Felvidéki Ujság, 1898 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1898-01-06 / 1. szám

Zsolna. Y. évfolyam. 1. szám. 1898. január hó 6. FELVIDÉKI ÚJSÁG „Trencsén vármegye kör- és községi jegyzők egyesületéinek hivatalos közlönye. Társadalmi, szépirodalmi, mezőgazdasági, ipar- és kereskedelmi hetilap. Előfizetési árak: Egész évre .................................4 frt. Fél évre ....................................L’ frt. Negyed évre ..............................1 frt. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Zsolnán, hová a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetések, sek és pénzküldemények intézendők. Hirdetési árak: hirdeté­Egy 3-szor hasábzott petit sor 5 kr. MEGJELENIK: MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. 18 9 8. A végtelenség Ura bölcsőt farag a kopor­sóból, az eltemetett ó év ravatalából kél a re­ményekkel kecsegtető, de a természet sorrend­jét követő uj év. Virág nyílik és hervad s az emberiség —- a természet bérlője is virul s elhull. Egy virágos kerthez hasonló az emberiség nagy egyeteme, melyben mint ott, változnak időnként a virág illatok, elhullnak az elvirág- zottak, hogy helyet adjanak a lét képesebbnek. E nagy virágos kertben kertészkedtünk mi is im négy éve mér s mi is sok szép — illatot terjesztő virág elhullását értük meg, — s előttünk fekszik ma az önvallomás lapja kér­désével : Mit műveltél négy év alatt. Ötödik évfolyamába lépett ez évben a »Felvidéki Újság«. Négy évre tekinthet vissza s ugyanannyiról kell számot adnia. Nehéz feladat négy évi munkásságot ösz- szegezni s még nehezebb az öndicséret látsza­tát is elkerülve e szerény munkát mérlegelni. A »Felvidéki Újság« négy éves tevékeny­ségének főiránya volt, társadalmunk hazafias irányú fejlődésének előmozditasa, a nemzetiségi túlkapások ellenőrzése, a közügyek iránti érdek­lődés felköltése, a szabadelvű irány terjesztése, a becsületes munka elismerése s az az ezzel ellenkező irány könyörtelen üldözése. Ha végig tekintünk négy éves létünkre, első sorban ama sok keserű labdacs jut eszünkbe, melyet az igazság felderítése körül — elnyel­nünk kellett. Hiába az emberiség egy bizonyos része nem szereti az igaz szót! Sokan meg félre értettek, sokan ellen­ségeink lettek, — személyeskedést vetettek szemeinkre, mert nem átallottuk társadalmunk hazafiatlan elemét megtámadni, a közügyek szándékosan téves magyarázóit s a sötét kor­szak rémes ideje eszméinek hirdetőit leálezázu s a szabadelvüség fenkölt eszméit bátran hir­detni. A tisztességes munka és munkást örömmel karoltuk fel s üldöztük azt. ki ezen útról tetért. Reá mutattunk Zsolna város panamájára s mind arra, mi Felvidékünk sebeit képezte. Emberek lóvén mi is tévedhettünk, — de egy magasztos eszme szolgálatában, mely foly­ton szemeink előtt lebeg — az »igazság, jog és méltányosság« a tévedés, a hiba — is meg- 1 bocsátható ! »Győzzön a jobb« — s győzött! Nem a mi érdemünk — hanem első sorban várme­gyénk hazafias intézőségóó a győzelmi pálma, melyből egy-egy levélke munkatársaink díszes sorának tagjait s pártolóinkat illeti. Hogy Felvidékünk kultur törekvéseiben mennyire állta meg helyét a »Felvidéki Újság« — tisztelt olvasóink hivatottak elbírálni. Csakis ily támogatással sikerülhetet jel­szavunkat »Legyen igazság mindenfelé!« érvé­nyesíteni s a »Felvidéki Ujság«-ot ötödik év­folyamába is fenntartani. Ma a dulló csaták után, midőn a nemzet­ellenes áramlat nem nyer oly bő tápot a párt- politika ama zivatart keltő s északi szelet szító részétől, fátyolt boríthatunk a múltra, az idő nagy malma leőrölte csira képtelen magvaikat s a »szabadság, testvériség és egyenlőség« ma­gasztos eszméje bölcsőjének félszázados ünnep­lésénél azon leszünk, hogy az általunk esetleg ejtett sebeket behegeszszük s drága hazánk dicsőséges múltjának megünneplése után egye­sült erővel lássunk felvirágozása munkájához. Hálát rebegünk a magyarok nagy Istené­hez, hogy zivatar nélkül engedé leélni a múltat s tiszta kék eget enged látni, megmenté népün­ket a bajoktól s azért mi is letöröljük a múlt fáradalmainak verejtékét s erőt merítve hazafias lelkesedésünkből, folytatjuk szerény munkánkat. Főtörekvéseink továbbra is irányt adó eszméink fejlesztésére lesznek irányítva s Fel­vidékünk úgy kulturális, mint közgazdasági kérdéseiben intézőségeink támogatására fogunk törekedni. Nemzetiségi kérdésünk ma is mint ezelőtt, éber figyelmet kíván s hazafias kötelességünk leend túlkapásaikat ellenőrizni. A természet virágos kertje teii álmát aluszsza, de az emberiség kertje folyton virul, — viruljon a szabadságharcz félszázados év­fordulóján minden, mi a hazafiasság szent oltá­rára van szánva ! Legyen ez év a testvériség igaz meg­teremtője. ___TÁRCZA. Farsangi rajzok. Holla a farsang! . . . . Fényes kosztümök, gyöngyöző nedű, incselgő dominó alól ldvillogó hó­fehér fogacskák, táncz, muzsika, mámor .... és még egy egész sora azoknak a derült, ragyagó színeknek, melyekből a farsang öröme szőve van. Ropogós karácsony után olvadó, csöpögő farsang, mint az édesen elomló habgolyócskák a czukrtlsz- bolt kirakataiban . . . milyen hamar is fölcsepere- dik a kisded szivek öröme ifjúi sóvárgássá, ábrán­dos epekedéssé a tél poetikus regényében. És a mint finoman elhaló illatot lebegtetve ruháik röpködő szárnyairól, gyorsan, káprázatosán keringnek a párok, mintha nemzedékek-nemzedé- kek után lejtenének a sima parketten; elvonulnak méltóságos komoly „ gavotte “-ban XIII. Lajos ud­varának büszke delnői, kaczér herczegnőcskék tipe­gik a „rondeau“-t Phyllis és Amarillis kosztümé­ben, zordon skót nemesek ropják a kontra-tánezot a felföldi duda zümmögése mellett, villan a tör és a méreggyürii a velenczei álarezos bő köpenye alatt s igy tovább, csak a keret változik egyre a farsang tarka kaleidoszkópjában. Lenéző mosoly vonul át a modern villamos­kor elkényeztetett gyermeke ajakán, midőn hallja, hogy akkora dáma, mint XIV. Lajos sógorasszonya, az Orleans! herczegnő, azt adja utasításul egy kér- dezősködésre, hogy „a tánezszálákban égetett vi­aszgyertyákat tanácsos előbb pálinkába áztatni, ' igy a gyertyák szebben fognak égni s nein fognak füstölögni.“ Azonfelül, hogy a táncz forgataga által fölvert porral is számoljon, ajánlja a vízzel való öntözést. Ennek daczára, hogy mekkora fényűzés szín­helye volt a hatalmas franczia udvarnál egy-egy farsangi ünnepély, azt láthatjuk egy XV. Lajos j korabeli bál leírásából, melyen 24 kristály csillár 12—12 gyertyával terjesztett nappali világosságot. Mindellik oldalon a terem egyik végétől a másikig nagy tribünök voltak emelve, melyeknek három alsó lépcsözetén pucczos dámák és gavallérok fog­laltak helyet, ragyogva a gyémántoktól és minden­fele ékszerektől, az urak hajporosan, friziro :va, ezüsttel himzett arany brokát ruhában; fölöttük pedig mindenféle álarezosok emelték a meglepő kontrasztot. Magán a kis XV. Lajos királyon több mint négy millió értékű gyémánt volt. Csak a vállán levő gyémánt három milliót ért meg, de ennél még szebbet is látott állítólag az orleánsi herczegnő egy lengyel zsidónál, ki az előtte való évben halt meg. A kis király kezdte meg a tánezot Beaujo­lais kisasszonynyal s a mint kiléptek a sorból, a meglepetés moraja kelt a teremben. Mindkét gyer­mek kitünően tánczolt minden figura-tánezot. amit azért jegyez meg különösen a herczegnő, mert az a véleménye, hogy a felnőttek a franczia udvarnál általában rosszul táncolnak. Nagvobbára rossz a hallásuk, nem tartják a lépést, ellenben a kis tán- ezosnő szigorúan a taktushoz tartotta magát, füle pontosan fogta fel a táncz-zene Ütem űt. Fesztelen mulatókedv, az ifjúi kicsapongások minden szertelensége, a hajdani farsangoknak is elválhatatlan kiséröi voltak s a farsangi élvezetek 1 mértéktelen tulhajtása volt, ami az orleanszi her­czegnő legkedvesebb unokájának, a chartres-i her- czegnek amúgy is gyönge szervezetét, annyira alá­ásta, hogy sokáig élet és halál közt lebegett. Csak a legvakmerőbb istenkisértés sugalhatta azt az inferuális csinytettet is, mely példátlanul áll a far­sang krónikájában, hogy t. i. Paris egyik legelő­kelőbb álarezos bálján 1721. farsangján egyszer csak megjelent hat álarezos ember, kettő fáklyával, négy pedig egv hordágyat víve, melyben szintén egy domiuós maszk feküdt, kit letettek a terem közepére, azután eltávoztak. Mindenki sikerült tré­fának vélte a dolgot s nevetve hivták tánezra a hordágyon fekvő dominót. Ez azonban nem felelt s midőn valaki odament s letépte arczárói a lárvát, akkor látta, hogy halott. Hat kísérője volt az, aki megfojtotta, s mivel nem tudtak, a holttal mit csi­náljanak, álarezot öltöttek s úgy vitték áldozatu­kat az ünneplő, mulató társaság szine elé, mint egy rettenetes mementóját a tobzódó, élvhajhászó emberiségnek. Nem sokkal előbb egy más szomorú epizódot regisztrált a fáma Momus isten duhaj bacchanáli­áin, melyek a regenskor minden bűnét és erkölcs­telenségét mintegy megaranyozott keretben mutat­ják. Akkor egy fiatal és áldott állapotban levő hölgy esett áldozatául egy — rúgásnak, melyet nem ugyan mint Poppea, császári férjétől, de egy valóságos vérbeli királyi herczegtől szenvedett el az álarezos bál tolongásában. Fontos politikai titkok, veszedelmes össze­esküvések leleplezésére is nem egyszer szolgált alkalmas eszközül az álarcz inkognitója. így rán­totta le a fátyolt az orleánsi herczegnő, a regens anyja, azokról a tervekről, melyeket bizonyos ud­vari körökben, Bouillon bibornokkal az élükön, ellene kovácsoltak. Egy megvesztegetett komorna elárulta a herczegnőnek ellenségei minden ármá­nyait s ez megragadta a legelső alkalmat, hogy egy álarezos bálon, melyet a bibornok rendezett, az álarcz ismeretlensége alatt pontról-pontra sze­mébe vágja házigazdájának ellene szőtt cseleit s

Next

/
Thumbnails
Contents