Fejér Megyei Hírlap, 1970. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-18 / 245. szám

F­ ét év múlva, 50 ezer nézetméter nark Beloiannisz község helyze­te egyedülálló a megyében, hiszen lakói túlnyomórészt görögök, akik hazánkban leltek otthonra, menedékre. A húsz éve épült falu há­­­zai állami tulajdonban, a köz­ségi tanács kezelésében van­nak. A házak karbantartása mellett igen nagy gondot fordítottak a falu parkosítá­sára, ezenkívül a villanyhá­lózat teljes felújítására. Be­loiannisz utcáinak mindkét oldalán járda van és a la­kosság kérésének megfelelő­en, a vasúthoz is szilárd bur­kolatú járda vezet és vil­lanyvilágítás is van. Az elmúlt esztendők alatt változáson mentek át a la­kások is. A lakáskörülmé­nyek javítását célozta, hogy 300 lakásnál átalakították a konyhát és beépítették a ve­randákat. Erőfeszítéseket tet­tek a vízellátás javítására is. Eddig 379 lakásba vezették be az ivóvizet , amely a lakások túlnyomó hányada. Elkészült, a község parko­sítási terve is, e munkák­hoz már az elmúlt évben igen nagy lelkesedéssel kez­dett, hozzá a lakosság. Igaz, hogy a múlt évi felújítási munkák a már meglévő park­területet is megrongálták, mégis 8400 négyzetméterről 16 ezer négyzetméterre nőtt a parkosított terület nagy­sága, amelyet terv szerint öt éven belül 50 ezer négyzet­­méterre terjesztenek ki. Egy­­egy lakosra így 30 négyzet­­méter zöld terület jut majd. Megkezdték a község köz­pontjának a rendezését is. A beloiannisziak is szere­tik a szépet és a maguk ere­jéből is igyekeznek azt lét­rehozni, 1969-ben 335 forin­tos egy főre jutó társadalmi munkateljesítményükkel el­sők lettek a járás községei között. Az idén első félév­ben 173 ezer forint volt a közösen végzett munka érté­ke, s ugyanennyit tesz ki a második félév folyamán már eddig teljesített munka is. Az őszi parkosításnál még további 50 ezer forint telje­­­sítmény várható. A községi tanács vb mun­káját segíti a jó kapcsolat a helyi társadalmi szervekkel és a gazdasági vezetőkkel. A gazdasági szervek főként az anyagszállításoknál nyújta­nak segítséget, ezenkívül rendszeresen számot adnak munkájukról, résztvesznek a vezetői megbeszéléseken, amelyek érintik a községpo­litikát is — a fejlesztési kér­déseket. — l­n — A SZÉKESFEHÉRVÁRI KÖNNYŰFÉMMŰ épülő új öntödéjébe K­ERES ön­tő szakmunkásokat és szakképzettséggel nem rendelkező FÉRFIAKAT, akiket ÖNTŐ SZAKMUNKÁSSÁ KÉPEZÜNK ÁT. Jelentkezés: a VÁLLALAT MUNKAÜGYI FŐOSZTÁLYÁN. Székesfehérvár, Adonyi út 64. 173 178. Vasárnapi sportműsor Kosárlabda Útépítési technikum, 9.30: Építők—Soproni Textiles (NB II férfi), 10.50: Építők— BSE (NB I női). Kézilabda Ifjúsági sporttelep, 10 óra: KÖFÉM SC—Zalaegerszegi Ruhagyár (NB II női). Megyei bajnokság. Nők: Enyinig—KÖFÉM II. (9), Ko­hász—Aba (9), D. Sportiskola —Martonvásár (9), Volán—D. Vendéglátó (9). Férfiak: Sár­­bogárd—Ercsi (1­0), Polgárdi —Bodakajtor (10), Kohász— Aba (10), Aranykalász Tsz— M­artonvásár (10), Bicske— Toldi SE (10). Röplabda Teleki B. gimnázium, 10.30: Volán—Almásfüzitő (NB I. női). Táncsics M. úti pálya, 10: Fejér megyei SZTC—Magne­zit (NB II nőd), 11: Fejér me­gyei SZTC—Kecskeméti Dó­zsa (NB II férfi). Labdarúgás Sóstói stadion, 12 óra: Vi­­ deoton II.—Újpest II. (NB I tartalék), 14: Videoton—Új­­pesti Dózsa (NB I, jv.: Szil­vási). Csepel, 14: Csepel—D. Ko­hász (NB I, jv.: Magyar). Vasutas pálya, 8.45: MÁV Előre II.—Alba Regia II. (megyei II .osztály), 10.30: MÁV Előre—Egyetértés: (NB I B, jv.: Vörös). Balatoni úti pálya, 11: Al­ba Regia—Fertőd (NB III, jv.: Héder). Dunaújváros, 12: D. Papír —Kecskeméti TE, 14: D. Építők—MOM (NB III-as mérkőzések). Megyei bajnokság: Puszta­szabolcs—Volán (14, buda­pesti játékvezetők), Kincses­bánya—Bicske (12, Kiss), Sá­­rosd—KÖFÉM SC (14, Illik­­mann), Adony—Martonvásár (14, Csatári), SZKG—Sárbo­­gárd (9, Veszprém megyei já­tékvezetők), Toldi SE—Ba­racska (14, Bódás), Szondi SE—Lovasberény (10.30, Sar­­kadi), Spartacus—Mezőfalva (11, Veszprém megyei játék­vezető). Megyei II. osztály. Kövér csoport: Kisgyón—Isztimér, Mány—Óborok, Torda®—Zá­­moly, Enying—Gárdony, Mór II.—Kisláng, Fehérvárcsurgó —Bodajk. Kotrobai csoport: Dég— Alap, Szabadegyháza—Papír II., Iváncsa—Nagykarácsony, D. Volán—Ráckeresztúr, Hantos—Apátszállás, Ercsi II. —Beloiannisz, Sárbogárdi Tsz—D. Építők II., Perkáta— Lajoskomárom, Teke Összevont megyei bajnok­ság: KÖFÉM SC—Kaposvári Spartacus (9), Szív. Építők— Komlói Bányász (8), MÁV Előre—Gellénháza (10), KPVDSZ sportnap A KPVDSZ a kulturális napok keretében rendezi meg jubileumi tömegsport versenyeit. A kispályás lab­darúgó-mérkőzéseket az ifjú­sági sporttelepen, az asztali­­tenisz- és sakk verseny­eket pedig az SZMT székházában, rendezik meg — délelőtt Atlétika Sóstói stadion, 9 óra: Kő­vári Henrik emlékverseny. Kohászati Alapanyagellátó Vállalat alkalmaz: RAKODÓGÉP­VIZSGÁVAL RENDELKEZŐ gépkocsivezetőt Jelentkezni lehet: Szivár, Homoksor alsó , Fekete üzemvezetőnél: 173 229. A rádió és a televízió műsorából KOSSUTH RÁDIÓ 8.10: Édes anyanyelvűnk. Lőrincze Lajos műsora 8.15: Jó reggelt, vasárnap! 9.50: Olvasmányélmények. Lengyel József: Prenn Ferenc hányatott élete 10­03: Keress, kutass 10.57: Beszélgetés egy versről 11.12: A Francia Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye a Bordeauxi Fesztiválon 13.01: Jegyzet 13.i1: László Margit és Ilosfalvy Róbert énekel 13.40: Rádiólexikon 14.10: Művészlemezek 14.40: Moszkvai levél 15.08: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről 16.00: Színházi Magazin 17.05: Nótakedvelőknek 1­8.08: Költők albuma 18.21: Az évszázad nagy Beethoven-előadói közben: 19 10: Sporthírek — totóeredmények 19.15: Az­ évszázad nagy Beethoven-előadói című műsor folyta­tása­­ 19.50: Münchhausseniáda. Berger és Immermann regények rádióra 20.52: Töltsön egy órát kedvenceivel 21.52: A vasárnap sportja — totó 2?-99: Bartók az én szememmel 23.0!­• Könnyűzene 0.10: Richard Strauss: Arabella — Báli jelenet PETŐFI RÁDIÓ 8.04: Miska bácsi lemezesládája 8.34: Háromszín virág 9.04: Szívesen hallgattuk! 11.25: Közvetítés a Vasas—Bp. Honvéd bajnoki labdarúgó-mérkőzés n. félidejéről 12.15: Jó ebédhez szól a nóta 13.05: Sündisznócska lovagol. Mesejáték (Ism.) 14.CM): Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről 14.50: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából 15.15: Mire jó a zongorista? XII. rész 15 27: Beszéljünk a művelődésről 15.47: Brahms-kórusok 16.05: Táskarádió 17.05: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő 17.15: Pillangókisasszony. Részletek Puccini operájából 18.05: Rádiószínház — 25 év magyar hangjátékaiból. Szerelem a fűzfák alatt 20.10: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik 20.45: Tudósaink arcképcsarnoka 21.00: A II. Vándor Sándor kórusfesztivál nyitóhangversenye 21.50: A Vásárhelyi Őszi Tárlat 22.00: Angol asszony lánya. Részletek Lecocq operettjéből 23.10: A XX. század zenéjéből URH 16.05: Csak fiataloknak! Komjáthy György tánczeneműsora (Ism.) 17.35: Hanglemezparádé 18.05: Sziklay Erika (ének) és Erdélyi Csaba (mélyhegedű) hangversenye Közben: 18.40: Külföldi tudósoké a szó 18.55: A hangversenyközvetítés folytatása 19.30: Hermann Prey operaáriákat énekel 19.48: A jazz kedvelőinek: Art Farmer és együttese játszik 20.03: Az ismeretlen Beethoven — XI. rész 20.53: Kilátó. A Rádió kulturális világhíradója (Ism.) 21.49: Új lemezeinkből TELEVÍZIÓ — BUDAPEST 8.30: Iskola-tv. Felsőfok matematika 9.15: Alapfokú angol nyelvtanfolyam 9.30: Rüpel. NDK-film 10.30: Vasas—Budapesti Honvéd. Bajnoki labdarúgó-mérkőzés 12.25: Pedagógusok fóruma 14 18: Kockázat ... 3. rész: Szigorúan bizalmas (Ism.) 15.15: Alapfokú német nyelvtanfolyam 15.40: Képes Kalendárium 16.10: Az V. Nevelésügyi Kongresszus ajánlásai 16.40: Fegyverbarátság. Közvetítés Magdeburgból, a Varsói Szerződés országainak közös hadgyakorlatáról, felvételről 17.20: Nicholas Nickleby. XI rész: A párbaj 17.45: Százezrek gondjairól. Riportműsor 18.15: Sláger-e még? 18.45: Sporthírek. 18.55: Esti mese 19.10: A hét. A tv politikai hetilapja 20.00: Hírek 20.05: Budapesti Zenei Hetek. Eklézsia megkövetés. Tv-film 21 20: „Kicsoda — Micsoda?” Kb.: 22.00: Az érem harmadik oldala . . . 22.10: Hírek — Sporthírek JELELSŐT A megyei pártbizottság és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: BENSŐ KÁROLY. Kiadja: a Fejér megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: SÓGORKA BÉLA. Szerkesztőség: Székesfehérvár, Dózsa György tér 10. Telefonok: Szerkesztőbizottság: 25-32. Szerkesztőségi titkárság: panaszfelvétel: 15-84. Belpolitikai rovat: 15-83, 25-91. Főmunkatársak: 21-69. Közgazd. rovat: 29-53, 66-os mellék. Fotó és sport: 25-90. Kiadóhivatal: Székesfehérvár, Március 15. utca, Velinszky László utca sarok. Telefon: 25-21, 25-24. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj 1 hónapra 20 forint Kéziratot nem őrzü­nk meg és nem adunk vissza. Index: 25 056. Fejér megyei Nyomdaipari Vállalat, Székesfehérvár. HÍRLAP Úttörővezetők pályázata A Magyar Úttörők Szö­vetségének Országos El­nöksége pályázatot hirdet a szövetség negyedszázados fennállásának alkalmából A pályázaton részt vevő úttörő vezetőknek történel­mi és módszertani tanul­mányokban kell feldolgoz­niuk az elmúlt 25 év ta­pasztalatait, eredményeit. A pályázat feltételeiről részletes felvilágosítást a Magyar Úttörők Szövetsé­gének Országos Elnöksége nyújt. Címük: Budapest, V. kerület, Balassi Bálint utca 16. TEGNAPI SPORTEREDMÉNYEK Kosárlabda NB I (női) VIDEOTON— BP. PEDAGÓGUS 140:35 (72:13) * Kézilabda NB I B MÁV ELŐRE—ÓZD 19:16 (12:8) A Vasutasok ezzel a győ­zelemmel bent maradtak az NB I B-ben. * * * MISKOLC—VIDEOTON 22:18 (11:9) * Labdarúgó NB I PÉCS—TATABÁNYA 0:0 HÁZHOZ szállítjuk díjmentesen TÉLI BURGONYA és ALMA szükségletét, Székesfehérvár és Dunaújváros területén, 100 kilós tétel rendelése esetén. TAKARMÁNY BURGONYÁBÓL 10 mázsás tételű rendelést vidékre is szállítunk, a megye területén. Rendelést felveszik a megyében lévő MÉK ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS SZAKBOLTOK vezetői. Az akció: 1970. október 20-tól december 1-ig tart. 3362. ■Vasárnap, 1970. október 18. A 43. sz. ÁÉV. 2. sz. HÁZGYÁRI átképzés tanfolyamot lódít HÁZGYÁRI ELEMGYÁRTÓ, HÁZGYÁRI SABLONSZERELŐ, HÁZGYÁRI KŐMŰVES, HÁZGYÁRI VASBETONSZERELŐ, HÁZGYÁRI GÉPSZERELŐ, SZAKMÁKBAN. A tanfolyam 1970. november 1-én kezdődik, időtartama 3 hónap. A tanfolyamon részt vehet minden 18. évét betöltött férfi vagy nő, aki legalább 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezik. A tanfolyam idejére átlagosan 1700,5 Ft alap­keresetet, üzemi étkezést, vidékieknek mun- ■ kásszállást biztosítunk. A tanfolyam elvégzéséről bizonyítványt adtunk. A tanfolyam elvégzése után a résztvevők tel­jesítménybérben, kiemelt bérezéssel dolgoznak tovább. KERESETI LEHETŐSÉG: 2200,— — 3200,— Ft. Jelentkezés személyesen a 43. sz. ÁÉV. 2. sz. HÁZGYÁRÁBAN, Budapest, IX., Gyáli út 37. Megközelíthető 51, 13-as villamossal vagy az 54-es autóbusszal. 836/T. A „fémmunkás“ Vállalat SZÉKESFEHÉRVÁRI GYURA felvételre keres: AZONNALI BELÉPÉSSEL SZERKESZTŐKET, LAKATOSOKAT, FÉMCSISZOLÓKAT, MARÓSOKAT, KÖSZÖRŰST, FÉRFI BETANÍTOTT ÉS SEGÉDMUNKÁSOKAT, TAKARÍTÓNŐKET, tová­b­bá­ állandó jelleggel fiatalkorú fiúkat és lányokat 0 órás munkakörbe. Jelentkeznie „fémmunkás” Vállalat Székesfehérvári Gyára. Székesfehérvár, Seregélyesd út 184/7. Telefon: 28—96/18. Megközelíthető: 10-es és 14-es autóbuszjáratokkal. 3860. Felhívás! A Fejér megyei Vendéglátóipari Vállalat AMATŐR TÁNCDAL­­ÉS MAGYARNÓTA ÉNEKES VERSENYT RENDEZ NOVEMBER HÓNAPBAN. A helyezettek értékes jutalomban részesülnek. Jelentkezni lehet: szóban és írásban október 31-ig a vállalat központjában. (Székesfehérvár, Népköztársaság út 44. sz.), Sarok Gábor prop. előadónál. Telefon: 26—55. 173 216. A 21. sz. AKÖV HALIMBAN 1970. október hónapban NEHÉZGÉPKEZELŐI TANFOLYAMOT INDÍT­ÁS—100 Dózer, D—141 és UB. típusú kotrógé­pedre.­ Jelentkezni lehet: a 21. sz. AKÖV Siófoka Üzemegységén szemé­lyesen. Jelentkezési határidő: 1970. október 19. 173 536.

Next