Fejér Megyei Hírlap, 1995. március (51. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-01 / 51. szám

A részletfizetést nem engedélyezik mindenkinek KÉTEZER ADÓZÓ A HATÁRIDŐN TÚL Március elseje van, a legtöbb személyijövedelemadó-kö­­teles állampolgár igyekezett benyújtani adóbevallását. A hátralévő időben, a szakemberek szerint azok adják pos­tára küldeményeiket, akiknek fizetnivalójuk van. Az egyé­ni vállalkozók közül még 2 ezer nem nyilatkozott. Az ügyfélfogadási napokon zsúfoltságra és néha bizony több órás várakozásra is számíthat­nak azok, akik személyesen sze­retnék leadni adóbevallásukat. — A postai feladást javaslom az állampolgároknak — mondta Petkó Sándor, az APEH megyei adóügyi igazgatóhelyettese. — Sokan azért szeretnék szemé­lyesen leadni a nyomtatványt, hogy biztosak legyek abban, semmit nem hibáztak. Sajnos, a­­mikor az ügyfelek sorban állnak az ügyfélfogadóban, nincs min­dig lehetőség arra, hogy min­dent átnézzenek, ez a leadási ha­táridő közeledtével még inkább igaz. Előfordulhat, hogy a sze­mélyes leadás után még vissza kell térnie az ügyfélnek. (Folytatás a 4. oldalon) Orvoskamarai vélemény Korrekcióra szoruló gyógyszer alaplista A Magyar Orvoskamara szerint szakmai korrekcióra szo­rul a mától bevezetendő gyógyszer alaplista. Dr. Gógl Ár­pád, a kamara elnöke kifejtette: szakmai szempontból el­fogadhatatlan, hogy nem kerültek rá az alaplistára a fáj­dalomcsillapítók, a nyugtatók és az antibiotikumok. Gondot okoz továbbá, hogy miután a „listás” orvosságok többsége nem fix árú, s százalé­kos támogatottságuk mértéke a mindenkori értéküktől függ, a felső árcsoportba tartozó gyógyszerek pedig szinte meg­fizethetetlenek lesznek. Kifogásolja az orvoskamara azt is, hogy az orvosoknak, gyógyszerészeknek nincs elég idejük felkészülni az ártámoga­tási rendszer átalakításával együttjáró változásokra. Bár az alaplista összeállítását megelőzően 60 napos felkészü­lési időben állapodtak meg az il­letékesek, a lajstrom csak febru­ár 20-án, a bevezetést mindösz­­sze 10 nappal megelőzve került nyilvánosságra. Ez az idő pedig nem elégsé­ges ahhoz, hogy az alkalmazás minden feltételét biztosítani le­hessen. Bár a kamara teljes mérték­ben egyetért az ártámogatási rendszer általa is szükségesnek tartott megváltoztatásával, a be­vezetendő szabályozó intézke­désekkel, de elengedhetetlen­nek tartja, hogy mielőbb kerül­jön sor az alaplista szakmai érveket figyelembe vevő módo­sítására. D.E. (Összeállításunk a 9. oldalon) Tegnap este a Budapest Sportcsarnokban a mindent eldön­tő harmadik mérkőzést játszotta az Alba Volán és a Ferenc­város jégkorongcsapata; a fővárosiak nyertek. (15. oldal) ­ Szerda, 1995. március 1. II. évfolyam, 51. szám Ára: 16,80 Ft Ratifikálták a magyar-orosz alapszerződést Majdnem három órán át vitá­zott kedden délelőtt a T. Ház a Dunán megépítendő fenékkü­szöbről. A koalíciós pártok kép­viselői a kormány előterjeszté­sének, illetve a Környezetvédel­mi Bizottság által kidolgozott módosító indítványnak elfoga­dása mellett érveltek, a sziget­közi térségből érkezett hon­atyák különösen sürgették a víz­pótlást megoldani hivatott javaslat elfogadását. Az ellen­zék felszólalói ezzel szemben a parlament felelősségére hivat­kozva kérték, hogy ne zárják még le a vitát, tekintettel arra, hogy a Horn Gyula és Vladimír Meciar szóbeli megállapodása­­(Folytat­ás a 6. oldalon) Az adóhivatalt nem győzte meg A székesfehérvári „UFO-gyilkos” Fűrész Gábor harmadikos gimnazista a Teleki Blanka gimnáziumban. Egy váratlan ötlettel bebizonyította az „UFO-szakértők” felkészületlenségét, s mintegy mellé­kesen rangos díjat is nyert a Természet Világa című tudo­mányos ismeretterjesztő folyóirattól. (4. oldal) MA: MŰKINCSEK FOGSÁGBAN (5. oldal) NÉHÁNY SORBAN A NATO az év végéig meg­határozza a felvételre váró or­szágokkal szembeni követel­ményeket, közölte Keleti György honvédelmi minisz­ter, miután hazaérkezett Nor­végiából, ahol Deák János ve­zérezredes, honvédparancs­nok társaságában megtekintett egy NATO-hadgyakorlatot. Nor­végiában találkozott Sergio Balanzino NATO-főtitkárhe­­lyettessel, akinek átadta a fel­tételezett csatlakozási elvárá­sokra épülő magyar terveket. Negyven éve énekel, zenél a Tavaszi Szél Citeraegyüttes, amely Tácon alakult, öt falu és Fehérvár nótázó, muzsikás kedvű lányaiból, asszonyaiból, legényekből és meglett férfiakból verbuválódott. A világ közben megváltozott, kormányok, pártok jönnek és mennek, de ők rendületlenül dalolnak, citeráznak, bánatunkat űzik, kedvünket kerekítik A SKODA KISHASZONJÁRMŰVEK A SKODA WOLF KFT. ÉS A PORSHE BANK KÖZÖS AKCIÓJA WOLF Kft. 8000 Szivár, (Új) Csóri út 116. Tel./Fax: 22/316-830 Márkakereskedés és márkaszerviz Éles vita volt a költségvetés kapcsán Mostohák Gárdonyban az idegenforgalommal? Öt és fél millió forint hiánnyal fogadták a képviselő-testü­let tagjai a gárdonyi önkormányzat idei költségvetését. Hogy a hiányt fedezni tudja, hitel felvételére kényszerül az önkormányzat. A döntést egyébként hosszas, némi személyeskedéstől sem mentes vita előzte meg. (4. oldal) Tízmilliós téli megtakarítás Megnyertük a „széncsatát” Február utolsó napján úgy tűnik az idei tél — tartogathat még ugyan meglepetéseket — ám hosszú már nem na­gyon lehet. Egészében véve az átlagosnál valamivel eny­hébb volt az idei hideg évszak, noha a távfűtés a hivatalos idénykezdet előtt már megkezdődött Székesfehérváron. A távfűtési szakember, a Széphő Rt. főmérnöke Pájer Sándor is úgy vélekedik, hogy bár még koránt sincs vége az i­­dei fűtési szezonnak (hivatalos kezdet és befejezés október 15. és április 15.), de túlságosan nagy meglepetéseket már nem tartogat az időjárás. Szép lassú, egyenletes kitavaszodás lenne az ideális. De hogy valójában milyen is volt az idei tél? — arról a szak­ember naplója beszédes adato­kat szolgáltat. Viszonylag ko­rán, már október 5-én kérték e­­gyes lakóközösségek a fűtést, a „saját” épületeikben pedig kérés nélkül fűtöttek, hisz azokban a napokban a napi középhőmér­séklet elmaradt a 12 foktól, sőt az egész október meglehetősen hűvös volt, átlagosan 6-7-8 fok volt a napi középérték. Az első fagyok elég későn érkeztek. (Folytatás a 4. oldalon)

Next