Fejér Megyei Hírlap, 1981. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-01 / 27. szám

Kötényberuházás Új gépek termelnek A magyar alumíniumipar jelenlegi legnagyobb beruhá­zása a Székesfehérvári Köny­­nyűfémmű bővítése. A fél­­gyártmányfejlesztés céljait szolgáló állami nagyberuhá­zás félidejéhez érkezett, befe­jezése után a vállalat kapaci­tása mintegy 65 százalékkal bővül és tovább nő majd a minden piacon értékesíthető, jó minőségű termékek ará­nya A kormány által kiemelt fontosságúnak minősített be­ruházás 7 milliárd forint ér­tékű fejlesztést jelent, mely­nek megvalósításával 1982-re 165—170 ezer tonna félkész­termék gyártása válik lehető­vé a jelenleginél nagyobb vá­lasztékban, minőségileg jobb termékszerkezetet produkál­va. A fejlesztés megvalósulását az eddigiek során is jelentős eredmények érzékeltették, új csarnokok, gépek, minőséget javító kikészítő berendezések és jelentős rekonstrukciók történtek, ezek közül is ki­emelkedett a meleghenger­­állvány rekonstrukciója. A folyamatos fejlesztések eredményeként jelentős mér­tékben nőtt a könnyűfémmű termelőeszközeinek sora. A múlt évben a beruházási fel­adatokat a tervezett ütemnek megfelelően, időarányosan teljesítették, számos új beren­dezés, prés már termel. Ezekben a napokban jelen­tős szakaszához érkezett a be­ruházás, megkezdődött az új 2500 tonnás ZAMET prés próbajáratása. Jó ütemben halad a másik hasonló prés­gép szerelése, amelynek üzembe helyezésére a máso­­dik félévben kerül sor. Rövi­desen termel a tekercslágyító kemencetelep és megkezdőd­nek az UNGERER nyújtva­­egyengető és zsírtalanító be­rendezés hidegpróbái. A Könnyűfémmű múlt héten üzembe helyezett ZAMET prése a próbaüzem után hoz­zájárul az éves termelési terv­feladatok teljesítéséhez. Az idén üzembe helyezik az új olvasztó-öntő egységet és várhatóan elkészül a 3-as számú hideghenger-állvány is. A 3-as számú 2500 tonnás ZA­MET présen Magyar Attila és Abafalvi László dolgoznak Munkában a 4-es_ZAMET prés Fotó: Kabóczy Szilárd # _________________________, CC I ET [3 IV 71 rPVCI VILÁG PROLETÁRJAI KÖZÖS GONDOLKODÁSSAL, | L. II I Ifi L_ V 1 T ■ I EGYESÜLJETEK | JOBBÍTÓ SZÁNDÉKKAL ■ | ■ ■ W 1 !■ ■ ■— | ----------------------------­VÉDEM ÉS ÉPÍTEM | ||| || || | ' | |" | Vasárnap, ——————— ~ 1981. február 1. MINDENNAPI KENYERÜNK XXXVII. évfolyam, 27. szám VASÁRNAPI MELLÉKLET ■ »■!­iiij ,tj Ara:­­ forint Munkásőr egységgyűlés Sárbogárdon A sárbogárdi járási önálló század munkásőrei tegnap délután tartották ünnepi egy­séggyűlésüket a sárbogárdi művelődési központban. Az ünnepi egységgyűlés el­nökségében ott volt Barta Gyula, a Munkásőrség orszá­gos parancsnokának helyet­tese, dr. Borza János, a Fe­jér megyei pártbizottság osz­tályvezetője, Vörös Géza, a Munkásőrség Fejér megyei parancsnoka, Cser Jánosné, a megyei tanács vb-tagja, Takács István, a járási párt­­bizottság első titkára, Kovács János, a járási hivatal veze­tője, Kőkuti Ferencné, or­szággyűlési képviselő. A társfegyveres testülete­ket Pintér Lajos ezredes és Arany László, a járási rend­őrkapitányság osztályvezetője képviselte. Simon János, az egység parancsnoka értékelte az ön­álló század munkásőreinek múlt évi tevékenységét, helyt­állásukat a szocialista ver­­senymozgalomb­an és szólt az 1981. évi feladatokról. A járási pártbizottság ne­vében Takács István első tit­kár köszöntötte a század sze­ntélye és parancsnoki állo­mányát, a munkásőrök hoz­zátartozóit. — A mai számvetés — mondotta — hitvallást és ki­állást jelent a párt politikája mellett. Meggyőződéssel mondhatjuk, hogy pártunk csaknem negyedszázada foly­tatott politikáját dolgozó né­pünk cselekvő módon támo­gatja. Életünk fejlődésével együtt tovább fejlődött a mi munkásőregységünk is. Növe­kedett az állomány elkötele­zettsége, társadalmi aktivitá­sa, erősödött erkölcsi és poli­tikai egysége, harckészültsé­ge. Munkásőreink becsülettel teljesítik hivatásukat és pél­damutatóan helytállnak a népgazdasági feladatok meg­valósításában. Elismeréssel kell szólni arról a politikai nevelő munkáról, ami az al­egységekben folyik — hang­súlyozta a járási pártbizott­ság első titkára. A Munkásőrség országos parancsnoksága nevében Bar­ta Gyula köszöntötte az egy­ség személyi állományát. Az újonnan esküt tevő munkásőrök üdvözlése és a leszerelő állomány búcsúzta­tása után kitüntetéseket ad­tak át a szocialista verseny­mozgalomban kiemelkedő eredményt elért, szolgálatu­kat példásan ellátó munkás­őröknek. A sárbogárdi járási önálló század állományából Kiváló Parancsnoki jelvény­ben részesültek Németh Gé­za és dr. Jarabin János. Kiváló Munkásőr jelvény kitüntetést kapta: Kovács Sándor, Erős János, Dudar László, Bocs László, Szegi István és ifj. Horváth György. 20 éves Szolgálati Érdem­érem kitüntetésben részesül­tek : Sárközi Pál, Emperger János, Szabó István. 15 éves Szolgálati Érdem­érem kitüntetést kaptak: Benkovics István, Cseri An­tal, Csuti István, Farkas Jó­zsef, Herbszt Ferenc, Lencsés József, Kardos István, Roz­­gonyi János, Tóth Mihály és Vass János. 10 éves Szolgálati Érdem­érem kitüntetésben részesült Almádi Sándor, Baté Gyula, Farkas Mihály, Kokas Jó­zsef, Körösi József, Magyar Pál és Nagy Mihály. Munkásőr Emlékjelvény kitüntetést, 5 éves szolgálati idő után tizenegyen kaptak. Véget ért az idény 29300 tonna cukor Ercsiből Lapunk január 10-i számá­ban megírtuk, hogy az Ercsi Cukorgyárban befejeződött a gyár körzetében termelt cu­korrépa átvétele és feldolgo­zása. Az ercsiek ezek után az Alföldről érkező répa feldol­gozásához kezdtek. Szombat délelőtt fél tízkor elnyújtott hangon adta hírül a gyár gőzdudája, hogy az 1980—81. évi idény is befejeződött. A gyár vezetői az áramfejlesztő turbógenerátor körül gyűltek össze, ahol megtörtént az or­szágos energiahálózatra való átállás és a saját áramfej­lesztő kikapcsolása. A vezetők és a munkások eközben az idény alatt vég­zett eredményes munkát megköszönve kezet szorítot­tak egymással. Mert valóban eredményes volt az idei kam­pány mind a mezőgazdaság, mind a cukorgyár részéről. Eredményességét leginkább a termelés és a feldolgozás hatékonyságának kitapintha­tó növekedése fémjelzi. A termelés sikere, hogy a ter­mőterület csökkenése (a leg­utóbbi 6813 hektárról 6552 hektárra) mellett a hektáron­kénti cukortermelés a leg­utóbbi kampány 5,5 tonnájá­ról 6,19 tonnára nőtt. Ez mindenekelőtt az 1979—80. évi 33,09 tonnás hektáron­kénti átlagtermés 38,7 tonná­ra való növekedésének kö­szönhető. A cukorgyáriakat dicséri viszont, hogy az idei répatermés tavalyinál szeré­nyebb cukortartalma ellené­re minden hektár termőterü­letről 4,59 tonna fehér cukrot juttattak a raktárba a tavalyi 4,08 tonnával szemben. Jól mutatja a cukorgyár munkájának lényeges javu­lását, hogy a répával a gyár­ba érkező cukornak tavaly 76,74 százalékát, az idén 77,07 százalékát sikerült kris­tálycukor­­ formájában ki­nyerni. Összességében a tegnap befejeződött sikeres kampány mérlegén 246 942 tonna fel­dolgozott cukorrépa szerepel, amelyből 29 300 tonna cukor készült a 131 napos hosszú kampány alatt. Pénteken ha­zautaztak az idénymunkások. Szo­mbaton a három műszak egy műszakra soványodott. Megállt a gyár szíve, az áramfejlesztő berendezés. Befejeződött az 1980—81. évi idény. Hétfőn már a kar­bantartók látnak munkához. J. B.

Next