Figyelő, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)

1969-12-03 / 49. szám

4 1970: a népszámlálás éve Dr. Szabady Egonnak, a KSH elnökhelyettesének nyilatkozata Magyarországon az­ 1969. december 31. és 1970. évi január hó 1. napja közti éj­féli állapot alapulvételével általános nép­­számlálást kell tartani, amellyel egyide­jűleg össze kell írni a lakásokat és inté­zeti háztartásokat — kórház, munkás­­szállás, diákotthon —, a lakóházakat, az intézeti és egyéb lakott épületeket. A népszámlálás, valamint az azzal kapcso­latos adatgyűjtés a tanácsok végrehajtó bizottságainak feladata: a szakmai irá­nyítást, az adatok feldolgozását és közzé­tételét a Központi Statisztikai Hivatal végzi. Az iménti néhány mondat (termé­szetesen nem szó szerint) a Népköztársa­ság Elnöki Tanácsának ez évi 18. sz. törvényerejű rendeletéből való. A nép­számlálás előkészítésével és lebonyolítá­sával kapcsolatos kérdéseinkre dr. Szaba­­dy Egon, a Központi Statisztikai Hiva­tal elnökhelyettese, a népszámlálás veze­tője, válaszolt. A népszámlálás rendszerint nagy­­aríányú szervezési munkát, gondos előkészítést követel. Mit tett eddig a KISS és melyek lesznek a felmérés új vonásai? A hivatalos statisztikai szolgálat először 1870-ben, tehát éppen száz éve hajtotta végre az első hivatalos magyarországi népszámlálást. Ha az osztrák közigazgatás által szerve­zett összeírásokat is­­figyelembe vesz­­szük, ak­kor az 1970-es sorrendben az a tizennegyedik népszámlálás lesz az or­szág területén.­ Az Egyesült Nemzetek Szervezete a második világháborút köve­tően általában évtizedenként szervezi az úgynevezett világ-népszámlálásokat. Az ENSZ Gazdasági, Szociális Tanácsa 1967- ben határozatot hozott , s ez összhang­ban van a KGST Statisztikai Állandó Bizottságának javaslataival is —, amely­ben a világ-népszámlálás időpontjául 1970-et ajánlották, így a magyarországi népszámlálással egyidőben, illetve a kö­vetkező évben rendkívül sok helyen, a többi között a Szovjetunióban és az Egye­sült Államokban is sor kerül a lakos­ság számbavételére.­­ Az előkészületi munkálatok 1967 -ben kezdődtek, s ezek egyik legdöntőbb moz­zanata az 1968. január 1-i mikrocenzus, próbanépszámlálás volt, amelynek során 200 ezer lakos adatait gyűjtötték össze. A próba­népszámlálás legfontosabb cél­ja az volt, hogy a gyakorlatban kipróbál­janak a szakemberek néhány olyan új kérdéscsoportot, módszert, amelyet az 1970-es népszámlálás idején alkalmazni ■'■akarnak. Az egyik módszertani változás, hogy — az 1960. évivel szemben — most nem lajstromos (tehát az egy háztartásban élőkre együtt vonatkozó), hanem szemé­­­lyi kérdőívek lesznek, részben a megnőtt program, részben az elektronikus gépi adatfeldolgozás miatt. Tisztázni kellett több fogalmat is, mint például a gazda­ságilag aktív keresőkét (ennek alsó hatá­ra az 1969-ben ledolgozott 90 nap), s ezen belül is megkülönböztetjük a nem rend­szeresen dolgozókat — (90—180 nap). Felmérjük a mezőgazdaságban végzett munka teljes volumenét is. Rendkívül fontos, hogy az összeírásból egyetlen személy, lakás, épület se marad­jon ki. Az 1960-as népszámlálás óta sok változás történt, tanácsokat, községeket vontak össze, illetve községek és városok alakultak, sőt­ teljesen új települések épültek. A változásokra jellemző,­ hogy például az előzetes adatok szerint a kül­területeken jelenleg 300 ezer emberrel kevesebb él, mint a legutóbbi népszám­lálás időpontjában. Hogyan történik majd a népszám­lálás? _ A népszámlálás legkisebb, de rendkí­vül fontos egysége a számláló­körzet. Az építészek, a városfejlesztést irányítók ké­résére minden­­ városban, s csaknem 80 városiasodó községben a városfejlesztési körzeteket, a népszámlálási alkörzeteket (ezekhez általában 10—20 számláló kör­zet tartozik) a beépítettség jellegzetessé­gei alapján alakították ki. Ennek lénye­ge, hogy egy csoportba kerülnek például az új, modern negyedek, illetve a szaná­lásra ítélt területek, a műemlék negye­dek, a kertesházakkal beépített részek hogy csak néhány példát említsünk. Ez pedig azt jelenti, hogy a népszámlá­lás után a tanácsok, a tervezők rendel­kezésére állnak majd az egyes, legfonto­sabb és legjellegzetesebb városrészek demográfiai adatai, a lakásviszonyokkal összefüggésben. Tehát, ha egy területet szanálásra jelölnek ki, pontosan tudják a lakások felszereltségét,­ állapotát, ko­rát, az ott lakók számát, családi­ helyze­tét. A népszámlálás lebonyolításában, az adatgyűjtésben — figyelembe véve a ta­nácsokat és a KSH apparátusát is — 60 ezer ember vesz részt A népszámlálás során azt kell megál­lapítani, hogy az „eszmei időpontban”, te­hát 1970. nulla órakor hányan éltek Ma­gyarország területén. S mivel az össze­írást január 2. és 14-e között bonyolítják le, minden, az eszmei időponton túli vál­tozást figyelmen kívül kell hagyni. Az utolsó népszámlálás óta az or­szág társadalmi, gazdasági, kulturá­lis viszonyaiban nagy változások történtek, s nőtt a vállalatok, intéz­mények információ-igénye is. Ho­gyan tükröződik ez a népszámlálás programjában, kérdéseiben? Különösen most, az új gazdaságirányí­tás rendjében rendkívül fontos, hogy a tudomány, a központi és területi terve­zés, a különböző szintű intézmények a korábbiaknál lényegesen gazdagabb, részletesebb, az összefüggéseket sokré­tűbben ismertető adatok, jelentések bir­tokába kerüljenek. A kérdéscsoportok összeállítását több éves egyeztetés előzte meg. Figyelembe vettük a KGST­­és ENSZ ajánlásait, a legújabb módszereket, s ezek, valamint a korábbi népszámlálá­sok tapasztalatai alapján elkészült az úgynevezett kívánságlista, amelyen sze­repel valamennyi állami, társadalmi, X 30­20 igazgatási, szervezési és tudományos in­tézmény által javasolt kérdés. Ezt ter­mészetesen szűkíteni kellett, hiszen a népszámlálás lebonyolításának ideje, az adatfeldolgozási lehetőségek is korláto­zottak. Több fórum, így a Magyar Ur­banisztikai Társaság, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia demográfiai bizottsága is megvitatta a tervezetet.. A program kialakítása során, tanul­mányozva valamennyi eddig alkalma­zott statisztikai módszert, az a döntés született, hogy úgynevezett kétlépcsős módszerrel bonyolódjék le a népszámlá­lás. Ennek lényege, hogy a­­ lakosság 75 százalékáról egyszerűbb adatfelvétel ké­szül, 25 százalékáról pedig részletesebb, tehát az ország lakóinak többsége csak az alapkérdésekre válaszol. Egyszerűsíti a lebonyolítást, hogy egy-egy számláló­­biztos vagy az egyik, vagy a másik ösz­­szeírást végzi. A 25 százalékos reprezen­tatív összeírás — amelyre főként a táv­­­­lati tervezés­­ számára van szükség — elegendő arra, hogy sok részletes elem­zést az ország egész lakosságára vonat­koztatva el tudjuk végezni. A népszám­lálás személyi programjában az alkérdé­­sekkel együtt összesen 37, a reprezenta­tív összeírásban pedig 83 kérdés szere­pel. Új vonás, hogy elemzik: a megkérde­zett születési helye és jelenlegi lakhelye azonos-e, mikor költözött az összeírás helyére,a­hol élt 1960-ban, a népszámlá­lás időpontjában. Ezeknek az adatoknak a birtokában részletesen elemezhető majd a belső vándorlás. A népszámlálás képet ad a lakosság iskolázottságáról­­is. A felsőfokú képzés­nél most már a következő tagozódás ér­vényesül: egyetem, főiskola, valamint — új elemként — a felsőfokú technikum és felsőfokú szakiskola. A korábbi iskolai végzettséget az új besorolás szerint ve­szik figyelembe. Az iskolai végzettségre vonatkozó kérdésekre részletes választ kell adni. A népszámlálás választ ad az ország lakóinak szakmai képzettségére is, tehát arra, hogy egy-egy szakmában hány kép­zett emberrel rendelkezünk, ezek milyen módon — szakmunkásképzésben, szakkö­zépiskolában, tanfolyamon stb. — szerez­ték meg a képzettségüket. Ezek az ada­tok nagy mértékben segítik majd a szak­munkásképzés vezetőinek tevékenységét, hiszen a részletes adatok birtokában pontosan meghatározható, hogy egyes területeken mit kell tenni a szakmunkás­utánpótlás biztosítása érdekében. Az ország lakás- és épületállományá­ról­ az 1960. évinél sokkal részletesebb adatfelvétel készül: valamennyi épületet összeírnak, még az ideiglenes jellegűeket és a nem lakás céljára építetteket is, ha laknak benne. Feltüntetik a kérdőíveken az épület magasságát, szintszámát, építé­si módját, falrendszerét (tehát, hogy tég­lából, panelből, vagy öntött technológiá­val épült), alapozási módját és az összes lakást, illetve a lakás céljára használt helyiségek számát. Kimutatás készül a lakás céljára használt üzlethelyiségekről, feltüntetik, hogy állami vagy személyi tulajdonban van a lakás, ha személyi tulajdonú, akkor a tulajdonos, vagy csa­ládtagja, illetve idegen lakja-e. Kimu­tatás készül az épületekről kor szerinti megoszlásban is. Vizsgálják, hogy egy­­egy lakásban hányan élnek, van-e al­­vagy árgybérlő. Ezúttal először felmérik a lakások alapterületét és a korábbiak­nál részletesebben elemzik a felszerelt­séget, tehát hogy milyen (táv-, központi, kályha)­fűtés van, milyen a közműellá­tás, van-e beépített bútor. N­emcsak a szobákat, hanem a félszobákat és a mel­lékhelyiségeket is számításba veszik. ★ A népszámlálás „menetrendje” sze­rint az összeírást nagyrészt 1970. január 12-ig be kell fejezni. Az ország lakói­­­­nak számáról (nemek és megyék szerinti bontásban) a KSH februárban gyorsje­lentést tesz közzé, ezt 1970. júniusában követi az első — 1 százalékos minta­vétel alapján készült — részletesebb ta­nulmány. A megyei és az országos ki­adványok — minden eddiginél részlete­sebb adatokkal — 1971. és 1972. között jelennek meg. i. G. KEDDTŐL idestova egy esz­tendeje írtunk a Komárom megyei Népi Ellenőrzési Bizottság vizsgá­latáról, amely a" tanszer- és tan­könyvellátás hiá­nyosságait derí­tette fel. Az utóbbinál különösen ki­rívó példa is akadt: A Tankönyvkiadó Vállalat az igé­nyek beérkezte után közölte, hogy azokat 20—50 százalékkal csökkenti; a hiányt pótolják az iskolák használt tankönyvekből. A javasolt új mód­szer túlságosan jól sikerült: a le­szállított, csökkentett példányszámú könyvek jelentős része — mintegy 30 ezer példány — megmaradt, s ezt az iskolák visszaküldték a megyei könyvesboltoknak. E „jól sikerült” módszert csak a szülők kísérték némi rosszallással: miért kellett a használt és higiéniai szempontból alaposan kifogásolható könyveket megvenniük, amikor utóbb az iskolák az új példányokat — mint feleslegeseket — visszaküld­ték? A NEB vizsgálatának megállapítá­sait megküldte a helyi és országos szerveknek, intézkedést kérve a visz­­szásságok megszüntetésére. A vála­szok ígéretesek voltak, így esztendő­re rá utóvizsgálatot tartottak: mi történt a tavalyi vizsgálat nyomán? Az utóvizsgálatot idén szeptember és október hónapokban folytatták hatvan általános, és tizenöt közép­iskolánál, mintegy 2500 tanuló be­vonásával. A kitöltött kérdőívek adatai tanulságosak: akad köztük pozitív, de nem hiányoznak a nega­tív elemek sem. A vizsgálat nemrég közzétett meg­állapításai szerint a hibák többségét az általános iskoláknál csaknem ma­radéktalanul kijavították. Ez volna tehát a pozitívum. Korántsem ilyen bízik jó a helyzet a középiskoláknál, ahol a tankönyv­ellátásnak még bőven vannak fehér foltjai. A vizsgálat eredményeit ismertető ankéton például kiderült, hogy a megkérdezett 875 középiskolás közül a szükséges tankönyvet 484 idejében beszerezhette, 391 diák azonban az utóvizsgálat befejezéséig sem tudta beszerezni. Különösen kínos a ne­gyedik osztályosok helyzete, hiszen már az érettségi küszöbén állnak, s még mindig hiányzik néhány szük­séges tankönyvük. A középiskolásoknál összesen het­­venhárom féle tankönyv nem volt kapható, ami ugyancsak tekintélyes szám. Tavaly még helytállónak tűnt a Tankönyvkiadó indokolása: a szak­­középiskola új típusa most van ki­alakulóban, ezért akadozik a­­tan­könyvellátás. Idén már nehezebb erre hivatkozni, mivel a megyei, já­rási, városi művelődési osztályok, iskolák pontos felmérés alapján, időben terjesztették elő igényüket. A Bourbonokat jellemző történel­mi mondáson most ketten osztozkod­nak. A Tankönyvkiadó Vállalat nem tanult. A NEB viszont nem felejtett, dy Külön-külön is elég gondot okoz a termelő vállala­toknak a minőség és a határidő, hát­ha még egymással összefüggésben je­lentkezik e két kategória. A határidők pontos betartása nem ritkán a minőség rovására megy, a minőségi munka időigénye viszont veszélyeztetheti a határidőt. Kérdés: mi a fontossági sorrend?­­Nyilvánvaló, hogy a minőség és a határidő­ betartása egyaránt fontos, feltéve, hogy nem formális határidő­tartásról van szó. Ha ugyanis a vál­lalatok a minőség árán vállalják a határidős kiszállítást, önmagukat csapják be, a minőségi kifogások rendezése mindenképpen csak a szállítási határidőn túl lehetséges. Ezt a gondolatot summázza a Textilélet cikkének tömör címe: „Kiszállítás — mindenáron?”. Konkrét példaként a Goldberger Textilnyomógyárat említi, ahol az el­múlt negyedévekben nem sikerült a minőségét javítani, csökkent az első osztályú áruk részaránya, emelke­dett a reklamációk száma. Az okokat vizsgálva kiderül, hogy nemcsak az alapanyag minőségével van baj, közrejátszanak szervezési hibák is, amelyek nyomán visszatér­nek a hó- és negyedévégi hajrák, túlórázások. A rendszeresen ismétlődő tech­nológiai hibák forrásának feltárását követően elvkor egy teljes hónapig is eltart a hibaforrás megszüntetése. Kisebb lett a szövödék felelőssége is: egy éve megszüntették azt a gyakorlatot, hogy a szövödék a rosz­­szul minősített és utólagosan leérté­kelt nyersáruk után kötbért fizesse­nek. Még egy példa: rossz tisztítás mi­att egy hónapon belül 200 ezer méter árut kellett utólagosan megtisztítani, s ez három napi munkatöbblethez vezetett. Hasonló okok következtében egy tőkés piacra készült rendelésből a harmadik negyedévben négy tétel pótnyomására került sor. Kétségtelen, hogy a határidő be nem tartásának is van ára. Kérdés­­ azonban, érdemes-e pontos határidő­re szállítani a rosszat? A kérdés persze szónoki, a válasz nyilvánvaló. SŐT KEDDIG FIGYELŐ, 1969. DECEMBER 6.

Next