Fejér Megyei Hírlap, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-03 / 280. szám

­ A labdarúgó világ érdekességei A nyugati lapok beszá­moltak arról, hogy a román származású, jelenleg hatvan éves Elek Schwartz, aki már eddig Európa számos orszá­gában edzősködött, újból visszatér korábbi sikereinek színhelyére — Portugáliába „Mister Elek” — ahogy a labdarúgóvilágban ismerik — edzői sikereinek csúcsát a Benficánál érte el. A portu­gál szurkolók ma is emle­getik az 1965. évi BEK-dön­­­tőt, amelynek során a milá­nói San Siro stadionban, a fénykorban levő Inter drá­mai „vízicsatában"’ mind­össze egy szerencsés góllal győzte le a Benficát. Amikor Elek Schwartz megvált a Benficától, mint­egy három esztendőre a nyu­gatnémet Eintracht Frank­furthoz szerződött. Ezt kö­­vetőleg Belgiumba tette át működésének színhelyét. Elő­nyös anyagiakat biztosító szerződéssel került a Crossen Molenbeck klubhoz, amely­ben egyébként a csehszlovák Masopust is játszott. Sikeres edzői működésének eredmé­nyeként az addig II. ligás csapatot sikerült felvinnie az I. osztályba. A játékosok és szurkolók önfeledten ünne­pelték edzőjüket, akit a klub vezetői is szerettek volna to­vábbra is megtartani , de minden hiába. Közben ugya­nis Elek Schwartz a portugál BSC Porto ajánlatát fogadta el Szerződésének érdekes záradéka, eredményességi prémiuma duplája mint a játékosoké. A nyugatnémet lapok mél­tatták „Mister* Elek” edzői munkáját. Újabb portugáliai működéséhez sok sikert kí­vántak, s búcsúzóul mind­össze annyit kértek tőle, hogy az általa „kiszemelt” Hennes Krüpperset, az 1. FC Nürnberg játékosát ne vi­gye magával. * Közben Elek Schwartz átvette az FC Porto edzé­seinek vezetését, de a tárgya­lások K­rüpperssel tovább folynak. 1. Allan Clarke az angol lab­darúgás nagy felfedezettje Sir Ali Ramsey 1. számú csatárjelöltje Mexikóra. A huszonkétéves fiatal játékos a Fulham­ban kezdett futbal­lozni. A klub azonban később 150 ezer forintért!!! eladta őt a Leicester Citynek. Érdekes, hogy úgy a Ful­ham, mind a Leicester City — Clarke kitűnő teljesítmé­nye ellenére is — kiesett a II. ligába. Nemrég a Leicester is túl­adott Clarkén, aki a Leeds Unitedhez — az FTC BEK- beli ellenfelének csapatához került 163 ezer forintért. Tehát egy év leforgása alatt tizenötezer fontot emelkedett a kitűnő játékos árfolyama. „Egy biztos: Clarke klasz­szis csatárjátékos! Ezt már klubjának számos nagy mér­kőzésén bizonyította. De mint csapatának a „szerencse­­malaca” eddig nem csillo­gott ...” — írták róla a szigetországi lapok. * Kevesen tudják, hogy Sepp Maier, a Bayern München és az NSZK válogatott ka­puvédője egyben kitűnő te­niszező is. A népszerű játé­kos azonban nemcsak a sport-, hanem a házimunká­ban is ügyeskedik. Ágnes ne­jével és kedvenc hosszúszőrű tacskójával nemrég költöz­tek egy új villalakásba. Sepp Maier azóta is szorgalmasan kertészkedik, virágágyáso­kat telepít. Ezen kívül ve­randájának padlózatára öt­száz színes mozaiklapot ra­kott le, a központi fűtésből származó hamus­ tartályokat­ ő maga üríti ki, s mindezt mint mondja — kiegészítő sportként. Az osztrák válogatott — mint ismeretes — november 5-én játszotta utolsó VB-selejte­­zőjét a skótok ellen. Sőt győzött is 2:0-ra. E mérkő­zés miatt azonban az Oszt­rák Labdarúgó Szövetség most egész Bécset megbün­teti. Az történt ugyanis, hogy — a VB szempontjából már teljesen jelentéktelen mér­kőzésre —, hiszen ebben a csoportban a nyugatnémetek már kiharcolták a továbbju­tást — mindössze tízezer né­ző volt kíváncsi. A Práter­­stadion kongott az üresség­től. Az osztrák labdarúgás vezetői ezért úgy döntöttek, hogy a válogatott csapatuk jövőbeni mérkőzéseit nem a fővárosban, hanem vidéken rendezik meg, ahol több né­zőre és főleg nagyobb be­vételre számíthatnak. A Sportfunk nevű osztrák sportlap nemrégen kimuta­tást tett közzé a legismer­tebb osztrák futball-sztárok legutóbbi börze-árfolyamáról. A lap szerint egymillió schillingre, ami kereken 160 ezer nyugatnémet márka , értékelhető a Hamburgi SV által szerződtetett osztrák Hof. 120 ezer márkát kér Netzenért klubja az 1. FC Nürnbergtől. Fraydl, Huberts és Siber értéke egyaránt 80 ezer márka. Kondert 75 ezer, míg Hasil körülbelül 67 ezer márkára értékelhető. Érdekes, hogy mennyire értékeli ugyanakkor a lap a nyugatnémet fuball-sztáro­­kat. íme: Müller 500 ezer, Overath 300 ezer, Netzer 280 ezer, Schucz és Held egyen­ként 250 ezer, Höttges 200 ezer, Patzke, Vogts és Dór­iel egyenként 175 ezer, vala­mint Sepp Maier 150 ezer nyugatnémet márka. És Beckenbauer?... Az ő neve után e sokatmondó szócska áll: megfizethetet­len. Minden jel arra mutat, hogy 1972-ben Münchenben a sport mellett kulturális olimpia is várja majd a lá­togatókat. Az egykori­ antik görög hagyományokhoz visz­­szatérve a müncheni rende­zőség nagy súlyt fektet ar­ra, hogy a versenyek iz­galmától kimerült vendégek minden , elképzelhető kultu­rális élményt megtaláljanak. A most elkészült vázlatos tervek élén szerepel Goethe Faustjának új filmváltozata. A további műsor a Bolsoj­­balettől egészen a Brodway­­musicalig terjed. A művészi bemutatók mellett a helyi bajor népzene, tánc­ és ha­gyomány egészíti ki a prog­ramot. A bajor Állami Oper­­raház a játékok ideje alatt­ bemutatja a Fideliot, a Bo­risz Godunovot, a Figaro házasságát és a Rózsalova­got. Világ-ősbemutató kereté­ben pedig Jang Shiung ko­reai szerző Shintoing című operáját. Münchenben ven­dégszerepel majd a New York City balett, a milánói Scala együttese és a londoni Covent Garden Operaház. A müncheni Nemzeti Színház ugyancsak Goethe Faustját játssza. Terveik szerint itt szerepel majd a prágai szín­ház együttese is és a Brod­­ovay-társulat. Neves karmes­terek, mint Herbert von Ka­rajan, Leonard Bernstein, Pierre Boulez és Jevgenyij Szvetlanov vezényelnek hí­res zenekarokat, a bécsi szimfonikusokat és a drezdai zenekarokat, hogy csak ket­tőt említsünk a sok közül. Nem hiányzik a műsorból a filmművészet sem. A Tes­­tron nevű olimpiai filmcsar­nokban óriási bemutató ke­retében felvonultatják az egész világ sztárgárdáját. A konvencionális műsor mel­lett azután sor kerül külön­legességekre is. Ezek között találjuk például a rögtönzött színház műsorát, a kinetikai kiállítást, a kísérleti fény­képbemutatót és elektroni­kus zenét. BARÁTAINKNÁL S­­IX Hisisí főiskolája munkatárs vette át az akta­ Naponta számtalan ember halad át a lipcsei Központi Stadionnal szemben lévő Német Testnevelési Főiskola világos bejárati csarnokán. Egyesek sportdresszben vagy tréningruhában, hogy a kö­zeli gyakorló helyeket elér­jék, mások feszesre töltött mappákkal a kezükben az elő­adótermek felé igyekeznek. Egész turistacsoportok és külföldi vendégek ragadják meg az alkalmat, hogy az NDK ezen már régóta az egész világon ismert és be­csült oktatási és kutatási intézményének kilenc speci­ális sportcsarnokába egy pil­lantást vessenek és fejlődései megismerjék. 6 500 négyzetméter sportlétesítmény Az NTF-et 1950-ben alapí­tották, az NDK legmagasabb népképviselete, a Népi Ka­mara határozata alapján. Akor 80 diák iratkozott be és 13 tanerő és tudományos test, eleinte egy kis sportis­kolában. Két évvel később fektették le az NTF új épü­letének alapkövét. Azóta az építkezésnek nincs vége, és még most sem tették le az utolsó követ. Ma körülbelül 400 profesz­­szor és docens vesz részt a 2000 nappali és levelező hallgató kiképzésében. Az új épületkomplexus jelenleg 14 hektár összterületet ölel fel. Többek között számos speciális oktatási, szeminá­riumi és klubhelyiséget, tu­dományos kabinetjét és la­boratóriumot tartalmaz. A már említett speciális spor­csarnokon kívül 6 500 m­­összterületű játszótér és sportlétesítmény minden sportág részébe és a szom­szédos versenyuszoda áll ren­delkezésre. A főiskolán há­rom előadóterem van, ame­lyek összkapacitása 1020 hely. Az NTF főiskolai könyvtára 30 000 szakmai jellegű köny­vel és nemzetközi szakfolyó­iratok gazdag választékával rendelkezik. Kapcsolat 50 országgal A Testnevelési Főiskola gyors fejlődésének legfonto­sabb előfeltételeként ez ösz­­szefüggésben azt az állandó és tervszerű támogatást kell megjelölni, amelyet az NDK kormánya a testnevelésnek és a sportnak, és ezzel a test­nevelő tanárok főiskolai képzésének szentel. Ezen az alapon nőttek a sikerek, amelyeket a nemzetközi kap­csolatok növekvő terjedel­mén is mérhetünk. Az NTF lényeges felada­tának tekinti, hogy különösen Afrika, Ázsia és Latin-Ame­­rika nemzeti államainak a nemzeti testnevelés­­kifejlesz­tésében segítsenek. Az NTF mint feladó tudományos anyagai és technikai felsze­relései elérték a címzetteket Conakryban, Havannában, Kairóban, Alexandriában és más testnevelési központban,­­ahol az NTF sporttanárai és­­tudósai hosszabb tartózkodá­suk alatt tapasztalataikat át­adták. Az NTF jelenleg több mint 50 ország testnevelési főiskolájával, intézményével és sporttudósaival áll élénk tudományos cserében. A külföldi tanulók szá­mára a következő tanulmá­nyi formák léteznek: főisko­lai tanulmányok (4—5­ év idő­tartam), amelyet testnevelő­­tanári diplomával zárnak le, a magiszteri tanulmány, amely magasabb tudományos és sportpedagógiai minősítést ölel fel egy speciális szakon és a nemzetközileg elismert magiszteri fokozattal (Mas­ter of Arts) záródik, a dok­tori aspirentura a Dr. paed. avatásra való felkészüléshez, és egy nemzetközi edző tan­folyam (8 hónap időtartam), amelyben a modern sporttu­dományok alapjait ismertetik és ugyanakkor egy speciális sportágban történik kiképzés. Az NTF-en történő tanul­mányokra való pályázások csak a pályázók hazai illeté­kes kormányhatóságán ke­resztül történik. 1968 végéig 26 országból 500 külföldi vé­gezte sikeresen tanulmányait az NTF-en, 10 külföldi sport­­pedagógus nyerte el eddig a pedagógia doktora akadémi­ai címet. Évente 350 diplomás sportoló Az a szerep, amelyet az NDK a testnevelés és a sport fejlesztésében a saját országában játszik, világossá válik, ha tudjuk, hogy évente 350 magas színvona­lon képzett sporttanár hagy­­ja el az NTF-et. Nappali ta­gozaton (4 év időtartam), ill. levelező tagozaton (6 év időtartam) átfogó természet- és társadalomtudományi, sportelméleti és gyakorlati képzést kapnak. Ha egy pil­lantást vetünk az órarendre, láthatjuk a tanulmányok sokoldalúságát, biokémia, biomechanika, sportorvostan és sporttelepépítés éppúgy hozzátartozik, mint a filozó­fia, testneveléstörténet, sport­lélektan, pedagógia vagy ide­gen nyelv oktatás. Nem minden végzősnek van olyan jól hangzó neve a sportvilágban, mint pl. Manfred Preussger, rúdugró, volt Európa-rekorder, most tanár az NTF-en, vagy Gus­tav Adolf Schur kétszeres országúti kerékpáros világ­bajnok és békeút-győztes, most utánpótlásedző a sport­klubban. Tudomány és aranyérnek A sikerek mozaikjában egy másik kő, a kutatómunka, amelyben a tanerők és tu­dományos munkatársak több­ségének része van. Tevé­kenységük jelentékenyen hozzájárult, hogy a sport­tudomány mint önálló tudo­mányág kifejlődött. Számos, más kiadvány mellett az NTF negyedévente egy „Tudomá­nyos Folyóiratot” ad ki, és szakmai dokumentációs szol­gálata nemzetközileg­­ nagy elismerést élvez. Az NTF tudósai évek óta képviselve vannak a sporttudomány nemzetközi ülésein és a nemzetközi , vezető grémiu­mokban is elismert munkát végeznek. Az NTF sok sze­mináriumot és kollokviumot rendezett nemzetközi részvé­tellel sporttudományos és­­ sportmódszertani problé­mákról. Növekvő tudomá­nyos hatékonyságát a dok­torrá avatási jog (1955) és a magántanári jog megadásá­val (1965) ismerték el. Azóta több mint 100 tudományos asszisztens és aspiráns nyer­te el a pedagógia dokto­ra akadémiai címet. A tudományos munka ered­­ményeit a sikeres sportolók teljesítményein is lemérhet­jük. Eddig 54 világbajnoki, 25 Európa-bajnoki címet, 13 Európa-rekordot, 25 olimpiai érmet nyertek el és 8 világ­rekordot állítottak fel. Gisela Schweiniefce Kutya-menhely A Magyar Országos Állat­védő Egyesülete Fóton léte­sített menhelyén nagy for­galom van. Az elmúlt hó­napban 27 gazdátlan kutya került a menhelyre, és 34 kutya talált új gazdára a menhely közvetítésével. i—SPORT—i MilMlllllllllllllllllllllllllllllllmllllILIII ­ Az MTK nyerte , a rangadót Kitűnően szerepeltek a kék-fehér kosarasok az elmúlt hét végén. A lányok a testnevelési Főiskola le­győzésével végleg kiharcol­ták a bentmaradást, a fiúk a kettős forduló keretében igen értékes győzelmeket arattak. A kiesés elkerülé­séért a fehérváriak tovább­ra is nagy harcot vívnak a Veszprémi Vegyésszel. Je­len pillanatban az Építők megelőzik nagy vetélytár­­sukat a bajnoki táblázaton. A Videoton lányok 21 ponttal kaptak ki az MTK- tól. Az utóbbi években nem volt példa ilyen nagy­arányú kék-fehér győze­lemre. Meg kell azonban hagynunk, hogy az MTK kitűnően játszott, de a Videotonra sem lehet pa­nasz, különösen szünet után fejtettek ki nagyobb ellen­állást. A nézők tapssal ju­talmazták mindkét csapat játékát, Keszeiné dr., és Hegedűsné pompás kosara­kat dobott. A bajnoki táb­lázaton a Videoton a har­madik helyen áll, a bajnok­ságot már az MTK meg­szerezte. A mérkőzések rövid kró­nikája, NB I-es női találkozók. Építők—TFSE 78:75 (41:37) Legjobb dobók: Füréné (19,) Batáné (14), Török (12), illetve Markovics (22). MTK—Videoton 87:66 (48:31) Videoton: Noficer (3), Hegedűsné (27), Bekő (13), Miskovicsné (7), Mohainé (4). Csere: Tóth (6), Szom­batfalvi (6), Fehérné. NB I-es férfi mérkőzé­sek: Építők—BKV Előre 75:66 (43:36) Legjobb dobók: Hegedűs dr. (29), Balsay M. (20), Walkó (8). Építők—Bajai Bácska Posztó 73:72 (43:36) Színvonalas mérkőzésen nagy küzdelemben győztek a kék-fehérek. Legjobb do­bók: Balsay Miklós (20), Hegedűs dr. (14), Walkó (13), illetve Rátvay (34). — h. f. — fíkol TITflg Kecskeméti Fémmun­kás-MN­­V Előre 14:8­ ­K­CMÁV Előre ökölvívó csa­pata Kecskeméten vívta utolsó bajnoki mérkőzését az NB I B-ben. A fehérváriak veresé­get szenvedtek, az együttesből Horkai, Rajkó, Székely (ellen­fél nélkül) és Antal győzött. A másik találkozón a Pécsi VSK 13:9-re győzött a Stein­metz SE ellen. A bajnokságot a pécsiek szerezték meg és jo­got szereztek arra, hogy jövő­re az NB I-ben szerepeljenek. A MÁV Előre végeredményben az 5. helyen zárta a bajnok­ságot. Nem sikerült a továbbjutás A Sportcsarnok, a Testneve­lési Főiskola és a Vasas Illő tornaterme volt a színhelye a röplabda MNK küzdelmeinek. Az AKÖV lányok és a D. Ko­hász képviselték színeinket — sajnos eredménytelenül. A fe­hérváriak 4:0-ra kaptak ki a BKV Előrétől, hasonló arány­ban győztek viszont a díj­beszedők ellen. A döntőbe a férfiaknál a Csepel, az Újpesti­ Dózsa, a Budapesti Honvéd, a Bp. Petőfi, a Vasas és az Egyetértés, a nőknél M­M, az Újpesti Dózsa, az Előre, a Va­sas Izzó, a Vörös Meteor és a Bp. Spartacus került. Tetótippjeink * a 49. játékhétre 1. Ferencv.—Bp. Honvéd 1x2 2. Új­pesti Dózsa—Csepel 1 3. MTK—Dunaújváros 1 x 4. Komló—Eger 1 5. Tatabánya—Szombath. 1 6. Rába ETO—Egyetértés 1x2 7. Salgótarján—Bp. Vasas 1x2 8. Diósgyőr—Pécs 1 9. Fíorentina—Internazion. 1 x 10. Lanerossi—Roma X 11. Lazio—Napoli 1 x 12. Atalanta—Varese i 13. Catania—Foggia $ Pötmérkőzések; 14. Perugia—Pisa 1 15. Genoa—Arezzo 1 16. Reggiana—AS Reggin» I Szerda, 1969. december 3. Földi 380 kg-ot is elérhet Rendkívül­­ izgalmas, va­i­lág-, és országos csúcsokkal „tarkított” CSB fordulóval vasárnap befejeződött a súlyemelők idei sikeres ver­senyidénye. Orvos András, a válogatott vezető­edzője így értékelte az évet.­­ A varsói világ- és Európa bajnokságon nagy­szerűen helytállt a csapat, kivívta a nemzetközi szak­emberek elismerését is. Biz­tatást nyújt a­­továbbiakra, hogy a Varsóban kitűnt gár­da mellett még több régi és új erő áll rendelkezésre, s a jelek szerint a következő évek nagy nemzetközi ese­ményeire kellemes gondjaink lesznek a válogatásnál. — Föle® Imre nagyszerű képességeit bizonyítja, hogy a mozgalmas idény végére is tartogatott egy összetett világrekordot. Három hete még a 310 kg-os eredmény­­nyel is birkóznia kellett, az­tán rákapcsolt és rövid idő alatt óriási formába lendült. Véleményem szerint, — ha egész évben zökkenő nélkül tudna készülni — a 380 kg­­os légsúlyú világcsúcs eléré­sére is képes lenne. Rajta kívül erre az eredményre senkinek sincs lehetősége a világon. — Az új rendszerű csapat­­bajnokságot nagy érdeklő-­ dés előzte meg. Ez a test­­súlylevonásos forma a forrd küzdelmek és a sok egyéni csúcs tanúsága szerint sok­kal jobb a korábbi években alkalmazott CSB-nél. Azon-­­ban még ez a CSB rendszer» sem tekinthető tökéletesnek! A válogatott versenyzők » sok kötelezettség mellett —jó egyéni bajnokság, VB., EKJ Duna kupa stb. — képtelen­nek a CSB-re is csúcsformát hozni. Amennyiben rajtam múlik, 1971-ben a müncheni olimpiára történő hosszútáv­­ú felkészülés miatt nem ene­gedélyezem az olimpiai keret­tagok idényvégi CSB szerep­­eltetését. Természetesen a kluboknak is jogos érdeke, hogy a színeikben küzdő súlyemelők a csapatbajnok-­­­ágokon is az egyesületnek eredményt hozzanak. Véle­s­ményem szerint az országot egyéni bajnokság keretében a világ-, és Európa bajnok­ságok csapatversenyének mintájára el lehetne készít­­eni az egyesületek rangso­­­rát is a helyezések pontozása alapján. Úgy gondolom, ha ez a módszer megfelel nem­zetközi sorrendek megállapít­­ására, elfogadható lenne a hazai klubok helyezésének eldöntésére is. (MTI)

Next