Fejér Megyei Hírlap, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-03 / 280. szám

A kelet-nyugati mikró­­lánc utolsó — nyugati láncszeme — a 135 méter magas tv-torony építése rövidesen befejeződik Sop­ronban. Az URH normál és színes televíziós közvetíté­sek, valamint az első lé­pésben 480 egyidejű tele­fonbeszélgetésre alkalmas berendezés monumentális vasbeton-tornyát december végén adják át az építők. (MTI fotó : Bajkor József felv.) Televízió Alsó­­töbörzsökin A „Televíziót minden is­kolának” mozgalomhoz csatlakozott a Nagyhörcsögi Állami Gazdaság. Az el­múlt hét szombatján a gazdaság vezetői átadták az iskola tanulóinak a „Fortuna” típusú készülé­ket, amit a gyerekek mű­sorral köszöntek meg az ajándékozóknak. A gazda­ság dolgozói azt is vállal­ták, hogy lezárható kazet­tát készítenek és a futballt szerető gyerekek részére el­látják­ a sportpályát kapuk­kal — írja levelében Tóth Gyuláné, a szülői munka­­közösség vezetője. Avar sír Kincsesbányán avar sírra bukkantak. A feltárási mun­kát a helyi általános iskola nyolcadik osztályos tanulói társadalmi munkában segí­tették. A sírban bronzfülbe­valókat, csatokat, díszeket találtak. Műkedvelők Új bemutatóra készül Szé­kesfehérvár egyik üzemi kul­turális együttese. A Köny­­nyűfémmű irodalmi színpa­dának fiatal műkedvelői Moriss Bikini című egyfel­­vonásosával lépnek legköze­lebb közönség elé — jelenti fiatal tudósítónk, Vaderna József. — FIÚ ING RENDKÍVÜL OLCSÓN! FIÚ SZÍNTARTÓ ZENÍR ING 26-tól 34-es nagy­ságig 29,— Ft-os árban besze­rezhető Székesfehérváron, a Liszt F. u.-i Vegyes Ruházati Boltban (a Gyógyszertárral szemben.) 4268 tyis megyei fizeti TIT-PROGRAM Foglalkozási ártalmak — Olaszországi útiképek Érdekes TIT-program fo­gadja az érdeklődőket, ma, december 3-án délután az egészségügyi szakközépisko­lában. A Velencei-tó élő­világáról hangzik el elő­adás. Az enyingi pártház­ban az ÁFÉSZ rendezésé­ben foglalkozási ártalmak a kereskedelemben címmel tartanak orvosi felvilágosí­tást. A kálozi vegyesipari, ktsz-nél Arany János föld­rajzi témából, Olaszországi útiképek címmel tart elő­adást. Hasonlóan gazdag a de­cember 4-i, csütörtöki ren­dezvénysorozat is. Ennek egyik kiemelkedő része a HVDSZ megyei bizottságá­hoz tartozó szocialista bri­gádok vezetői a felszabadu­lási vetélkedőre készülő­déshez kapnak segítséget. A Finommechanikai Válla­latnál megyénk felszabadu­lásával, a 25 év ered­ményeivel ismerkednek. Ugyanitt a­­ szakszervezeti propagandistáknak Kóbor István, a TIT városi tit­kára tart előadást a népi demokratikus forradalom kibontakozásáról, hazánk két és fél évtizedes gazda­sági, társadalmi és kultu­rális fejlődéséről. A Gárdonyi Géza Műve­lődési Otthonban az immár negyed ízben megrendezés­re kerülő Brigádvezetők fó­ruma kezdődik. Első alka­lommal Hazánk helye a világgazdaságban címmel hallgatnak előadást, ren­deznek vitát. A Vasvári kollégiumban Gyovai Ká­roly beszél a nemzetközi politikai élet összefüggései­ről. A Videoton munkás-, akadémiájának két tagoza­tán lesz előadás. Egyik he­lyen Miért ideges az em­ber címmel orvostudomá­nyi,­­másik tagozaton Az el­ső szputnyiktól a hold­rakétáig címmel hangzik el filmvetítéses előadás. Az SZKG-ban ezen a na­pon kezdődik a munkás­­akadémia ez évi tevékeny­sége. Gáspár Gyula az anyagformákkal és mozgás­formákkal ismerteti meg hallgatóit Kápolnásnyé­­­ken este 6 órakor nyitják meg a művészeti klub két­éves programját. Előadásai­kon, vitaestjeiken kizárólag modern művészeti témák szerepelnek. Sárszentmiklóson a klub­könyvtárban Nagy Lajos, a TIT megyei hadtudományi szakosztályának elnöke, a Fejér megyei harcok a II. világháború során tart is­meretterjesztést. A TIT- klubban 17 órakor a művé­szeti szakosztály vezetősége értékeli tevékenységét. December 6-án a közgaz­dasági szakiskola művé­szeti klubjában előadás lesz. Pongrácz Imréné vett­, tettképes előadásában be­mutatja a modern lakást. — n. e. — m SZERDA BMgJLuBMHMBr WS0k * VINEK 20/V/V4/V Esernyék­száz liter vér Dunaújvárosi önkéntes kitüntetése Dunaújvárosban most öt­éves az önkéntes véradó­mozgalom. Az ötödik év véradó mozgalmának érté­kelésére és eredményeinek kihirdetésére a­ város leg­jobb vöröskeresztes aktivis­táit és önkéntes véradóit a szalkszigeti halászcsárdába kedves estére hívta meg a Vöröskereszt Ezen dr. Ben­czik Mihály főorvos, a me­ véradók gyes vérellátó alközpont igazgatója elmondotta, hogy a dunaújvárosiak az idén is az ügy iránti megértés­sel és szeretettel körülbelül 1800 liter vért adnak a mozgalomnak, amelyből sa­ját kórházi szükségleteiken felül jut a megyei kórház­nak is. A négy dunaújvá­rosi középüzem közül külön dicsérettel emlékezett meg a Papírgyár és a Vasbeton­­ipari Művek dolgozóinak véradásáról. Dr. Stumpf Gusztáv, a dunaújvárosi kórház vérelátó osztályának vezetője, majd Sófalvi Ist­ván, a városi tanács vb­­elnökhelyettese a párt és a tanács nevében mondott köszönetet a véradóknak. Majd Dankó Ferencné, a Vöröskereszt megyei titká­ra negyven véradónak és aktivistának értékes tárgy­­jutalmakat ajándékozott, harminckét személynek pe­dig kitüntető oklevelet adott át. Majd a Vöröske­reszt hat vacsorán látta vendégül a megjelenteket. (Sz.) Építő KISZ-vezetők találkozója A kezdeményezés joga a székesfehérvári Építőipari Vállalat KISZ-vezetőit ille­ti, ugyanis ők szervezték meg először e három építő­ipari vállalat KISZ-vezetői­­nek találkozóját. A Székesfehérváron meg­tartott első tapasztalat­­csere után a fehérvári fia­talok Szolnokra látogattak, majd az elmúlt héten Sü­meg volt az úticél. Meglá­togatták az ottani tanácsi építőipari vállalat építke­zéseit, megtekintették a várost, beszélgettek a KISZ-fiatalokkal és a vál­lalat vezetőivel. A péntek, szombati gazdag program­ban a fehérvári vállalat vezetői is részt vettek a KISZ-eseken kívül, akik maguk is támogatják a fia­talok ilyen irányú tapasz­talatszerzését A vállalatok KISZ-veze­­tői továbbra is fenntartják a kapcsolatot, bár most még nem beszéltek meg újabb találkozót. A kapcso­lat fenntartása mégis hasz­nos gondolat, hiszen egy­mástól tanulni soha nem szégyen, inkább hasznos lehet mindhárom vállalat fiataljainak. — esik — Speciál­gépkocsik készülnek Győrben Elkészültek a prototípusok a t­­yőri Waming.a.it,i.r. a &ta»a—t-us.n wicool-uto - aj re.szc*a­­ speciál­­gépkocsikból. A különböző külföldi bemutatókon igen nagy sikert arattak a kamion, nyergesvon­tató és tartálykocsik. A prototípusok elfogadása után jövőre megkezdődik a kis­ széria gyártása e különleges gépjárművekből. Képünkön, a nagyteherbírású gépkocsikon könnyen hozzáférhető a mo­tor, egy ember segítségével felhajtható az egész kabin. (MTI fotó : Hadas János felv.) Szerda, 1909. WwwiScr . J­ó reggelt! 1969. december 3. Szerda, Ferenc napja. A Nap kél 7.13, nyugszik 15.55 órakor. A Hold két 0.01, nyugszik 12.44 órakor. M­ilyen lesz az idő? Várható időjárás ma estig: A nyugati megyékben vál­tozóan, máshol erősen felhős idő, főként az ország délkeleti felén további havazásokkal. Élénk, időnként viharossá fo­kozódó északi, északkeleti szél. Hófúvások. Legmagasabb nappali hőmérséklet ma 0, mínusz 5 fok között. (MTI) ARANYLAKODALOM ötven évvel ezelőtt Sá­­msdon hangzott el az igen, Farkas János és felesége szájából. Az elmúlt héten őket ünnepelték a seregé­lyes­ dr. Münnich Ferenc Művelődési Házban házas­ságkötésük 50. évfordulója alkalmából. Úttörők, kisze­­sek, ifjú gárdisták és a község vezetői köszöntötték az idős házaspárt házasság­­kötésük megerősítése nap­ján — írja levelében Ra­­dován László. A Béke és Szocializmus novemberi száma folytatja azoknak az anyagoknak a közlését, amelyek a moszk­vai tanácskozás eredmé­nyeit elemzik. Ezekiasz Papaioannu, a ciprusi Dol­gozó Nép Haladó Pártjának főtitkára „A reakció és a háború ellen” című cikké­ben hangsúlyozza, hogy a tanácskozás új távlatokat nyitott meg az imperializ­mus minden megnyilvánu­lása elleni harc számára. Gus Hall, az Egyesült Ál­lamok Kommunista Pártjá­nak főtitkára „Az éles tör­ténelmi fordulat és az im­perializmus válsága” című írásában rámutat arra, mi­ként változtatta és változ­tatja meg a világforradal­mi folyamat a világ arcu­latát, s megvilágítja az im­perializmus általános vál­ságának okait. A „Lenin születésének századik évfordulója előtt” című rovatban Erwin Scharf „Az antiimperialis­­ta harc formáinak leninista szellemű tökéletesítéséért” címen írt cikket. Bonifa­­tyij Kedrov szovjet akadé­mikus arról ír, hogy Lenin milyen intenzíven foglalko­zott a természettudományos eredmények filozófiai álta­lánosításával. A folyóirat közli Camilla Raverának, az olasz testőrpárt egyik alapító tagjának visszaem­lékezéseit Leninre. Barbu Zaharoscu, a Ro­mán Kommunista Párt X. kongresszusának munkáját, Pavel Auersperg és Vilém ■ Novy, a CSKP KB szep­temberi plénumát ismerte­tik. V. Ny. Petrov a szovjet űrkutatás legújabb ered­ményeiről, Jean Suret-Ca­­nal, az afrikai szociális és etnikai differenciáció kér­déseiről ír. A „Kerekasztal” rovatá­ban a folyóirat a latin­amerikai országok képvise­lőinek és néhány szocialista ország tudósának a latin­amerikai integráció prob­lémáiról folytatott eszme­cseréjét teszi közzé. ------------------------­A Béke és Szocializmus legújabb számáról 1 ___________ A megyei pártbizottság I.E *í®TI£iíl és a «megyei tanács lapja. IP w RHP ■» -fl Főszerkesztő: É 7 benkö kakoly. « I M§f&\ ff» . E mm T Kiadja: a Fejér megye) Vr se W mm »IP­­vaM Lapkiadó Vállalat.­­*^"1 ■« M |IU^ Felelős kiadó: SOGORKA BÉLA. Szerkesztőség: Székesfehérvár, Dózsa György tér 10. Telefonok: Szerkesztőbizottság: 25—32. Szerkesztőségi titkárság, panaszfelvétel: 15—81. Belpolitikai rovat: 15—83. 25—91. Főmunkatársak: 21 -69. Közgazd. rovat: 29—53— 46-os mellék. Fotó és sport: 25—90. Kiadóhivatal: Székesfehérvár, Március 15. utca, Velinszky László utca sarok. Telefon: 25—21, 23—21. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj 1 hónapra 20 forint. Kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Index: 25.056. Fejér megyei Nyomdaipari Vállalat, Székesfehérvár.

Next