Fejér Megyei Hírlap, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-01 / 127. szám

HETI VILÁGHÍRADÓ A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL KITÜNTETETT PEDAGÓGUSOK HÉTVÉGI MELLÉKLET FEJÉR MEGYEI HÍRLAP AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS 11 MEGYEI TANÁCS LAPJA VILAO PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKI Szombat, 1985. június 1. XLI. évfolyam, 127. szám Ára: 2,20 Ft ■■■■■■■■■■■Mi ■ Várakozásteli csöndben foglalták el helyüket az ok­tatásügy dolgozói tegnap délután Székesfehérváron, a megyei tanács székházának nagytermében. Az idei peda­gógusnapon ők képviselték megyénk pedagógusait a köz­ponti ünnepségen, ahol első­ként Nagy Jenőné, a Fejér Megyei Tanács elnökhelyet­tese köszönte meg az ifjúság nevelésében, emberré formá­lásában végzett munkájukat, majd köszöntötte az elnök­ség tagjait: Sudár Ivánt, az MSZMP Fejér Megyei Bi­zottságának titkárát, Teubel Györgyöt, a Fejér Megyei Ta­nács elnökét, Wunderlichné Devecseri Gabriellát, a KISZ megyei bizottságának titká­rát, Pál Istvánnét, a HNF megyei szervezetének titká­rát, Viszt Zoltánt, a Pedagó- EKHHBnSSBBBBSSHHBm­ gus Szakszervezet megyei bizottságának titkárát. A Vasvári Pál Gimnázium és Szakközépiskola Kneifel Imre vezette énekkarának műsora után a középiskolá­sok és az általános iskolások méltatták tanáraiknak, taní­tóiknak értük végzett mun­káját, majd Sudár Iván emelkedett szólásra.­­ Az elmúlt négy évtized­ben bekövetkezett forradal­mi változások társadalmi, gazdasági, ideológiai, kultu­rális folyamatok részeseit, alakítóit köszöntjük ma; azo­kat, akik a legtöbbet tették azért, hogy a kiművelt em­berfők sokaságával erősödjék nemzetünk. Hazánk felzár­kózása más országok mögé, szorosan összefügg a művelt­ség, a kultúra, a kulturáltság színvonalával is. Az elmúlt években elsősorban oktatás­ügyünk járult hozzá az álta­lános tudás horizontjának ki­­szélesítéséhez. Az oktatás fejlesztése nélkül nem tud­juk elérni azokat a célokat és minőségi követelménye­ket, amelyek a szocialista társadalom továbbfejlődé­sének elengedhetetlen felté­telei. Az iskola belső vilá­gának átalakítása, az oktatá­si rendszer megújítása, fej­lesztése több mint egy évti­zede tartó folyamat, mely­nek legjelentősebb eredmé­nye a tavasszal megszületett új oktatási törvény.­­ Ahhoz, hogy iskoláink a sokrétű követelménynek megfeleljenek, a pedagógu­sok munkáját kell minde­nekelőtt társadalmi érték­rendünkben sokkal maga­sabbra emelni. Helyzetük, életkörülményeik, munka­­feltételeik jelentős javítá­sa, emberformáló tevékeny­ségének segítése alapvető feladat. Közérzetük, alkotó­kedvük közügy, életkörülmé­nyeinek javítása, szakmai fejlődésük lehetőségeinek megteremtése, alkotó ener­giájuk felszabadítása mind­annyiunk érdeke.­­ A kor és a jövő igényel­te nevelési követelmények­nek nem könnyű eleget ten­ni. Ezért az egyéni erőfeszí­tésnek legalább a feltételeit kell társadalmi szinten meg­teremteni. Pártunk XIII. kongresszusa ezeknek a gon­dolatoknak a jegyében szor­galmazta a pedagógushiva­tás vonzerejének növelését. (Folytatás a 3. oldalon) A pedagógus megbecsült tagja a társadalomnak Ünnepség, kitüntetések Kinek kenyere a könyv, ünnepel Megnyitó Fehérváron Az idén Debrecen volt a házigazdája az országos megnyitó­nak. A jövőben az egyik évben Budapesten, a másikban va­lamelyik vidéki városban lesz az országos nyitány, amelyet a megyei ünnepségek követnek. Székesfehérváron az Alba Re­gia Zenekar varázsolt jókedvet, sajátos hangulatot a Szabad­ság térre. A könyves sátrakban a legújabb termés mellett megyei kiadványok kínálták magukat, az antikvárium régisé­gei mellett a Népszava Kiadó pavilonja jelentett új szín­foltot. Szűcs Sándor, a városi ta­nács elnökhelyettese köszön­tötte az egybegyűlteket, az író- és költővendégeket, köz­tük Bódás Jánost, Bella Ist­vánt, Bokros Jánost, Takács Imrét és Sobor Antalt, akik dedikálták is köteteiket. Nagy Ilona, az MSZMP Fe­jér Megyei Bizottságának osztályvezetője nyitotta meg a tavaszi könyvünnep és a könyvtári napok megyei ren­dezvényeinek sorát. Immár ötvenhetedszer vonult ki a könyvtárakból, a boltokból a könyv az utcára, a terekre, hogy néhány napig hango­sabban kínáltassa magát. A szellemi termékeknél kívána­tos dolog, hogy kellessék ma­gukat, hogy a figyelmet ma­gukra irányítsák frissessé­gükkel, választékukkal, él­ményeket, ismereteket ígérő jelenlétükkel. Az ünnepet méltató szavak után az ifjúsági ház Látókö­rének versmondói, Bobory Zoltán vezetésével, zenés lí­rai csokorral ajándékozták meg a mai magyar irodalom seregszemléjét ünneplő könyvbarátokat. — ze — Hatodszor kiváló a Kislángi Béke Tsz Köszönet a tagságnak Tegnap délután Ödönpusztán tartotta ünnepi kibővített kül­döttgyűlését a Kislángi Béke Termelőszövetkezet­ A tagság képviseletében megjelent küldötteket és a meghívott vendé­geket Pók László elnökhelyettes köszöntötte, köztük Héger Józsefet, a MÉM főosztályvezetőjét, dr. Dudar Istvánt, a Teszöv titkárát. Az 1984. évi gazdálkodási és termelési eredményekről Fésű János elnök tartott tá­jékoztatót. Elmondotta, hogy a Kislángi Béke Termelőszö­vetkezet a MÉM és TOT által meghirdetett verseny során hatodik alkalommal nyerte el a kiváló címet. A Mátyás­dombbal egyesült, jó adott­ságú közös gazdaság vezeté­se és tagsága mindenkor igyekezett a lehető legtöbbet kihozni a termőföldből. Ta­valy például búzából (1630 hektár átlagában) 7,0, kuko­ricából — a kedvezőtlen idő­járás ellenére — 1473 hektá­ron több mint 8,6 tonnás át­lagot takarítottak be. A tsz az állattenyésztési ágazatban is kiemelkedőt produkált 1984-ben is. Egyet­len év alatt a több mint 600- as tehenészetük termelését 336 literrel növelték, és az 1 tehénre jutó termelés elérte az 5259 litert. Kiváltképpen figyelemre méltó a tsz ser­téstenyészete, a tarnócapusz­­tai Kagyb-telep, ahol a ko­calétszám 872 és a fialási át­lag kevés híján 10. A tsz üzemi termelési ér­téke 22,1 százalékkal volt magasabb, mint 1983-ban. Az árbevételt 14,3 százalékkal tudták növelni. A fokozott elvonások ellenére a közös gazdaság 32,2 millió forint tiszta eredményt realizált 1984-ben. A közös erőfeszíté­sekben kiemelkedő munkát végzett tagságnak külön kö­­­szönetet mondott az elnök, a vezetőség nevében. Ezután Héger József MÉM- főosztályvezető szólt a kül­döttgyűléshez és átadta a mi­niszter megbízásából a kivá­ló munkát igazoló oklevelet Fésű János elnöknek. Kiváló Munkáért kitüntetést kapott Rumpler Istvánné főkönyve­lő-helyettes és Majer János állattenyésztő. Kiváló Ter­melőszövetkezeti Munká­ért kitüntetésben részesült Kolonics Lászlóné, amelyet dr. Dudar István Teszöv-tit­­kár adott át. A gabonaterme­lésben és a hústermelésben élenjáró közös gazdaságnak, a tsz-szövetség által meghir­detett versenyben elért ered­ményeik alapján átadta az oklevelet és a tárgyjutalmát. (pdf) Li Penget magyar vezetők fogadták Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese pénteken a Központi Bizottság székházá­ban fogadta Li Penget, a Kí­nai Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának tagját, miniszterelnök-helyettest, a hazánkban tartózkodó kínai kormányküldöttség vezetőjét. A szívélyes, baráti légkörű találkozón véleménycserére került sor a magyar—kínai kapcsolatok helyzetéről és to­vábbfejlesztésük lehetőségei­ről. Németh Károly és Li Peng kölcsönösen tájékoztat­ták egymást a szocialista épí­tés eredményeiről és soron lévő feladatairól, illetve a gazdaságirányítás reformja során szerzett tapasztalatok­ról. Lázár György, a Miniszter­­tanács elnöke pénteken a Parlamentben ugyancsak fo­gadta Li Peng kínai minisz­terelnök-helyettest. A szívé­lyes légkörű megbeszélésen véleményt cseréltek a nem­zetközi élet időszerű kérdé­seiről. Rámutattak, hogy napjaink legfontosabb fel­adata a nukleáris háború ve­szélyének elhárítása. A ked­vezőtlen nemzetközi fejlemé­nyek megállításában nagy szerepük van a genfi tárgya­lásoknak és fontos, hogy azok sikeresen záruljanak. Lázár György hangsúlyozta, hogy szükség van valamennyi szo­cialista és antiimperialista erő összefogására a béke és biztonság megőrzése érdeké­ben. Államközi kapcsolataink­ról szólva megállapították, hogy rendezettek és azokat az élet fontosabb területein szerződések szabályozzák. Hazánk jelentőséget tulajdo­nít annak, hogy az együtt­működés hosszú távon is megalapozott legyen. Ezért fontosnak tartja az erre vo­natkozó megállapodás meg­kötését. Mindkét találkozón részt vett Marjai József mi­niszterelnök-helyettes, és Ma Lie, a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövete. (MTI) Országos Cigány Tanács alakult Alakuló ülést tartott pén­teken az Országos Cigány Tanács. A Hazafias Népfront országos elnöksége mellett működő testület a HNF szék­házában tartotta első össze­jövetelét. Az értekezleten részt vett Pozsgay Imre, a HNF OT főtitkára is. A tervek szerint a tanács —, amely az MSZMP politi­kája alapján, az állami és társadalmi szervekkel, vala­mint az egyházakkal együtt­működve látja el feladatát — a magyarországi cigány­lakosságot érintő döntések előkészítése és végrehajtása során minden fontos kérdés­ben véleményt nyilvánít, in­tézkedéseket kezdeményez és javaslatot tesz.

Next