Fejér Megyei Hírlap, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-01 / 1. szám
_______________________________,______________________________________________________________________________________________________________________________ Vs. Szocialista * k^IUptpc Hegyek És megáll Meddig pereg Állatok diplomácia futói az idő az orsó? az emberekért 2. oldal 4. oldal 4. oldal 7. oldal 9. oldal 11. oldal SzMT. KÖZPONTI A béke - hitaranypoharából Az elmúlt éjjel, tavaly és tavalyelőtt, és valahányszor, amikor szilveszter éjszakáján összecsengnek a poharak, föléled bennem egy emlék. Tél volt, odakint térdig érő hó, s a szászsvájci hegyek között meghúzódó erdei házban esztendőt búcsúztatni-köszönteni készült százhúsz ember. Németek voltak, oroszok és lengyelek, magyarok, románok és bolgárok, jugoszlávok és sokan a nyugati féltekéről valók. A csiszolt üvegkelyhekbe áttetsző, aranyszínű bort töltöttek, s amikor megkondult az óra, azt mondta az idegenvezető: „Most pedig igyunk együtt — a béke aranypoharából”. Nem tudom elfelejteni a pillanatot. Szép gondolat volt, igaz, és érzelmet indító. Küszöböt lép át az ember az évek fordulóján. Hátrapillant számba venni, hogy meddig jutott, s előrenéz, mert biztonsággal akar menni tovább. Szilveszter éjszakáján, jó kívánságokkal halmoztuk el egymást. Tiszta szívvel tehettük a legkisebb sejtben, a családban és azon kívül is, hiszen ismét följebb léptünk az emberség, az életszínvonal, a társadalomépítés lépcsősorán. 1977 jó év volt. Többet és jobban dolgoztunk. Akkor sütött a nap, és akkor esett az eső, amikor életre kellett kelnie a mindennapinak; akkor született döntés, amikor az értékalkotó ember érdeke-igénye követelte; akkor fogtak össze az emberek, amikor a legnagyobb szükség volt erre; és akkor működött a legodaadóbban az alkotó elme, amikor a legjobban kellett építeni rá ahhoz, hogy önelégültségtől mentesen, de elégedetten léphessük át e jelképes küszöböt. Az elmúlt éjszakán jó kívánságok hangzottak el. Holnap már tettek kellenek. Ez az ember, az élet, a boldogulás örökké megújuló parancsa. Nemrég olvastam egy tanulmányt, ez állt benne: „A társadalom és az egyén ellentmondásos harmóniájának világa a reális humanizmus, amelyben minden az emberért van, az ember boldogságáért.” De miért erről beszélek, miért nem a párt politikájáról, amelynek lényege, tartalma s célja az ember! Nem szavakról van szó, nem üres frázisokról. Magunk formáljuk az életet is, s a szocialista világban, de a tőlünk idegen világnézetet valló országokban ugyancsak elismeréssel fogadott politikát Munkával, tettekkel, összefogással, a társadalmi osztályok és rétegek érdekeinek alapvető harmóniájával fémjelezve. Az új esztendő első napján — sokan úgy tartják — illik szépet és jót mondani. Csakhogy mi hozzászoktunk: nem az illendőség, hanem tapasztalataink, véleményünk és terveink határozzák meg mondanivalónkat. S ez nagy szó! Igen, a légköri viszonyokra gondolok. A tiszta és áttetsző, de azért nem felhőtlen égre. A szó hitelére és szabad csobogására. Az őszinte hangvételre és a nyugodt éjszakákra. Van miről jót mondanunk. Nehéz, tartalmas és eredményes évet hagytunk magunk mögött. Mindig tudtuk, hogy mire számíthatunk. Ez is biztonságérzetet ad. Sokat töprengünk, néha botladozunk, tévedünk is. De mind felkészültebbek, erőnk is igazunk tudatában egyre magabiztosabbak vagyunk. Az új esztendő első napján váltunk szót, az ünnep azonban nem homályosítja el gondjainkat. Éppen az őszinte és nyílt politika ad szabad utat ahhoz, hogy ma is számot vessünk a nehézségekkel. Az előrelátó ember tudja: holnap sem lesz könnyebb, mint tegnap volt. Csakhogy ez nem bizonytalanságot szül nálunk, hanem edzi az akaratot, a tettvágyat. Igaz, nem ártana, ha mindenkit jobban érdekelne, s észrevenné, hogy az új születése milliárdokkal mérhető, hogy a borítékon kívül is mi minden jut nekünk a közös vagyonból. Nem kell „hálásaknak lennünk” érte, hiszen mi teremtettük meg az alapját. A sikerek lebecsülése azonban gyengíti boldogságteremtő erőfeszítéseinket. Nem titkolt gondjaink és hibáink felszámolását aligha segíti a sopánkodás. Cselekednünk kell. Jobban, odaadóbban és fegyelmezetten, egymást megértő emberséggel. Nem tudok — és nem is akarok — részletes leltárt készíteni a múlt év eseményeiről. Amúgy is az volna a jobb, a rokonszenvesebb, ha ki-ki önmagával vetne számot. Mit és miért dolgozott? Csak a fizetéséért, vagy a szakmája hivatása iránti elkötelezettségből? Mi jót tett a családjával, gyermekeivel, a közösséggel, amelyben él, és mit vétett ellene? A szószátyárkodás, a tévedés, a felületesség, a fegyelmezetlenség volt jellemző rá, vagy az, ami meghatározza életünket: a fegyelmezett, értékalkotó munka? Az össztársadalmi „elszámolást” megtette a Központi Bizottság legutóbbi ülésén. Lelkesítő eredményekről adhatott számot. S az egyén, a társadalom minden tagja most akkor cselekszik helyesen, ha „belülről ’ vizsgálja önmagát. Fedezze föl — ha nincs, teremtse meg — a belső indítékot, mely hajtóerő lévén a közösség boldogulásán keresztül önmaga és a családja életét teheti szebbé. Ehhez nem nélkülözhető az élet, az emberek, a közösség szeretete, a politika aktív támogatása. Bonyolult helyzetben él az emberiség, de megnyugtató, hogy október és a békés egymás mellett élés szelleme öt földrész népeinek életében és gondolkodásában vert tanyát. A nemzetközi kommunista mozgalom hatása „új” országokban edzi az emberek cselekvőkészségét, s a Helsinkit követő belgrádi tanácskozás, a nukleáris fegyverkísérletek teljes betiltásáról folyó eszmecsere, az ez évre összehívott ENSZ-közgyűlés leszerelési ülésszaka biztonságot, bizalmat és ösztönzést ad. Miért ne örülnénk Vietnam ENSZ-tagságának? És miért ne lehetnénk büszkék arra, hogy az új típusú tömegpusztító fegyverrendszerek kifejlesztésének és előállításának tilalmáról szóló javaslatot éppen a Szovjetunió, hazánk és az NDK képviselői terjesztették az ENSZ-közgyűlés elé? Nemzetközi diplomáciánk ezernyi tette szül bizakodást és egyetértést. Mi mást bizonyít ez, minthogy hazánkban, a szocialista közösségben a politika lényege: „Olyan társadalmi létezést formálni, melyben az ember önmaga lehet.” S ehhez nemcsak szándék, nemcsak jó politika és béke kell.................... Magunk mögött hagytuk a „kívánságok éjszakáját”. Holnaptól a tetteké a szó. Boldog új évet kívántunk! Nem csöppen az égből, tennünk kell érte. Nem hivatalból és nem parancsszóra, hanem belső indítástól vezérelve, hittel, meggyőződéssel, akarással. _ , újgy hiszem, az új esztendő első napján megérdemelten lerinthetünk egy kortyot a béke arany poharából. Mert minden önmagunkért való szocialista tett legfőbb eredménye az, hogy békében munkálkodhattunk, s ezt a nyugodt, alkotó légkört készítettük tra 1373-ra is. rr I rn RilCPVC11— rcJtn Ivi c o 111 _!!±EzJ · r V; .* fl•. .•, Vasárnap, ,•^§1 Jjjk 1|M| 9P | 1978. január 1. B| He XXXIV. évfolyam, B ' " I | HNB B mBH 1. szám AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA A a' ' ~ R Minden dolgozó tudja, mi a feladata Beszélgetés Verbó Istvánnal a Dunai Vasmű pártbizottságának titkárával A Dunai Vasmű jövő évi feladatairól Verbó István a vállalat pártbizottságának titkárával beszélgetett munkatársunk. A hazai kohászat sikerekben nem túl gazdag évet hagy maga mögött. Ha az egyes kohászati vállalatok teljesítették is célkitűzéseiket, az értékesítés körüli bonyodalmak — elsősorban a tőkéspiaci árak csökkenése — súlyos veszteségeket okoztak. Milyen óesztendőt búcsúztat a Dunai Vasmű? — A pártbizottság által elfogadott cselekvési program megfogalmazta azt a négy kérdést, ami legfőbb gondjainkat okozta. De ne a gondokkal kezdjük. Ha a tervhez viszonyítok van elmaradás, ha a múlt évhez viszonyítok, akkor eredményeink vannak. Mert lehet lazán, lehet feszesen tervezni. A magasra emelt mércével az volt a szándékunk, hogy a mai szabályzórendszer melllett is olyan nyereséget érjünk el, amellyel megvalósíthatjuk az életszínvonal-politikai célkitűzéseinket. Múlt évhez képest 28 ezer tonna nyersvassal, kilencezer tonna acéllal termeltünk többet. Hengerelt áruban nagyot fejlődtünk, múlt évhez képest százezer tonnával hengereltünk többet, ami 9,4 százalékos többlet. A Dunai Vasmű valamivel elmarad a négy és fél százalékos ipari átlagfejlődéstől. A vállalat nyereségében 400—450 millió forint lemaradás várható. Meg kell említeni, hogy termelési értékünk 4,5 százalékos növekedése ellenére árbevételünket csak 95,9 százalékra sikerült teljesíteni. Ugyancsak fontos adat, hogy 1976-hoz képest 1 milliárd 38 millió forint volt a költségnövekedés. Ha ezeket összehasonlítjuk azonnal látszik, hogy hová ment el a pénz. A Dunai Vasműnél a fő problémát az okozta, hogy a tőkés- és szocialista exportárak elmaradtak a tervezettől. Nem szabad elhallgatnunk azt sem, hogy 35 ezer tonna acéllal lemaradtunk és ezért vásárolni kellett. A vásárolt acél tonnája 1150 forinttal drágább mint amit mi gyártunk. A másik komoly problémánk az anyag- és készletgazdálkodással volt. Nagyon lényeges a termékszerkezet szempontjából, hogy mit szállítunk tőkéspiacra. Ezekhez az igényekhez nem igazodott elég rugalmasan a vállalat. Rendkívül lényeges de erről senki nem beszél, hogy milyen költséges egy kohóátépítés. Tavaly is volt egy, az idén is, a kettő összesen 400 millió forintba került. Az átépítés miatt 180 ezer tonna nyersvas esett ki a termelésből ezt meg kellett venni. Tovább rontotta a helyzetet, hogy a hidegvasból kevésbé termelékenyen dolgozik az acélmű. Ha mindezt figyelembe veszszük, elmondhatjuk, hogy az V. ötéves terv első két éve igen nehéz volt a Dunai Vasműben. — Az 1977. évi eredmények és hiányok mennyiben vetítenek árnyékot az 1978. évi cselekvési program céljaira? — Maradjunk még egy kicsit a pénznél. Amíg nem készül el a konverteres acélmű, mi nem tudunk lényegesen több acélt gyártani. Pedig a hazai igényeket ki kell elégíteni. Idén már 54 ezer tonnával kevesebbet tudtunk kivinni tőkésexportra, mint tavaly. Mit okoz a nyereségveszteség? Minél kevesebb a nyereség annál kevesebbet tudunk az államnak befizetni. Kérdés az is, hogyan fogunk megfelelni az életszínvonal politikai célkitűzéseknek, mert a részesedési alap is csökkenni fog. Az 1,2 milliárd forintra tervezett szinttartó fejlesztésünket szolgáló fejlesztési alapunkat 900 millió forintra kellett csökkenteni. Pedig ez jelenünk is, jövőnk is. Egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy a kohászati vállalatok jövedelemmel kapcsolatos kérdései megoldottak lennének. Nekem az a véleméyem, hogy egy vállalat nem dolgozhat olyan rosszul, hogy a nyeresége 50 százalékos legyen. — A pártbizottság december 22-i kibővített ülésén megtárgyalt 1978. évi cselekvési program milyen fő feladatokat jelölt ki a Dunai Vasmű számára? — Az egyik legfontosabb feladatnak a kapacitás teljes kihasználását tekintjük. Pontosabban azt kell elérnünk, hogy termelő berendezéseink a maximális kapacitással tudjanak dolgozni. Ennek alapfeltétele a zökkenőmentes vas- és acélgyártás, valamint a közel 400 ezer tonna vásárolt acél pontos beérkeztetése. Termelési értékünket 2,7 százalékkal terveztük növelni. A pártbizottság véleménye azonban az volt, hogy ezzel elérhetjük a kohászat 3,5 százalékos átlagát, így 90 ezer tonnával több nyersvasat, 16 ezer tonnával több acélt és 10 ezer tonnával több hengerelt árut szeretnénk termelni. A folyamatosan öntött acélbuga 30 ezer tonnával, a hajlított profil pedig 16 ezer tonnával lesz több jövőre. Ezek csak a fontosabb termékek. Jövőre 520 millió forint nyereséget terveztünk. Jelentős változások, jelentős intézkedésektől várhatók. Milyen gyökeresen új intézkedéseket helyez kilátásba a jövő évi cselekvési program? — Belföldi megrendelőinknek 6 százalékkal több terméket kell adnunk, ez törvény. Termékeink minőségén javítanunk kell, ami egyben az átlagárak emelkedését is magával hozza. Egy másik dolog, hogy az eddigieknél jóval szélesebb körű piackutatást kell végeznünk. A belföldi és a szocialista igények kielégítése után minden idegszálunkkal a tőkéspiacra kell összpontosítanunk. Különböző termékszerkezet-váltással új termékekkel kell megjelenni. Eddig még nem gyártott nagyobb értékű jobb műszaki tulajdonságú áruk, így bordázott lemez, hajólemez, kazánlemez, járműacél gyártását kezdjük meg. Az év végéig meg kell oldani az (Folytatás a 2. oldalon (Rabáczy Szilárd felvétele) Vorosilovgrád lakótelep