Fejér Megyei Hírlap, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-16 / 217. szám

Szerda, 1970. szeptember 15. Építési kalauz Az Építésügyi Tájékozta­tási Központ a közelmúltban kiadta az Építésügy a la­kosság szolgálatában" soro­zatban, a ,,Miből építkez­zünk” címmel azt a könyvet, amely 267 oldalon siet a ház­építők segítségére lenni. Köz­érthetően ismerteti, magya­rázza korunk építkezési mód­szereit, lehetőségeit. Negy­venöt pontban tárja elénk az építési munkák sorrendjét. Segédtáblázattal egészíti ki például a betonkeverék ké­szítéssel foglalkozó fejezetét. Megszámolni, de felsorolni is hosszadalmas lenne mind­az, amiről az építkezőket tá­jékoztatja a szerző. A sok közül néhány hasznos ta­nács: nem szabad felhasznál­ni a hosszabb ideig állott, csomósodott és kérgesedett cementet; a szénsalak alkal­matlan vasalkatrészekkel érintkező beton készítésére; a családiház építők előnyösen­­alkalmazhatják az FB—50 jelű — kohóhabsalak adalék­anyaggal — falazóblokkot, mert ezzel az építést köny­­nyebbé, gazdaságosabbá te­hetik. A könyv gyakorlatias módszerrel vezet végig, tény­legesen kalauzol és válaszol egyszerre a miből, hogyan építkezzünk mindennapi té­mában. Nem túlzás megfo­galmazni a könyvről: rangos szakirodalom, mert jóformán minden építési részletkér­désre felel és hozzáférhető tanáccsal szolgál. Érdemes figyelmesen olvasni a szige­telési, és a bádogos mun­kákkal foglalkozó fejezete­ket, mivel itt is néhány új, olcsó, de mégis azonos ér­tékű módszert ajánl. Pontos és megbízható információkat közöl a belkereskedelem épí­­tőanyagértékesítő hálózatáról, a fűrészáru és épületfa ké­szítő vállalatokról. Fellapoz­ható az ország valamennyi TÜZÉP-vállalat címe. Kü­lön a szállító vállalatoké is. I­SME ezz a négy betű jelezte azt a nemzetközi je­lentőségű zene­oktatási kon­ferenciát, amelyet ez év nyarán Moszkvában rendez­tek. ISME olvasom a diszk­rét díszítésű jelvényen is. A konferenciák színhelyéről ilyen jelzéssel ellátott borí­tékokban, levelezőlapokon küldhették üdvözletüket hoz­zátartozóiknak, barátaiknak a meghívottak. A rangos, több napos ta­nácskozás részese volt a me­gyeszékhely egyik kiváló ze­nepedagógusa, Mihályi Gyu­láné is. A néhány héttel eze­lőtti nagy esemény hatása alatt, abból válogatva máris csokrot állított össze. — Tessék csak hallgatni ezt a svéd kórust. Csodála­tosan énekel. A svéd népdal után ugyanez a kórus Bartókot énekelt, magyarul. Ezt is megörökítette Mihályi Gyu­­láné. — Nehéz volt a válogatás. A nyúlfarknyi pihenőidőből loptunk el a visszahallgatás­­ra, a selejtezésre. Valameny­­nyi letörölt számért fájt a szívem. De mindent képte­lenség volt rögzíteni. A tantestület és néhány szülő jelenlétében nemrég tartott élménybeszámolón egyszer csak ismerős gyere­kek, az ének-zenei általános iskola tanulói „bújtak elő” a diavetítőből. Ezt itthonról vitte magával Mihályi Gyu­­láné, hogy megfelelően szemléltethesse előadását. Mert az előadói katedrán is képviselte hazánkat és Szé­kesfehérvárt. A karácsonyi szünidő alatt készítette el „Az intenzív zenei nevelés hatása az ál­talános iskola alsó tagozatos gyermekeinél” című referá­tumát. — Orosz, francia, német vagy angol nyelven lehetett előadni. Németül beszéltem. Előadásomat, több nyelvre lefordították, írásban kézhez adták. Tetszett a résztvevők­nek a diafilm kiegészítés, a rajz, számtan, és ének füzetek, de amelyekkel illusztráltam a zenének az egész egyéni­ségre gyakorolt hatását. A mi gyerekeink hangját saj­nos csak magnószalagon vi­hettem pedig élőben nagy­szerűbb a szemléltetés. A magnón fogy a tekercs. A bolgár kórus után a sváj­ciak beat miséje hangzik fel. Mihályi Gyuláné közben ar­ról beszél, hogy bár sok-sok nemzet zenei életének nagy­ságai, pedagógusai találkoz­tak Moszkvában. Találkozott bolgár karnaggyal, amerikai, japán zenepedagógussal. Be­szélgetett, aláírást cserélt Ha­csa­turjánnal, magával hozta az előadásán elnöklő indiai zeneszerző, Narayana Menosz névjegyét. És azóta már érkeznek az első leve­lek az új barátoktól. Vi­i bűvölte el legjobban? A hasznos találkozók sora. Bartók, Kodály nagy tisztelete a kongresszusi pa­lotában rendezett, fogadás at­moszférája? Nehéz volna ki­választani. — Valamennyi program csodálatos és feledhetetlen számomra. N. E. Bronz bútorláb Számos értékes lelet ke­rült elő, a gorsiumi Capi­­tulum feltárása során. A legjelentősebb leletek, egy keleti istenséget ábrázoló bronzszobor, egy bronz bú­torláb és egy emberalakkal díszített metszett üveg­edény. A kereskedelmi épület­ben az egyik utcára néző Pillérben oltárt bontottak ki, amelyet a feltételezé­sek szerint I. Virius Merca­tor pap állíttatott fel. J­i/Sb SswO’» ^ A tüzérlaktanya előtt ott állt az őr, a nagy vaskapu azonban, ame­lyen május 8-án ebben az időpontban kigör­dültek a lövegek, a lő­szerek, élelmiszeres, egészségügyi, meg pa­rancsnoki kocsik, zár­va volt. Az úton, ahol kihajtottak a városból, most csak az elhárító tiszt magános Skodája suhant. Mintegy húsz percig egyetlen jármű sem bukkant fel, a szem­­gyötrő ellenfények, amelyek a forgalmas országutakon oly fárasztóvá teszik az éjjeli autótúrát, egyszer sem tűztek az őrnagy szür­ke tekintetébe. Vezetés közben is töprengve, könnyed, de biztos kézzel fogta a volánt, s mélyen tüdejére szív­ta a májusi éjszaka levegőjét, amely a nyitott ablakon beáradva, frissítően fürdette az arcát. A műszerfal órája 3 óra 50 percet mutatott, amikor valami érdekes történt. Hirtelen, mint a kilőtt nyíl, egy piros FIAT repült­­tora a Skoda visszapillantó tükrén. A két kocsi fara egy pillanatig csak méterekre volt egymástól, de a tá­volság viharos gyorsasággal nőtt, s a FIAT, amely a Skodával ellenkező irányban suhant az országúton, eltűnt a sötétségben. /A PCKFT£ v/m­A ■ TÉR — 43 — Könyv­újdonságok Hódítók címen a világ­történelem legnagyobb hó­dítójáról írt történelmi re­gényt Kovár Lőrinc. A Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában megjelent kétkötetes regény a napó­leoni idők és küzdelmek kápráztató körképét nyújt­ja az olvasónak. Napóleon alakján kívül megismer­kedhetünk a francia forra­dalom nagyjaival: Danton­nal, Robespierre-el, Ma­rattal, Lafayette-al, továb­bá az orosz történelem ak­kori főembereivel: III. Pé­terrel, I. Pállal, Suvorov­­val és Pahlen kancellárral. Egyszemélyes sziget cí­men jelent meg Ton Neale regénye, mely modern Ro­binson-történetet mesél el olvasóinak megkapó egy­szerűséggel. A szerző egyik csendes-óceáni szigeten épí­tette fel egyszemélyes bi­rodalmát, ahol maga­ te­rem­tette feltételek között él. Öt év vitorláson című könyv az óceáni vizeken vezeti olvasóit, hogy a mo­dern Odisszeusz bolyongá­sait és életveszélyes hajó­töréseit átélje. Ám az óce­án szépségeinek megmuta­tásával sem fukarkodik a szerző, Robert Le Soroc. Egy francia házaspár, két kis gyerekével teszi meg ezt a szép, de veszélyes utat. B­IN­AP Zene és élettan címmel a Delta Magazin részle­tesen beszámol azokról az érde­kes kutatásokról, amelyeket Ka­rajan, a világhírű karmester kez­deményezett: kutató intézetei alapított, ahol korszerű élettani vizsgáló módszerekkel kívánják tisztázni a zene és az ember kap­csolatának törvényszerűségeit. A magyar „alapbútor” megszületé­sével a „Gyári bútor — lakás­­méretre” című cikk foglalkozik, egy másik tudósítás pedig ismer­teti az életmentés — újraélesztés — megtanítására alkalmas élet­­nagyságú bábukat, az „Elektro­nikus manökenek”-t t. A konti­nensek vándorlásának sokat vi­tatott elméletéhez új adatokat szolgáltató kutatások, a vulkáni tevékenység új értelmezése, a komputerek új, színekben fény­lő számjegyes kijelzői, az „esz­ményi fém" (acélnál keményebb és víznél könnyebb fémhidrogén) előállítására folyó kutatások, a Naprendszerben tervezett utazás lehetősége, a képeket raktározó emlékezet működése, ezek az új Delta-szám főbb témái, és ezen­kívül a tudományos Információk, hírek serege, száznál több — je­lentős részében színes — fotó, humor, érdekesség gazdagítja a népszerű lapot. Beke leállította a kocsit, kiszállt és visszasétált ad­dig a pontig, ahol a FIAT feltűnt a visszapillantó tü­körben, anélkül, hogy — ami természetes lett volna — előzőleg szembe jön vele és elhajt mellette. A kocsit, bár szép volt, akár egy száguldó piros csóva, nyilván­valóan nem álmodta! Hogy került tehát mögé ? Az eset egy perc múlva reális magyarázatot kapott. Azon a ponton, ahol a két kocsi a legközelebb volt egymáshoz, Beke egy elágazást talált, amely a sötét­ben szinte észrevétlenül fordult az országutat kísérő erdőbe. A FIAT innen, az erdei útról suhant ki, és száguldott visszafelé az országúton, miközben egy pil­lanatig a Skoda visszapillantó tükrén is feltűnt. — Nyugalom! — intette magát Beke, érezve, hogy szíve hevesen ver a felfedezéstől. Beült, megfordította a Skodát, elhajtott az elága­zásig, és rátért az erdei útra. Pont négykor ismét kint volt az országúton, ahová a kifli alakú elágazás visszavezette. Amíg az erdőben hajtott, két széles, kerékjárta föld­út is kínálkozott, amelyen végigmehetett volna, de le­het az elágazás csak az országúttal, pontosabban: a gépkocsioszlop útjával kapcsolatosan érdekelte. Most, hogy újra a főúton suhant, az őrnagy fölmérte az elágazásban rejlő sajátos lehetőséget. — Tegyük fel — gondolta —, hogy egy ötven kilo­méteres sebességgel haladó teherautót követek. Ha rá­térek az elágazásra, kerülőt teszek, s mire ismét ki­érek ide a főútra, az a kocsi már jócskán megelőzött engem. De ha ismerem az ő haladási sebességét, s az enyémet az övéhez képest megduplázom, például száz­zal hajtok, akkor a kerülő ellenére is könnyen beér­— 44 — 1­ 5 A tíz nap során sok-sok élményt, tapasztalatot sze­reztünk. Bárhol voltunk: Russzéban, vagy Tirnovóban, Várnában, vagy Szófiában, mindenütt, újabb barátokat szereztünk. A beszélgetések­ből kitűnt: örökké azok is maradunk. A Nova-Csernai Georgi Dimitrov Termelőszövetkezet vezetői — élükön Mihael Sztankov elnökkel — meg­hívtak bennünket, amikor már végeztünk a határjá­rással, menjünk el a hegy tetején épült pincéjükbe, tiszteljük meg őket egy kis beszélgetéssel. Igyunk né­hány pohár bort, fogyasz­­szunk ízes falatokat és éne­keljünk is, ha úgy adódik kedvünk. Késő délutánra hajlott már az idő, amikor már valóban jókedvű volt a társaság. S a hírre, hogy mi ott vagyunk, több termelő­szövetkezeti elnök jött fel a meredek úton, hogy kezet szorítsanak velünk és egyez­séget kössenek. Kimondot­tan az volt a céljuk, hogy egy magyar és egy bolgár közös gazdaság között kiala­kuljon a kapcsolat. A Szilisztra megyei Beli­­ca községből Nedalko Nedal­­kev elnök jött közénk. Vé­kony, fekete ember. Teli energiával. Hangja is erőtel­jes, energikus. A mezőfalvi termelőszövetkezet elnöke, Nagy László éppen az ellen­téte. ,T­úl megtermett, erős férfi. Dudar István kísérte őt a Dimiter Blagojev Ter­melőszövetkezet elnökéhez. Gyorsan, egyszerűen ment a bemutatkozás. És az ak­kori „tolmácsunk”, Pável Szuhai fordította a párbe­szédet. — Négy községet egyesít a mi termelőszövetkezetünk — mondta az elején Nedalko Nedalkev —, nem rosszak az eredményeink. Hatezer-négy­száz hektáron már lehet gaz­dálkodni. — Szép község a miénk is, gazdagok azok, akik becsüle­tesen, jól dolgoznak. Föl­dünk sem az utolsó a járás­ban, terméseredményeink miatt sem szégyenkezünk. Majd ha eljöttök hozzánk, meglátjátok, milyen emberek a mezőfalviak — adta visz­­sza Nagy László. A két férfi összeölelkezett,­­ Aztán asztal mellé ültek, ott folytatták az eszmecserét. — Úgy érted, hogy ezt te­kintsem már meghívásnak? — Természetesen. Hiszen a kapcsolat akkor lesz ered­ményes, ha megtekintjük, megismerjük­ egymást. Per­sze egy kicsit mélyebbben. Mert nem elég csak azt tudni, mennyi a föld, a gyümöl­csös. Hogyan használjuk ki a lehetőségeket, milyen költ­ségek mellett állítjuk elő a termékeket,­­ így bizony. A közgaz­dasági , szemlélet nélkül ma már elképzelhetetlen a gaz­dálkodás. — Akkor egyetértünk. — örülök, hogy így kez­dődik a barátságunk. Megtöltik a poharakat. Koccintanak. És ismét el­hangzik mindkét fél részéről a szíves invitálás: — Viszontlátásra, mielőbb nálunk. Magukra hagyom őket, mert egy másik kötelessé­gemnek kell eleget tennem. Bálint János, az alapi ter­melőszövetkezet elnöke már eleven vitát folytat Selo Ma­iakkal, a Pusztavetz község­beli Duna Termelőszövetke­zet elnökével. Azt hiszem, itt is „szerződés” születik a mai napon. — Alap község — mond­ja Bálint­­ János — egy, a száz közül Fejér megyében. Szép, kedves község. Szor­galmas, dolgos emberek lak­ják. Meggyőződhettek erről majd, ha eljöttök. — Lehet, hogy még idén sor kerül erre. — Reméljük is. Kölcsönös címváltás. És ők ketten is kezet szoríta­nak. Aztán fenékig ürítik a poharat. Eljött társaságunkba Szta­­nin Drumev, a megyei ta­nács elnökhelyettese is. Va­lamikor ő volt a G. Dimitrov Termelőszövetkezet elnöke." Kiváló munkásságáért a Szo­cialista munka hőse kitünte­tést kapta. Ige összegezte a tapaszta­latokat: — Bizonyára sokat láttak nálunk. De az is biztos, ha mi ellátogatunk önökhöz, ha­sonlóan, nem térünk haza üres, vagy félig­ telt tarisz­nyával. Jók ezek a kapcso­latok, tanulunk egymástól. Együtt haladunk egy cél felé évtizedek óta. És örökké ba­rátok maradunk. S mintha csak igazolni akarták volna az elnökhe­lyettes szavait, ugyanilyen barátságosan fogadtak ben­nünket­ a Timnovó megyei Polikraiste községben, az Októberi Győzelem Terme­lőszövetkezetben. Ott, az, ud­varon két férfivel beszélget­tem. Magyarul. Mindketten jártak Magyarországon, nem is rövid ideig éltek ott. Aszem Bajcsev most a tsz portása, nyugdíjas. Nyolcvan tevát kap az örködő,said,,­s .1 nyugdíjat is rendszeresen folyósítják címére, a havi 35 tevát. Alsónémediben volt kertész húsz éven át. Aztán hazahúzta a szíve, itt tevé­kenykedik. A másik férfi fiatalabb, gépkocsivezető. Gardev Kosztagyin Újpesten gépkocsivezetősködött, a Sza­bó Ervin utcában volt a köz­pontjuk. S amint mondja: a magyar nyelvet, a magyar embereket megismerte, meg­szerette négy év alatt. Amikor búcsúztunk, me­leg szavakkal mondták: — Tudom, hogy tízmillió embernek nem tudják át­adni a mi üdvözletünket, de akikkel beszélnek, mondják meg: Bajcsev bácsi és a fia­talember. Kosztagyin üdvözli a magyarokat. Sok-sok sze­retettel üdvözli. . Én nem tudtam mást ten­ni, lefényképeztem mindket­tőt. Hogy ne csak hangjuk, de arcuk is megmaradjon emléknek... Orsóvai Tibor UTAZÁS BULGÁRIÁBAN 5. Örökké barátok maradunk... Aszem Bajcsev, aki Alsó­­némediben kertészkedett. Gardev Kosztagyin, a volt újpesti gépkocsivezető hetem, csakhamar újra ott vagyok mögötte. Azt,ahogy egy időre leszakadtam, hogy­ háta fedezetlen volt, eset­leg észre sem veszi. Persze, csak esetleg. Mert ha fi­gyeli a visszapillantó tükröt­, akkor rájön, hogy nem vagyok mögötte, hogy eltűnésem és felbukkanásom kö­zött eltelt pár perc ... A lehetőség, amely az eddig feltárt adatok között nem szerepelt, mindenesetre érdekes volt. S csakha­mar megánké­bb az lett. Beke úgy tervezte, hogy útja minden tekintetben pontos másolata lesz a gyakorlatra vonuló tüzérek út­jának. A kitérő miatt azonban időt vesztett, így pár perccel később ért a vasúti sorompóhoz, mint a kato­nai gépkocsioszlop, amely május 3-a hajnalán meg­állt ott. Az oszlophoz képest késett, de a sorompó csak érkezésekor zárult le. Az őrnagy a műszerfalra pillantott: negyed öt volt. A gyakorlat hajnalán a sorompó ilyenkor már pár perce elzárta a tüzérek útját, várakoztatta a gépko­csikat! Furcsa, sajátos eltérés. Május 8-án a vasúti őr talán túlzottan óvatos volt? Vagy a vonat érkezett, korábban? Lehet. De ha az őr azon a hajnalon is csak ilyenkor engedi le a sorom­pót akkor a gépkocsioszlop nem áll meg útközben. Simán keresztülhajt a vágányon, és a sorompó csak olyan kocsikat vág el tőle, amelyek leszakadtak. Kés­nek, például azért, mert az elágazásnál befordultak az erdei útra, s a kitérő pár percet elrabolt tőlük... A gyors, észrevétlen csatlakozás így lehetetlenné válik, felfedezik a lemaradást, és rájöhetnek a céljára is. Mert mi lehetett a cél? (Folytatjuk) — 43 —

Next