Gazdasági Figyelő, 1957. március-június (1. évfolyam, 1-11. szám)

1957-03-07 / 1. szám

- 33 !" Merre tartunk? Gyógyulni kezdenek már azok a sebek, amelyeket az ellen­­forradalom ütött az ország testén. Gazdasági felépülésünk annál gyorsabban halad előre, minél vi­lágosabban látjuk a célokat és minél határozottabban látunk hozzá az előttünk álló feladatok megoldásához. Az elkövetett hibákról és az el­ért eredményekről sok szó esett az utóbbi hónapokban. Olyan tények tárultak elénk, ame­lyek október előtt is foglal­koztatták a gazdasági vezetők legjobbjait. Már jóval október előtt nyilvánvaló volt mindenki számára, aki gazdasági kérdések­kel lelkiismeretesen foglalkozott, hogy gazdaságpolitikánkban és a népgazdaság vezetésében nagyon jelentős változásokra van szük­ség. 1956. III. negyedében és októ­ber első felében meg is történtek az első lépések a hibák kiküszö­bölésére. Aki az akkori kormány­­határozatokat szemügyre veszi, láthatja ezt. Igaz, hogy az előre­haladás lassan ment. De hibás gazdaságpolitikát helyes útra té­ríteni, hibás gazdasági vezetést másik még kiforratlan, csak ki­alakulóban levő vezetési móddal helyettesíteni nem olyan feladat, amelyet egyik hónapról a másik­ra meg lehetne valósítani. Nagy­szabású gazdasági műtétről van szó. Nagy műtét végrehajtásához pedig nyugodt környezetre van szükség. Nem lehet viszont azt állítani, hogy a helyzet azokban a hónapokban, amikor az ellen­­forradalom előkészítése folyt, nyugodt lett volna. Ennek ellené­re gyorsabban lehetett és kellett volna megtenni a hibák kijaví­tása felé vezető első lépéseket. A lényeges azonban az, hogy a for­dulat megtörtént. E­zt juttatta ki­fejezésre Kádár János salgótar-'' jani beszédében: ,,A mi pártunkban sok hiba volt és nincs okunk arra, hogy ne beszéljünk ezekről. De 1956 augusztusában már minden be­csületes kommunista érezte és tudta, hogy a júliusi központi ve­zetőségi ülésen megtörtént a for­dulat és megszületett a pártban és az orszá­gvezetésben a feltétele annak, hogy a korábbi évek hi­báit normálisan kijavítsuk, és hogy a hibákon okulva, azokat kijavítva gyorsabban haladjunk előre.“ Ez válasz arra a kérdésre is, hogy volt-e az október-novemberi ellenforradalmi cselekményeknek valami hasznuk? Talán meggyor­sították a gazdasági hibák kija­vítását? Szó sincs róla. Az ellen­forradalom mást, mint mérhetet­len kárt nem okozott. Ezek a ká­rok gazdasági bajainkat csak te­tézték s a hibák kijavítását nem gyorsították, hanem meglassítot­ták. Most sokkal nehezebb feltételek között ad­a­sá­g­poli­ikáiokban és a gazdasági ve­zetésben a szükséges változtatá­soka­ végrehajtani. Célunk a szocializmus építése oly módon, hogy a dolgozók élet­­színvonala az építés közben is fo­kozatosan, de állandóan emelked­jék. A szocializmushoz minél előbb kívánunk eljutni, tehát olyan úton kell járnunk, amely a magyar népgazdaság adottsá­gainak legjobban megfelel és fel kell használnunk nénünk alkotó­erejét, amihez az szükséges, hogy a gazdaság vezetését demokrati­kussá tegyük, vagyis a dolgozók szavát meghallgassák. Éppen ezért apunk a munkástanácsok tevé­­kenységének kibontakozását tőle elhérően támogatni fogja. Az említett nagy célokat a minden­napi gondoknak nem szabad el­­homályosítaniuk, bár jelenleg igen nehéz feladatok megoldása előtt állunk. Népgazdaságunkban mindenek­előtt arra kell törekedni, hogy az elért életszínvonalat biztosítsuk, az utóbbi idők béremeléseit szi­lárdan megalapozzuk. Ez csak az önköltség csökkentése útján le­hetséges, amihez a gazdasági fe­gyelem és a munkafegyelem hely­reállítása, a munka termelékeny­ségének növekedése szükséges. Ha az önköltség nem csökken, akkor az árak emelkedése elke­rülhetetlenné válnék, ez pedig el­vinné az elért bértöbbletet. Leg­sürgősebb feladatok közé tarto­zik a munkanélküliség csökken­tése és megszüntetése is és ezzel egyidejűleg a termelés emelése, hogy 1957 második felében elér­jük az október előtti szintet. Ez nem azt jelenti,­­hogy pontosan ugyanazokat a cikkeket kell ter­melni, amiket a múlt évben gyár­tottunk, de a termelés összérté­kének — az önköltség csökkené­se mellett — minél előbb el kell érnie és aztán meg kell haladnia a régebbi színvonalat. Az imént mondottak voltakép­pen azokra a helyreállítási mun­kálatokra vonatkoznak, amelye­ket az ellenforradalom pusztítása után el kell végeznünk. De hosz­­szabb táv­latra is ki kell alakít­a­­nunk gazdaságpolitikánkat. El kell készítenünk terveinket az 1958—60-as évekre. El kell dön­teni, hogy milyen lehet az élet­­színvonal emelkedésének üteme, mekkora legyen a beruházások mértéke, elsősorban milyen terü­leten használjuk fel a beruházá­sokra szánt összeget, mit termel­jünk a meglevő termelőappará­tussal, szem előtt tartva a gazda­­­­ságosság követelményeit, hogyan alakítsuk külkereskedelmünket. Vannak, akik nagy külföldi kölcsönökre kívánják ráépíteni az 1958—60-as tervet. Legyünk azon­ban eggyel tisztában: komoly ösz­­szegű hosszú lejáratú hiteleket a tőkés országoktól nem fogunk kapni. Jelentősebb hitelt csak a baráti országoktól és elsősorban a Szovjetuniótól kaphatunk. Ter­veinket azonban saját erőnkre kell építeni, a külföldi kölcsönök csak kis hányadát fedezhetik an­nak, amire népgazdaságunknak szüksége van. Népgazdaságunk felemelkedé­sének fontos eszköze az új gaz­dasági szervezet és gazdasági ve­zetés létrehozása, amihez tarto­zik a bürokrácia visszaszorítása, a gazdasági vezetés decentralizá­lása és az üzemek önálló gazdál­kodásának kialakítása. Ehhez idő kell és éppen ezért a munkásta­nácsok legfontosabb hivatása és tevékenysége csak fokozatosan fog kibontakozni. Sok szó esik népgazdaságunk struktúrájának megváltoztatásá­ról. Igen fontos dolog, hogy azt termeljünk, ami hazai adottsá­gaink mellett a legmegfelelőbb, a leggazdaságosabb. Érthető, hogy ezt a kérdést sokan és nem egy­szer felvetik, mert az összes­ el­követett hibák között talán a leg­átfogóbb hiba volt a gazdaságos­ság mérlegelésének elhanyagolá­sa. Amikor a szocializmus magyar útjáról van szó és ha erről azért beszélünk, mert szocializmust akarunk, nem pedig valami mást, úgy ennek az útnak kijelölésénél a népgazdaság jövendő struktúrá­jának meghatározása a legdön­tőbb tényező. A népgazdaság (Folytatás a második oldalon.) * UUUBLWJ.il!­MIL - II.IJ-J­ .. ^ I. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. ARA: 2. FORINT 1957. MÁRCIUS 7. CSÜTÖRTÖK TÖBB MINT EGYMILLIÓ HOLD a meglévő termelőszövetkezetek területe A Földművelésügyi Miniszté­rium közölte, hogy a termelőszö­vetkezetek felbomlása a múlt év novemberében és decemberében volt a legnagyobb méretű. Az 1956. október 15-én meglevő 3954 mezőgazdasági termelőszö­vetkezetből 2485, vagyis a k­özös gazdaságok 63 százaléka oszlott fel. A feloszlások januárban meg­szűntek és ezzel párhuzamosan megindult a termelőszövetkeze­tek jelentős részének újjáalaku­lása. Február 15-ig 880 termelő­szövetkezet alakult újjá, s ezzel ma már 2349 közös gaz­daság működik, összes területük meghaladja az 1 070 000 holdat. A feloszlott termelőszövetkezetek számához viszonyítva a legtöbb termelőszövetkezet Nógrád, Békés, Szolnok, Vác, Somogy, Baranya megyében alakult újjá. Különösen olyanok, amelyeket erőszakkal oszlattak fel. Az ilyen szövetkezetek újjáalakulását mindenekelőtt az ország­ belső helyzetének megszilárdulása, a rend és a nyugalom fokozatos helyreállítása segítette elő, to­vábbá azok az intézkedések, ame­lyeket a munkás-paraszt kor­mány a termelőszövetkezetek vé­delmére hozott. A TARTALOMBÓL 3. oldal Varga István ny. egyetemi tanár: Egy nem marxista közgazda számadása 6. oldal Varga György: Az Izzó munkástanácsának hétköznapjai 8. oldal Ripp Géza—Molnár Endre: Különös vezércikk 11. oldal Gönczöl György: Imperialista marakodás a kőolajért. 12. oldal Szántó György: Növényi exportáruk devizahozama 14. oldal Mezőgazdasági jövedelemadó táblázat Ki mit ÍGÉRT vanzt ki ? Sokakat foglalkoztat az a kérdés, hogy mi az igazság a külföldi segélyek­ ügyében. Lássunk ezért tisztán ebben a kérdésben és éppen a tisztán­látás érdekében osszuk a kér­dést kétfelé. Szocialista orszá­gok segélyei, és a nyugati or­szágok segélyei kérdésére. A szocialista országok segít­sége kétirányú: egyrészt hosz­­szúle­járatú kölcsönök, más­részt segély­adomány­ok. „Két­szer ad, aki gyorsan ad“ — mondja a régi közmondás, ép­pen ezért különös súlya van a szocialista országok novembe­ri segítségének. Amikor no­december 31-ig 620 millió értékű segítség érkezett a szo­cialista országokból (az áruk értékét belföldi nagykereske­delmi ám számítva). Kivette részét a segítségben minden szocializmust építő ország és így nem maradt kivétel Ju­goszlávia sem, ahonnan rizs, búza, tűzifa érkezett. Ezekből az országokból összesen mint­egy 1 milliárd forint értékű segélyt ajánlottak fel. Ebből február 20-ig beérkezett 720 millió. A szocialista országok tehát ígéretüket már eddig is nagyrészt teljesítették. Külön kell megemlékezni a hosszúlejáratú kölcsönökre. Ezek teszik lehetővé, hogy az 1957-es év — sok szempontból átmeneti — nehézségeit áthi­daljuk. Köztudomású, hogy a béreket felemelték, hogy a be­adási kötelezettség megszűnt, de ebben az évben az így a népgazdaságot terhelő tételek­kel szemben lényeges terme­kemberben és decemberben gazdasági életünk dezorgani­­zált volt és a belföldi árumoz­gatás a legszűkebb körre kor­látozódott. A Szovjetunióból hús, zsiradék és lisztszállítmá­nyok érkeztek, Csehszlovákiá­ból burgonya és más élelmi­szer, Romániából só, olaj, épí­tőanyag, Bulgáriából szén, ce­ment. Ez tette lehetővé, hogy a lakosság ellátása lényegében a legnehezebb helyzetben levő Budapesten is folyamatos volt , és az ellenforradalom so­rán bekövetkezett károk hely­reállítása megkezdődhetett, résemelkedésre még nem szá­míthatunk. Ezért rendkívül fontos részünkre a hosszúlejá­ratú hitel. A tárgyalásaik je­lenlegi állapotában közel 1500 m­illió rubel hitelre számítha­tunk, ez 375 millió dollárnak felel meg. Ennek egy részét rb­ hitelben kapjuk, tehát a részünkre most leszállított áruk ellenérték.­ csa­k évek múltán kell vissza­fizet­n­ü­nk, másrészt rövidlejáratú nyugati adósságaink rendezésére, illet­ve áruk vásárlására szabad devizát bocsátanak rendelke­zésünkre. Így lényegében rö­vidlejáratú hiteleket hosszúle­járatúvá tudunk átalakítani. A nyugati segélyek Más a helyzet a nyugati se­gélyek tekintetében. Eisenho­wer 20 millió dollár segélyt helyezett kilátásba. A Nemzet­közi Vöröskereszt előzetes in­­­formációi szerint 120 milliós svájci frank értékű adomány fog érkezni az ország részére. Az ENSZ­­közgyűlése is állást foglalt Magyarország megsegí­tése mellett. A tény az, hogy eddig a felsorolt helyekről 127 millió forint értékű (az áruk érték­ét belföldi nagykereske­delmi áron számítva) áru és jelentős gyógyszermennyiség érkezett be az országba. Hogy mi érkezik ezután, azt még nem látjuk tisztán. A tárgya­lások eddigi állása szerint op­timizmusnak nincs helye. A nyugati országok tehát apró töredékét adták annak, amit ígértek. Arról pedig szó sincs, hogy a nyugati országok hosszúlejá­ratú hitelt adnának, sőt a ré­gebben nyújtott rövidlejáratú áruhiteleket is korlátozták. Mit kapott a lakosság mind­ezekből a segítségekből? A szocialista országok segítségé­ből beérkező árumennyiség kereskedelmi for­galomba ke­rült és így ezzel is biztosítot­tuk a forint szilárdságát. A befolyt ellenértéket pedig a kormányzat a keletkezett ká­rok helyreállítására fordítja. A nyugati segélyél­ egész kis kivételtől eltekintve ingyenes adomány­ként, ke­­ll­ne a­ Ma­gyar Vöröskereszten keresztül kiosztásra. Meg kell köszönnünk a Nemzeti Vöröskeresztnek és a FAO-nak a technikai segítsé­gét a nyugati adományok le­bonyolításában, mert ezen a területen igen sok jóindulatot tapasztaltunk. Azt a kérdést, hogy ki mit ígért és ki mit adott, nem kívánjuk kommen­tálni, mert ezt ismertetett számok világosak, mutatják. Egymilliárd forint segély — másfélmilliárd rubel hosszúlejáratú hitel

Next