyanis az, hogy az év végéig háromszáz­harmincöt olyan lakást hozzanak tető alá, amelyek építését csak jövőre fe­jezik be. A kertvárosban a jövő évi 116 középblokkos lakásból hu­szonnégy már tető alatt van. Ezeknek a lakásoknak a téli­­esítéséhez nagy mennyiségű nádpallót, kokszkosarat és de­­alet is biztosítottak. A római táborbeli középblokkos épít­kezéseknél és a Dózsa György úti lakótelepen a nagypaneles építkezésnél a távfűtést veze­tik be a tető alá kerülő lakó­nkba. Ezen az utóbbi két te­rületen összesen kétszáztizen­­kilenc lakos távfűtéses téli sítésére kerül sor. A tervek szerint így jól „téliesített” munkahelye­ken zavartalanul dolgoz­hatnak majd a szerelők és a szakiparosok.­­ A téli időszakban a folya-­­­matos beton- és habarcsellá­tásról is gondoskodtak. A fel­­használásra kerülő anyagot gőztűkkel melegítik, összesen­­ hat gőzgépet, nyolc deubát és nyolc hőlégfúvót, nyolcvanki­lenc kokszkosarat kapnak a dunaújvárosi lakásépítkezési munkahelyek a téli időszak­ra. A nem távfűtött munka­helyek,­­ és az anyag mele­gítésére ötven vagon kokszot, illetve szenet biztosítottak, amelynek fele már a helyszí­nen van. A város főépítésvezetőségén azt tervezik, hogy az idén az őszi-téli hónapokban a tavalyi 34 millió helyett ugyanezen időszak alatt ma­jdnem ötven millió fo­rint értékű építészeti munkát fognak elvégezni a dunaújvárosi lakásépí­tők. A téli időszakra olyan munka­körülményeket teremtenek, hogy mindvégig folyamatosan dolgozhassanak. A tervek sze­rint csak azon női dolgozók­nak engedélyeznek majd fagy­­i szabadságot, akik ezt majd külön kérik. Elvetették az őszieket Október utolsó napján R­endkívül hosszú csapadékos hőjárás ellenére befejezte őszi vetési munkáit a székesfehér­­vári Kossuth Termelőszövet­­kezet. Határidőre földbe került 00­01jold őszi árpa, 100 hold őzs és 20 hold takarmány ke­­verék után a tervezett 1050 hold Bezosztása 1-es búza is. A ny­árlkelt vetések arról ta­núskodnak, hogy a szövetkezet traktorosai és a vetőgépek fa­rosai gondos, szakszerű nauti­kát végeztek a talaj előkészí­tésében és a vetés során is. A szövetkezet tagjainak di­cséretes szorgalmát tanúsítja az is, hogy­ a szántás-vetés köz­ben betakarították már a 721­ hold közös kukoricájuk 1 százalékát is. Ünnepi műszak az Ikarus gyáregységben A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 47. évfordulójára kiemelkedő termelési eredmé­nyekkel készülnek az Ikarus gyáregység dolgozói. Széles versenymozgalom bontakozott ki a fehérvári közúti jármű­gyárban az asz­talos-kárpitos­­üzem kezdeményezésére, és sok értékes fel­ajánlásokat tet­tek november­i tiszteletére az üzemek kollektívái, munka­­brigádjai. Az asztalos-kárpitosüzem dolgozói még a szeptem­beri termelési tanácsko­záson határozták el, hogy az éves terv sikeres telje­sítéséért versenyre hívják a gyáregység­ összes üze­met, munkahelyét. A 11 pontból álló verseny­­felhívásban az üzem kollektí­vája a többi között vállalta, hogy október 27-től november 7-ig ünnepi műszakot tart. Vállalta az üz­em októberi ter­vének 105 százalékra való tel­jesítését, továbbá ígéretet tett hogy 1964. évi tervét decem­ber 24-re befejezi. A versenyfelhívást az üze­mek dolgozói ugyancsak ter­melési tanácskozáson vitatták meg és saját üzemük felada­tait szem előtt tartva csatla­koztak a mozgalomhoz. A gyáregység legnagyobb terme­lő egységének, a karosszéria­üzemnek dolgozói az elsők kö­zött, fogadták el a felhívást, és mind a három hangár mun­kásai vállalásokat tettek no­vember 7-re, s az éves terv teljesítésének elősegítésére. Ünnepi műszakkal köszöntik ők is az idei évfordulót; a lemezesüzem dolgozói szintén vállalták éves ter­vük befejezését december 24-re. Csatlakoztak a versenyhez a tank, a felületvédelmi, a szer­szám és más üzemek dolgozói is. November 7 tiszteletére a szerszámüzem dolgozói vállal­ták a nagy kapacitáshiány el­­l­lenére a bútor-, tejszállító ko- s esik gyártásához szükséges szerszámok időben való elké­szítését. Munkavállalások teljesítésé­vel készülnek november 7-re az alkatrészlakatos üzem bri­gádjai is, továbbá a többszö­rös szocialista Vosztok-brigád. A székesfehérvári gyáregy­ségnél — mint minden évben — idén is a Nagy Október évfordu­lójának előnapján kerül sor ünnepélyes keretek között a kiváló dolgozó jelvények, illetve okleve­lek kiosztására. Ezúttal 40 dolgozó kapja meg a fehérvári Ikarusban a ki­váló címet. Értékelik a szocia­lista brigádmozgalom eredmé­nyeit is; a szocialista címet elért brigádoknak ugyancsak november 6-án adják át az oklevelet, zászlót­ ­ . Hétfőn Lottó jutalomsorsolás A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság november 5-án hét­főn rendezi meg a lottó októ­beri jutalomsorsolását. A húzá­son a 43. játékhét szelvényei között 942 értékes tárgyny­ere­­ményt sorsolnak ki. Ezúttal nyolc főnyeremény jut a legszerencsésebb lottó­zóknak. A Franket Leó utcában épülő lottó­ház két egyszobás és­­ kétszobás lakását, valamint 5 Moszkvics személygépkocsit sorsolnak ki főnyereményként. Most először sorsolnak egyip­tomi és angliai utazásra jogo­sító kétszemélyes utalványo­kat, amelyekhez személyenként 4000 forintos útifelszerelési utal­vány és valuta zsebpénz is jár. Ezenkívül motorkerékpá­rok, hazai és külföldi szoba­berendezések, fényképezőgépek, karórák, rádiók, televíziók és vásárlási utalványok örvendez­tetik meg a lottózókat. (MTI) A Pamuttextil Művek új lakatosműhelyében a már beállított gépeken folyamatosan javítják az előforduló hibákat. Sver­­teczki József esztergályos az egyik motor forgórészét szabá­lyozza be. „Október és a béke" Jurij Francov akadémikus a Pravdában „Október és a béke" című cikkében elemzi a szovjet külpolitika lenini elveit. Francov rámutat, hogy­­ először, Lenin határozottan állást foglalt a nemzetközi kérdések tárgyalások útján történő megoldása mellett. Ezen az úton halad a mi pár­tunk, a szovjet kormány Másodszor: Lenin új mó­don vetette fel az állam és a nép nemzetköz­i ügyekben betöltött szerepét. Harmadszor: Lenin felve­tette azt a kérdést, hogy­­ a szocialista állam milyen ál­láspontra helyezkedik a nem­zetközi jog egész kialakult rendszere, a szerződések és egyezmények rendszere irá­nyában. "Lenin világosan látta a szovjet Oroszország ellen folytatott imperialista hábo­rú éveiben is, hogy elkerül­hetetlenül bekövetkezik az­ az időszak, amikor egymás mel­lett élnek majd szocialista, és kapitalista államok. Francov emlékeztet Marx­nak arra az 1867-ben elhang­zott megállapítására, hogy­­­ különböző országok munkás-­­ osztályának összefogása vég­ső soron lehetetlenné kell, hogy tegye a népek közötti háborút. ' ' Francov, miután megálla­pítja, hogy a béke kérdése az egész jelenlegi élet alapvető kérdésévé vált, a követke­zőket írja: a szocialista or­szágok, a kapitalista orszá­gok munkásosztálya, a hatal­mas nemzeti felszabadító mozgalom — korunk minden forradalmi ereje. — egy csatasorban küzd az impe­rialista agresszió és a háború kirobbantásának politikája ellen. (MTI)

Next