Fejér Megyei Hirlap, 1970. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-14 / 11. szám

8 Jó reggelt! Elítélték a mohai váltókezelőt — Óriási csattanást hal­lottam, az állomás belere­megett, majd nagy robaj követte, néhány kiáltás, aztán mindent elnyomó sis­tergéssel ömleni kezdett a gőz. — Azonnal­­kifutottam a lakásomból, de csak sűrű áthatolatlan gőzfelhőt lát­tam, amelyben itt-ott fel­bukkant valami, számomra eddig ismeretlen látvány. Negyed óra kellett hozzá, hogy elszánjon a gőz és ek­kor leírhatatlan látvány tá­rult fel... így mesélte el 1969. októ­ber 15-én, egy nappal a mo­hai katasztrófa után a tör­ténteket az állomásfőnök. Szemgolyóit vörös erek há­gták be, a szeme alatt hú­­i±xló fekete karikák mind az elmúlt éjszaka esemé­nyeit idézték. Akkor már szelídebb képet mutatott a mohai pályaudvar. Az egy­másba fúródott mozdonyo­kat már szétválasztották, az összeroncsolódott vasúti ko­csikat már levontatták a pályáról. A Fejér megyei Bíróság Székesfehérvárott, kedden a reggeli órákban több na­pos tárgyalás után ítéletet hozott. Szili József 42 éves MÁV váltókezelő, lovasbe­­rényi lakos bűnügyében. A bíróság Szili Józsefet bű­nösnek mondta ki, foglal­kozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan ve­szélyeztetés, valamint a tár­sadalmi tulajdonban külö­nösen nagy kárt okozó gon­datlan rongálás bűntettében. Szili József váltókezelő, a baleset napján pihenten ment munkába. Délután három órakor Székesfehér­várott egy pár virslit és egy kis üveg sört ivott. Két órával később szállt vonat­ra és valamivel öt óra után ' 'érkezett munkahelyére, a mohai állomásra. Valamivel hét óra után Z. Rozália for­galmi szolgálattevő telefo­non közölte Szili Józseffel, hogy Moharakodó felől egy szerelvény érkezik. Szili József tudta, hogy a máso­dik vágányon egy tolató szerelvény várakozik. En­nek ellenére a váltót nem állította be helyesen, a tele­fonoma mégis valótlanul kö­zölte a váltók állását. Le­het, hogy kényelmességből a telefonbeszélgetés után akarta helyes állásba he­lyezni a váltókat. Akkorra azonban Moharakodó felől már megérkezett a homo­kot szállító Diesel-mozdony vontatta tehervonat és menthetetlenül közeledett a kettes vágányon várakozó gőzmozdony felé. A Diesel-mozdonyon vá­rakozó Zsugor Árpád és Hegedűs József csak az utolsó percben vették észre a felbukkanó gőzmozdony kék és fehér lámpáit. A negyven kilométeres sebes­séggel robogó szerelvényről ekkor mindketten életüket kockáztatva kiugrottak és súlyos sérüléseket szenved­tek. A gazdátlanul hagyott Di­esel-mozdony ötvenöt méte­ren át tolta maga előtt az álló szerelvényt. Közben több kocsi kisiklott. A gőz­mozdonyon tartózkodó Zal­ka Gyula fűtő beszorult az összeroncsolódott mozdony­fülkébe és a felrobbanó tar­tály forró vizében pillana­tok alatt szabályosan meg­főtt. A gőzmozdony mögött lévő szerkocsiban három vasutas, Bécsi István MÁV kocsirendező, Balázs Imre és Bartal István vonatfé­­kezők, kihullottak a papír­ként széthulló paklikocsiból és a rájuk hulló bányafák alatt lelték halálukat.­A két szerelvényben és a vasúti pályában csaknem egymil­lió forintos kár keletkezett. A Fejér megyei Bíróság több napos tárgyalás után Szili József váltókezelőt öt évi szabadságvesztésre ítél­te és öt évre eltiltotta fog­lalkozásától. — baróti — 1970. január 14. Szerda. Bódog napja. A Nap kél 7.28, nyugszik 16.18 órakor. A Hold kél 10.36 órakor. ­20B1103 A megyei pártbizottság és I1 megyei tanács lapja. Főszerkesztő: BENKŐ Károly. Kiadja: a Fejér megyei Lapkiadó vállalat. Felelős kiadó: SOGORKA BÉLA. Szerkesztőség: Székesfehérvár, Dózsa György tér 1v. Telefonok: Szerkesztőbizottság: 25—32. Szerkesztőségi titkárság, panaszfelvétel: 15—84 Belpolitikai rovat: 15—83, 25—91. Főmunkatársak: 21— 69. Közgazd. rovat: 29—53. 46-os mellék. Fotó és sport: 25—90 Kiadóhivatal: Székesfehérvár. Március 15. utca, Volinszky László utca sarok. Telefon: 25-21, 25-24. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj 1 hónapra 20 forint. Kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Index: 25.056. Fejér megyei Nyomdaipari Vállalat, Székesfehérvár. fejér megyei Hírlap Időjárásjelentés Várható időjárás ma est­ig: erősen felhős, párás, többfelé ködös idő. Szórvá­nyosan előforduló esővel. Mérsékelt, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 2, plusz 7 fok között. (MTI) Késelő A Bicskei Járási Ügyész­ség vádiratot adott ki Rif­­fer Ferenc vértesboglári lakos ellen garázdaság és könnyű testi sértés bűntet­te miatt. Többek ellen ké­selni próbált, feleségét több­ször megverte. A tárgyalást azonban el kellett napolni, mert a vádlott ittassan je­lent meg. Tetteit súlyosbítja a hatósággal szemben elkö­vetett magatartása. (rl) Vírusos eredetű a rák 1969. decemberében be­jelentették, hogy a világon először elektronikus mik­roszkópon „látták” az em­ber egyik fajta rák megbe­tegedésének vírusát. Kísér­letileg bebizonyították, hogy a rák egyik fajtája — és lehet, hogy valameny­­nyi fajtája — fertőzéses eredetű. üdülő CSÉH-tagok A falusi ifjúság üdülteté­si akciója során még de­cemberben hetven Fejér megyei termelőszövetkezeti és állami gazdasági fiatal vett részt egyhetes üdülé­sen a fővárosban. Most a CSÉB, a Csoportos Élet- és Balesetbiztosítási tagok közül a megye területéről húsz fiatalt hívtak meg Budapestre, a Hotel Ifjú­ságba, ahol egy hetet töl­tenek. A húsz Fejér megyei fia­tal kedden utazott el a fő­városba, ahol gazdag prog­ram vár rájuk. (SZ) Belörés ollóval Ollójával felfeszítette a bicskei járási földhivatal ablakát, kifosztotta a pán­célszekrényt Kemény György segédmunkás. A já­rásbíróság egy évi és négy hónapi szabadságvesztésre ítélte és a közügyek gya­korlásától két évre eltiltotta 17361 közönség­szavazat A Fejér megyei Tanács Művelődési Osztálya ismer­tette a „Röpülj páva” nép­­dalverseny közönségszava­zatait, összesen 22 361 sza­vazat érkezett. Erdélyi Já­nos 14 026, Rábai Károly 553, Jáger Mihályné 1782 és Kiss István 1000 szavaza­tot kapott. INNEN -Rekord a Velencében A szállodai probléma nemcsak Székesfehérváron az. Ettől függetlenül a vá­ros „átkelő jellege” meg­marad és a jövő nyárra — úgy mint hosszú évek óta — az idegenforgalom és a szállodaigény növek­szik. Egyetlen szállodánkban, a Velencében nem alacso­nyak a szobaárak. Napi 70—120 forintot kell fizet­ni a vendégeknek, de az árakat, akármilyen maga­sak is, elsöpri a szükség. 1969. évben a szocialista államokból 3815 fő, a nyu­gati államokból 2950 fő vendéget fogadott a szállo­da. A 9885 vendégnap alatt 871 000 forint értékű valutát fizettek ki a külföldiek. Át­lagosan másfél napot tar­tózkodtak a szállodában. Lengyelországból jártak nálunk legtöbben: 1050 fő. Csehszlovákiából 750-en, Jugoszláviából 800-an, az NDK-ból 500-an. A szállodában, vasárnap kivételével rendszerint minden szoba foglalt. Nyá­ron a vasárnap sem kivé­tel. Amire az Alba Regia Szálló elkészül, a tavasztól őszig tartó igényt, már nem tudja kielégíteni az sem. Segítséget tudna nyújtani ebben az időszakban az IBUSZ, ha megszervezné a fizetővendég-szolgálatot úgy, mint az Idegenforgal­mi Hivatal. Csökkenne a gond és növekedne az ide­genforgalom. — csató — Február — mező­gazdasági könyvhónap A Fejér megyei Könyv­barát Bizottság még decem­ber végén megállapodott a mezőgazdasági könyvhó­nap rendezvényeiről és az előadókat felkérte az elő­adások megtartására. Az előadók az ország mezőgaz­dasági irányításának leg­kiemelkedőbb szakemberei lesznek. A Fejér megyei megnyitót dr. Sárkány Pál, a Mezőgazdasági Könyv­kiadó igazgatója tartja. Jó tudni... A légzőutak megbetege­désének oka gyakran a központi fűtéses helyiségek száraz levegője is lehet. Ez a száraz levegő korlátozza a nyálkahártyákon levő „csillószőrök” tevékenysé­gét és a nyálkát kiszárítja. A teletöltött párologtató­­edény csökkenti a levegő szárazságának és a megve­­tegedésnek a veszélyét.­­ 1969-ben Fejér megyé­ben a művelődésügyi autók­nak mintegy 20 ezer láto­gatójuk volt Az érdeklődök legnagyobb része játékfil­met tekintett meg és író­olvasó találkozókon vett részt. ONNAN őzikék a hóesésben Honvédségi ajándék Néphadseregünk egyik műszaki alakulata televí­zióval lepi meg a polgárdi— alsósomlyói általános iskola tanulóit. Az ünnepélyes át­adásra január 15-én kerül sor, amikor a tanulók ebben az évben először lépik át az iskola kapuját. Az át­adási ünnepség után a ta­nulók már az ajándék tele­vízión nézik az iskola tele­vízió adását, teszi még gazdagabbá a tó madárvilágát. A trópusi, melegigényes madarak, mint a kanalasgémek, egyiptomi íbiszek, flamingók, koronás daruk, stb. telelőre vonultak. Ott várják meg a tavaszt. Az emlősosztály eseményei is jelentősek. Kiemelkednek a nagymacskák szaporulatai. A Hamburgból beszerzett gyönyörű tigrispárnak fiú­­kölyke vezet az élen. Ez az első — de remélhetőleg nem az utolsó — fiúk. Szép, élet­revaló állat. Mesterségesen nevelik, mint annyi más nagymacskakölyköt. Bogáncs, a puli pótmama szerető gon­dossággal szoptatja, ápolja mostohafiát. Tíz éve született utoljára tigris, de ez nem bengáli, hanem szunda tig­ris volt. Ma is él, ő Nahar, a népszerű, s egyre szelidebbé, barátságosabbá váló állat. Lola, a fiatal oroszlányanya 2 hím és 1 nőstény kölyök­kel örvendeztette meg gondos ápolóit. Nála nem kell pót­mamáról gondoskodni. A nemrég beszerzett fia­tal, nagyértékű kanadai pumapárnak hím és nőstény­­kölyke a további szaporulat. Ajándék bocsokkal gazdago­dott a medvesor. Két idei születésű barna medve ját­szadozik a többiekkel együtt. A szaporulatsort a berlini állatkertből ajándékba ka­pott kubai meztelen kutyák kis kölyke fejezi be. Halálos baleset A Zalabér—Sárvár között közlekedő motorvonat ked­den 13 óra körül Hosszúpe­­reszteg és Vashosszúfalu között, a 8-as számú főköz­lekedési út sorompó nélküli kereszteződésénél a nagy ködben összeütközött egy teherautóval. A motorvonat négy kocsija kisiklott, a Budapesti Mechanikai Mé­rőműszerek Gyára FG 45—48. számú pótkocsis te­herautója pedig összeron­­csolódott Az utasok és a járművezetők közül tizen­kettőt szállítottak a sárvári és a szombathelyi kórházba. Tancsali Mihály 59 éves budapesti lakos a teherau­tó vezetője röviddel a sze­rencsétlenség után belehalt sérüléseibe. A nap folya­mán még egy hasonló, de szerencsés kimenetelű ösz­­szeütközés történt Vas me­gyében. Celldömölk és Boba között egy kocsiból álló mo­torvonat és vontató ment egymásnak egy sorompó nélküli átjárónál. A balese­tek ügyében megindították a vizsgálatot. Szerda, 1970. január 14. 'riáuillcito. Szép a téli pompa és csa­logató, mert az elcsendese­dett utak között, az állathá­zakban és pálmaházakban még a télidőben is újdonsá­gok, érdekességek várják a látogatókat. Még az utak is meglepetést tartogatnak. Kisméretű, legkorszerűbb hó­kotrógép söpri tisztára a kert kanyargós útjait, s biztosít­ja a legnagyobb hóban is a kellemes sétákat. Az akvárium-terrárium osztályon sok a meglepetés. Az egyik hatezer literes ak­várium medencében óriás harcsa úszkál, míg a terrá­­riumi részen eddig soha nem látott gazdagságban, tizenegy óriáskígyó látható. A rovarházban hatalmas vándorsáska szaporulat érzé­kelteti ezeknek a félelmetes növénypusztítóknak veszé­lyességét, mely néha sok millió embert fenyeget éhín­séggel. A tavon új sziget létesült. A szikladarabokból épített pihenő természetes fészkelő­helyeket biztosít majd a nép­szerű vízimadarak részére, s 2890 új mesterember A KIOSZ összesítése sze­rint a különböző kisipari szakmákban tavaly összesen 2890-en tettek sikeres mes­tervizsgát. A jelentkező jó­val több volt, körülbelül 1500-an azonban nem felel­tek meg a növekvő követel­ményeknek, így a mesterleve­let sem kaphatták meg. Az országban tavaly 270 mestervizsga-bizottság mű­ködött, számuk az idén né­­hánnyal nő, mert a filmnyo­mó, a kendőfestő, és készí­tő, a műanyagkészítő­ és fel­dolgozó, valamint a vegyi­­cikk készítő szakmákat is képesítéshez kötötték, így az­­ önálló kisipari tevékenység­hez a mestervizsga itt is kö­telező. A leendő mesterek felké­szülését a KIOSZ valameny­­nyi szakmában előkészítő tanfolyamokkal segíti. A mestervizsgára azok jelent-­­­kezhetnek a KIOSZ-nál, akiknek szakmunkásbizonyít- t ványuk van és a szakmun­kásbizonyítvány megszer- r zése óta legalább három­éves szakmai gyakorlattal­­ rendelkeznek. Meghatáro­­­­zott feltételekkel ezek hiá­­­­nyában is engedélyezheti az­­ elsőfokú iparhatóság a mes­­­­tervizsga letételét. (MTI)

Next