Felvidéki Ujság, 1899 (6. évfolyam, 5-54. szám)

1899-02-02 / 5. szám

Zsolnán, 1899. ÜPel-vid­ék­i Xijsé­g,­február hó 2. Mai nap majdnem minden ember katonatiszt annyiban, ha megnősül, letéteti nejével a cautiot, mely a családot az elpusztulás, elzüllés ellen biz­tosítja, hacsak maga magában nem találja e bizto­sítékot s mer házat alapítani saját emberségéből . Egy kis vagyonka az az emeltyű, melynek egyik karja ellensúlyozva azt a fáradozást, mely a hala­dással jár. De a haladás nemcsak egyéni, hogy az egyes fejtse ki a legkisebb pontban a legnagyobb erőt, hanem nemzeti is. Ezért telik el a hazafi szive oly fájós érzelmekkel, hogy hazája bevitele mér­lege nagyobb a kiviteli mérlegnél, hogy többet kell másoktól elfogadnia, mintsem ő cserébe adhat, mert mint gazdaságilag gyenge félő, hogy az in­­telligenczia s erkölcsiség terén sem éri utól a gaz­dagabb államokat; a lenyűgözött, sziklához lánczol­­tat minden nap leintja a mindennapi gond szörnye s hiába várja azt a Herekiest, mely békéi alól felszabadítja s magasabb emberi színvonalra emeli. Az a nemzet, melynek korog a gyomra, meg­ehető gyökereket keres, de nem az igaz s igazság gyökereit. A haladás sem egyes ember, sem egyes osz­tály, sem egyes nemzet privilégiuma: haladjon az emberiségnek minél nagyobb része a jó, igaz s száp felé, ennek nemcsak az egyes, hanem az összes emberiség látja hasznát. Nem mintha igaz volna, hogy csak a mivelt­­ségi különbség teszi oly makacscsá, megátalkodottá a tőke s munka közti harczot, nem mintha a pénz s a munka diktatúrája körüli h­arcz csak az irni­­olvasni tudáson fordulna meg . Epikurtól a mai napig jólétről van szó, melyre az ember szorul. A valódi czivilisátió nemcsak legyőzi az em­berek közt a válaszfalakat, h­anem­ meg is győzi őket egymásra való utaltságukról, erősíti a társa­dalmi kötelékeket, emeli a kötelességtudás, erköl­csiség s önzetlenség árfolyamát. A kizárólagos anyagi haladás sok felesleges szükségletet támaszt, melyet az ember hozzászokásnál fogva többé semmi szín alatt nem akarna nélkülözni, elvárhatlanul összenőttek életmódjával, úgy hogy a nagyon is megszaporodott élvezetek lajstroma oda sülyesztik az embert, hol eredetileg a primitívebb szükségle­teiért harczolt, küzdött. Ez a Bohemoth, melyet üldözni kell, mert csak az erőfelesség talajában csírázik a haladás !­0. Politizálás — politika nélkül. A bölcs államalkotó nem kezd rögtön a tör­vények hozásával (még ha azok bölcsek lennének is,) hanem előbb vizsgálja, váljon a nép, a k­ikek számára, a törvényeket létrehozni szándékozik, ké­pes lesz-e azok elviselésére. Úgy cselekszik tehát, mint az okos építész, a­ki, mielőtt a nagy épületet megkezdené, teljesen átvizsgálja a talajt, hogy megtudja, várjon ez elbírja­­e a nagy terhet. -s,­a­ki tüzetesebben foglalkozott a görög tör­ténelemmel, az tudja, hogy éppen azért vonakodott Ma már a tollak appreturája — igen nagy haladást tett, minek folytán nálunk­­ is áldozatul esnek a pintyek, stigliczek, fecskék, pacsirták s hasonló madarak! Szivem fájt, mikor pl. Budapesten is főleg heti vásárkor ezekenként árulni láttam az éneklő madarakat. Haladás, czivilizáczió! Hát ezen állatkák pusz­títása nem-e árulja el az ember nyerseségét, az if­júság könnyelműségét s érzéketlenségét? A botbüntetést megszüntettük ugyan, de meg­maradtak azok, kik azt megérdemlik. Legyünk azon, hogy a nép érzelme nemesedjék ; azt hiszem az állatvédelem is egyike azon etnikai kívánalmaknak, melyet komolyan ápolnunk kellene. Itt volna alkalma bebizonyítani a szép nem gyö­ngédebb érzelmű részének, hogy utálattal fordul el oly disztől, mely csak annyi élő teremtés kín­zásával nyerhető meg. Nem fogadhatom el azt az ellenvetést sem, hogy a divat e tekintetben elősegíti ipar és keres­kedelmünket. Meggyőződésem szerint, a madarak ezen rettenetes pusztításából, ha nyer valaki, hát nem mi vagyunk az, hanem első­sorban néhány idegen, külföldi kereskedelmi c­ég. Hölgyvilágunk pedig elég eszközt és módot talál a női kalapok feldiszitésére, a nélkül,, hogy ehhez a madarak miliői életének feláldozása okvet­len szükséges volna. Alakultak is már külföldön nőegyesületek, melyek ezen irányban működnek. Tegyék meg ugyanazt a mi nemeslelkü, gyön­­géd érzelmü hölgyeink is! Platon is törvényeket adni Arkadiaiaknak s Kyre ■ neieknek, mert tudta, hogy ezen a gazdagságban bővelkedő népek el nem tűrik az­­ egyenlő­séget. _ És éppen azért Krétában is jó törvények voltak ugyan, de csúnya nép, mert Minos ki­rály rendre akarta tanítani a teljesen romlott nemzetet. Az emberek éppen úgy mint a nemzetek is csak az ifjúságban tanulnak könnnyen , későbben rajtuk javítani, igen nehéz majdnem lehetetlen. És ha egyszer a vétkek s előítéletek befész­­kelődtek már a nép, a nemzet lelkébe, akkor azután igen nehéz, sőt veszedelmes kipusztítani akarni azokat. Az államok életében is gyakran támadnak vi­haros korszakok, melyek úgy hatnak a népekre mint a krízis az egyes emberre. A polgárháború által szétszaggatott állam, úgyszólván a hamutömegből a halál karjai közül megújult ifjú erőben támadt új életre, így újult meg Sparta Lykurgus alatt, így Róma — Tarquiniusok után, így emelkedtek újabb időkben is az államok, a nemzetek. Tudja ezt mindenki. Erről tehát nem szólok. * 1. : A természet korlátozza az ember testi növé­sét; nem mehet ez végtelenbe; itt ott látunk egyes, de nagyon ritka eseteket, melyek átlépik a termé­szetes határokat; látjuk ezeket az úgynevezett óriásoknál és ezek ellentéteinél a törpéknél. Mind­ketten abn­ormis állapotot jeleznek. A régi mytho­s ismerte a borzasztó cyklopo­­kat; ismerte Virgilius Polyphemusát. De ezek is éppen abnormitásuk folytán kénytelenek voltak el­pusztulni. Éppen úgy van a dolog az államalkotásával is; ennek is vannak, kell hogy legyenek terjedelmé­nek határai; különben a túlságos terjedelem gátolja a helyes kormányzást; de a túlságos kis terjedelem is kárára lehet, mert nagy korlátoltsága miatt nélkülözni kénytelen a fentartásához szükséges erőt. A túlságosan nagy kiterjedésű államokban a nép, a nemzet kevesebb szeretettel viseltetik ve­zéreihez, mert csak igen ritkán, néhol talán soha se látja őket; de kisebb szeretetet tanusít hazája iránt is, minthogy­ ez az ő szemében oly nagy, mint az egész világ; sőt kisebb szeretettel visel­tetik polgártásai iránt, kiket nagyobbrészt nem is ismer. Ugyanazon törvények semmikép sem fel­elnek meg oly különböző tartományoknak, melyeknek kü­­­lömböző szokásaik s erkölcseik vannak, különböző éghajlat alatt élnek s éppen azért egyenlő kor­­mányformát nem tűrnek. Mindezekből láthatjuk, hogy az államterületet sok oknál fogva bővíteni, de viszont sok más fon­tos okból korlátolni szükséges. És éppen az képezi az államférfiak, nagy s nehéz feladatát, hogy a két szélsőség között megtalálják a kellő arányt. Ebben áll az államférfiak, a nagy hazafiak bölcsesége. — Cselkó József. CSARNOK. Utazás a világ körül. A Nagy Képes Világtörténetről. Lapozgatom a Nagy Képes Világtörténet próba­kötetét, melyet a Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság és a Franklin Társulat nyoma­tott mutatóba a tizenkét kötetre tervezett hatal­mas munkából. S a­hogy sorra gördülnek el sze­mem előtt a csudálatosabb régi emlékek képei, egyszerre csak eszembe jut — Kassai Vidor. Kassai Vidor? A komikus? Az a törpe kis emberke, a­kinél csak azt nem lehet tudni, hogy színésznek nagyobb e vagy különöznek ? 0. Tíz­ esztendővel ezelőtt mindig egy kom­pánia voltunk. A színházi előadás után ott volt a rendes találkozónk az Orient-kávéfuszban, az öreg Szigeti József asztalánál. Egy kis bohém­ tanya volt ez, talán ebből nőtt ki újabban a Pósa-asztal De akkor Pósa még valahol Szegeden csinálta a nótákat. Asztalt pedig még nem csinált. Mondom odajárt esténkint a kis Kassai úr. És nem az volt a legnagyobb híressége, hogy két pohár vízzel­ hogyan csinált magának három pohár tejet vacsorára. Sokkal inkább megmosolyogtuk az ő kedves mókáiért, ahogy nagy színészeket és nagy bolondokat felségesen utánozott. Kedvtelve nézte ilyenkor az öreg Szigeti bácsi, pedig őt is kifigurázta néha alaposan. Egy este azonban nem találtuk a rendes he­lyén. Mind ott voltunk, csak a kis Kassai hi­ányzott. — Talán beteg? — kérdezte Szigeti bácsi. — Dehogy. Délelőtt próbán volt és egészsé­ges, mint a makk — bizonygatta a színház tit­kára, a­ki szintén velünk tartott mindig. És még­sem jött el. Hogy nélküle maradtunk, legalább róla beszéltünk. Mert jó ő barátnak, szí­nésznek, de jó ő thémának is. Három napig lehet róla beszélni s nem fogy ki az ember a mulatsá­gos jellemzésekből. Beszélgettünk róla, mikor csak valami alak közeledik az asztalhoz. A fején asztra­­kán-sapka, a nyakában vastag kendő, ő maga ne­héz bundában. (Pedig kegyetlenül meleg nyári este volt.) S az az alak úgy tett, mintha reszketne. Amolyan didergő hangon mondta: — Jó estét! A hangjáról ismertük meg, hogy Kassai. (Lám, hát mégis beteg s a hideg rázza, de mégis eljött az Orientbe.) — Mi bajod ? — kérdezte tőle Szigeti bácsi. — Kutyabajom — didergett tovább Kassai. — De hiszen dideregsz ? — Bátyám­ is dideregne, ha onnan jönne a honhét én. — Hát honnan jösz a pokolból? — No onnan nem. Mert ott nyilván nem di­deregnek az emberek. — Hát honnan ? — Szibériából. — Megvesztél ? Hiszen délelőtt még próbán voltál! — Voltam én azután még másutt is kacsin­tott hamisan Kassai. — Hanem azért m­ent, mégis egyenest Szibériából jövök. (Nem vagyok örült, szólt ki oldalvást nekem, aki el akartam húzódni mellőle.) A panorámában most Szibéria van soron s azt néztem meg. A múlt héten is voltam Kon­­stantinápolyban s akkor fezt csaptam a fejembe. Rómában majd széles karimáju kalapban megyek, h­a Róma lesz soron, így utazom én körül a vilá­­got s meg van a kellő illúzióm is, azonfelül pedig igazán olcsón teszem meg az utat. Higyétek el, hogy aki vasútra ül, tenger pénzt költ s csupa veszedelem közt járja be a világot, az nem lát annyit a világból és nem ism­eri ki magát benne úgy, mint én. Mindent megmutat a jó panoráma. Csak oda kell ülni. Láttam már az egész világot, az újat és a régit s nem én utazom a világ kö­rül, hanem a világ utazik én körülöttem. És ké­nyelmesebb és olcsóbb, azonkívül pedig sokkal teljesebb gyönyörűség. Ez a jelenet s ez a beszéd jut eszembe. Akkor mosolyogtam a különözön és nevettem a bolond ideán. Egy ember, a­ki maga körül utaz­tatja a világot és azt hiszi, hogy így megismeri a világot. Ma pedig megadom magamat, mert én voltam a bolond és Kassai a legnagyobb bölcs. Most én ülök itt a kényelmes karszéken s a­hogy a Nagy Képes Világtörténet próbakötetét lapoz­gatom, úgy érzem, mintha a maga valóságában sorjázna el szemem előtt az egész világ, a régi és az új minden eseményeivel, minden csudálatos emlékével. Melegem van és fázom, lelkesedem és csüggedek, egyptomi és indus, perzsa és görög vagyok, a­hogy a képek előttem elrajzanak, egy pont vagyok az egyetemes világ életében és per­­cze év alatt ezer formában él a lelkem, különböző századok és évezredek életébe vegyülök el, had­vezér és nép vagyok, győző és leigázott — szinte kábulok. Nincsen ennél csodálatosabb érzés. A ki a világ körül utazik, csak részleteket lát és részle­teket élvez. Még a British­ Múzeum kincsesházá­­ban is csak egyes korok szellője kapja meg. De az utazó él és a kor halott. De a ki kényelmesen a karszékébe ül s hagyja maga körül utazni az egész világ történetét, hagyja maga körül elsor­jázni a világ múzeumából tökéletesen reprodukált históriai emlékeket, az úgy érzi, mintha lassan­­kint levegővé finomulna s egy perez alatt vissza tudna repülni évezredekbe s egy perez alatt el tudna hatolni az egyik sarkról a másikra. Idő és tér nem vet neki korlátokat, testi gyengeség nem férkőzik hozzá, lelke nem ismer lehetetlenséget és röpül az időben, röpül a térben. Évezredek tör­ténetét átéli rövid perc­ek alatt, évezredek mű­kincseit átnézi egyszerre. Mintha ott ülne a te­remtés műhelyében és tanúja volna annak a nagy főpróbának, a­mikor az Alkotó egy szempillantás alatt lejátszatja maga előtt az egész világ nagy tragédiáját, a­mikor a múlt és a jelen egyetlen nagy ablakká tisztul, a­melyen keresztül lehet látni a jövendőbe. A világ minden múzeuma ide kölcsönözte a maga kincseit, a tudomány parancsára az egész világ újból átéli a maga nagy életét, ebből alakul ki a Nagy Képes Világtörténet. A leghatal­masabb munka. — Egy olyan vár, a­melyben biztonság­ban érzi magát minden ember. Aiért akármilyen veszedelem jelentkezik, ebből a várból miliő tit­kos alagút vezet a múltakba és millió ablak­ba-

Next