Evangélikus gimnázium, Felsőlövő, 1875
Visszapillantás az 1875—6. tanévre. Az utolsó értesítőnk kiadatása oktal ■ J ' ’ '»köz nem szűkölködött oly mozzanatok nélkül, melyek némi terjedelmesebb „Visszapillantás diánok. Valóságos zivatarrá tornyosultak intézeteink felett a vádak, megtámadások, 1 . . . a múlt év nyarán eleintén gyéren, de majd mind sűrűebben szólaltak meg nem . Nem lehet célom e sorokban idéznem és újra cáfolnom azon cikksorozatokat, inűen a „Vasmegyei Lapok“ mulattatták olvasó közönségüket intézeteink rovására.. .a mocskolódó cikket, mely a „Vas“ második számában „a nemzetiségi demons,nőseinek“ sorába állítja tanári karunkat és azzal fenyeget, hogy a magas kormány fog elbánni, a mint elbánt „Miletiesékkel“. Mindezekre nézve csak kellemes kötelességemet teljesítem, ha ezennel nyilvánosan köszönetet mondok azoknak, akik a vádak ellenében védelmünkre keltek, különösen nt. Schneller Vilmos és Kund Samu lelkész uraknak, kik közül az utóbbi a „Vasmegyei Lapok“ 1875. évi 77-dik számában oly higgadtan és alaposan utasította vissza az ellenünk emelt vádakat s támadásokat, hogy őszinte nyilvános elismerésünket tőle megtagadnunk nem lehet. Magától értetődik, hogy tanári karunk az ellene emelt vádak irányában közönyös nem maradhatott. Miután azonban a szünidő tartama alatt lehetetlen volt a tanári értekezletet összehívni, csakis szept. 14-én, mint az új tanév kezdetét megelőző napon adhatott a tanári kar jegyzőkönyvileg kifejezést azon álláspontnak, melyet a vádakkal szemben elfoglal. Az erre vonatkozó jegyzőkönyvi pontot nem tartom feleslegesnek a következőkben ide is igtatni: „Eltekintve attól, hogy a tanári testület a hazaellenes működés gyanúját indignatióval visszautasítja, a tanári karnak még azon tagjai is, kik nem magyarországi születésűek, kinyilatkoztatják, hogy a magyarellenes érzület tőlük teljességgel idegen, és habár német nyelven tanítanak is, de nevelészeti szempontból egyik legnagyobb vétségnek tekintenék azt, ha valaki bármi módon oly irányban hatna az ifjúságra, hogy a hazafias érzelem sérelmet valljon és valamely idegen nemzetiség iránt való előszeretet ápoltatnék a hazafias érzület rovására. A tanári kar általában a germanizáló működésre vonatkozó szemrehányást mint merő rágalmat határozottan visszautasítja.“ Tanintézeteink vádolói azonban nem szorítkoztak arra, hogy a lapok útján oly véleményt ébreszszenek és ápoljanak, amely a közönségnek hozzánk való bizalmát aláássa és megingassa, hanem a magas kormánynál is oly színben tüntették fel tanintézeteinket, nevezetesen tanítóképezdénket, mintha idegen nemzet zsoldjába szegődött volna a magyar nemzet ellen előharcosképen. A vádak eredménye lett egy miniszteri leirat, melynek felemlítését e helyt annál kevésbé lehet mellőznöm, miután egyik tekintélyes nevelészeti haviközlönyünkben, a „Magyar Tanügyben“ épen ez irányban — akár a dolog nem ismerése következtében, akár részakaratból — olyforma közlés jelent meg, mely főtisztelendő superintendentiánknak ügyünkben való eljárását a szűkkeblűség és helytelenség színében tünteti fel. A vallás- és közoktatásügyi magyar kir. minisztérium 17226 számú leiratában többek közt a következő két kérdésre követelt kimerítő jelentést: 1. „Minő körülmények kívánják, miszerint az