Fejér Megyei Hírlap, 1970. június (26. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-30 / 151. szám

12 Rendezik soraikat Sok éves hagyomány már a szabadbattyáni Magyar— Szovjet Barátság Termelő­­szövetkezetben, hogy nyár elején, a nagy munkák in­dulása előtt a szocialista brigádok „rendezik sorai­kat”, értékelik az elmúlt egy évi munkát, s megha­tározzák a következő idő­szakra vállalt feladataikat, új brigádtagokat vesznek fel, valamint új brigádok alakulnak. A közelmúltban a termelőszövetkezet párt­­szervezete és vezetősége be­fejezte ezt az évi szokásos értékelő- és szervező mun­kát, s igen figyelemre méltó mérleget készített. E szerint jelenlegi kilenc szocialista címért küzdő brigádja van a közös gazdaságnak, két­­két traktoros-, állattenyész­tő- és építő-, valamint egy­­egy kertészeti, műhelyi és adminisztrációs­ brigád. A kilenc brigád közül kettő már kétszer, kettő pedig egyszer elnyerte a kitüntető címet. A szocialista brigádok gazdasági jellegű vállalásai közül kiemelkedik, hogy a traktorosok például traktor­­egységenként 50 normálhold túlteljesítést vállaltak. Ez a két brigádban, illetve az egész gazdaságban több száz holdnyi túlteljesítést jelent A kertészbrigád harminc, a szarvasmarha-tenyésztők 50, az építők 60 ezer forint terv-túlteljesítést vállaltak. A műhely dolgozói egyszá­zalékos önköltségcsökken­­téssel növelik a közösség eredményeit, azzal, hogy a házilag gyártható alkat­részeket maguk készítik el A baromfi tenyésztők az el­hullás­ arányt „nyomják le” az öt százalék alá Az iro­dai szocialista brigád a pontos nyilvántartáson túl az adatok elemzését, véle­ményezését vállalta, s így bocsátja azokat a szakveze­tők rendelkezésére. Az egész éven át tartó feladatokon túl időszaki versenyeket is rendeznek. Ilyen például az aratásban a kombáj­nosok versenye Közülük a legjobbak kül­földre — az első — tíz napra Bulgáriába, a második egy hétre Moszkvába, a harma­dik — öt napra Csehszlová­kiába — utaznak. Szabadbattyánban a szo­cialista brigádmozgalomban résztvevők száma jelenleg meghaladja a dolgozó tag­ság 50 százalékát Bár nem a résztvevők létszáma ha­tározza meg a mozgalom tartalmát, minőségét, mégis figyelemre méltó ez az eredmény már csak azért is, mert a szocialista célki­tűzések eléréséért folytatott küzdelem ma már átfogja a gazdaság minden lényeges ágazatát. A jelenlegi jó verseny­­szellem igen rangos helye­zést teremthet majd a ter­melőszövetkezetek közötti versenyben. Ez az elmúlt évi eredmények alapján is sikerült volna, de az értéke­lés késedelmes továbbítása miatt hivatalosan ezt már nem lehetett minősíteni. De igaz, a siker és annak gaz­dasági eredményei, mégis az övék volt, az egész terme­lőszövetkezeté. —­­ — 16 reggelt! 1970. június 30. Kedd. Pál napja. A Nap kél 3.49 órakor, nyugszik 19.46 órakor. A Hold kél 0.44 órakor, nyugszik 17.35 órakor. — Megalakultak a nőbizottságok Szabadhidvégen — adta hírül tudósítónk, Blázsovits Jánosné tegnap érke­zett levelében. A Vörös Csillag Termelőszövetkezet és a helyi népfront-szervezet nőbizottságaiba összesen 24 tiszt­ségviselő munkálkodik majd. 1­58 ezer forint az árvízkárosultaknak. Újabb válla­lat csatlakozott megyénkben az árvízkárosultak megsegí­tése érdekében kibontakozott mozgalomhoz. A Fejér me­gyei Vendéglátóipari Vállalat dolgozói a szocialista bri­gádok kezdeményezésére egy napi keresetüknek megfelelő összeget, több mint 58 ezer forintot ajánlottak fel.­­ A vízi turisztika érdekes úticéljaivá válhatnának a Velencei-tó úszó szigetei. A tó vízén növényi horda­lékból négy ilyen sziget keletkezett, tetejüket a szél által odahordott vékony földréteg fedi, s zöld fűszőnyeg borít­ja. Egyikükön egy kunyhó is áll, a halászok ugyanis elő­szeretettel látogatják őket. A szigetek alatt ugyanis nagy számban bújnak meg ragadozóhalak, így „melékelésük” minden esetben gazdag zsákmányt hoz. A­z újabb turistacsoportok keresték fel a hét végén Székesfehérvár idegenforgalmi nevezetességeit. Egy cseh­szlovák és egy jugoszláv turistabusz utasai látogatták meg ezúttal a belváros műemlékeit . Nyáron jobban kell vigyázni! Több ország egész­ségügyi szakemberei szerint az állati eredetű élelmiszerek okozzák az ételmérgezések 72 százalékát. Ezért Ausztriá­ban például új élelmiszertörvényt sürgetnek a mérgezé­sek megelőződésére. Különösen nyáron nem árt az óvatos­ság, a nagy melegben ugyanis gyorsabban romlanak az élelmiszereik.­­ A Mecsekalján második tavaszukat élik egyes fák és cserjék. Ismét virágokat bontottak a tulipánfák, ame­lyeknek már áprilisban egyszer dús virágzásuk volt. A hosszantartó kánikula hatására egy terméstől roskadozó almafa hozott másodvirágokat. — Az ofosz táncegyüttesek országos találkozóját Ba­­latonlellén rendezik meg augusztus 1-én, 2-án. — A Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelent Nyers Rezsőnek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának, az MSZMP Központi Bizottsága Politikai Akadémiáján elhangzott beszéde „A jövedelmezőség és a jövedelemelosztás problémái hazánk­ban” címmel. SZELLŐK SZÁRNYÁN... VASÁRNAP A FEHÉRVÁRI STRANDON Időjárás jelentés Várható időjárás kedd es­tig: erősen felhős ég, sok helyen eső, zivatar, élénk, helyenként erős, átmeneti­leg viharos északi, észak­nyugati szél. A hőmérséklet délen és keleten is csök­ken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ked­den 18—24 fok között. Távolabbi kilátások pén­tekig: legalacsonyabb haj­nali hőmérsékletek 11—16 fok között. Legmagasabb nappali hőmérsékletek 21— 26 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország terüle­tének 90 százalékán várha­tó. (MTI) -h­írla­p . Kedd, 1970= június 30, Természet és muzsika Marton­vásáron ILYEN NYÁRI ESTÉN, szabad ég alatt szü­lethetett meg a zene ... Martonvásár évszázados fái közt, lombok karéjában megy lefelé a nap. A tó mozdulat­lan. Az idegenformájú fenyők közt, a kavicsos úton, ünneplőbe öltözött tömeg hullámzik. De csak a tarkasága jelzi, nem a hangja. Mert a hangját a természetes hangfüggöny, a fák, növények függönye zsongássá szelídíti. Odébb a vékony, fehértörzsű nyírfából ácsolt hídon szűrve vonul a tarka sokaság. Zarándok­út ez, hiszen a kastély bejáratától a hangverseny színhelyéig, a Beethoven-szi­­getig jókora gyalogutat kell mindenkinek megtennie. Felkészülés ez az út. Az élményre, a befogadás előkészítésére ... A mindennapok gondját, az élet hétközna­­piságát kiszívják a fák, helyébe zöld tűlevele­ket, csüngő szomorúfűz ágat varázsolnak a recehártyákra, az erdő hangos csendjét a fü­lekbe. Ózonillattal, tó­szaggal telítik meg az orrokat; a bőr felületére a langyos levegő si­mítja a nyugalom, a puhaság érzetét. Az érzékszervek felkészülnek hát, hogy a külső hatások után képessé tegyenek valami többre, valami emberformáló, belső hatás befogadására. A hangversenyterem, — amely olyan lehet, mint az az ősi lehetett valamikor, amikor elő­ször indult meg a dallam, s ért el fültől a szívig, teremtve, felidézve valami hatalmas csodát, — a hangversenyterem, a sziget, a fák közti padsorokkal lassan elcsendesül. De nem csendesülnek el a madarak! Sem Fe­rencsik karmesteri pálcája, sem az István király nyitány bájoló hangjai nem csitítják őket. Belsőbb parancsuk van: énekelniök kell, amíg az alkonyat eszébe nem hajlik. S az utolsó trillák a legszebbek. Beethoven C-dúr zongoraversenyének üde, tiszta, egy hangon billenő melódiái versengve csicseregnek újabb dallamot! És újra született a zene! Itt, szemek láttára, fülek hallatára teremtette újjá Fischer Annie zongorajátéka a zongora­­verseny melódiáit! A hangversenyterem láto­gatói eltűntek. Minden moccanásukat felszív­ta, magába olvasztotta az alkonyat csendje. Eltűnt a zenekar is, csak néha kísérte áhítat­tal őket, akik itt maradtak: a zongorát, meg a madarakat. Fischer Annie, mintha most csalta volna elő a melódiát, mintha csak a madaraknak felelgetőül születtek volna bil­­lentései... Aztán leszállt az est. A hetedik szimfóniát már csak a sötétség lágy hangjai kísérték: békák hangja követte a zene pianisszimóit. Szél se moccant, nagynéha egy vonat távoli füttye egészítette valódivá a varázslatot. A vadgesztenye lombján csak a zenészek lámpái világítottak keresztül. A háttérben pedig hallgatott a márvány­­szobor. A kétszáz éve Születetté, a Vendégé, aki ugyanitt hallgatta a csendet, s akiben ugyanitt születtek meg a melódiák. Torday Aliz L 1 36 fok árnyékban Strand-rekordok — Hínárinvázió Agárdon — Megint baj lesz a sörrel? Harminchat, fokos meleget mértek árnyékban vasárnap a Velencei-tó partján. Ha ehhez hozzávetjük, hogy a tó vízének hőmérséklete a hét végére elérte a 29 Cel­siust — kerék egy fokkal duplázva rá a múlt vasár­napi mérésadatok­ra,­­ ak­kor máris késze­n áll a hely­zetkép: ez a hétvége a stran­dolók kedvében akart járni Árnyékkeresőben Éltünk is alaposan a káni­kula adta strandolási lehe­­tőséggel Siófok felől ismét hosszú karavánban érkeztek a kirándulók a vasárnap dél­utáni órákban, s estefelé meglehetősen zsúfoltak voltak a nyugati irányból a székes­­fehérvári pályaudvarra befu­tó személyvonatok is. Szék­esfehérváron a városi strand csúcsforgalma megkö­zelítette a maximális befoga­dóképesség határát. Szomba­ton is, vasárnap is 3000—3000 vendége volt a hideg vizű fürdőnek. A legszorgalma­sabb vendégekként a gyereke­ket tartják számon víkend­­id­ászaikban is , több száz fehérvári srác naponta rend­szeresen kimegy a strandra; úgy látszik, feltették ma­gukban, hogy itt töltik el az egész vakációt. Vasárnap dél­előtt viszont a felnőttek vol­tak többségben. Az igazi strand­rekordok azonban mégiscsak a Velen­cei-tó mellett születtek A déli üdülőzóna négy strandján szombaton hatezren, vasár­nap pedig közel 18 ezren füradtak meg. A vasárnapi forgalom már megközelítette a tavalyi szezon 19 ezres csúcsforgalmát, úgy látszik, az idei fürdőidény még erő­sebb lesz, mint az eddigiek. Árnyékben 36 fok volt , de árnyékból viszont még mindig nincs elegendő, xx io­noson az újonnan létesített strandterületeken, ahol a né­hány éves facsemeték még nem tudnak hűsölési lehető­séget biztosítani. Volt is a hét végén, néhány napszúrásos eset. Székesfe­hérváron viszont a merészke­dések okoznak gondot a für­­dőmesternek, jó pár „nagyle­gényt” kellett már ebben a szezonban is kötéllel, rúddal kimentenie a mélyvízből, mert azt hitték, hogy tudnak úszni, s csak odabenn de­rült ki, hogy bizony nem... Felhevült testtel hideg víz­be ugrani különben is igen veszélyes dolog, még gyakor­lott úszók számára is. Jó len­ne kissé óvatosabbnak lenni, míg súlyosabb baleset nem történik. * Vermrefürdő: ember, ember hátán Ahol valóban egy gombos­tűz sem lehetett volna leej­teni vasárnap, az a velence­­fürdői strand volt. A strand kicsiny területét 3500-an lep­ték el, nyugodtan ki lehetett volna tenni a „Megtelt” táb­lát. Az ok: kellemes a strand vize, egyenletes és szilárd az altalaj. Agárdon viszont még mindig bajok vannak. Bár hét vége előtt úgynevezett „élőláncos” vizsgálatot vé­geztek a víz alatti gödrök felkutatására, a helytelen kotrás következtében sárga, zavaros a víz. Hozzájárult a kellemes erő­ségekhez a hínáráradat is, amely egy idő óta szintén kellemetlenkedik a strand vendégeinek. Az öbölben dol­gozó hínárvágó gép csupán elmetszi a hínárszálakat, de nem gyűjti össze, a vízáram­lás pedig a gyorsan rothadó ,állatos” növényhaknokat ki­sodorja a parthoz. A nagy strand dolgozói erejüket meg­feszítve igyekeznek tisztogat­ni a vizet, de nem győzik a versenyt a hínáráradattal. Itt lenne az ideje, hogy a különös jelenségre felfigyel­jenek az illetékesek. Fagy laltdöm ping, importsör A megye vendéglátóipari egységeinek forgalma ezút­tal 20 százalékkal magasabb volt még a múlt hét véginél­­a Különösen meleg ételből fogyott sok,­­ alig győzték hússal a vasárnapi ebédlőket. Úgy látszik, 36 fokos meleg­ben nem sok háziasszony vállalkozott főzésre. Fagylaltfogyasztás terén megdöntöttük a múlt hét véj£ 35 mázsás rekordot, s kerete 45 mázsa fagyival­­­űtöttük magunkat. Régi „védőital” kánikula ellen a sör. Mégis, évről évre visszatérő nyári gond a sör­­hiány. Lehetséges, az illeté­kesek rendszeresen számítá­son kívül hagyják, hogy nyár is van az esztendőben? Ezen a hét végén még kihúztuk valahogyan az import sörök­ segítségével — jugoszláv és lengyel palackozott sör érke­zett ,kisegítésre” —, de a vendéglátóipar félőnek tartja, hogy a következő hét végén már nem tudják kielégíteni a keresletet. Addig is, úgy véljük, ten­ni kellene valamit annak ér­dekében, hogy a zavartalan sörellátás ne húzódjon el, mondjuk, decemberig. — mekis —

Next