Felvidéki Ujság, 1899 (6. évfolyam, 5-54. szám)
1899-02-02 / 5. szám
Zsolnán, 1899. ÜPel-vidéki Xijség,február hó 2. Mai nap majdnem minden ember katonatiszt annyiban, ha megnősül, letéteti nejével a cautiot, mely a családot az elpusztulás, elzüllés ellen biztosítja, hacsak maga magában nem találja e biztosítékot s mer házat alapítani saját emberségéből . Egy kis vagyonka az az emeltyű, melynek egyik karja ellensúlyozva azt a fáradozást, mely a haladással jár. De a haladás nemcsak egyéni, hogy az egyes fejtse ki a legkisebb pontban a legnagyobb erőt, hanem nemzeti is. Ezért telik el a hazafi szive oly fájós érzelmekkel, hogy hazája bevitele mérlege nagyobb a kiviteli mérlegnél, hogy többet kell másoktól elfogadnia, mintsem ő cserébe adhat, mert mint gazdaságilag gyenge félő, hogy az intelligenczia s erkölcsiség terén sem éri utól a gazdagabb államokat; a lenyűgözött, sziklához lánczoltat minden nap leintja a mindennapi gond szörnye s hiába várja azt a Herekiest, mely békéi alól felszabadítja s magasabb emberi színvonalra emeli. Az a nemzet, melynek korog a gyomra, megehető gyökereket keres, de nem az igaz s igazság gyökereit. A haladás sem egyes ember, sem egyes osztály, sem egyes nemzet privilégiuma: haladjon az emberiségnek minél nagyobb része a jó, igaz s száp felé, ennek nemcsak az egyes, hanem az összes emberiség látja hasznát. Nem mintha igaz volna, hogy csak a miveltségi különbség teszi oly makacscsá, megátalkodottá a tőke s munka közti harczot, nem mintha a pénz s a munka diktatúrája körüli harcz csak az irniolvasni tudáson fordulna meg . Epikurtól a mai napig jólétről van szó, melyre az ember szorul. A valódi czivilisátió nemcsak legyőzi az emberek közt a válaszfalakat, hanem meg is győzi őket egymásra való utaltságukról, erősíti a társadalmi kötelékeket, emeli a kötelességtudás, erkölcsiség s önzetlenség árfolyamát. A kizárólagos anyagi haladás sok felesleges szükségletet támaszt, melyet az ember hozzászokásnál fogva többé semmi szín alatt nem akarna nélkülözni, elvárhatlanul összenőttek életmódjával, úgy hogy a nagyon is megszaporodott élvezetek lajstroma oda sülyesztik az embert, hol eredetileg a primitívebb szükségleteiért harczolt, küzdött. Ez a Bohemoth, melyet üldözni kell, mert csak az erőfelesség talajában csírázik a haladás !0. Politizálás — politika nélkül. A bölcs államalkotó nem kezd rögtön a törvények hozásával (még ha azok bölcsek lennének is,) hanem előbb vizsgálja, váljon a nép, a kikek számára, a törvényeket létrehozni szándékozik, képes lesz-e azok elviselésére. Úgy cselekszik tehát, mint az okos építész, aki, mielőtt a nagy épületet megkezdené, teljesen átvizsgálja a talajt, hogy megtudja, várjon ez elbírjae a nagy terhet. -s,aki tüzetesebben foglalkozott a görög történelemmel, az tudja, hogy éppen azért vonakodott Ma már a tollak appreturája — igen nagy haladást tett, minek folytán nálunk is áldozatul esnek a pintyek, stigliczek, fecskék, pacsirták s hasonló madarak! Szivem fájt, mikor pl. Budapesten is főleg heti vásárkor ezekenként árulni láttam az éneklő madarakat. Haladás, czivilizáczió! Hát ezen állatkák pusztítása nem-e árulja el az ember nyerseségét, az ifjúság könnyelműségét s érzéketlenségét? A botbüntetést megszüntettük ugyan, de megmaradtak azok, kik azt megérdemlik. Legyünk azon, hogy a nép érzelme nemesedjék ; azt hiszem az állatvédelem is egyike azon etnikai kívánalmaknak, melyet komolyan ápolnunk kellene. Itt volna alkalma bebizonyítani a szép nem gyöngédebb érzelmű részének, hogy utálattal fordul el oly disztől, mely csak annyi élő teremtés kínzásával nyerhető meg. Nem fogadhatom el azt az ellenvetést sem, hogy a divat e tekintetben elősegíti ipar és kereskedelmünket. Meggyőződésem szerint, a madarak ezen rettenetes pusztításából, ha nyer valaki, hát nem mi vagyunk az, hanem elsősorban néhány idegen, külföldi kereskedelmi cég. Hölgyvilágunk pedig elég eszközt és módot talál a női kalapok feldiszitésére, a nélkül,, hogy ehhez a madarak miliői életének feláldozása okvetlen szükséges volna. Alakultak is már külföldön nőegyesületek, melyek ezen irányban működnek. Tegyék meg ugyanazt a mi nemeslelkü, gyöngéd érzelmü hölgyeink is! Platon is törvényeket adni Arkadiaiaknak s Kyre ■ neieknek, mert tudta, hogy ezen a gazdagságban bővelkedő népek el nem tűrik az egyenlőséget. _ És éppen azért Krétában is jó törvények voltak ugyan, de csúnya nép, mert Minos király rendre akarta tanítani a teljesen romlott nemzetet. Az emberek éppen úgy mint a nemzetek is csak az ifjúságban tanulnak könnnyen , későbben rajtuk javítani, igen nehéz majdnem lehetetlen. És ha egyszer a vétkek s előítéletek befészkelődtek már a nép, a nemzet lelkébe, akkor azután igen nehéz, sőt veszedelmes kipusztítani akarni azokat. Az államok életében is gyakran támadnak viharos korszakok, melyek úgy hatnak a népekre mint a krízis az egyes emberre. A polgárháború által szétszaggatott állam, úgyszólván a hamutömegből a halál karjai közül megújult ifjú erőben támadt új életre, így újult meg Sparta Lykurgus alatt, így Róma — Tarquiniusok után, így emelkedtek újabb időkben is az államok, a nemzetek. Tudja ezt mindenki. Erről tehát nem szólok. * 1. : A természet korlátozza az ember testi növését; nem mehet ez végtelenbe; itt ott látunk egyes, de nagyon ritka eseteket, melyek átlépik a természetes határokat; látjuk ezeket az úgynevezett óriásoknál és ezek ellentéteinél a törpéknél. Mindketten abnormis állapotot jeleznek. A régi mythos ismerte a borzasztó cyklopokat; ismerte Virgilius Polyphemusát. De ezek is éppen abnormitásuk folytán kénytelenek voltak elpusztulni. Éppen úgy van a dolog az államalkotásával is; ennek is vannak, kell hogy legyenek terjedelmének határai; különben a túlságos terjedelem gátolja a helyes kormányzást; de a túlságos kis terjedelem is kárára lehet, mert nagy korlátoltsága miatt nélkülözni kénytelen a fentartásához szükséges erőt. A túlságosan nagy kiterjedésű államokban a nép, a nemzet kevesebb szeretettel viseltetik vezéreihez, mert csak igen ritkán, néhol talán soha se látja őket; de kisebb szeretetet tanusít hazája iránt is, minthogy ez az ő szemében oly nagy, mint az egész világ; sőt kisebb szeretettel viseltetik polgártásai iránt, kiket nagyobbrészt nem is ismer. Ugyanazon törvények semmikép sem felelnek meg oly különböző tartományoknak, melyeknek külömböző szokásaik s erkölcseik vannak, különböző éghajlat alatt élnek s éppen azért egyenlő kormányformát nem tűrnek. Mindezekből láthatjuk, hogy az államterületet sok oknál fogva bővíteni, de viszont sok más fontos okból korlátolni szükséges. És éppen az képezi az államférfiak, nagy s nehéz feladatát, hogy a két szélsőség között megtalálják a kellő arányt. Ebben áll az államférfiak, a nagy hazafiak bölcsesége. — Cselkó József. CSARNOK. Utazás a világ körül. A Nagy Képes Világtörténetről. Lapozgatom a Nagy Képes Világtörténet próbakötetét, melyet a Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság és a Franklin Társulat nyomatott mutatóba a tizenkét kötetre tervezett hatalmas munkából. S ahogy sorra gördülnek el szemem előtt a csudálatosabb régi emlékek képei, egyszerre csak eszembe jut — Kassai Vidor. Kassai Vidor? A komikus? Az a törpe kis emberke, akinél csak azt nem lehet tudni, hogy színésznek nagyobb e vagy különöznek ? 0. Tíz esztendővel ezelőtt mindig egy kompánia voltunk. A színházi előadás után ott volt a rendes találkozónk az Orient-kávéfuszban, az öreg Szigeti József asztalánál. Egy kis bohém tanya volt ez, talán ebből nőtt ki újabban a Pósa-asztal De akkor Pósa még valahol Szegeden csinálta a nótákat. Asztalt pedig még nem csinált. Mondom odajárt esténkint a kis Kassai úr. És nem az volt a legnagyobb híressége, hogy két pohár vízzel hogyan csinált magának három pohár tejet vacsorára. Sokkal inkább megmosolyogtuk az ő kedves mókáiért, ahogy nagy színészeket és nagy bolondokat felségesen utánozott. Kedvtelve nézte ilyenkor az öreg Szigeti bácsi, pedig őt is kifigurázta néha alaposan. Egy este azonban nem találtuk a rendes helyén. Mind ott voltunk, csak a kis Kassai hiányzott. — Talán beteg? — kérdezte Szigeti bácsi. — Dehogy. Délelőtt próbán volt és egészséges, mint a makk — bizonygatta a színház titkára, aki szintén velünk tartott mindig. És mégsem jött el. Hogy nélküle maradtunk, legalább róla beszéltünk. Mert jó ő barátnak, színésznek, de jó ő thémának is. Három napig lehet róla beszélni s nem fogy ki az ember a mulatságos jellemzésekből. Beszélgettünk róla, mikor csak valami alak közeledik az asztalhoz. A fején asztrakán-sapka, a nyakában vastag kendő, ő maga nehéz bundában. (Pedig kegyetlenül meleg nyári este volt.) S az az alak úgy tett, mintha reszketne. Amolyan didergő hangon mondta: — Jó estét! A hangjáról ismertük meg, hogy Kassai. (Lám, hát mégis beteg s a hideg rázza, de mégis eljött az Orientbe.) — Mi bajod ? — kérdezte tőle Szigeti bácsi. — Kutyabajom — didergett tovább Kassai. — De hiszen dideregsz ? — Bátyám is dideregne, ha onnan jönne a honhét én. — Hát honnan jösz a pokolból? — No onnan nem. Mert ott nyilván nem dideregnek az emberek. — Hát honnan ? — Szibériából. — Megvesztél ? Hiszen délelőtt még próbán voltál! — Voltam én azután még másutt is kacsintott hamisan Kassai. — Hanem azért ment, mégis egyenest Szibériából jövök. (Nem vagyok örült, szólt ki oldalvást nekem, aki el akartam húzódni mellőle.) A panorámában most Szibéria van soron s azt néztem meg. A múlt héten is voltam Konstantinápolyban s akkor fezt csaptam a fejembe. Rómában majd széles karimáju kalapban megyek, ha Róma lesz soron, így utazom én körül a világot s meg van a kellő illúzióm is, azonfelül pedig igazán olcsón teszem meg az utat. Higyétek el, hogy aki vasútra ül, tenger pénzt költ s csupa veszedelem közt járja be a világot, az nem lát annyit a világból és nem ismeri ki magát benne úgy, mint én. Mindent megmutat a jó panoráma. Csak oda kell ülni. Láttam már az egész világot, az újat és a régit s nem én utazom a világ körül, hanem a világ utazik én körülöttem. És kényelmesebb és olcsóbb, azonkívül pedig sokkal teljesebb gyönyörűség. Ez a jelenet s ez a beszéd jut eszembe. Akkor mosolyogtam a különözön és nevettem a bolond ideán. Egy ember, aki maga körül utaztatja a világot és azt hiszi, hogy így megismeri a világot. Ma pedig megadom magamat, mert én voltam a bolond és Kassai a legnagyobb bölcs. Most én ülök itt a kényelmes karszéken s ahogy a Nagy Képes Világtörténet próbakötetét lapozgatom, úgy érzem, mintha a maga valóságában sorjázna el szemem előtt az egész világ, a régi és az új minden eseményeivel, minden csudálatos emlékével. Melegem van és fázom, lelkesedem és csüggedek, egyptomi és indus, perzsa és görög vagyok, ahogy a képek előttem elrajzanak, egy pont vagyok az egyetemes világ életében és percze év alatt ezer formában él a lelkem, különböző századok és évezredek életébe vegyülök el, hadvezér és nép vagyok, győző és leigázott — szinte kábulok. Nincsen ennél csodálatosabb érzés. A ki a világ körül utazik, csak részleteket lát és részleteket élvez. Még a British Múzeum kincsesházában is csak egyes korok szellője kapja meg. De az utazó él és a kor halott. De a ki kényelmesen a karszékébe ül s hagyja maga körül utazni az egész világ történetét, hagyja maga körül elsorjázni a világ múzeumából tökéletesen reprodukált históriai emlékeket, az úgy érzi, mintha lassankint levegővé finomulna s egy perez alatt vissza tudna repülni évezredekbe s egy perez alatt el tudna hatolni az egyik sarkról a másikra. Idő és tér nem vet neki korlátokat, testi gyengeség nem férkőzik hozzá, lelke nem ismer lehetetlenséget és röpül az időben, röpül a térben. Évezredek történetét átéli rövid percek alatt, évezredek műkincseit átnézi egyszerre. Mintha ott ülne a teremtés műhelyében és tanúja volna annak a nagy főpróbának, amikor az Alkotó egy szempillantás alatt lejátszatja maga előtt az egész világ nagy tragédiáját, amikor a múlt és a jelen egyetlen nagy ablakká tisztul, amelyen keresztül lehet látni a jövendőbe. A világ minden múzeuma ide kölcsönözte a maga kincseit, a tudomány parancsára az egész világ újból átéli a maga nagy életét, ebből alakul ki a Nagy Képes Világtörténet. A leghatalmasabb munka. — Egy olyan vár, amelyben biztonságban érzi magát minden ember. Aiért akármilyen veszedelem jelentkezik, ebből a várból miliő titkos alagút vezet a múltakba és millió ablakba-