Figyelő, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)

1969-12-03 / 49. szám

FIGYELŐ, 1969. DECEMBER 3. ­_______________________ Változások a bérszabályozásban (Folytatás az 1. oldalról) léséhez kisebb nyereségnövekményt kell elérniük, mint ha változatlan létszámmal, hatékonyabb anyagi ösztönzéssel, a bér­­színvonal növelése mellett oldják meg u­gyanezt a többletfeladatot. A létszámnö­vekmény­­ miatti bértömeg-növekedés ugyanis a költségeket terhelte, az átlag­bér növekedése viszont a részesedési ala­pot. A részesedési alap terhelésére azon­ban sokkal érzékenyebben, reagálnak a vállalatok, mint az önköltség változásá­ra. Ez érthető is, hiszen a részesedési alap 1 Ft-nyi emeléséhez 10—15 forint nyere­ségnövekményt kell elérni. A létszámemelés azonban nemcsak ezért könnyebben járható út, mint a bér­­színvonal emelése. Az alacsonyabb bérű dolgozók számának növelésével egyene­sen­ emelni lehet a meglevő létszám bér­színvonalát. Alacsony bérűek felvételével ugyanis a bázis bérszínvonal alá lehet csökkenteni a tényleges átlagbérszínvo­nalat (anélkül, hogy bárkinek csökkenne a bére), s így a bázis bérszínvonalig úgy emelhetők a bérek, hogy a növekmény nem terheli a részesedési alapot. Új szabályok Mindezek miatt szükségessé vált a jö­vedelemszabályozás módosítása. A fel­adat: egyrészt enyhíteni a bérszínvonal­­szabályozás szigorát, mérsékelni a bér­színvonal-növekedéshez fűződő nyereség­­követelményt, másrészt az eddiginél na­gyobb pénzügyi terhet kapcsolni a lét­szám növeléséhez, vagyis közelíteni a bérszínvonal- és a létszámemelés válla­lati terheit. Miután az illetékes kormányszervek meghatározták a jövedelemszabályozás módosításának elveit, megkezdődött az új szabályok részletes kidolgozása. Az új jogszabályok néhány hét múlva megje­lennek. Addig is célszerű azonban átte­kinteni a várható változásokat, hogy a szükséges előkészítő munkálatok máris megindulhassanak. A szabályozás új rendszere a következő fő elemekből áll: 1. Az 1970-ben megvalósuló bérszínvo­nal-növekedésnek már csak 70 százalékát kell a részesedési alap terhére elszámolni. (A bázis bérszínvonalon felül 1968-ban és 1969-ben megvalósult bérszínvonal-nö­vekmény továbbra is az eddigi szabályok szerint, teljes egészében terheli a részese­dési alapot.) A kedvezmény az 1969. évi átlagos bérszínvonalon felül 1­­70-ben megvalósuló, legfeljebb 4 százalékos bér­színvonal-növekedésre vonatkozik. Az esetleges 4 százalékon felüli növekm­ényt továbbra is teljes egészében le kell vonni a részesedési alapból. A vállalatoknak külön-külön ki kell számítaniuk a) a bázis bérszínvonalon felül 1968— 69-ben megvalósult bérszínvonal-növek­mény bértömegét, b) az 1970-ben megvalósult bérszínvo­nal-növekmény bértömegének 70 százalé­kát, c) az 1970-ban esetleg 4 százalékon fe­lül megvalósult bérszínvonal-növekmény bértömegét. Az e három tételből (a vállalatok túl­nyomó többségénél valószínűleg csak az első két tételből) adódó összeget hozzá kell adni a mérleg szerinti nyereséghez. Ugyanezt az összeget — az adóztatás, va­lamint a tartalékalapba helyezendő ösz­­szeg levonása után — a részesedési alap­ból le kell vonni. Az 1969. évi átlagos létszámhoz képest bekövetkezett létszámnövekmény bértö­megének 33 százalékát le kell vonni az adózás előtti „B” nyereségrészből és adó­ként be kell fizetni. (A létszámnövek­mény bértömegét a létszámnövekmény és a vállalati­ tárgyévi átlagbér szorzata adja.) Ha a vállalat létszáma az 1969. évihez képest csökken, a létszámcsökkenés bér­tömegének 33 százalékát hozzá kell adni az adóztatás előtti „B” nyereségrészhez. Ennyivel csökken a vállalat által egyéb­ként fizetendő adó. A részesedési alap megérzi Létszámnövekedés esetén tehát a része­sedési alap csökken, létszámcsökkenés esetén pedig növekszik. A vázolt intézke­dések „olcsóbbá” teszik a bérszínvonal emelését: a személyi jövedelmek emelé­sét az eddiginél kisebb nyereségnövek­mény mellett hajthatják végre a vállala­tok. Emellett a bérek emelése olcsóbb lesz, mint az év végi részesedésé. Ez vál­lalati érdekké, a béremeléshez adott ked­vezmény pedig lehetővé teszi, hogy már évközben az eddiginél hatékonyabb köz­vetlen ösztönzőket alkalmazzanak. A létszámnövekedéshez fűződő többlet­teher várható hatását a következőkben foglalhatjuk össze. A vállalatoknak csak akkor lesz érdemes létszámukat növelni, ha az így elérhető nyereségnövekmény legalább ellensúlyozza az „A” nyereség­­rész létszámnövekedés miatti csökkené­sét. A levonás nem az adózás utáni ré­szesedési alapból, hanem az adózás előtti „B” nyereségrészből történik. Ezáltal azo­nos mértékű létszámnövekedés ugyan­olyan nyereségnövelési követelményt tá­maszt a több és a kevesebb nyereséget el­érő vállalatoknál. Népgazdasági érdek ugyanis, hogy a termelés elsősorban a magas hatékonyságú területeken bővül­jön. Az adóztatás előtti nyereségrész ter­helése a létszám növelése esetén abszolút értelemben egyforma elbánást jelent, vi­szonylagosan azonban az alacsony haté­konyságú vállalatok létszámnövekményé­vel szemben nagyobb nyereségkövetel­ményt támaszt. A létszámemelkedéshez fűződő adó számszerű értékének kialakításakor az volt a törekvés, hogy a létszámnövek­mény terhei ne gátolják a népgazdaság számára hasznos, gazdaságilag hatékony létszámemelést, de a mainál nagyobb nyereségkövetelményeket kapcsoljanak a létszám növekedéséhez. A létszámcsökke­nés esetén igénybe vehető adó-visszatérí-­ tés rendeltetése az, hogy ellensúlyozza az összetétel változása miatti, technikai bér­színvonal-növekedés terhét. A létszám csökkentése ugyanis elsősor­ban az alacsonyabb hatékonysággal dol­­­gozó, tehát alacsony bérű dolgozók szá­mát apasztja. Emiatt megváltozik a lét­szám összetétele, az átlagbér nő. A mai szabályok szerint az ilyen okból előálló bérszínvonal-növekményt éppen úgy a ré­szesedési alapból kell fedezni, mint a tényleges béremelés miatti bérszínvonal­emelkedést. Sok esetben ez is visszatar­totta eddig a vállalatokat attól, hogy lét­számfeleslegeiket felszabadítsák. Kifeje­zetten ösztönözni a létszám csökkentésére nem lett volna célszerű, mert ez esetleg éppen a visszafejlődő, vagy az eddig kü­lönösen laza létszámgazdálkodást folytató­ vállalatok számára lett volna előnyös. Jelentős — például új beruházás miatt szükségessé váló — létszámnövekedés esetén a vállalat a tartalékalapból kiegé­szítheti a részesedési alapot, s az ilyen cí­men „kölcsön vett” összeget a gazdasági többleteredmények megjelenése után fi­zetheti vissza a tartalékalapba. Érvényes január 1-től A módosított szabályok 1970. január 1- től lépnek érvénybe. Ez azt jelenti, hogy a szabályozórendszer „tudomásul veszi” a jelenleg érvényes szabályok szerint eddig hozott vállalati, döntések következmé­nyeit. Egyrészt nem sújtja visszamenőle­ges hatállyal a létszámukat eddig túlzot­tan növelő vállalatokat, másrészt nem ad előnyt azok számára, akik eddig sem nö­velték létszámukat. Bizonyára lesznek, akik a múltbeli gazdálkodás e tudomásul­vételével nem értenek egyet. Alapos mér­legelés után úgy tűnt azonban: nem vol­na helyes az érvényes szabályok hatására végrehajtott vállalati , intézkedéseket szankcionálni. A cél most az, hogy a mó­dosítások az 1970. évi döntésekben már ra­cionálisabb létszámgazdálkodásra kész­tessék a vállalatokat. Ha a vállalatok számításokat végeznek a módosított szabályozórendszerrel, meg­állapíthatják: az viszonylag enyhe befo­lyást gyakorol az érdekeltségi alapok,­ el­sősorban a részesedési alap és a személyi jövedelmek alakulására, de ösztönöz a lét­szám eddiginél mérsékeltebb ütemű nö­velésére, arra, hogy a fejlődést inkább a belső tartalékok mozgósításával biztosít­sák. Az ehhez szükséges anyagi ösztön­zést ezután könnyebben megvalósíthatják a vállalatok, minthogy a bérszínvonal-nö-­­­vekedés terhei mérséklődnek, könnyeb­ben emelhetik a béreket és érdemes ki­terjeszteniük a közvetlen, hatékonyabb évközi ösztönzést. Számítani lehet arra, hogy a vállalatok egy része módosítja majd a személyi jö­vedelmek és a létszám 1970. évi alakulá­sára kidolgozott eredeti elképzeléseit, mérsékli a tervbevett létszámnövekedést és fokozza az előirányzott bérszínvonal-, növelést. A­ vállalatok egy másik része valószínűleg nem változtat eredeti elkép­zelésein. Munkaügyi stratégia A munkaügyi stratégia kidolgozásakor azonban minden vállalat helyesen teszi, ha számol a lehetőséggel. 1971-től a sza­bályozók jelentősebb módosítására is sor kerülhet, ezen bel­ül tovább fokozódhat­nak a létszám növelésével szembeni kö­vetelmények, az ahhoz fűződő anyagi ter­hek. Ezekre az újabb gazdasági intézke­désekre megfelelően reagálni, az esetleges többletterheket kikerülni a vállalatok csak akkor lesznek képesek, ha már 1970- től nagy gondot fordítanak az élőmunká­val való takarékosságra, a munkaerő ha­tékonyabb felhasználására, a racionális létszámgazdálkodásra. A kormányszervek az illetékes tárcák feladatává tették annak megvizsgálását, hogyan lehetne növelni az élőmunka sú­lyát a gazdasági kalkulációkban, különös tekintettel az 1971—75. években érvénye­sítendő közgazdasági szabályozó eszkö­zökre. Egy ilyen intézkedés lehetősége szintén az élőmunkával való fokozott ta­karékosságra kell hogy intse a vállalato­kat. A létszámcsökkenéshez fűződő kedvez­mény valószínűleg csak szűk keretek kö­zött vezet majd a létszámfelesleg egy ré­szének elbocsátására. Inkább csak arra lehet számítani, hogy a vállalatok a tőlük eltávozó létszám egy részét nem pótolják, hanem igyekeznek a megüresedett mun­kahelyeket a munka jobb szervezésével, belső átcsoportosítással betölteni. Az ismertetett elvek konkrét jogi sza­bályokba öntésére rövidesen sor kerül. Az ismertetett módosításokra várhatóan az ipar és az építőipar területén kerül sor, bizonyos kivételek alkalmazásával. Bár az élőmunkával való takarékos gazdálkodás követelménye az egész népgazdaságra ér­vényes alapelv, a népgazdaság többi ágai­ban valószínűleg az ágazati sajátosságok figyelembe vételével, kisebb-nagyobb el­téréssel kell majd alkalmazni az új mód­szereket. Pongrácz László A Központi Bizottság két esztendő gazdasági fejlődését áttekintve, múlt héten lezajlott ülésén méltán állapította meg, hogy a „ ... gazdasági reform megfelelően szolgálja gazdaság­­politikai céljainkat, a gazdasági munka több területén kedvező folyamatok indultak meg”. Egy évvel ezelőtt talán még bizonyos fenntartással fogalmaztunk, de ma már bebizonyosodott, hogy a gazdaságirányítás új rend­szerében erősödött a tervszerűség, arányosabbá vált a fejlődés, számottevően javult az ország külkereskedelmi helyzete. Differenciáltabbá vált az egyes ágazatok ter­melésének növekedése, a társadalmi szükségletek kielé­gítése szempontjából fontos és hatékonyabb ágazatok növekedési üteme — helyenként — lényegesen megha­ladja az általános fejlődési ütemet. Kedvezőbben alakul a felhasználható nemzeti jövedelem összetétele is. Az alapjában kedvező irányú fejlődés azonban nem problémamentes. E problémák elsősorban gazdasági eredetűek és részben a reform előtt hozott döntések kö­vetkezményei. Természetesen vannak újkeletű problé­mák is. „Természetesen” —,hiszen a népgazdaság új irá­nyítási rendszeréről még nem mondható el, hogy teljes egészében kibontakozott és hatásaiban már teljesen is­meretes intézményrendszer. A­­Központi Bizottság — az eddigi gazdaságpolitikai gyakorlatot követve — nem igyekezett „szentesíteni”, konzerválni a jelenlegi­­irányítási módszereket, hanem a reform alapelveinek még következetesebb érvényesíté­sével összhangban úgy foglalt állást, hogy „ ... a végre­hajtás során jelentkező új problémákat időben meg kell oldani, az esetenként előforduló hibákat ki kell küszö­bölni”. Tény, hogy már ezideig is történtek ilyen intéz­kedések. Egyes közgazdasági szabályozókat úgy módosí­tottak, hogy azok az erőforrásokkal történő ésszerűbb gazdálkodásra, a lakossági igények jobb kielégítésére, az érdekeltségi rendszer hatékonyabbá tételére, vagy a szo­cialista relációjú import fokozására ösztönözzenek. Ezzel kapcsolatban nem érdektelen megjegyezni, hogy az új irányítási rendszer rugalmasabb, nagyobb szabadságot ad a központi gazdaságpolitikai célok érvényesítésére, anélkül, hogy ez a gazdaság fejlődésében megrázkódta­tásokra vezetne, vagy hogy szükségessé tenné a tervek egész rendszerének átalakítását. Egyesek az ipari termelés idei, főleg első félévi ala­kulása kapcsán — különösen külföldön — messzemenő következtetéseket vonnak le. Ma már azonban nyil­vánvaló, hogy az alacsonyabb növekedési ütem nagy­részt a szerkezeti változásoknak és a gazdasági kapcsola­toknak a munkamegosztás rendszerében végbemenő át­­rendeződésével függ össze. Ezek olyan tényezők, amelyek átmenetileg a termelési volumen növekedési ütemének csökkentését okozhatják ugyan, ám ugyanak­kor lehetővé teszik a gazdasági tevékenység hatékony­­­­ságának javítását. Az 1970. évi gazdasági feladatokra vonatkozó javaslatok — amelyeket a Központi Bizottság elfogadott — mára a gazdasági és ezen belül az ipari fej­lődés gyorsabb ütemével számolnak: mintegy 6 száza­lékos ipari termelésnövekedés mellett 5—6 százalékos nemzeti jövedelemnövekedési ütemet irányoznak elő. Tény, hogy a Központi Bizottság határozata — a reform szellemének megfelelően — a termelés növekedési üte­mét ,­ a népgazdaság számára legfontosabb ipari és mezőgazdasági ágazatokban, a legkeresettebb termékek előállításában...” kívánja fokozni, úgy, hogy­­közben javuljon a társadalmi termelés hatékonysága. Gazdaságfejlesztési feladataink megoldásában hiba lenne mindent „felülről” várni. Különösen indokolatlan ez a várakozás most, amikor a vállalatok és szövetkeze­tek vezetői számottevő döntési jogkörrel és annak meg­felelő eszközökkel rendelkeznek. Túlzás nélkül állítható, hogy szakadék keletkezett a vállalatot körülvevő mechanizmusrendszer, az úgyne­vezett gazdasági környezet és a vállalatok belső irányí­tási rendszere között; amennyire korszerű és rugalmas az előző, olyan elmaradott és merev az utóbbi. A méltán bírálható munkamorál, a nem kielégítő termelékenysé­gi színvonal, és számos egyéb jel arra utal, hogy a gaz­­dasági vezetők nem élnek a legkézenfekvőbb gazdasági tartalékok feltárásának lehetőségével. Márpedig minél előbb el kell következnie annak az időszaknak is, ami­kor a vállalatok összehangolják saját irányítási rendsze­rüket és vezetési színvonalukat a gazdasági környezet­tel, illetve az általa támasztott követelményekkel. E rendcsinálás öszefügg a technológiai, az ügyviteli és a munkahelyi szervezéssel, összefügg, de csak részben. Nem kevésbé fontos az a gazdasági és politikai munka, amit a munkafegyelem megszilárdítása érdekében foly­tatni kell a törzsgárda kialakításával, a becsületesen dolgozók erkölcsi és anyagi elismerésével. Tisztességte­len verseny az, ha a vállalatok egymásra licitálva csá­bítják egymástól a munkaerőt, sőt oktalan is, mert aki ma csábító, holnap maga is kárvallott lesz, amint más­valaki rálicitál. És ezen túl, a meglazult munkafegyelem nemcsak az egyes vállalatoknak okoz tetemes anyagi veszteséget, a kár végső soron az egész nemzet kára. Ezért az MSZMP Központi Bizottsága határozata okkal hangsúlyozza, hogy javítani kell minden vállalat mun­káját, különös tekintettel a munkaszervezésre, a vállala­ti bér- és létszámpolitikára. Ez most gazdasági mun­kánk időszerű kulcskérdése. 3

Next