Fejér Megyei Hírlap, 1993. november (49. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-01 / 254. szám

Találkozás gyertyalángnál Furcsa ünnep a halottak napja. A gyertyafényes, kri­zantémba öltöztetett este. Hi­szen a temetőlátogatás kötele­ző ideje ugyan­ez, mégsem gyászos alkalom. Még akkor sem, ha megilletődötten lép­jük át a sírkert kapuját és meg­érint bennünket a visszavo­­nulhatatlan halvány szomorú­sága. Miközben a hideg kőhöz si­mul a fenyőgallyas koszorú, fellobban a mécses lángja, im­bolygó fénye emberivé szelí­díti a csöndet. Azután elmúlik a néma perc, oldódik az érzés. A magunkra hagyottság halk megrendültségét akárcsak minduntalan a gyertya lángját —elfújja egy komisz fuvallat. A halottak napja a találko­zás alkalma valójában, úgy mint a születésnapi vacsora, vagy az élet legdrágább pilla­nata, az esküvő. A felnőttek lepisszegik ugyan a kölykö­­ket, azután az ő beszélgetésük is csak a mindennapokhoz ka­nyarodik. S bizonnyal így van ez rendjén. Hiszen nincs ebben semmi illetlen, mint ahogy a halálban sincs — még ha hajlamosak vagyunk is némelykor úgy é­­rezni — semmi rendbontó. Mert hát éppen, hogy a kike­rülhetetlen halál teszi oly to­rokszorítóvá, kínzóan gyö­nyörűvé az egyszerit, az éle­tet. Hogy az elmúlás nem fe­lejtés, éppen a halottak napi, temetői pusmogás bizonyítja. (b. kiss) A piacidegen, hatósági árakon alapuló villamos­­energia-rendszert piackomforttá kell tenni ah­hoz, hogy a külföldi tőke érdeklődést mutasson a magyar erőművek iránt. A villamosenergiáról most készül törvényjavaslat. (3. oldal) PÁRTPOLITIKAI HÉTVÉGE SURJÁN LÁSZLÓ FEHÉRVÁRON „Megyejáró” körútján vasár­nap érkezett Fehérvárra dr. Sur­ján László, a Kereszténydemok­rata Néppárt elnöke, aki pártja megyei vezetőivel az aktuális politikai kérdéseken túl a vá­lasztási kampány ügyeiről is tár­gyalt. A déli sajtótájékoztatót azzal kezdte, hogy a KDNP-nek ebben a megyében minden vá­lasztási körzetben megvan már a jelöltje. A névsor nem titkos, de tapintatból egyelőre nem hoz­zák nyilvánosságra: a jelölteket beiskolázzák, s nem akarják az esetleg rossz eredménnyel vég­­(Foly­tatás a 2. oldalon) Új nevet véshetnek a jégkorongozók magyar kupájára: az Alba Volán ugyanis a döntőben 5-4 arányban megverte ellenfelét. A Videoton-Walt­­ham 1-0 arányban győzte le az UTE-t. (Tudósítások a Sportmagazinban) GAZDASÁG, POLITIKA, KULTÚRA, SPORT Hétfő, november 11­. évfolyam, 254. szám Ára 13,80 ELLENTÉT A REFORMEREK Közön Oroszországban mind több­ször hangzik el, hogy a reform­párti erők képtelenek mege­gyezni egymással, és megosz­tottságuk miatt könnyen előfor­dulhat, hogy az új parlament összetételénél fogva ismét kép­telen lesz a megfontolt reform­­politika továbbvitelére. Két ve­zető orosz politikus, Jegor Gaj­­dar, a kormányfő első helyettese és a Jelcin elnök közvetlen kör­nyezetéhez tartozó Mihail Pol­­toranyin egymástól függetlenül ugyanerről beszélt a hét végén. Gajdar az orosz tévé műsorá­ban figyelmeztetett rá: koránt­sem igazolja a tényleges helyzet a refomerek diadalittasságát a választások előtt. A reformerek ugyanis képtelenek egymással megegyezni, s ebből adódóan rengeteg választási tömböt hoz­tak létre, ami korántsem az ere­jüket jelzi, különösen ha az el­lenzék, mindenekelőtt a kom­munisták egységesen lépnek fel. Poltoranyin, a Szövetségi Tá­jékoztatási Központ vezetője szerint a „lengyel változat ismét­lődhet meg” Oroszországban, ha a reformerők megosztottak. _______MA:_______ RIPORT] ■B__________ _____ NÉHÁNY SORBAN Szerb katonai alakulatok vasárnap hajnalban heves tüzérségi tűz alá vették a kelet-boszniai Gorazdc mu­zulmán területi szigetét. A tüzérségi tűzben több mu­zulmán polgári személy és katona halálát lelte. A boszniai szerbek vasár­nap engedélyezték két ENSZ-segélyszállítmány to­vábbhaladását. A gépko­csioszlop a kelet-boszniai Gorazde és Srebrenica lako­sai számára szállít utánpót­lást. Butros Gáli ENSZ-főtit­­kár úgy véli, hogy a világ­­szervezet Szomáliai misz­­sziója kudarcba fullad, ha az amerikai katonák nem folytatják az egymás ellen harcoló klánok lefegyverzé­sét, így az ENSZ nem tud tartós stabilitást teremteni az afrikai országban. Az idén, az első fél évben az élelmiszergazdaság teljesítménye tovább csökkent a mezőgazdaság számára kedvezőtlen időjárás, illetve a tulajdo­nosi és szerkezeti viszonyok a vártnál lassúbb ü­­temű rendeződése miatt. (3. oldal) IDŐJÁRÁS: Változóan felhős, pá­rás, ködös idő várható. A déli szél megélénkül. Kora délután a hőmérséklet 5- 10 fok körül valószínű. *** Az ezen a napon eddig mért legmagasabb hőmér­séklet 21,5 Celsius-fok (1926), a legalacsonyabb mínusz 8,3 Celsius-fok (1920), az átlagos napi hő­mérséklet 8,2 fok. A MÉDIAHÁBORÚ FOLYTATÓDIK Tájékoztatás a közszolgálati médiumok körül kialakult hely­zetről címmel az alábbiak köz­zétételét kérte az MTI-től szom­baton délután a Miniszterelnöki Sajtóiroda: „A közszolgálati mádiumok elnöki jogkörrel fel­ruházott alelnökei az elmúlt na­pokban olyan munkajogi dönté­seket hoztak, amelyek a tárgyi­lagos és kiegyensúlyozott (Folytatás a 2. oldalon) „Karcsúsodó” lakásállomány Júniusig nincs lakbéremelés A városlakók jelentős része élt a lehetőséggel, hogy a korábbi állami lakásokat igen kedvező fel­tételek mellett megvásárolhatják. Az sem csök­kentette a vásárlókedvet, hogy a vételtől kezdve kikerültek az IKV védőszárnyai alól. (3. old) Önkormányzatok, saját zsebből Előlegeznek a bizottságoknak A megyében a földkiosztó bizottságok csak an­nak köszönhetően tudják végezni munkájukat, hogy az önkormányzatok előlegezik működésük­höz a pénzt. Akad azonban település, ahol már er­re sem futja helyi pénzből. (3. oldal)

Next