Fejér Megyei Hírlap, 1970. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-14 / 38. szám

— 4 ----- Ünnepelj ▼elünk „Ki­­­sebbet , elsőség is axé...“ Bartók Béla írta ezt a „Vi­lágok vetélkedője” ürügyén. Ám, mottóul szolgálhat az „Ünnepelj velünk” felszaba­dulási vetélkedő számára, melyen a műkedvelő művé­szeti csoportok és szakkörök mutatják be ünnepköszöntő és ünnephirdető műsorukat. Jelenleg még a felkészü­lésnél tartunk, sőt jórészt a toborzásnál. A versenybe­nevezéseket és műsorelőké­születeket szorgalmazandó, tartotta megbeszélését Szé­kesfehérváron az „Ünnepelj velünk” felszabadulási prog­ram megyei operatív bizott­sága. Részben azt vette szám­ba: a hívás — meghallgatott­­e.... Vagyis hány együttes, il­letve egyéni versenyző je­lentkezett? A járási és városi népművelési felügyelők — bár valamennyien nem ren­delkeznek pontos névsorral — mintegy 80 részvevővel számolnak, köztük irodal­mi színpadok, kórusok zene­karok, színjátszók, képzőmű­vészeti és iparművészeti szakkörök, versmondók. Számban szép vetélkedő­gárdára számíthatunk me­gyénkben. Ám — hangoztat­ták a bizottság tagjai — vi­gyázni kell arra, hogy a me­gyei fórumra csak azt a „bi­zonyos mércét” megütő cso­portok jussanak el. Előzetes szereplések, értékelések te­gyenek igazságot abban, hogy a szebbet-jobbat teremtőké legyen az elsőség! S itt ismé­telten hangoztatom a „te­remtést”, olyan értelemben, hogy az emberi lelkekben fo­gant teremtés legyen. Hiszen országos és megyei verseny­­szabályzat egyaránt hangsú­lyozza: „A művészeti cso­portok tehát ne csak bizo­nyos művészi színvonal el­érésére törekedjenek, hanem hívják közönségüket közös ünneplésre, közös művészi élményre”. Az előkészítő sza­kaszban már ünnephez kap­csolódó műsorok, rendezvé­nyek bemutatását várja. Ket­tős a cél: a közönség midőn művészi alkotásokkal talál­kozik, ugyanakkor a felsza­badulás nemzetformáló és emberformáló eszméjével is találkozzon. Sőt olyan politi­kai küldetést is vállaljon a művészet eszközével, mint a hazaszeretet és internaciona­lizmus — elsősorban a felsza­badító szovjet nép iránti ba­rátság — vetésének ápolása. Lényeges pontra tapintott Fekecs László, a megyei ta­nács vb művészeti előadója, midőn azt kérdezte: Milyen sikerrel mennek a helyi be­mutatók? ... Erre csupán a sárbogárdi járás népművelői tudtak megnyugtató választ adni. Nyolc községük ünne­pelte felszabadulását eddig s ebből 4 helyen irodalmi szín­pad nyújtott ünnephez illő műsort. A tél nem annyira a me­gyei vetélkedő, sokkal in­kább a felszabadulás eszmé­jének és negyedszázados munkálkodásának hirdetése az emberek között. A megyei erőpróba munkára serkentő eszköz, egyben elismerése a legjobbaknak, akár a vizsga a tanulás ösztönzésére. A felszabadulási vetélkedő meghirdetése mozgásba hozta a műkedvelő és művészeti csoportokat, sőt új erőket szabadított fel. Most már a munkán, a műsorok betanu­lásán, helyi bemutatásán a sor. Mert ezúttal a felszabadulás igéjét hirdető igaz szó — a tettel azonos. Balogh Ödön Testvér­országok életéből Tízéves a Népek­ Barátsága Egyetem A Patrice Lumumbáról el­nevezett­­moszkvai Népek Barátsága Egyetem február­ban ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. Az egye­tem célja, hogy segítséget nyújtson az ázsiai, afrikai és latinamerikai országok szak­emberképzéséhez. Mit ért el a Népek Barát­sága Egyetem az elmúlt tíz év alatt? Említsünk meg né­hány adatot! Jelenleg nyolc­vanöt ország több mint 4000 hallgatója tanul itt. A tudo­mányos szakemberek képzése aspirantúra segítségével tör­ténik: 225 aspiráns tökélete­síti tudását szakterületén, azoknak a feladatoknak a fi­gyelembe vételével, amelyek a fejlődő országok előtt áll­nak. Tíz év alatt 2335 hall­gatónk végzett, akik önálló­an dolgoznak­­hazájukban. A hallgatók felkészítése a szovjet oktatási rendszer alapján történik, amely szer­vesen egyesíti az elméleti képzést és a gyakorlatot. E célból az egyetemen több mint 150 laboratóriumot és műhelyt, valamint 20 kabi­netet létesítettünk, amelyeket a legkorszerűbb felszereléssel láttunk el. A hallgatók 200 ipari üzemben, szovhozokban, kolhozokban, tudományos kutatóintézetekben és kuta­tóexpedíciók tagjaiként vég­zik szakmai gyakorlatukat. Az oktatási folyamat során messzemenően figyelembe vesszük az illető hallgató or­szágának különleges igényeit (éghajlati, földrajzi, szoci­ális körülmények stb.). A Népek Barátsága Egye­tem 82 tanszékén 149 tudo­mányág képviselőjeként 864 tanár dolgozik. Közülük 84 professzor és a tudományok doktora cím tulajdonosa, 388-an, kandidátusok és do­censek. A tanszékek tudo­mányos munkájában mintegy 1000 hallgató aktívan vesz részt. Az­­egyetem oktatóinak és hallgatóinak tudományos tevékenységéről számtalan publikáció, gyakorlatban megvalósított szabadalom és újítás tanúskodik. Tíz év alatt a Népek Barátsága Egyetem a tudomány és te­chnika számtalan ágában vált az ázsiai, afrikai és la­tin-amerikai országok jól képzett szakembereinek elő­készítő központjává. Sz. Romjancev professzor, az egyetem rektora HÍRLAP Mi újság Ercsiben? Szorgalmasan készül a ta­vaszi küzdelmekre az Ercsi Kinizsi NB III-as labdarúgó­csapata is. A napokban ellá­togattunk a csapat edzésére és Bujdosó Imre intézőtől kértünk felvilágosítást az előkészületekkel kapcsolato­san. — Hogyan készül a csapat az új idényre? — Az NB III-as keret 13 játékossal Krasznai László új edzőnk vezetésével készül az idényre. Örömünkre igen tervszerű és erős munka folyik. Ifjúsági játékosaink­kal, valamint a tartalékok­kal Kiss János társadalmi edzőnk foglalkozik. Erősíte­nünk is sikerült. Hozzánk ke­rült Molnár Géza kapus Pusztaszabalocsról, Muharai László csatár, a Medicor Művektől és a volt saját ne­velésű játékosaink Markó János, a Kohásztól. Sajnos Markó jelenleg edzéseinket nem látogatja. Ha már az erősítéseknél tartunk, feltét­lenül meg kell említenünk, hogy visszatért egy évi szü­net után Szekeres László védőjátékos, aki nagy erős­sége lesz csapatunknak. — Hogyan alakul az elő­készületi időszak programja? — Eddig három előkészü­leti mérkőzést játszottunk, kettőt a Toldi SE-vel, egyet pedig Mezőfalvával. A mér­leg: két győzelem (9:3 és 7:0) valamint egy döntetlen (4:4). Február 18-án a Dunaújváro­si Papír, 26-án a D. Építők, március 1-én ugyancsak a kék-fehérek lesznek ellenfe­leink Március 11-én a Video­tonnal találkozunk. Erős edzésekkel és előkészületi mérkőzések sorozatával kí­vánjuk megteremteni az alapját annak, hogy együt­tesünk jó középcsapatként szerepeljen a bajnokságban. Tartalék és ifjúsági csapa­tunkat a megyei bajnokság­ban indítjuk. A következő kérdésünket Krasznai László edzőhöz in­téztük. — Hogyan értékeli az ed­digi munkát, milyen ered­ményt vár csapatától? — Játékosaink igen szor­galmasak. A kemény munká­nak vagyok a híve és bízom abban, hogy a bajnokságban ennek gyümölcsét csapatunk érzi majd. Pályázati felhívás A Országos Felsőoktatási Nevelési Munkaközösség a Magyar Testnevelési és Sportszövetség Országos Ta­nácsának tömegtestnevelési és sportosztálya, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövet­ség Központi Bizottságának honvédelmi és sportosztálya és a Magyar Testnevelési Fő­iskola kutató intézete hazánk felszabadulásának 25. évfor­dulója tiszteletére pályázatot hirdet a felsőoktatásban fo­lyó testi nevelés tárgyköré­ből. Pályázni lehet eddig nyom­tatásban meg nem jelent, önálló megfigyeléseken, ku­tatásokon alapuló tanul­mánnyal. Különösen kívána­tos — a hallgatók egészségügyi helyzetét és testkultúráját, — az éves (féléves) testne­velési program kialakítását, — a testnevelési órák ha­tékonyságának fokozását, — a testnevelési tanszék módszertani, nevelési és szervezési tapasztalatait, — a tömegsport tartalmi és szervezeti megoldásait, vala­mint — a szakosztályokban fo­lyó munka nevelési vonatko­zásait bemutató, elemző té­mák kidolgozása. (Nem tarto­zik a pályázat körébe egy­­egy sportág szakosztályi ke­retben történő oktatása, a versenyszerűen sportolók ed­zése.) A­ pályamunkák terjedel­me: 20—40 gépelt oldal (ol­dalanként 27 sor, soronként 66 leütés). A pályázat jeligés! A dolgozatot 1970. május 1-ig az Országos Felsőokta­tási Nevelési Munkaközösség címére (Budapest, V., Szalay u. 10—14. II. emelet 3.) kell beküldeni. A pályázat eredménye 1970. június 30-án kerül nyilvá­nosságra. Pályadíjak: I. díj: 3000 Ft (2 db), II. díj: 2000 Ft (3 db), III. díj: 1500 Ft (4 db). is egy nap pihenés! — nyújtózkod­­tam kora reggel az ágyban, s bekapcsoltam a rádiót. — Egy nap szabadság. Sem a gyerekek, sem a ro­konok nem zavarnak. A feleségem meg éppen ma túlórázik. Tánczene, enyhe bizsergés végtag­jaimban, s szent elhatározás agyte­­kervényeimben: ma nem érdekel semmi. Ma csak pihenek. Tánczene kikapcsol. Hírek. Indira Gandhi miniszterelnök-asszony 14 bánik államosításáról szóló rendeletét a legfelsőbb indiai bíróság hatályta­lanította__ Gondolatok az egyenjogúságról, gondolatok Indiáról, a kismértékben mérséklődő, de még ma is tömegeket pusztító éhínségről. Gondolatok a ... Kairó — mondja kissé rekedtes han­gon a bemondó, s néhány, számomra érdektelen mondatot tesz egymás mel­lé a lezárult interparlamentáris kon­ferenciáról. Delegációk utaztak el, ér­keztek meg. Ma nem érdekel semmi. Ma pihe­nek. Fülem mellett eleresztem, hogy Bravo, spanyol külügyminiszter Pá­rizsba érkezett. Cigarettára gyújtok, de torkomon akad a füst, amikor köz­ük velem, most már velem, hiszen felélénkült figyelmem ismét megte­remtette a kapcsolatot a szpíkerrel: Franciaország 30 Mirage-típusú gépet szállít Spanyolországnak. Izraelnek nem!­s állapítom meg magamban, de nem hagy nyugodni a gondolat: hátha Spanyolország csak közvetít ebben a repülőgépvásárlás­ban ? Nem hagyom magam. Kimegyek le­­zuhanyzok, reggelit készítek. A rádió utánam kiáltja a híreket: Bonn „Leo­párd” típusú tankokat szállít az olasz hadseregnek. Érdekes. A tankokat nem jázmin, nárcisz vagy­­labdarózsa névre kérész- PIHENŐNAP telik. Tigris, leopárd, sakál... Bizo­nyára azért, hogy... De nem érdekel a világ. Bezárom az ablakot, amit nyitva hagytak a gyerekek. Bezárom, mert betolakszik a buszok brummogó túrázása, a motorkerékpárok vijjo­gása. Pihenni akarok. Ma pihenni.­­N nyolc órakor közli a rádió, hogy­­ tűzpárbaj volt a Szuezi csator­nánál, öt izraeli katona vesztette életét. Havannában Castro beszélt.. Gigászi feladatok... Kuba. Micsoda lehetetlen helyzetben levő kis ország. Szocialista sziget a klasszikus kapita­lizmus romjai és az imperializmus ra­kétabázisai között. Kuba. Tánc, rit­mus, dal, cukornád. Szeretnék egyszer eljutni ebbe az országba. Tolakodnak a hírek. Hajótörés To­kiótól 400 kilométernyire Keletre. El­süllyedt egy 34 000 tonnás hajó. Egy éven belül ez volt a negyedik ha­sonló szerencsétlenség Japán körze­tében. .. Végre, rádiójáték következik. „Izzó vastrónon öt elégetétek, de szellemét a tűz nem égető meg...” Dózsa tra­gédiája. Nem lehet nem odafigyelni. A főnemesség és nemesség érdekazo­nossága derékba törte népünk egyik legszebb történelmi álmát. Véresen megleckéztették őseinket. Werbőczi.. . jobbágytörvény... röghözkötöttség... Beveszek egy nyugtatót, s lehevere­­dek újra. A kikapcsolt rádió pimaszul vigyorog rám. Fogom az újságot. Be­lelapozok. „Elitélték a Népstadion kör­nyéki galerit..„Nincs előrehaladás Párizsban”. Vietnam. .. Apropo Viet­nam. Félredobom a lapot, íróasztalhoz ülök, pihentető fordításhoz. Éppen a napokban érkezett Hanoiból egy el­beszéléskötet. 1969 decemberi kiadás. As­atolyapálma a címlapon, s a pál­­­­­mafa alatt rizsszalmával fedett teraszos kocsma. A címadó elbeszélés­hez illusztráció. A néma kocsmáros. Érdekes a cím. Olvasom tovább: „Öt éve került a környékre, s amikor kocsmát nyitott ezen a senkiföldjén, a tengertől ötszáz, a kocsiúttól há­romszáz méterre, még senki sem sejt­hette, hogy jó üzletet csinált a né­ma. A környékben férfiak aztán ha­marosan megszerették a néma kocs­máját, mert itt zavartalanul lehetett beszélgetni. Ugyanis süket is volt az istenadta kisöreg. Minden asztalon palatábla volt és kréta, írva rendel­tek, írva kapták a számlát. Érdekel már a történet. Olvasom tovább, öt lappal hátrább már az izzó napon álló pálmafa törzséhez van kö­tözve a néma kocsmáros, s az amik puskatussal verik. A szöveg mindent megmagyaráz. Bőségesen leírja a né­ma kínzásának legapróbb részleteit is. A méznél és a hangyáknál abba­hagyom. Ma pihenni akarok. Dél van. Arab ellenállók gránátot dobtak... Finn jobboldali személyisé­gek a Szovjetuniótól független védelmi szövetségről... Lavinaszerencsétlenség már 36 halott áldozatot emeltek ki a Franciaországban a mentőpertagok hó alól... Pihenek. Egy újabb rádiódráma dél­után, még négyszer hírek. Este tv­­híradó: bombázások, fegyveres ösz­­szetűzések, lelőtt amerikai felderítő­gép, hatos névadó, jubileumi munka­­ver­seny, sztrájk, rendőri brutalitás. .. [ Ú­­abb két nyugtatót a napközbeni négyre. Krimi a főműsor azu­tán szülők-nevelők egymás között. Két fiam van, kötelességem okulni a mű­soron. Fejgörcs. Mi lesz holnap a gye­rekekkel, mi lesz holnapután a gye­rekekből ? Tizenegykor két altató, elnémult a tévé, a rádió, az utca zaja. Ma pihen­tem . .. Kátay Antal SPORT MA: Videoton—Fűzfő, MÁV Előre—Alba Regia Lassan benépesülnek a lab­darúgó pályák, javában tar­tanak az előkészületek a ta­vaszi bajnokságra. NB-s csapataink a hét végén is­mét pályára lépnek. A Vide­oton ellenfele eredetileg a Ferencváros lett volna vasár­nap, az FTC azonban le­mondta a mérkőzést, mert Egerben jobb feltételeket ta­lált. Helyette az NB II-es Fűzfő látogat el Székesfehér­várra és ma délután mérkőz­nek a piros-kékekkel. A M­ÁV Előre ellenfele az NB III-as Alba Regia lesz. Folytatódik a kézilabda te­rembajnokság. A fehérvári Útépítési technikum nagy eseménye lesz a 14—15—16 évesek területi birkózó ver­senye, amelyre Dunántúl szinte minden megyéjéből ér­kezett nevezés. A Pénzintézetek Vörös Me­teor Sportköre ma 18 órakor a Szakszervezetek Fejér me­gyei Tanácsának­­ emeleti nagytermében tartja vezető­ségválasztó közgyűlését A részletes műsor Szombaton Labdarúgás Sóstói stadion. 13 óra: Videoton II—Békéscsabai VTSK (NB II). 15: Video­ton—Fűzfő, előkészületi mér­kőzések. Vasutas pálya. 14 óra: MÁV Előre—Alba Regia (ba­rátságos találkozó) Birkózás Útépítési technikum. 16 óra: területi ifjúsági verseny. Vasárnap Birkózás Útépítési technikum, 9 óra: a területi ifjúsági verseny döntői. Kézilabda Útépítési technikum, a te­rembajnokság soron követke­­ző fordulójának mérkőzései, 13 óra: KÖFÉM SC II—Sport­iskola II, 13.35: Sportiskola I— Volán (női), 14.10: Sport­iskola II—Mezőgazdasági t. (ifjúsági), 14.45: Martonvá­sár—Gépipari t. (megyei), 15.30: József A.­­—Sportis­kola (ifjúsági), 16.05: Simon­­tornya—Videoton I (NB-s), 17.10: Videoton II—MÁV Előre I (NB-s), 18.15: MÁV Előre II—Szondi SE I (NB-s), 19.20 : 320-as ITSK—Volán (megyei). A fehérvári József Attila gimnáziumban délelőtt ser­dülő és ifjúsági kosárlabda terembajnoki mérkőzésekre kerül sor. M­a délután a székesfehér­vári járási, holnap délelőtt a megyei labdarúgó vezetők ér­tekeznek az MTI székházá­ban. Szombat, 1970. február 14. HÓ ÉS HÓ A téli sportok híveinek öröm, a mezőgazdászok szá­mára azonban sokszor lét­kérdés a hó és persze az is, hogy milyen vastag. Különö­sen így volt ez az elmúlt hetekben, amikor mínusz 15- 20 fokos fagyokat is mértek. Amennyiben nem lett volna vastag hóbunda a földeken, az őszi vetésű kalászos nö­vények megsínylették volna a zord időt. A szovjet Be­­zosztája I. búza ugyan kitű­nően állja a fagyokat, hete­ken át azonban ez a növény sem bírt volna ellenállni a rendkívüli fagyoknak. Milyen is volt a pompás védő­„eszköz”, a hótakaró? December közepén a Tiszán­túl öt centis, az ország többi részén 20—30 centis, a déli megyékben pedig félméteres vastagságot mértek. Ennek következtében olyan védő­réteg alakult ki, amelynek jóvoltából a növények szá­mára kritikus mínusz 8—mí­nusz 10 fok alá nem süllyedt a hőmérséklet a talajfelszí­nen. A hőszigetelő hó tehát ismét megtette a magáét, megvédte a jövő évi termést. A mezőgazdászok azonban a víztartalom miatt is számí­tanak a hórétegre. A hava­zással keletkező hóbunda sűrűsége igen változó, álta­lában egy centiméter friss hóréteg egy milliméter víz­­réteget ad. Ez négyzetméte­renként egy liternyi vizet je­lent, természetesen nagy kér­dés, hogy a tavaszi olvadás­nál a talaj milyen mértékben issza fel a nedvességet. A friss hóréteg igen laza szer­kezetű és levegővel telített — innen is adódik a kitűnő hőszigetelő tulajdonság. Sú­lya köbméterenként 50—160 kiló, de amikor összetömő­­dik, köbméterenként 300, sőt esetenként 700 kilót is nyom­hat Vértesbarátok­ a városi ifjúsági klubban Közöljük mindazokkal a vértesbarátokkal, akik a feb­ruár 15-i székesfehérvári ta­nácskozásra meghívót kap­tak a Budai Pedagógus Sport­egyesülettől, hogy az nem a sporttanács Ady Endre ut­ca 19 szám alatti helyiségé­ben, hanem a városi ifjúsá­gi klubban kerül megtartás­ra. Varró Gusztáv Kijelölték az MLSz új vezetőségét Tegnap délelőtt az MTI Országos Tanácsa, az MLSZ új elnökségébe a következő­ket választotta meg: Dr. Terpitkó András, elnök; Budai István, elnökhelyet­tes; Börzsei János főtitkár; Zalka András edzőbizottság elnöke; Dr. Szilágyi György játékvezető-bizottság elnöke; Kertes Mihály területi bi­zottság elnöke; Góliás Róbert Budapesti Labdarúgó Szövet­ség; Bozsik L. József szerve­zési bizottság elnöke; Sebes Gusztáv ifjúsági és utánpót­lás bizottság elnöke; Barcs Sándor nemzetközi bizottság elnöke; Vető József agit prop. bizottság elnöke; Dr. Károly István minősítő­­igazolási és szabálybizottság elnöke; Eszter Vilmos pénz­ügyi bizottság elnöke; Pálfai János országos szakfelügyelő; — az MTI Országos Taná­csa az MLSZ elnöksége tag­jává fogadta el a társadalmi szövetségi kapitányt ajánlja az MLSZ elnökségének, hogy ezzel a feladattal Hoffer Jó­zsefet, az MTI sportrovat ve­zetőjét bízza meg.

Next