Figyelő, 1966. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1966-01-05 / 1. szám

w mfer- - ____...WU1M ___________ . . .. _ _________ ______ ARA 1.60 FORINT * ------------------------------------------------------------------------------------­Az egyen­lősdi fokozására gondolnak sokan az alsó fizetési kategóriákat emelő és a magasabb kereseteket csökkentő intézkedések hatására. Attól tartanak, vajon az új ár- és bérpolitikai rendelkezések nem helyezik-e „hatályon kívül" a szocialista elosztás, a munka szerinti bérezés elveit? Természetesen az alsó és a felső fizetési határok köze­lítése szűkíti a munkához pontosan igazodó bérezés lehető­ségeit. Tény viszont, hogy az intézkedések meghozatalakor nemcsak gazdasági, hanem szociális követelményeket is ér­vényesíteni kellett, méghozzá a szocialista elosztás elvével egyenrangú szocialista humanizmus alapján. S tény az is, hogy — bár a jövedelmi határok átmenetileg szűkülnek —, a szocialista bérezés elveit korántsem helyeztük hatályon kívül, még átmenetileg, ideiglenesen sem! Nyilvánvalóan a szocialista elosztás elvének érvényesü­léséhez közelít az is, ha a parasztság munkája jobban, ösz­tönzőbben realizálódik az ellenértékű, szapott felvásárlási árakban. Ily módon gazdasági, érdekeltségi eszközökkel nö­veljük olyan mezőgazdasági árucikkek termelését — a pa­rasztság termelési kedvét —, amelyek az országnak nagyon szükségesek. Megfelel a szocialista bérezés elveinek az is, ha nem rábeszéléssel, hanem gazdasági, bérezési „vonzással” állíthatjuk művezetői munkakörökbe a legrátermettebb, képzettebb munkásokat, akik eddig az indokolatlanul ala­csony kereset miatt nem szívesen vállalták ezt a magasabb beosztást. Ide sorolható az építőipari dolgozók különélési pótléka is, amely ugyancsak a munka sajátosságát — a hu­zamos távollétet otthontól, családtól — honorálja a bérben is. De tágítva a kört az intézkedések határain túlra: a munkásoknál, alkalmazottaknál egész sor új lehetőség is nyílik a munkához jobban igazodó bérezésre — méghozzá nemcsak távlatilag, de már most, 1966-ban. A január 1-én érvénybe lépő prémiumrendelet a válla­latok jó munkája esetén a régebbinél 30 százalékkal több prémium kifizetését engedélyezi, önmagában a magasabb összeg még nem jelent előrelépést a szocialista bérezés el­veinek érvényesítésében, ha a prémiumot elaprózva, egyen­­lősdi alapon osztják el, ha nem azok kapják, akik többlet­­munkájukkal kiérdemelték. Az új rendelkezés azonban ép­pen ezt a veszélyt csökkenti, a munka szerinti elosztást ér­vényesíti, eltörölve például a kifizethető prémiumok felső személyi határát, másrészt az időarányos alapbér 10 száza­lékában határozva meg a legalacsonyabb prémium összeget. A prémiumrendeletnek csupán ez a két tényezője is jelzi a törekvést, hogy még teljesebben érvényesüljön — immár nem a mindenkinek „járó” fizetéskiegészítéssel, hanem az arra érdemesek keresetét jelentősen növelő prémiumokkal — a munka szerinti elosztás elve. Egész sor egyéb intézkedés is segíti, ösztönzi ezt! Is­meretes, hogy a tartós létszámtakarékossággal elért bér­­alapmegtakarításnak 1966-tól már nem 50, hanem 75 szá­zaléka használható fel a vállalati átlagbérek emelésére. Itt is közvetlen, munka szerinti érdekeltségről van szó, hiszen elsősorban azok a vállalati kollektívák kapják a béreme­lést, amelyek a létszámtakarékosságból adódó többletmun­kát vállalják. Ide sorolható a SZOT elnökségének 89/1964. sz. határozata is, amely pontosan rögzíti milyen — munká­val kiérdemelt — feltételek szerint kell a nyereségrészese­dést elosztani a vállalatok dolgozói között. Folytathatjuk a hasonló célú intézkedések felsorolását például a beruházók egyszeri jutalmazását előíró kormányrendelettel, amely olyan — szintén eredményesebb munkával — elérhető fel­tételekhez köti a nem is alacsony jutalmakat, mint a beruhá­zási költségek csökkentése az előirányzat összegéhez ké­pest, a befejezett beruházások kapacitásának terven felüli növelése stb. Az érvényes és javarészt új rendelkezések e korántsem teljes felsorolása bizonyítja, hogy jogszerű lehetőség is, a régebbinél magasabb összegek is rendelkezésre állnak a szo­cialista bérezés hatékonyabb, a munkát valósághűbben tük­röző érvényesítéséhez. Más kérdés, hogy — éppen a válla­lati önállóság bővítésével — egyre, inkább vállalati feladat e lehetőségek hasznosítása. A személyes érdekeltséget erő­sítő rendelkezések természetesen csak lehetőséget nyújtanak — de ezekkel megfelelően élni is kell! Elég — példaként — csak a tartós létszámmegtakarítással növelhető vállalati át­lagbérek 1965. évi tapasztalataira utalni. A KNEB országos vizsgálata megállapította, hogy sokhelyütt még a vállalatok vezetői sem ismerték az ebben rejlő ösztönzési lehetősége­ket, ezért nem is alkalmazták azokat; az Építésügyi Minisz­térium csak olyan külön megkötöttségekkel engedélyezte a létszámtakarékosságot, amelyek mérsékelték a ren­delkezés végrehajtását, s több tröszt, vállalat is külön fel­tételeket, tehát gátló körülményeket írt elő. Valójában egy béralap-növelő lehetőség maradt így — helyi félreértések miatt — kihasználatlanul. Ismeretes, hogy az 1966. évi terv — az ár- és bérpoli- ■ tikai intézkedésekben szereplő, 2 milliárdos nyugdíj és bér­emelésen kívül — a bérből és fizetésből élők 2,3 milliárdos keresetnövelését irányozza elő (mintegy 38 ezer főnyi lét­számemelkedés mellett). Ehhez járulnak a különböző egyéb juttatások, például a felemelt családi pótlékok egész évi ha­tása, s ily módon a bérből-fizetésből élők reáljövedelme 1966-ban 3,5 százalékkal, több mint 4 milliárd forinttal emelkedik Mindezt még bővíthetik — eredményes vállalati munka esetén — az említett rendelkezésekkel (a magasabb prémiumkeretből, vagy a létszámmegtakarítással) növelhető bérek. Az új tervév — és az elhatározott bér-árpolitikai in­tézkedések érvénybelépésének — küszöbén fontos hang­súlyozni: a „mindenki munkája szerint” elv változatlanul érvényes! A differenciált, hatékony vállalati alkalmazá­son múlik, hogy sehol ne helyezzék ezt az elvet „hatályon kívül”. ■ / )­­ / (Folytatás a 2. oldalon) Számvetés 205 milliárdról Második ötéves tervünk 180 milliárd forintra tervezett beruházási előirányza­tát előzetes adatok szerint túlteljesít­jük. A várható tényszám­: 205—206 mil­liárd. Ezzel az 1961—1965 években nem­zeti jövedelmünknek mintegy 20 száza­lékát fordítottuk az állóeszközállomány bővítésére. A fenti összegből az ipar fejlesztésé­re 90—95, a mezőgazdaságra mintegy 50 milliárd forint jutott. Közlekedésünk, út­hálózatunk fejlesztésére és javítására 22 —23 milliárdot fordítottunk. A tanácsok művelődési, egészségügyi, lakásépítési politikáját államunk — a tanácsok saját eszközein túl — mintegy 32—33 milliárd forinttal segítette, öt év alatt egyedül az iparban 100—110, egyenként 100 millió forintnál nagyobb befektetést igénylő létesítményt fejeztünk be. Új beruházásaink sorában milliárdos értékűeket is találunk, mint például a Dunai Cementművet, a Tiszavidéki Ve­­gy­ikombinát műtrágyagyárát, az Ajkai Erőművet, az Oroszlányi Erőművet, a Borsodi Erőmű bővítését, a Százhalom­battai Erőmű eddig üzembehelyezett ré­szét, a Dunai Vasmű előkészítő üzemét és hideghengermű­vét. Az ország történetében példa nélkül álló beruházási tevékenység egyik fontos kérdése volt, hogy a fejlesztésre szol­gáló legfontosabb eszközöket megfelelően koncentráljuk időben, minőségben és területileg is oly módon, hogy a lehető legjobb gazdasági eredményt érjük el. Javuló irányzat A beruházások koncentráltsága 1965- ben a korábbiakhoz viszonyítva javult Várhatóan 1965-ben az értékhatár felet­ti beruházások közül mintegy 359—400, összesen 14—15 milliárd forint értékű (az összes értékhatár feletti beruházások egyharmada) befejeződött. Évek óta elő­ször nem növekszik a beruházások befe­jezetlen állománya. Az 1965. évi beruhá­zási eszközök elosztásakor a tervező szer­vei­ figyelemmel voltak arra, hogy a fi­zetési mérleget előnyösen befolyásoló, va­lamint a népgazdasági arányok biztosí­tása szempontjából különleges helyet el­foglaló erőművi, vegyipari és papírgyári beruházások a program szerinti ütemhez képest is gyorsabban készüljenek el. Kedvező eredménnyel jártak a koncent­rálásra irányuló törekvések a lakásépít­kezésekben is, ahol az építési helyek száma 1965-ben 336-ról 224-re csökkent; az egy építési helyre jutó évi ráfordítás 8.4 milliósról 11.3 millióra, az egy építé­si helyre jutó lakásszám pedig 93-ról 212-re emelkedett. Előrehaladt a vidék iparosítása: míg 1960-ban az iparban foglalkoztatottak 45 százaléka a fővá­rosban dolgozott, addig 1964-ben — a Központi Statisztikai Hivatal adatai sze­rint — már csak 41,7 százalékuk. Az uj /{■£ 2 { \y'OcVc/^LS a munkavállalók 25 százaléka a budapes­ti, 75 százaléka a vidéki iparban helyez­kedett el. Az 1964-ben induló új beruhá­zások létszámszükségletének több mint 99 százaléka vidéken jelentkezik. A koncentráció e kezdeti eredményeit nem írhatjuk kizárólag az 1965-ben tett intézkedések javára. A beruházási eszkö­zök koncentrálása, vagy dekoncentrálá­­sa hosszabb időszak intézkedéseinek ösz­­szesített eredménye és a beruházások te­rületén érvényesülő tervezési, szervezé­si és ösztönzési módszerek együttes ha­­tásának a következménye. Új intézkedések A fő gazdaságpolitikai célok stabilitá­sa alapul szolgált a beruházási politika és tevékenység egész rendszerének meg­javításához, ezen belül a beruházási esz­közök koncentrált felhasználásához is Ennek jegyében születtek a beruházási eszközök elosztásának fokozott központo­sítását célzó intézkedések, amelyek nyo­mán a beruházások nagy részénél a dön­tési jogot a központi szervekre, illetve az ágazat irányító s«z- »eire bízták. Ennek megfelelően a beruházások 75—80 száza­lékát finanszírozzuk ma is az állam köz­ponti pénzalapjából, a költségvetésiből. Ebben az időben alakult ki a beruházá­si programkészítés módszere, ehhez kap­csolódott az úgynevezett engedélyezési eljárás. Ezt jól­­kiegészítették a beruhá­zásokkal kapcsolatos kötelező gazdasá­gossági számítások és az új technológia színvonalát összehasonlító elemzések. A beruházások eredményes megvaló­sítása céljából bevezették előbb a beru­házások, majd a beruházásban részt ve­vő műszaki tervezők együttes jutalmazá­sát. Az ellenőrzés fokozása és megalapo­zása céljából utólagos közgazdasági vizs­gálatokat rendeltek el. Az építőiparban is, számos műszaki szervezési, finanszí­rozási és érdekeltséget fokozó intézkedés látott napvilágot, amelyeknek ugyancsak az eszközök jobb koncentrációja és a kivitelezés gyorsítása volt a céljuk. Az 1962-ig megjelent intézkedéseket a Beruházási Szabályzat rendszerezte, le­hetővé téve, hogy a beruházási tevékeny­ség törvényes alapjai megszilárduljanak. A beruházások volumene egészében 25—26 milliárd forinttal meghaladja az ötéves tervelőirányzatot. Ennek az ösz­­szegnek a felét olyan célok töltik ki, amelyek elmaradása kárt okozott volna a népgazdaságnak, vagy olyan szükség­­szerű beruházásokra nyújtott fedezetet, amelyekkel a felső szintű tervezés sem számolhatott előre. A tervezés mechanizmusához tartozó kérdés azonban, hogy ezeket a váratlan fordulatokat a terven túl, a terven kí­vül teljesítjük-e, vagy megfelelő tartalé­kokból fedezzük megvalósításukat? Az alátervezés hátrányai Véleményem szerint a két lehetőség közül az előbbire csak kivételesen kerül­het sor. A második 5 éves terv terven felüli céljainak gazdasági szükségessé­ge általában nem kétséges. Ezt bizonyít­ja, hogy — a többi között — gyorsítot­tuk a hazai földgáz kihasználását, új, ter­ven felüli élelmiszerfeldolgozó, tároló és hűtő kapacitásokat adtunk át, jelentős mennyiségű vasúti kocsit szereztünk be, építőipari és mezőgazdasági gépeket vá­­sároltunk, s terven felül megkétszereztük öntözött területünket. E terven felüli cé­­ l Egyéniség és mechanizmus . Közgazdászok ; ^ a vegyiparban -■ . . . - — • „ • r'. ® A hústermelés önköltsége

Next