Fejér Megyei Hírlap, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-01 / 178. szám

LÉPÉSEK ÉS HELYBENJÁRÁS PÓTMILLIÓKAT NÉZTÜNK „PÉLDÁUL PUSZTASZABOLCSON” TÁRSADALMI CSAPDÁK Ésszerűen szállítani Nyugodtan mondhatjuk, hogy világjelenség a rossz hatásfokú közúti járművek forgalomból való kivonása, és általában a közúti szállítás felülvizsgálata a gazdaságos­ság szemszögéből. Az energiá­val való takarékosság ugyanis nemcsak a kis országok gond­ja, s köztudott, hogy a közúti áruszállítás bizonyos áruféle­ségeknél nem tartozik a gaz­daságos szállítási módok kö­zé. Furcsa nálunk erről beszél­ni, amikor még nagyon is kö­zeli tegnapokon „forradalma­sítottuk” a hazai áruszállítást, s „tereltük át” a teheráru nagy részét a vasútról közút­ra. Csakhogy akkor az látszott ésszerűnek, hiszen mind a ha­zai üzemanyagárak, mind pe­dig az importált nyersolaj vi­lágpiaci ára erre sarkallt ben­nünket: az olcsóbbra és a gyorsabbra. Mert ki tagadná, hogy az a gyorsabb, ha vasúti vagon helyett gépkocsival jut el például a cukorrépa vagy a dunai kavics a felhasználási helyére. Fölösleges átrakások nélkül. Most azonban ezt az állás­pontot is felül kell vizsgál­nunk, hiszen — sajnos — szép számmal futnak közuta­­inkon száz kilométeren 40—60 liter benzint elfogyasztók, kö­zepes teherbíró képességű gépkocsik, szemben az ugyan­ennyi dízel-üzemanyagot fo­gyasztó gépjárművekkel. S köztudott, hogy a dízelolaj világpiaci ára éppen fele a benzinének. Tehát amíg nincs elegendő olcsón üzemelő köz­úti járművünk, vagy talán még azon is túl, újra csak a vasút fellé kell fordulnunk. Legalábbis a vasúti szállítás­sal nem károsodó tömegáruk­kal. Ez sem a teljes megoldás még, hiszen ésszerűen szállí­tani a közutakon is lehet és kell is, még azokkal a rossz hatásfokú járművekkel is, például úgy, hogy vegyük végre komolyan a „visszfuvar­­kötelezettséget”. Magyarán: ne engedjük meg, hogy gép­járműveink üresjáratok száz­kilométereit tegyék meg ha­vonta. Ne tűrjük el, hogy a benzinüzemű teherjárműve­ink átlagfogyasztása attól függően emelkedjék, hogy mi­lyen típusú saját járművel rendelkezik a gépkocsivezető. Mert — sajnos — tudatunk­ban a borravalóval egyenérté­kűként kezeljük az üzem­anyag-eltulajdonítást is, affé­le „nyomtató lónak...” böl­csességgel hunyunk szemet a dolgok felett. Ésszerűen, takarékosan szállítani! Korunk parancsa ez, s társadalmi kiadásaink egészét mind jelentősebb mértékben meghatározó a szállítási költség. Éppen ezért kell az eddigieknél sokkal na­gyobb gonddall, figyelemmel vizsgálnunk szállítási, szállít­­tatási rendszereinket, s annak költségkihatásait is finomí­tanunk kell ezeken a rendsze­reken. Hol a porlasztók és adagolók beállításával és rendszeres ellenőrzésével, hol a gépjárművet vezető ember képzésével és továbbképzésé­vel, hol meg a szállítóeszkö­zök megválasztásával Nem a következő huszon­négy óra feladata ez, hanem mindennapjaink minden per­céé. A folyamatosság itt is alapvető követelmény. - ky - hírlap! azBTEB VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Szerda, 1979. augusztus 1. XXXV. évfolyam, 178. szám Ára: 1,20 forint Pártfórumon tárgyaltak Tömegpolitikai oktatás a Videotonban A tömegpolitikai oktatás múlt évi tapasztalatait és a soron következő feladatokat tűzte napirendjére tegnap megtartott ülésén a Videoton párt-végrehajtó bizottsága. Az előterjesztett írásos be­számoló részletesen kitért a tartalmi és szervezeti felada­tok végrehajtására, megálla­pítva, hogy a tömegpolitikai oktatáson ezren vettek részt. Általános tapasztalat, hogy a tanfolyamok résztvevői he­lyeslik a párt politikáját, s hogy a XI. pártkongresszuson jóváhagyott program fontos feladatot jelent számukra. Bizakodóan beszélnek a fej­lett szocialista társadalom távlati programjáról és he­lyeslik a párt gazdaságpoliti­kai határozatait. Megállapította a vb, hogy a kívánatosnál kevesebb szó esett a fejlett szocialista tár­sadalom építésének elvi kér­déseiről, s hogy a pártalap­­szervezetek többsége az idő­szerű gazdaságpolitikai kér­désekkel foglalkozott minde­nekelőtt; ez fontos feladat ugyan, de elengedhetetlen, s az oktatás szerves része a tá­­gabb összefüggések elemzése, magyarázata is. A viták során legtöbbet a szakszervezeti jogkörök, az üzemi demokrácia és a szo­cialista demokratizmus kér­déseit elemezték a hozzászó­lók, szinte valamennyien fontosnak tartják a szocialis­ta demokratizmus erősítését. A szocialista hazafiság és internacionalizmus kérdései is gyakori téma volt a párt­élet és a propaganda minden fórumán. A KISZ politikai oktatás is sikeres volt a múlt évben. A legnépszerűbb témák szocia­lista életünkhöz kapcsolód­tak. A KISZ 58 képzési kö­rében több mint 900 fiatal vett részt. A szakszervezeti oktatás tapasztalatai is ked­vező képet mutattak a nagy­üzemben: 126 oktatási kör­ben 2700-nál több hallgató vett részt. A végrehajtó bizottság a továbbiakban megfogalmazta a soron következő oktatási év beindításával kapcsolatos feladatokat is. Építeni, másfél évtized távlatában A dunaújvárosi városi pártbizottság gazdaságpoliti­kai munkacsoportja — a Központi Bizottság • tavaly október 12-i és a megyei pártbizottság március 30-i határozata alapján, valamint a városi építőipari szervek pártvezetőségei által felmért helyi sajátosságok beépítésé­vel — intézkedési tervjavas­latot dolgozott ki az építőipar és építőanyagipar másfél év­tizedes fejlesztésére. A terv­­javaslatot — amelyet Czin­­kóczi Sándor, a pártbizottság munkatársa terjesztett a tes­tület elé — keddi ülésén tár­gyalta meg a városi párt­végrehajtó bizottság. A tervezet főbb célkitűzé­sei között javasolja, hogy a városi építőipari vállalatok és a szövetkezeti építőipari egységek hatékony, ésszerű munkamegosztást alakítsa­nak ki. Fokozni szükséges a szer­ződéses fegyelmet, amelynek ki kell terjednie a lakásépí­tésekre és a kapcsolódó kom­munális létesítmények határ­időre történő befejezésére is. Kiemelten kell kezelni, terv­szerűen, szervezetten kell megoldani a jövőben is a gyermekintézmények, az egészségügyi létesítmények kivitelezését, karbantartását, felújítását. Korosodik a vá­ros. Az egyre nagyobb mére­tekben jelentkező felújítási feladatokra műszaki, gazda­sági és szervezeti fejlesztés­sel, a szervezetek közötti sza­kosodással, az együttműködés kiszélesítésével ajánlatos fel­készülni. A tegnap tárgyalt intézke­dési tervjavaslat részletesen, vállalatonként körvonalazza a fejlesztéssel kapcsolatban megoldásra váró feladatokat. Ennek — valamint a megyei pártbizottság határozatának — alapján az érintett válla­latok a közeli hetekben dol­gozzák ki saját meghatáro­zott tevékenységi körükre vonatkozó intézkedési tervü­ket. A dunaújvárosi párt-végre­hajtó bizottság tegnapi ülé­sén elfogadta az építő- és építőanyagipar tizenöt éves fejlesztésére vonatkozó intéz­kedési tervét. Több figyelmet a könyvellátásra A lap- és könyvterjesztés helyzetét, ezzel kapcsolatban a továbblépés lehetőségeit tűzte napirendjére a székes­­fehérvári járási párt-végre­hajtó bizottság tegnap meg­tartott ülésén. Megállapította a vb, hogy a tömegtájékoztatásban a járás községeiben igen fontos szerepet töltenek be a politi­kai napi- és hetilapok, folyó­iratok és szaklapok. A párt­­szervezetek többsége ezért fontos feladatnak tekinti a terjesztés és előfizetés alaku­lását. A napi- és hetilapok, vala­mint a szaklapok a járás községeiben igen elterjedtek és kielégítik a rétegigényeket is. A székesfehérvári járás községeiben a Népszabadság előfizetőinek a száma megha­ladja a tízezret, a Fejér me­gyei Hírlapé úgyszintén. A KISZ korosztálynak szó­ló lapok száma alacsony és a terjesztést nem segítették a különböző pályázatok és ki­írások. Örvendetesen növeke­dett viszont az úttörők és kisdobosok számára forgal­mazott sajtótermékek előfi­zetői és olvasótábora a járás községeiben. A pártszervezetek többsé­gében nagy gonddal foglal­koznak a pártirodalom, a Kossuth Kiadó termékeinek terjesztésével. Ez a munka 1975—1979 között színvonal­ban is emelkedett. Jobb aján­ló és propagandamunkával a jövőben növelni kell a politi­kai, elméleti folyóiratok elő­fizetői táborát — állapította meg a végrehajtó bizottság. A járásban a vizsgált idő­szakban két könyvesbolt és egy pavilon bonyolította le a könyvek árusítását. Az idén megszűnt a Gorsium Áfész kezelésében lévő bolt és a Velencei-tó környéke Áfész sem foglalkozott könyvek terjesztésével. A szövetkezeti boltokból a tárolási nehézsé­gek és a szakosodás kiszorí­tották a könyveket, és ezen a gondon a Művelt Nép Könyv­­terjesztő Vállalat sem tud lé­nyegesen segíteni. Állami gazdaságoknál, termelőszö­vetkezetekben is javításra szorul a könyvterjesztés. Nincs megoldva a Velencei­tó, mint üdülőkörzet könyv­ellátása sem. Internapló '79 A dunaújvárosi lakásépíté­sekhez szükséges különféle paneleket és szerkezeti egy­ségeket a Beton- és Vasbe­tonipari Művek dunaújvárosi gyára készíti. Ezeket az ele­meket a 26-os Állami Épí­tőipari Vállalat szereli ott­honná. A két vállalat közötti együttműködés javítására hozták létre és vezették be január 1-től az internaplót. Az elnevezés egyszerű füze­tet takar, amit — persze a hasonlatokhoz fűzött fenn­tartásokkal — a panasz­könyvhöz lehetne hasonlíta­ni. Az internaplóba a 26-os ÁÉV írja be észrevételeit a BVM dunaújvárosi gyárával kapcsolatban. Ezzel az épí­tők bizonyos előrelátást vál­laltak, a panelgyártók pe­dig elhatározták, hogy az észrevételeket azonnal beépí­tik gyártási programjukba, így 3—4 napon belül képe­sek reagálni a felhasználók igényeire. Az első félév igazolta az internapló hasznosságát. A BVM rugalmasan igazodik az építési ütemhez, így ke­vesebb az építési területen tárolandó — és ott rongáló­dó — felhasználatlan panel, ugyanakkor az építőkapaci­tás jobb kihasználása is biz­tosított. Európai gyermek­találkozó Tegnap délelőtt a buda­pesti kerületek látták ven­dégül az európai gyermek­találkozó résztvevőit. A gye­rekek az úttörőkkel ismer­kedtek, gyárakba —­ köztük a filmgyárba — egy-egy nyomdába, tejüzembe, tele­fongyárba látogattak. Tegnap délelőtt megtar­totta záróülését a gyermek­szervezeti vezetők nemzet­közi szemináriuma, melyen 34 ország több mint 40 gyermekszervezetének kép­viselői vettek részt. A záró­­ülésit nemzetközi sajtókon­ferencia követte. „Ez a vonat most van indulóban." Immár esztendők óta ha­gyomány, hogy Fejér megyé­ből katonákat soroznak a Magyar Népköztársaság ál­lamhatárának őrizetére. Azok a fiúk is határőrök lesznek, akik tegnap reggel elfogódottan és egy kicsit megszeppenve gyülekeztek a MÁV székesfehérvári műve­lődési házában, hogy búcsút vegyenek szüleiktől és meg­kezdjék sorkatonai szolgála­tukat. Füredi Imre tegnap még bodajki fiatalember, szer­­számlakatos, holnap már újonc és a kiképzés hetei után határőr, talán még nem tudja milyen felelősséget vállalt, amikor átvette jelké­pesen a fegyvert. Rózsa Ernő határőr most aligha mond­hatná el a bevonuló fiúknak, vagy az itthon maradt szü­lőknek, menyasszonyoknak és feleségeknek, hogy men­­nyi nehézséggel és szépséggel jár a határőrélet. A szülők, hozzátartozók eleinte még izgatottan vár­ják majd a híradásokat az első­­napokról, hetekről szóló beszámolókat. Utána már­­természetesnek veszik, hogy a még csaknem gyermek fia­talember néhány hónap le­forgása alatt egy-egy egység élenjáró vagy kiváló katoná­ja lesz, s hogy dicséretet és elismerést szerez szolgálatban való helytállásával is. Volt munkahelyekre és a szülők­höz írott levelek jelzik a be­csülettel letöltött katonaidőt. A most bevonulóknak is azt kívánhatjuk, hogy öregbítsék a Fejér megyei katonafiata­lok hírnevét, s álljanak helyt úgy a Magyar Népköztársa­ság államhatárának őrizeté­ben, ahogy arra őket elődeik példája kötelezi. L. G. Fotó: Gregoricy Antal Hídverők Perkátán Különös — leginkább da­rura emlékeztető — hosszú nyakú géptől hangos péntek óta Perkáta ott, ahol a Pis­­toiai vízfolyás észak felől ke­resztezi a műutat. A gép a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság robbanómotoros cölöpverő gépe. A tervszerűen folytatott vízgazdálkodás jóvoltából rendezett mederbe kerül a Pistolai vízfolyás. A meder­­rendezés következtében meg­növekvő vízmennyiségnek nem felel meg a vízfolyás két perkátai hídja. A Fejér me­gyei Tanács beruházásában ezért a két régi, elavult híd helyén két új épül. A hida­kat a dunaújvárosi Vízi Tár­sulat dolgozói építik.­­— Pénteken kezdtük a cö­löpverést — tájékoztatott Vajda Gábor építésvezető. — A tizennégy cölöpből hetet levertünk hétfőig. A hídépítésen jelenleg ki­lencen dolgoznak, a brigád többi tagja a társulat telep­helyén a vasalásokat készíti elő. A cölöpverést a régi híd elbontása követi, majd a cö­löpfejek levésésére kerül sor. Ezután kezdődhet a mederfal zsaluzása és betonozása, az aljazat betonozása, a vas­betongerendák beemelése, a fenékburkolat elkészítése, végül az út helyreállítása. Mindez mintegy másfél hó­napos munka. — Szeptemberben minden­képpen szeretnénk átadni az új hidat — mondta Vajda Gábor. — Ha minden a ter­veknek megfelelően alakul, szeptember 20-ra elkészü­lünk. A jelenleg alig hárommé­teres híd helyén egy hat mé­ter nyílású híd lesz és a ma­gassága is meghaladja a régi hídét. — Szeptember végén kez­dődik tehát a község túlsó végén, a gépállomás közelé­ben levő elavult fahíd újra cserélése ? — Nem, innen átvonulunk a Sárosd—Seregélyes vízfo­lyáshoz, amelyen Hantos kö­zelében építünk új hidat. Csak ezután térünk vissza Perkátára, hogy felépítsük a másik hidat is. Mindkettőt még idén szeretnénk befe­jezni. — fb —

Next