Fejér Megyei Hírlap, 1980. december (36. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-02 / 282. szám

Rendkívüli intézkedések Fehérváron Megyeszerte küzdenek a hóvihar következményeivel Nem a hó, hanem a szél az igazi ellenség. Vasárnap reggel negyed nyolckor — amikor először tájékozódtunk a hó elleni küzdelem „frontvonalában” — már 25 centiméteres hóré­teg fedte megyénk tájait, de az azőrségek sikeresen bir­kóztak még a téllel, és a la­kossági szolgáltatásban sem történt súlyosabb fennaka­dás. Most, amikor a legfrissebb információk birtokában kí­séreljük meg összegezni a hóvihar következtében me­gyénkben kialakult helyzetet, úgy tűnik, a legnagyobb megpróbáltatásokon már túl­jutott Fejér megye lakossága. De a vasárnap délutántól tar­tó hófúvások, az időközben félméteresre hízott havat másfél-két méternyi torla­szokba hordó erős északi szél a közlekedési nehézségektől az áram-, fűtés- és vízkima­radásig számos bajt okoztak. S a hóvihar következtében támadt szolgáltatási zavaro­kat csak emberfeletti erőfe­szítések, példás helytállás árán sikerült hétfőn késő délutánig elhárítani. Megbénult transzformátorok Székesfehérváron délután négy órakor történt először áramkiesés.­­ Megkaptuk a hírt a kin­csesbányai áramzavarról — hallom az ÉDÁSZ fehérvári ügyeletén — s pár percre rá: áramkiesés Fehérváron. Rö­vid időn belül három transz­formátorházban okozott zár­latot a befúvó hó. Akkor még múló bosszú­ságnak tűnő félórák a dél­utáni ítéletidőben a tévé mel­lé húzódott Münnich lakóte­lepi, Velinszky vagy Ybl la­kótelepi családoknak. A kora esti órákban fordult igazán kellemetlenre a helyzet, ami­kor nyilvánvalóvá válik, hogy a sikertelen javítási kí­sérletek hosszas áramszüne­tet ígérnek. És amikor tizen­két és fél ezer székesfehér­vári lakásban megmutatkoz­nak az áramkimaradás „já­rulékos” következményei is. A hidroforos vízvezeték be­rendezéseit áramszünet bé­nítja. Tehát a villany nélkül maradt lakótelepi házakban elakad a vízszolgáltatás is. A távfűtés házi hőcserélő be­rendezései szintén megbénul­nak az áramhiánytól. A ra­diátorok kihűltek, s a távfű­tési főüzem ügyelete nem tud segíteni. A fehérvári ÉDÁSZ tizenöt ügyeleti gépkocsival szedi össze a pihenőnapjukat töltő dolgozókat, utánpótlásul a már munkában álló szerelők mellé. Ha a hóesés szűnne, ha a szél csitulna, egyhamar si­kerrel járnának erőfeszíté­seik. Csakhogy a nagy erejű szél vízszintes irányban veri be a hószemcséket a transz­formátorházak szellőzőnyílá­sain, s a bejutott csapadék rombol, bénítja az áramszol­gáltatást. Hétfőn délelőtt tíz órakor még azok a szerelők is dol­goznak, akik vasárnap reg­gel álltak munkába. Tegnap kora délután már félszáz hálózati elosztóállo­más újból működik. Van villany. Lehet újból főzni, kenyeret sütni, van víz, megindul a forró víz az emeleti radiátorcsöveken. El lehet feledkezni lassacs­kán a nehéz percekről az is­kolákban, gyermekintézmé­nyekben, közintézményekben, az otthonok ezreiben. Védik a főutakat A megye közútjain súlyos a helyzet. A mellékútvonalakon job­bára csak „elsősegélyekre” futja a KPM hószolgálatának rendelkezésére álló erőkből. A hómarókat, ekés járműve­ket a főútvonalakra össz­pontosították. Vasárnap reggel a 28 szol­gálatos hóeltakarító jármű még teljesen ura volt a hely­zetnek. A negyedméteres ha­von sóztak, a főutakat pucol­ták. A délutáni hófúvásig biz­tonságosnak mondható a köz­lekedés, bár­­ a meteoroló­giai jelzésekre tekintettel — már akkor sem tanácsolja az Útinform, hogy személygép­kocsival bárki is utazni ké­szüljön. Hétfőn délután­ a főutak járhatók. Kivéve­­ a 8-as út Székesfehérvárról kivezető szakaszát. Itt Fehérvár és Csór között közlekedési dugó alakult ki a hóban elakadt járművekből. A veszteglő járműkonvoj mentésében a honvédség is segítséget nyújt. Kincsesbányán, ahol a ko­lóniás áramszünet egyébként is bajt okozott, hóekék tör­nek utat a bennrekedt autó­buszoknak. Négy munkásjá­ratnak sikerült „kivágni” a torlaszokon utat törve. A hó­fúvás azonban betemeti a fo­lyosót. Átmenetileg nemcsak utasszállító járművek reked­tek a hó fogságában, hanem két hóeke is, s velük az üzemmérnökség vezetője. Zámoly és Csákvár térségé­ben, ahol jelenleg is akadá­lyok vannak, sikerült­­kihú­zatni a hóban rekedt jármű­veket. Elakadt járművek mentése folyik Kisfalud és Pákozd térségében. Délen Adony, Szabadegy­háza, Sárosd környékén ala­kult ki nehéz helyzet, ahol a szél merőlegesen fújt az utakra. Az akadályokat át­törték. Felszabadították a hó­tól Perkátát is. Baracs, Apátszállás és Nagykarácsony útjainak a hóakadályoktól való megtisztogatása is fo­lyik. Lajoskomárom közelében egy termelőszövetkezeti busz csúszott keresztbe az úton. (Folytatás a 2. oldalon) Iskolások segédkeznek a fehérvári pályaudvar váltóinak megtisztításában A honvédség is segített a hóban rekedt járművek mentésében —»r | |FEJÉR MEGYEI | —: -LEGOLCSÓBB BERUHÁZÁS AZ ÚJÍTÁS ” 1980. december 2. MAGNÓKAZETTÁK ,. ^ - 4. .•'•.* i- XXXVI. évfolyam, ------------------------ ||p Jg, ' ’. 9 282. szám TÁJKÉP CSATA ELŐTT ^ • — l§ ([l m IHJjVIJB HFV1WJTJ B J J TTTTyTZTTTTTmTTTT^ Ára: 1,20 forint Ülést tart az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának ülését december 2-re összehívták. A Politikai Bizottság az időszerű nemzetközi kérdé­sekről szóló tájékoztató, valamint az 1981. évi népgaz­dasági terv és állami költségvetés irányelveiről ké­szült előterjesztés megvitatását javasolja a Központi Bizottságnak. (MTI) Rendkívüli időjárás Operatív bizottság alakult A Minisztertanács a rend­kívüli időjárás okozta közle­kedési, szállítási és ellátási feladatok irányítására és összehangolására operatív bi­zottságot hozott létre a köz­lekedés- és postaügyi minisz­ter vezetésével. Az operatív bizottság a helyzet normalizálása érde­kében utasította a vasúti, közúti és tanácsi szerveket, hogy minden eszközzel­­nyújtsanak segítséget a köz­lekedési, szállítási és hírköz­lési feladatok ellátásához, amelyek most a legsürgősebb tennivalók közé tartoznak. Intézkedések történtek a lakosság ellátása, a munkába járás feltételeinek megterem­tése és a folyamatos munka­rendben dolgozó üzemek, gyárak termelésének meg­szervezése érdekében is. A rendkívüli nehézségek elhárításához széles körű tár­sadalmi összefogásra van szükség. A bizottság ezért felszólította a helyi tanácso­kat, üzemeket, termelőszövet­kezeteket, hogy — megszer­vezve a lakosság közremű­ködését, ideértve a közerők kirendelését is — haladékta­lanul kezdjék meg, illetve folytassák a munkálatokat. A hadsereg alakulatai is részt vesznek az akadályok elhárításában. (MTI) Megyei megnyitó Országos gyermekkönyvhét Országszerte tegnap kö­szöntötték a gyermekolvasók hetét. Az idei harmadszorra megrendezett országos gyer­mekkönyvhét megyei meg­nyitójára az újonnan átadott székesfehérvári gyermek­­könyvtárban került sor, az MSZMP Fejér megyei Bi­zottsága, a Fejér megyei Ta­nács, a megyei könyvtár munkatársainak és az olvasó gyermekek jelenlétében. El­sőként Csongor Rózsa, a me­gyei könyvtár vezetője kö­szöntötte a megjelenteket, majd Nagy Ilona, a Magyar Úttörők Szövetségének Fejér megyei elnöke szólt a gyer­mek és a könyv kapcsolatá­nak fontosságáról. Ezután Posta Erzsébet városi úttörő­elnök adta át a könyvjutal­makat annak a tizenkét paj­tásnak, aki a legszebb raj­zokat küldte be az Úttörő­elnökség és a Megyei Műve­lődési Központ gyermekrajz­­pályázatára. A kiállítás az István-terem előcsarnokában tekinthető meg a gyermek­könyvhét ideje alatt. Az ün­nepélyes megnyitót az MMK és az ifjúsági ház gyermek­színpadának műsora zárta. Üeményi Ágnes felvétele

Next