Fejér Megyei Hírlap, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-03 / 280. szám

- 6 ------- Bélyeg­gyűjtőknek Világatlasz A­ bélyegek szinte minden tudományág fejlődéséről be­számolnak, de a legtöbb isme­retet földrajzból nyújtják. Az érdeklődő Föld körüli utazást tehet albumában, de gyakran meg is akad, hiszen Alars és Issas, Alwar, Annám (és ez csak néhány példa az A kez­­dőbetűsek közül) neve isme­retlenül cseng és gondot okoz fekvésük megállapítása. A Kartográfiai Vállalat most vi­lágviszonylatban egyedül álló atlasz elkészítésén dolgozik, amely iránt nemcsak a hazai, hanem számos külföldi filate- fista szervezet is érdeklődik. Az új atlasz 4—6 színben nyomtatott, térképeken mutatja be­ a jelenlegi bélyegkibocsátó országokat és az illető terüle­ten működött valamennyi bé­lyegtörténeti elődöt. A több mint 200 térképet magában foglaló, a világritkaságok áb­rájával gazdagított és az egyes területek bélyegtörténetét ismertető atlasz nemcsak a fi­­latelisták hasznos útmutatója lesz, hanem haszonnal forgat­hatja majd mindenki, akit az 1840 óta eltelt időszak föld­rajzi, történelmi kérdései ér­dekelnek. 130 esztendős lesz jövőre a világ első bélyege, a követ­kező évben az önálló magyar bélyeg megszületésn­ek cente­náriumát ünnepeljük. E két évforduló jegyében e­gy év múlva kerül az európai ol­vasó elé (magyaron kívül né­met, angol és francia szövegű változatban is megjelenik) az új világatlasz, amelyet a bu­dapesti Bélyegmúzeum anya­gának felhasználásával kiváló térképészeti és filatelista szak­emberek készítenek. Első a világon Mongólia hét értékből álló sorozaton és négy tugrik név­értékű blokkon mutatja be az űrkutatás fejlődését, a Hold eléréséért folytatott küzdelmet. Az első érték 1958. május 15-re emlékeztet, amikor a Szputnyik— 3 indult égi kísé­rőnk felé. A sorozat többi címletén a Voszhod—1 és 2, a Mercury—7, az Ajjollo—8, va­lamint a Szojuz—5 útjának jel­­jelleírzetes mozzanatát látjuk, A blokkon az Apollo—­ 2 in­duláskori hatalmas teste szá- i sild, alul a fellövés időpont­­ját olvashatjuk. A sorozat zá­róértéke azt a pillanatot örö­kíti meg, amikor a holdkomp visszaindul az anyaűrhajóhoz, ez a bélyeg a földetérés idejét rögzíti. Mongólia új sorozata és blokkja az­ első a világon, amely a második holdutazásnak filatéliai emléket állít. Fejér megyei Hírlap Döntött a Legfelsőbb Bíróság Vita a lottónyereményen — Mikor jogtalan a lakbérpótlék ? — Ki fizessen az erdész tragikus gondatlanságáért ? Az utóbbi időben több, irányelvül szolgáló törvé­nyességi határozat hangzott el a Legfelsőbb Bíróságon. Két barát hat évi közös lottózás után 162 ezer fo­rintot nyert. Amikor azon­ban osztozkodásra került volna a sor, az a barát, aki a pénzt felvette, arra hivat­kozva, hogy társa már 4 hónapja nem­ járult hozzá a szelvények vásárlásához, elutasította. Ezek után a hoppon maradt nyertes 81 ezer forint megfizetésére pert indított ellene. Törvé­nyességi óvásra az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé ke­rült, amely így döntött: " A hozzájárulási költ­ségek nem fizetése alapja lehetett volna a közös já­tékra vonatkozó megállapo­dás felmondásának. De olyan esetben, amikor hat éve közösen lottóznak és állandó elszámolási vi­szonyban vannak egymás­sal, a hozzájárulás megfize­tésének elmulasztása egy­magában nem jár a társas­viszony megszüntetésével. Egyébként is a felmondás­nak kifejezettnek és egyér­telműnek kell lennie. A barát, aki a nyereményt felvette, felmondási jogával nem élt, ilyen szándékáról a közös társaságukhoz tar­tozóknak sem szólt, sőt, követelését számontartotta és behajtani igyekezett. Mindez megerősíti, hogy já­tékközösségük nem szűnt meg, ezért csak a nyere­mény fele illeti meg. Egy tanárt a házkezelő­­ség lakbérpótlék fizetésére kötelezett A bérlő ezt kifo­gásolta, arra hivatkozva, hogy lakásának egyik szo­bája nem fűthető. Felleb­bezésének helyt adtak, de négy év múlva — anélkül, hogy a lakásban időközben bármi változás történt vol­na — a házkezelőség négy évre viszamenőlegesen is­mét lakbérpótlékot rótt ki. Törvényességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság a követ­kező határozatot hozta: * — A vonatkozó kormány­­rendelet szerint csak az a helyiség minősül lakószobá­nak, amelyik fűthető, azaz bekötött füstcsatornája, vagy más helyiséggel közös fűtőberendezése (falközi kályha, stb) illetve közpon­ti fűtése van. Téves az a felfogás, hogy az a helyi­ség is fűthető, amely ugyan nincs bekötve a füstcsator­nába, de a bekötésnek — megfelelő átalakítással — műszaki és tűzrendészeti lehetősége megvan. A bér­lőnek csak joga, de nem kötelessége a lakásban ki­sebb átalakítási munkála­tokat végezni. Ehhez egyéb­ként a tulajdonos hozzájár­rulására, esetleg még az építésügyi hatóság engedé­lyére is szükség van, a költségeket pedig neki kell viselnie. Meg kell vizs­gálni, hogy az égéstermék elvezetésére szolgáló jelen­legi kéményrendszer továb­bi fűtőberendezés bekap­csolását elbírja-e. Az ehhez szükséges műszaki, tűzren­dészeti, építésügyi hatósági vizsgálatok és engedélyek nélkül újabb kályha a ké­ménybe be sem köthető. A lakóhelyiség fűthetősé­­gének biztosítása a bérbe­adó kötelessége. Nincs te­hát akadálya annak, hogy a bérbeadó saját költségén megfelelő fűtőberendezést szereltessen fel, és a fűt­­hetővé tétel időpontjától kezdve lakbérpótlékot igé­nyeljen. Ezért a Legfelsőbb Bíróság új eljárást kezde­ményezett. Az egyik állami erdőgaz­daság erdésze és két alkal­mazottja elhatározta, hogy az erdőben összegyűlt fa­rakásokat leltározzák és emiatt a helyszínen talál­koznak. Elsőnek az erdész érkezett meg, és amíg vá­rakozott, a bozótban rókát vett észre. Lekapta szolgá­lati vadászpuskáját és lőtt. A golyó azonban az éppen odaérkező egyik gazdasági alkalmazott mellkasába fú­ródott és nyomban m­eg­­ölte. Az erdészt — foglal­kozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt — 10 hónapi felfüg­gesztett szabadságvesztésre ítélték. Ilyen előzmények után az SZTK megyei igaz­gatósága az özvegynek ki­fizetett temetkezési segély,­­valamint a havi 500 forint özvegyi nyugdíj 8 évi át­alányösszegének visszafi­zetéséért fizetési megha­gyást bocsátott ki az erdő­­gazdaság ellen. Ennek ha­tályon kívül helyezéséért a gazdaság pert indított. Tör­vényességi óvásra a Leg­felsőbb Bíróság a következő indokolással utasította el a keresetet:­­ Az elhunyt munkavi­szonyából folyó kötelezett­ségét akarta teljesíteni, és így a szerencsétlenség üze­mi balesetnek minősül. Az Országos Erdészeti Főigaz­gatóság­­vezetőjének utasí­tása szerint szolgálati lő­fegyvert csak akkor szabad elsütni, ha az illető a va­dat felismerte, a környező területet beláthatta, és lö­vése sem személyben, sem tárgyban kárt nem okoz­hat. Az erdész azonban a szolgálati szabályzatnak ezeket a rendelkezéseit fi­gyelmen kívül hagyta. Minthogy a halálos baleset a gazdaság alkalmazottjá- ■ nak, az erdésznek mulasz­tása miatt következett be, az SZTK kiadásait a gaz­daság köteles megtéríteni. Egy háromszobás lakás­ban kettős társbérlet volt. Két külön bejáratú, de egy­másba nyíló szobában egy élettársi viszonyban álló pár lakott, a harmadikban egy három tagú családi A ■kétszobás bérletben lakó asszony meghalt, élettársa­­ engedélyt kért a tanácstól, hogy a lakást elcserélhesse. Ugyanakkor a másik társ­bérlő igényt jelentett be az egyik szobára. A közigaz­gatási hatóságok, majd az alsófokú bíróságok ellenté­tes döntései után törvényes­ségi óvásra a Legfelsőbb Bíróság így határozott: " Az elhunyt asszony élettársa a tanácsnál beje­lentette csereszándékát. Ilyenkor a lakást hat hó­napig mentesítik az­ igény­­bevétel alól. Kivétel az az eset, ha a lakásügyi ható­ság a csereszándék beje­­lentése előtt a társbérlő jogos lakásigényét megha­ladó lakrészt már igénybe­vette és kiutalta. Ez azon­ban ezúttal nem történt meg, mert amikor az egy­szobás lakás bérlőjének kérelme a tanácshoz érke­zett, a kétszobás lakrész egyik szobája sem igény­­bevéve, sem kiutalva még nem volt. Mindezekből kö­vetkezik, hogy az elhunyt élettársának meg kell hagy­ni a lehetőséget a lakás el­­cseréléséhez. Hajdú Endre SZEMJON KOMISSZARENKO: Ha ez a Furajkin nem volna, a mi brigádunk len­ne a legelső... De ő min­denkit csak hátrahúz. Mert állandóan késik. Átlagban húsz percet. — Olyan messze , lakom — magyarázkodik. — Csak egyetlen trolival is tizen­három megállót kell jön­nöm, pedig még két busz­ra át is kell szállnom. Rá-­­­adásul gyalogolni valóm is van. El tudjátok képzelni? — Tudja mit, Fufajkin — fordul­­ egyszer hozzá a művezetőnk. — Jöjjön egy órával később. Rendkívüli esetben ez megengedhető. Rendben van? És, természe­tesen, egy órával később fejezi be a munkát. Igy, aztán Furajkin egy órával később jött. Mégis elkésett. Átlagban húsz percet. — Hiszen csupán egyet­len trolival is tizenhárom megállót kell utaznom. Meg két buszra is ,át kell szállnom. .. Hát még a gyaloglás! — Akkor jöjjön két órá­ra! később! — ordította a művezető, majd enyhülve ,Hozzátette: — Jöhet két íróval is később. . . ■ Ezután Fufajkin mind­­kev­esebbet késett, majd még kevesebbet, amikor három órával később jöhe­tett munkába. — Majdnem rendes — ’ állapította meg maga Fu­fajkin. — Maradhatunk ennél is. Sztyepán Sztye­­panovics.. . — Nem, nem — tiltako­zott a művezető. — Nem elégedhetünk meg elért eredményünkkel, hanem teljesen tisztába kell tenni a dolgokat. Ezután szinte önmagára licitálva közölte Furajkin­­nal: — Négy órával jöhet ké­sőbb! — Öttel! — Hattal! — Héttel! — Már megbocsásson, — fordult a művezetőhöz a szakszervezeti bizalmi. — ezek szerint a másik mű­szakba akarja elodázni Fufajkint?! — Remek ötlet!. — ölelte át a bizalmit a művezető. — Hadd vesződjenek vele a második műszakosok. Hanem egy idő múlva újfent megjelent nálunk Fufajkint. — Minek köszönhetjük a szerencsét? — kérdezte rosszat sejtve a művezető. — Holló a hollónak nem vájja ki a szemét — felelt bölcsen Furajkin. — Mert a második műszakban is később kezdtem, míg a harmadik műszakba nem értem. És most itt vagyok, Sztyepán Sztyepanovics. És újja húsz perccel a munkakezdés után... (A Krokogyilból) Ford.: Ferencz Győző A legjobb taktika­­ András nap éj­szakáján, úgy éj­fél tájban csörög a telefon. Én va­gyok a családba a legéberebb, hoz­zám van legköze­lebb a telefon, szóval én vánszor­­gok a telefonhoz. — Halló! — le­helem a kagylóba. — 69—73? — kérdezi egy bor­ízű hang. — Nem! — mondom pukka­­dásig pipásan és levágom a kagy­lót Visszafutok a puha-pihe ágyikó­­ba, fejemre hú­zom a takarót és már álomország mezsgyéjén járok, amikor újra csö­rög az az átkozott telefon. — Na, én most megmondom en­nek a pálinkás­hordónak a véle­ményem, de meg ám! — Halló! — hal­lom a bátyadt, akadozó hangot. — 69—73? Aztán támad egy ötletem. — Halló! — mondom a kagy­lóba bűbájosan. — Halló... te vagy, az Anyu­kám? — Igen, én va­gyok. — Ne haragudj Anyukám, hogy zavarlak, tudod nagyon jól érez­zük magunkat a fiúkkal... hadd maradjak még egy kicsit... jó? — Maradj drá­gaságom! — Hogy te mi­lyen tündér vagy! A fiúk el sem hi­szik, hogy te mi­lyen tündér vagy. Meddig maradha­tok aranyszívű asszonykám ? — A­kár hajnali ötig is szívem ... ha jól érzed ma­gad! — Az nem igaz, hogy te milyen tündér vagy. És nem haragszol, hogy felébresztet­telek? Képzeld egy hülye tyúkot már , kiugrasztot­tam az ágyból, mert véletlenül mellé­­­tárcsáztam. Hogy az milyen dühös volt, majd szétpukkadt a vén hárpia. Ordított velem, nem úgy, mint te... te drá­ga ... csókollak és és majd viszek va­lamit. Apuci nem megy haza üres kézzel... de nem ám. • Befejeztük. Ha hazatalál, bűbájos mosollyal beállít, az asszony sem várja ám üres kézzel, annyi szent. — Iván R. — Szerda, 1989. december­­ . zt olvastuk Pokolba a bizottságokkal! — fakadt ki a mi­nap az USA dél-vietnami „expedíciós” hadseregének egyik magas sarzsijú kiválósága. És szidta a bürokráciát, a bü­rokratákat, egyszóval az aktatáskákkal sétafikáló és iratok­kal bajmolódó gentlemanokat. A hirtelen támadt indulat mindenféle jelentések, akták és bizottságok ellen korántsem véletlenül esik egybe Washingtonnak azzal a kellemetlen kötelességével, hogy végül is vizsgálatot indítson a dél-vietnami tömeggyilkossá­gok ügyében. A néhány hete az egész világ számára ismertté vált vietnami falu, My Lai áll a Vizsgálat középpontjában. A háborús bűntett, egy falu békés lakosságának fizikai meg­semmisítése, olyan felháborodást váltott ki a hazai közvéle­ményben is, hogy a katonai hatóságok­ valószínűleg kényte­lenek lesznek megtorolni a „túlkapást”. Persze, az már más kérdés, hogy az ügy valamennyi szereplőjét, jobban mondva valamennyi bűnösét bizonyára nem fogják felelősségre von­ni, hiszen akkor nagyon messzi kellene­­göngyölíteni a szálakat... -Az amerikai televíziós állomások és a napilapok szinte szünet nélkül közlik a felháborodott nyilatkozatokat. Külö­nösen azt furcsállja az amer­ikai közvélemény, hogy ilyen sokáig titokban tartották ezt a náci világháborús bűntettek­re emlékeztető szégyenletes eseményt a hatóságok. Termé­szetesen a Pentagon igyekszik menteni, ami menthető, ezért — ha már többé nem titkolhatják el a My Lai-ban történt vérengzést, legalább egyedülálló, kivételes esetnek igyekez­nek feltüntetni, hogy megnyugtassák a közvéleményt. Csak­hogy ez, bizony, egyre nehezebben megy. Hiszen a dél­vietnami hazafiak máris egy újabb vérengzésről tettek be­jelentést: ez év márciusában, amikor a My Laiban elköve­tett tömeggyilkosság ügye végre az amerikai hatóságok elé került, az amerikaiak és csatlósaik 1200 foglyot gyilkoltak meg a Van Thanh-i koncentrációs táborban. Az aktatáskás bizottsági urak ideig-óráig még akarva­­akaratlan kényelmetlenségeket okoznak a­ vehemensebb amerikai tiszteknek, azután távoznak Dél-Vietnamból. A tiszt urak pedig, sajnos, még mindig maradnak. És éppen ez a baj. A fruskákkal mindig meggyűlik a baja a tekintélyes és komoly úriembereknek. Így járt már annak­idején Profumo angol hadügyminiszter is, s ezen bosszan­kodtak a minap — ugyancsak a fegyveres testületekhez tar­tozó — hasonlóan tekintélyes amerikai úriemberek is. Bosz­­szúságot okozott nekik Kate, fejfájást Annie, és Suzan is sok borsot tört az orruk alá. Mindezzel nem akarjuk azt állítani, hogy a saigoni amerikai főhadiszálláson valamiféle újabb Profumo-botrány készül. Igaz, némely indiszkrét képes hetilap árulkodásai szerint az amerikai katonák sem élnek valamiféle feddhe­­­tetlen életet Dél-Vietnamban — no, de hova is jutna a saigoni teaházak sex-áruból eredő profitja ha valóban így volna, — a kellemetlen bakfisok azonban ezúttal nem valódi leányzók, inkább csak kedves leánynevek, amelyek mögé, mint fedőneveket felhasználva, az úgynevezett „speciális haderő” három, dél-vietnami támaszpontját rejtette a Pen­tagon. • Kate, Annie és Suzan kedves hangzású nevek voltak mindaddig a katonai parancsnokság számára, amíg háborí­tatlanul szolgálták az USA hadseregének dél-vietnami had­műveleteit. Hogy ez manapság már nem így van, arról sem e ked­ves leánynevek tehetnek. Sokkalta inkább a dél-vietnami felszabadító erők alakulatai. A partizánegységek fenyegető támadásai miatt a saigoni parancsnokság kénytelen volt mindhárom támaszpontot kiüríteni. Egy üveg rum és egy marék ezüstpénz Megeshet, hogy rövidesen felajánlják bizonyos üzletfelek a fent említett értéktárgyakat New York város polgármes­terének. Nem tréfa a dolog. Egyszerűen arról van szó, hogy az indián őslakosság mostanában szeretné visszacsinálni­ a haj­dan kötött előnytelen üzleteket az Egyesült Államok mai uraival, a fehér emberekkel. Egy kelet-amerikai szigetet már időlegesen meg is száll­tak a kenukon érkező indiánok, s a törzsfőnök felajánlós­­a, hogy az egykori vételárat, cserében, szívesen visszafizeti az Egyesült Államok hatóságainak annak fejében, ha vissza­kapják a törzs hajdani tulajdonát képező földterületet. Az ügy sok kellemetlenséget okozott a hatóságoknak, míg végül is sikerült nagy nehezen a csereüzlet megisméte­ ■ lésétől való elállásra bírni az indiánokat. De még kellemet­lenebb eseményekre is sor kerülhet: a precedens nyomán, ha a példa újabb ötleteket ad más törzseknek is. Egy ilyen előnyös üzlet tárgya volt egykor, Amerika gyarmatosítása idején Manhattan szigete is. Az irokéz indiánok egy marék ezüstpénzért és egy üveg rumért adták el a sziget tulajdon­jogát az angoloknak. Ha az indiánok itt is felajánlják a viszontüzletet, az igen kellemetlen lenne, mert, mint köz­tudomású, a sziget New York legszűkebb értelemben vett belvárosához tartozik... S. E. C ­ SZABAD­IDŐ: Sok újság, folyóirat és kézikönyvek egész soroza­ta ad tanácsot a barká­csolóknak, az egyszerű mázolástól a magnó­építés­ig. Ma már igen sokan töl­tik a hétvégét vagy az ünnepet barkácsolással. Tevékenységük központ­jában többnyire a lakás áll. A „háziipar” rendsze­rint akkor indul meg, ami­kor a feleség már több­ször szól, hogy a konyhá­ban rossz a csap, a kam­rában új­­ villanykapcsoló kellene, vagy a családi ta­nács megállapítja, hogy a festés, a mázolás, a tapétá­zás igen drága, a pénznek viszont máshol is ezer he­lye volna. Ilyenkor nyúl a férj először az ecset és a festék, tapéta és az enyv után. Ha feladatát több-ke­vesebb sikerrel megoldotta, máris eljegyezte magát a­ barkácsolással. Legköze­lebb talán már könyváll­ványok, beépített szekré­nyek készítésén törheti a fejét. Néhány deszkából polcok, előszobafalak készülnek, és akinek van hozzá érzéke, és nem sajnálja a fáradtsá­got, ócska bútorok átalakí­tásával hangulatos szoba­sarkot teremthet. A barká­csolásban — ha a második műszak megengedi — a fe­leség is segíthet egy-egy órát. Így válik takarékos­­sági okokból, szükségszerű munkából jó tulajdonság, kellemes és hasznos időtöl­tés. A barkácsolásban is egy­re nagyobb tért hódít a technika. Népszerűek azok a kézikönyvek, amelyek a különféle készülékek szer­kesztéséhez, elkészítéséhez adnak útmutatást. Sokan minden különösebb elő­képzettség nélkül gyakran csak olvasás útján meg­szerzett ismeretek alapján sztereoberendezéseket, nagy­teljesítményű vevőkészülé­keket építenek, a háztetőre antennát szerelnek, nem is említve az olyan egyszerű­ dolgokat, mint egy éjjeli­­szekrény vagy állólámpa el­készítése. A barkácsoló fáradtságát nem koronázza mindig si­ker. De annál nagyobb örö­met okoz a jól sikerült munka, amire az ember büszkén mondhatja: „Ezt magam csináltam”. E. K. Csináld magad

Next