Fejér Megyei Hírlap, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-21 / 273. szám

Magyar művészek túl az óceánon Hazai szavak és dalok csok­rával indult el óceánon túlra, az Észak-Amerikában élő magyarok közé tizenegy szín­művész és zenész. Idehaza ismert nevek, sok kint élő­ben is emlékeket élesztők. A­­Fővárosi Operettszínház tag­jai, Mednyánszky Ági és Zen­­tai Anna, Baksi Árpád és ifjabb Latabár Kálmán, va­lamint Puskás Sándor zon­goraművész és Lakatos Sán­dor zenekarával. Öt forró hét öt hétig utaztak és szere­peltek Kanadában és az Egyesült Államokban. Körút­jukat egy amerikai magyar kezdeményezte: Gombos Zol­tán. Ő vállalta az impresszá­rió szerepét is — a turné szervezési és anyagi gondjait — az itthoni Interkoncerttal megállapodva. Mint az Inter­­koncert igazgatója, Varga István jellemezte: azt jelzi, hogy a kint élők kívánják a kapcsolatot a szülőfölddel. Ezt tanúsította a tizenegy művész sikere is. Élményeik­ről a Magyarok Világszövet­ségében számoltak be, ahol Kárpáti József főtitkár fo­gadta őket. Először Montrealban tar­tottak előadást, majd Toron­tóban léptek fel. Aztán Ka­nadából az Egyesült Álla­mokba vitt az útjuk. Egymást követő szereplések Passaic­­ben, Bridgeportban, New York-ban, New Brunswick­­ben. Ott pár napi pihenés után újból a közönség elé álltak, repülés és fellépés nap nap után Pittsburgh-ben, Cle­­veland-ben, Acron-ben, Det­­roit-ban, Chicagóban, St­erouis-ban, Los Angeles-ben, San Francisco-ban. Egyik nap még a Csendes-óceán partján szerepeltek, másnap meg már több ezer kilomé­terre. Miamiban. Taps, taps, vastaps A színpadi találkozások si­kerének híre már megelőzte őket. Nyomon követhetjük útjukat az amerikai magyar lapok lelkesedő beszámolói­ból. A forró sikert jól jellem­zi a clevelandi tudósítás cí­me: „Taps, taps, vastaps — Ilyen még nem volt az ame­rikai Debrecenben!” E jelző rajta ragadt ezen az amerikai városon, ahol az egykori „a másfél millió kitántorgó”-ból igen sokan megtelepedtek. Meleg hangú cikkben emléke­zett meg az együttesről a New York Times is, különö­sen Lakatos Sándorról és együtteséről. És mit mesélnek a hazatér­tek? Az élmények sokasá­gából válasszuk ki annak az idős házaspárnak a képét, akik Miamiban meghatottan­­köszönték meg a műsort, s ki­derült: jó ezer kilométert­­tettek meg New Orleans-ból, hogy hallhassák a hazai mű­vészeket. Aki idegenben él, azt a ké­pet őrzi szülőföldjéről, amit utoljára látott, vagy mint Zentay Anna mondta: „ahol abbahagyta Magyarországot”. A hírvivőknek tehát kétsze­resen is nagy messzeséget­­kellett megjárniuk. Nemcsak azt az utat, ami a két világ­részt összeköti, hanem a lé­lek — benne az idő múlásá­val leülepedő történelem — távolát is, ami az emlékezet földjét elválasztja a mai Ma­gyarországtól. És a színpadon kívül ? A színpadi varázslat rend­szerint véget ér a színház ka­pujában. Úgy tetszik azon­ban, hogy ez a varázslat azon túl terjedt. Az előadá­sok után a közönség a régi ismerősök örömével, egy­másra találásuk hangulatával várta, köszöntötte, invitálta a művészeket. Felejthetetlen emlékük a clevelandi ven­déglátás. A két éve fennállá­sa 60. évfordulóját ünneplő magyar munkásdalárda fo­gadta őket, még énekeltek is nekik a hazát szívükben őrző öreg munkások. Ennek a vá­rosnak, az ottani baráti fo­gadtatásnak az emléke a jel­képes városkulcs, amit Med­nyánszky Ági hozott haza. Lakatos Sándor ki sem fogy a szóból, sorolva az emléke­ket .Valósággal külön műso­rokat kellett adnia a vendég­látóknál. Egyik helyen azzal nyomták a kezébe a hegedűt, hogy úgy zenéljen: negyven éve Rácz Laci járt ott. Ezek a mozaikok nem csu­pán kuriózumok. Emberi só­várgásról vallanak. A kint élő magyaroknak az egykori — sokukban valamiképpen talán még ma is hazának ér­zett — szülőföld utáni vá­gyáról, érdeklődéséről. S bi­zonyára többükben felmerült a hazalátogatás gondolata, amikor úgy búcsúztak, hogy Viszontlátásra Budapesten!” Pentelei Dr. Sergő Erzsébet muze­ológus, a vendéglátóipari mú­zeum munkatársa megbízást kapott a Dunavidéki Gasztro­nómiai Társaságtól, a régi du­­napentelei étkezési szokások és ételek összegyűjtésére. Dr. Sergő Erzsébet, aki korábban 14 évig dolgozott a dunaúj­városi múzeumban, elsősor­ban a pentelei halász- és rác­ételeket gyűjti össze. Egyik remek receptje a „pentelei vendégváró” sütemény. Egy másik receptkönyv is készül Dunaújvárosban. Ba­ján László, a Dunavidéki Vendéglátó Vállalat szakmai instruktora a Fejér és Komá­rom megyei Tehnari Vállalat­tól kapott megbízást a tejter­mékekből készíthető ételek receptkönyvének megírására. receptek N­I A­­­A­P Mi lesz a hét végén? Holnap: Videoton — BSE női kosárlabda rangadó A labdarúgó NB I-ben, va­lamint az NB I B-ben is az utolsó előtti fordulót bonyo­lítják le. A Videoton ismét idegenben, ezúttal Győrben próbálja meg folytatni nagy­szerű sorozatát. Nem lesz könnyű dolguk a piros-ké­keknek, hiszen az ETO is fel­zárkózásra törekszik. Kovács Imre edző a következő ke­retből állítja össze majd a csapatot: Szabó, Posch, Ko­vács, Mester, Borsányi, Nagy 111., Fejes, Wollek, Nagy I­., Burka, Karsai, Bodnár és Magyar. Szegeden az NB I jelenlegi két utolsó helyezettje a D. Kohász és a SZEOL csap ösz­­sze a pontokért. A dunaújvá­rosiak számára a győzelem feltétlenül jól jönne, s ha a jövő vasárnap a Tatabányát is otthonukban kétvállra fektetnék, ez a tavaszi sze­repléshez némi önbizalmat adhatna a gárdának. Még NB I B-s találkozó sem lesz Székesfehérváron. A sorsolás szeszélye úgy hoz­ta, hogy a MÁV Előre is Bu­dapesten lép pályára, ellen­fele a BKV Előre lesz. A fő­városiak az elmúlt héten le­győzték a bajnoki címre as­piráló MÁV-DAC csapatát, most is minden bizonnyal a két pont megszerzésére töre­kednek. Ha a fehérváriak óz­di formájukat „adják”, az egyik pontot elhozhatják Bu­dapestről. Befejeződik az NB III-as labdarúgó-bajnokság. A finá­lé keretében az Alba Regia ma délután a Pápai Vasast látja vendégül. Sor kerül egy megyei rangadóra is, Ercsi­ben. Itt a zöld-fehérek a D. Építők csapatával találkoz­nak. Otthonában, próbálja a győzelmet kiharcolni a Pusz­­tamár M. Bányász csapata is. A megyei bajnokságban két korábbról elmaradt mér­kőzést játszanak le holnap. A dunaújvárosi járásban pe­dig megkezdődnek az MNK selejtezők. Kosárlabdában a nőknél ismét kettős forduló lesz a hét végén. És újabb rang­adók következnek. A Video­ton ma délután a TF csapa­tával Budapesten, holnap es­te az útépítési technikum­ban a BSE-vel mérkőzik. Az ellenlábasok közül a Vörös Meteornak sem lesz könnyű dolga, a BSE, illetőleg a BKV Előre ellen. Az Építők lá­nyoknak ma a Bp. Spartacus (a fővárosban) holnap a HSC lesz az ellenfelük (Székesfe­hérváron). A férfi NB I-ben a Bp. Honvéd—Videoton ta­lálkozó esélyese természete­sen a többszörös bajnokcsa­pat. Az NB II-es férfibajnok­ság során az Építők a Zala­egerszegi TE vendége lesz. Az NB I-es női röplabda­­bajnokság második csoport­jában a Volán lányok Nyír­egyházán vendégszerepelnek. A részletes műsor Szombaton Labdarúgás Balatoni úti pálya, 13.30: Alba Regia—Pápai Vasas (ÍNB III, jv.: Farkas). Vasárnapi műsor Kosárlabda Útépítési technikum, 10 óra: Építők—HSC (NB I női), 17.15: Videoton—BSE (NB I női, játékvezetők: Cziffra és Zsíros). Labdarúgás Győr, 11.30: Rába ETO II. —Videoton II. (NB I tarta­lék), 13.30: Rába ETO—Vi­deoton (NB I. jv.: Biróczki). Szeged, 13.30: SZEOL—Ko­hász (NB I. jv.,­ Klemm). Budapest, Knopp utcai pá­lya, 13.30: BKV Előre— MÁV Előre (NB I B, jv.: Hegyes). Ercsi, 13 óra: Kinizsi—D. Építők (NB III., jv.: Szórá­s-Mór, 13.30: Pusztavári M. Bányász — Fertőszentmiklós (NB III., jv.: Héder). Megyei bajnokság: Ado­ny —Martonvásár (13.30), Kin­csesbánya—Spartacus (11 ó.). Járási MNK selejtezők: Nagyvenyim—Apátszállás, Előszállás—Nagykarácsony, Perkáta—Mezőfalva, Besnyő —D. Volán, Sinatelep—Be­loiannisz, Iváncsa—Puszta­szabolcs, Ráckeresztúr—Tol­di SE. Mesterremek tranzisztorral Nagydíjat nyert a kabinetrendszer Valamikor a fehérvári cé­hek inasai hosszú évekig dolgoztak egy-egy szakmai remeken, amellyel a mester­­vizsgára készültek. A 320-as MüM Iparitanuló Intézet nö­vendékei ugyancsak ragasz­kodva az ősi hagyományok­hoz, elkészítik a maguk mes­terremekét. A fehérvári mes­teremberek most egyszerre országos hírre tettek szert. November elsején Buda­pesten véget­ ért az a jubi­leumi kiállítás, amelyet a Művelődésügyi Minisztérium a húszéves szakmunkásta­nuló-képzés mozgalom meg­ünneplésére rendezett meg. A kiállítást, amelyen a szé­kesfehérvári szakmunkásta­nulók is szerepeltek, csak­nem félmillióan tekintették meg. A legnagyobb sikert a rádió- és televízió műszerész elméleti és gyakorlati kabi­net bemutatója aratta. Nem csupán kiállítási mintadara­bokról volt szó, hanem a 320-as intézetben nap, mint nap használt oktatási segéd­eszközökről, amely rendsze­rében már igen közel áll a programozott oktatáshoz. A kabinetrendszer, amelyet az intézet pedagógusai és diák­­jai közösen készítettek el a Videoton tanműhelyében, a kiállítás nagydíját nyerték el. Nagy sikert arattak a külön­böző szakmák kiállított tár­­gyai is. A kiállítás, amely szépen reprezentálta a szak­munkásképzést, együtt a szé­les nyilvánosság előtt bemu­tatott pályaválasztási tanács­adó is volt. Pénteken este, a székesfehérvári 320-as MüM intézetben pénzjuta­lomban részesítették azokat a tanulókat, akik a nagydí­­jat­ nyert berendezések elő­állításában közreműködtek. B. A. -Szombat, 1970. november 21. Megyei II. osztály A D. Volán a Kotrobai csoport őszi bajnoka Befejeződött a megyei II osztályú labdarúgó-bajnok­ság. A Kotrobai csoportban az őszi bajnoki címet a D. Volán szerezte meg a Lajos­­komárom és Szabadegyháza előtt. Az utolsó forduló eredményei: Sárbogárdi Tsz —Iváncsa 2:0, D. Volán— Alap 2:1, Hantos—D. Papír 4:0, Ercsi II—Nagykará­csony 5:3, Lajoskomárom—D. Építők II 5:1, Ráckeresztúr— Beloiannisz 3:0, Dég—Sza­badegyháza 1:1, Perkáta— Apátszállás 1:2. Az őszi végeredmény: Felnőttek A tartalékcsapatok eredménye nélkül Ifjúságiak Eredmények: Sárbogárd— Iváncsa 3:0, Volán—Alap 5:2, Hantos—D. Papír 2:0, Ercsi—Nagykarácsony 0 :5, Lajoskomárom—D. Építők 1:1, Ráckeresztúr—Beloian­nisz 4:1, Dég—Szabadegyháza 1:5, Perkáta—Apátszállás 0:0. 1. D. Volán 15 10 4 1 39-20 24 2. Lajoskom. 15 11 1 3 43:19 23 3. Szabadegyh. 15 9 3 3 49-19 21 4. Alap 15 9 2 4 47-20 20 5. Dég 15 7 4 4 35-30 18 6. Ercsi II. 15 7 4 4 39-41 18 7. Iváncsa 15 7 4 4 24-26 18 8. Sárbog. TSZ 15 7 2 6 46-26 16 9. Ráckereszt. 15 8 0 7 27-20 16 10. Apátszállás 15 5 0 7 37-27 13 11. Beloiannisz 15 4 5 6 28-24 13 12. Nagykarács. 15 4 3 8 26-46 11 13. Perkáta 15 5 1 9 27-53 11 14. Hantos 15 3 2 10 23-44 8 15. D. Építők­­ 15 2 1 12 22-59 5 16. D. Papír II 15 2 1 12 19-57 5 1. D. Volán 12 8 3 1 30-13 19­ 2. Lajoskom. 12 8 1 3 25-17 17 3. Alap 12 7 2 3 35-14 16 4. Szabadegyh. 12 7 2 3 34-15 16 5. Sárbog. Tsz 12 5 2 5 27-17 12 6. Ráckeresztúr 12 6 6 6 18-15 12 7. Dég 12 4 4 4 23-25 12 8. Iváncsa 12 4 4 4 20-25 12 9. Beloiannisz 12 3 5 4 23-19 11 10. Nagykarács­ 12 3 3 6 16-35 9 11. Apátszállás 12 2 3­­7 13-26 7 12. Perkáta 12 2 2 8 18-26 7 13. Hantos 12 2 2 8 17-33 6 Ercsi K. 15 7 4 4 39-41 18 6. Építők­­ 15 2 1 12 22-59 5 6. Papír H. 15 2 1 12 19-57 5 1. Perkáta 16 12 2 1 57-13 26 2. D. Volán 15 10 3 2 48-21 23 3. Nagykarács. 15 9 2 4 38-18 20 4. Szabadegyh. 15 9 1 5 52-18 19 5. Apátszállás 15 8 2 5 38-18 18 6. Lajoskom. 15 8 2 5 37-26 18 7. Sárbog. Tsz 15 6 5 4 24-30 17 8. Alap 15 6 3 6 34-34 15 9. Ráckereszt. 15 6 2 7 25-21 14 10. D. Építők 15 5 3 7 28-25­ 13 11. Beloiannisz 15 6 0 9 25-44 12 12. Hantos 15 6 0 9 29-47 12 13. Ercsi K. H 15 5 1 9 36-50 11 14. Iváncsa 15 5 0 10 17-41 10 15. D. Papír 15 3 1 11 24-39 7 16. Dég 15 1 1 13 20-87 3 Országos ökölvívó-bajnokság A nagysikerű miskolci junior ökölvívó Európa-baj­nokság után szerdától újabb nagy esemény következik a sportágban.­ A legjobb ma­gyar versenyzők a 11. orszá­gos felnőtt egyéni bajnoki címért küzdenek a Sport­­csarnokban. Nyolcvannyolc ökölvívó állhat rajthoz, éspedig súly­csoportonként 8—8 verseny­ző. Jogot szereztek a részvé­telre a Budapest és az or­szágos vidéki bajnokság első három helyezettjei, ezen kí­vül a MÖSZ minden súlycso­portba két-,két ökölvívót meghív és tartalékokról is gondoskodik. A junior Európa-bajnok­­ságon nagyszerű teljesít­ményt nyújtottak nem indul­nak az országos egyéni baj­nokságon. Káros lenne a fia­talok számára, ha röviddel a miskolci küzdelmek után ismét nagy feladatot kapná­nak. Az országos bajnokság mezőnye így is rangos lesz, hiszen szorítóba lép a teljes élgárda, közöttük az Európa - bajnoki címmel rendelkező Gedó, Orbán L. és Kajdi is. — Eddig már tizenkilenc egyesület nevezte legjobbjait — mondotta Palaczky Sán­dor, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke Reméljük, fiataljaink miskolci ragyogó szereplése után a felnőttek is bizonyítják előrelépésüket. A bajnokság szerdán 18 órakor kezdődik a Sport­­csarnokban. A bajnoki cí­met eldöntő összecsapásokra a szombati pihenő után va­sárnap 10.80 órától kerül sor. — KARCSÚSÍTOTT férfi nylon­ing, több színben 189,— Ft-tól 207,— Ft árban besze­rezhető Székesfehérváron a Kossuth utcai „DERBY” ING­NADRÁG boltban. 4340 — MOST OLCSÓN VÁSÁ­ROLHAT szintetikus kötőfona­lat a Fejér megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat szé­kesfehérvári szaküzleteiben. CSAKA, GÉSA és PAGODA kötőfonal, ára: 620,­ Ft. 4340 HASZNOS AJÁNDÉK! Székesfehérvár, Szabadság tér (Kalapbolt helyén) 4343 Női veloár táska 155,— Ft-tól 185,— Ft-ig Női grabona táska 240,— Ft Női bőrkesztyű 180,— Ft-tól 200,— Ft-ig Pipere táska olasz import 45,— Ft-tól 70,— Ft-ig Gyermek táska 32,— Ft-tól 75,— Ft-ig Pénztárca 46,— Ft-tól 120,— Ft-ig Levéltárca 68,— Ft-tól 140,— Ft-ig Férfi sertésbőr kesztyű 131,— Ft-tól 157,— Ft-ig Férfi bőr nesesser 120,— Ft-tól 270,— Ft-ig BŐRDÍSZMŰBOLT Portisch játszmája függőben maradt Palma de Mallorcán, a sakkvilágba­jnok-jelöltek ver­senyén fokozódik az izga­lom. A nyolcadik fordulóban is heves csaták dúltak a meglepetésekkel. A vezető Fischer döntetlent ért el a fülöp-szigeti Naranja ellen, Ivkov legyőzte az eddig sí­­tűnően szerepelt Vrtument Arra sem sokan számítottak, hogy a dán Larsen csak fél pontot szerez a kanadai Suttles ellen, Portiech a nyolcadik for­dulóban a szovjet Tajmanov­­val került szembe. Játszmád­juk függőben maradt. Az élmezőny állása: Fi­scher 5 pont (2), Grigorics 5 pont, Uhlmann 4,5 (2), Gel­ler 4,5 (1), Panno 4 (2), Mi­nnes, Urtumen, Polugajevsz­­kij, Ivkov, Hübner 4—4 (1, 1), Szmiszlov 4 pont, Larsen 3,5 (2), Matulovics, Mecking, Portisch 3,5—3,5 (1,1). Portisch ellefele a kilen­cedik fordulóban a 3,5 pont­­tal rendelkező kanadai Sutt­les.

Next