Felvidéki Ujság, 1899 (6. évfolyam, 5-54. szám)
1899-02-02 / 5. szám
Zsolna. VI. évfolyam. 6. sz am. 1899. február hó 2. felvidéki újság „Trencsén Vármegye köz- és községi jegyzők egyesületeinek hivatalos közlönye. Társadalmi, szépirodalmi, mezőgazdasági, ipar- és kereskedelmi hetilap. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Zsolnán, hová a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetések, hirdeté-Hirdetési árak: Egy 3-szor halálozott petit sor 5 kr. Negyed évre .... ............. frt. sek és pénzküldemények intézendők. MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. J’-beszél Előfizetési árak : 7 évre .......................... évre.......................... . 4 írt. . 2 frt. 1 Január 30. Zokogó szívvel, megrendült lélekkel emlékezünk arra, a kit tiz év előtt enapon elvesztettünk és a kinek elvesztése által nagy csapást mért a kegyetlen sors hazánkra és az egész monarchiára. Igen, Rudolf királyfi, a trónörökös volt az, akit e napon tíz év előtt megtört szívvel korai sírjába kísérte nem csak a legjobb király, a most már megdicsőült nemeslelkű királyné, hanem megtört szívvel kísérték a hű népek, főleg pedig Magyarország fiai, lelkük mélyében érezvén a mindenkorra szóló pótolhatatlan vesztességet. .Bús nap, nagy gyász volt az akkor és bús napnak, nagy gyász napjának marad az ezután is — mindig ! Alkotmányos országban, hol a fennálló törvények le és fölfele egyaránt érvényesek; hol az államhatalom alaptényezőjének érdek- és jogköre tiszteletben tartatik : ott az uralkodó és alattvaló közz a tartozó tisztelet mellett még a szeretet, részvét és ragaszkodás őszintesége teszi erőssé és szilárddá a kapcsot. Ily államban a király öröme a nép öröme, a király dicsősége az ország dicsősége; az ő házi boldogsága a nemzet minden családjának küszöbén visszhangot talál. De visszhangot talál a fájdalma, mely szivét-lelkét áthatja, visszhangot talál a gyásza is. Kölcsönös itt az öröm, a boldogság ; kölcsönös a gyász, a fájdalom. A király öröme, a népnek öröme, a király szomorúsága a nemzet gyásza ! Nagy név az uralkodó, királyi név ! Nagy erő, hatalom környezi őket: építeni s rontani, emelni és sújtani! Élet, halál ura, haragja milliókat rettegtet kegyessége millióknak élesztő balzsama; a népek boldogsága vagy boldogtalansága, a nemzetek élete vagy halála sokszor kezeikből van. Mint a családfő a házban, olyan a király népei között. Nem ismer nyugalmat, atyailag őrködik az uralkodása alatt élő népek jóléte fölött. Együtt örül hű nemzetével, ha látja, hogy elégedett s jólétnek örvendez az ; de mélyen érzi veszteségeit és fölcseréli örömét a nép bánatával, fájdalmával. A nemzet jeleseinek elhunyta a király szivében is részvétet keltett. Eötvös József s hazánk bölcse, Deák Ferenc, halála fölött érzett bánatának kifejezést adott, koszorúkat küldött koporsóikra s képviseltető magát temetéseiben. Fenséges neje, a királyné pedig saját kezeivel tett koszorút Deák Ferenc, koporsójára s könnyeket hullatott a nagy hazafii hült tetemei fölött ! És az Alföld fővárosának, Szegednek romjain is igy Szólt a király : »fájt a szivem, mikor láttam a nagy szerencsétlenséget.« Valóban királyi szavak! De viszont a jó, a hű nemzet is őszinte részvéttel van minden iránt, a mi a jó királyt s felséges családját éri. Bebizonyították ezt a haza fiai 1889. év jan. 30. napján, e rettenetes gyásznapon, és ma is, a borzasztó esetnek első decenniuma után a népek milliói, a paloták urai, a kunyhók szegény lakosai, ifjak és vének egyesülve — mély gyászt s fájdalmat éreznek e szomorú napon! Ma már nem képezik azok a bizonyos osztályok diszitési szabadalmát; az ékesités demokratizálódott ; a legalsóbb osztályok utánozzák, majmolják a legmagasabbakat; onnét a nagy veszedelem azon áldozatokra nézve, melyeket a divat molochja esetleg kiválaszt. Emeljük fel sziveinket e napon az egekhez, hogy a királyok királya, a fejedelmek ura adjon vigasztalást s megnyugvást a jó királynak; adjon dicsőséget a királyfi, trónőrös emlékének, adjon békességet elporhadt tetemének ! Cselkó József. TARCZA. A divat — Molochja. Cselkó Józseftől. A divat ellen küzdeni — nehéz. A különféle kongressusok, egyesületek s tárgyalások mit sem tehetnek a döntő divatárusnak képzelőtehetségének szüleményei ellen. Azonban nem a hamis érzékenykedés, hanem az önvédelem kényszere vezetni fog majd elszántabb lépésekre a divat esztelenségei ellen, mely minden tekintet nélkül semmisíti a teremtés legszebb részét, nem kímélvén még a madárvilág leghasznosabb fajait sem. Minden nép, főleg pedig a vad népek ékesítették s ékesítik magukat tollakkal. A világ emlékezete óta kereskedelem tárgyai valónak elegancziájuk folytán a struez madár tollai. A nők fejeiket ékesítették velük; jelvényei voltak azok a méltóságnak; a főurak lovainak nyakát is diszitették velük. A nagy ár, valamint a vad struezmadarak ritkuló száma, vezettek ezen madarak otthonításához és tenyésztéséhez, valamint a struezmadár tojások művészi költéséhez. Az otthonos tenyésztésnek első kísérletei Algírban történtek 1859. A tollak ára mindig magas volt, úgy hogy egy felnőtt struezmadár GOO dollár értékű tollakat is adott. Csakhamar túltermelés támadt, s midőn az ügyes párisiak kis értéktelen tollakból nagyokat készítettek, a magasabb körökben csökkent a tollak becses igy ára is. * * * De a struez nem egyedüli madár — disztollakkal. Van bizonyos „aigretton“ nevű igen szép madár, melyet a keletnek nagy hölgyei már régóta, Európában pedig főleg a 18-ik században fejükön hordták. A gém, a kócsag bizonyos faja az aigretton; igen keresett, kedves diszt ad gyönyörű fehér tolla, minek folytán az egész földkerekség gémei, kócsagjai vad pusztításnak ki vannak téve. Ez a pusztítás pedig csak a pározás idejében történik meg. Alig hogy a fiatal madárkák kibújtak a tojásokból, kezdődik a madarak gyilkolása, melyek fiaikat elhagyni nem akarják, így pusztulvánel a — szülők, utánuk pusztulnak fiaik is — éhség folytán. Nem csoda, hogy így bizonyos madárfajok teljesen kipusztulnak. Némely párisi kereskedelmi házaknak minden országban vannak e czélból ügynökségeik, és Floridában pl. az ezüst gém, úgy mint a tengeri sas is teljesen kipusztult. * * * A kedves olvasóim akar talán némi fogalmat szerezni magának a divat tollak szükségletéről? Hát szolgálok itt biztos számokkal. E divat tart most már 20 év óta. Csak Angliába hoznak évenként 25—30 millió darabár nem takaródzunk többé függőfalevéllel, nem élünk többé csupán a szükségletnek, küzdvén állatok s elemek ellen. Fegyver is van már, a tüzet is feltalálták már, úgy hogy nem csak a mai, hanem a holnapi nap szükségletéről is eleve gondolkodhatunk, úgy hogy nem minden erőnkrész a mindennapi élet küzdelmébe, hanem egy kis erőfeleslegre is tehetünk szert, mely az állatias élet korlátaitól felszabadit s a haladás terére való lépésre utal. Vannak még ma is emberek, kik éhség, hideg, eső s a természet más meg más elemi csapásai ellen kénytelenek folyton-folyvást küzdeni; erejük e küzdelembe elér s alámerül: ők a gyengék gazdaságilag; a legkisebb gondjuk is nagyobb, mintsem hogy intellektuális vagy morális tökéletesedésre gondolhatnának. Sőt az összekuszált, bonyolódott megélhetési mód manapság még az erősebbnek vállaira is rak súlyos, terhes küzdelmeket, úgy hogy a mai kor emberének ereje sem szabadul fel kellőleg a kenyérkereset mázsányi, nyomasztó terhe alól, műveltségét csak kapkodás útján az újságból kanalazza, ebből a hevenyészett szellemi rántott levesből, moralitását pedig csak a fogas fegyháztól való félelem szabályozza, különben szívesen kijátsza a vizsgáló birót is a törvényt is. Csak az osztrigák fekszenek szépen egymás mellett a tengeri sziklán — mondja Proudhon, de az emberi haladás folytán előáll bizonyos hierarchia, fokozatosság az organikus létráján. A megkötött erőket elsősorban az örökhagyók szabadították fel. bát, a többi kontinens számára 150 millió madárhullát. Ezen divat betegség követelt tehát eddig 2,3 milliárd madár életet! És miképen szerzi be a divat Molochja ezen rettenetes tömeget. Londonban csak egy kereskedő kapott keleti Indiából 400000 tarkaszinó madarat, és 6000 paradicsom madarat. Egy árverési helyeségben, szinte Londonban, négy hónap lefolyása alatt eladtak 800000 darab m madárbórt; ezek között sok ezer fáczánt és paradicsommadarat. Marokkóban még csak tíz év előtt ezerenként látható volt a szép kakadu; ma már a gyerekek alig ismerik e madarat. Rettenetesen pusztítják főleg a vándormadarakat déli Itáliában s Francziaországban — hálóval s puskával. Rhone torkolatánál állítanak villanyos battériákkal ellátott készülékeket; ezek sodronyaira leülnek a kifáradt fecskék ezrei és megölve lehullanak. Éppen úgy járnak el Dalmácziában és déli Tirolban is; itt évenként legalább fél millió madarat fogdosnak össze. Hát mit szóljunk a szegény kis kolibrik pusztításáról ? Ha a hölgy, aki oly szívesen hiszíti kalapját egy kolibri hullával, látná, hogy a vad Indián miképen kínozza e gyönyörű kis teremtéseket, bizonyosan soha se tűrné meg e díszt a fején.* ** Haladás.