Figyelő, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)

1969-12-03 / 49. szám

18 Az agrárpolitika időszerű kérdései Egy egész korszak fejlődésének ered­ményeit összegezte Fehér Lajos minisz­terelnök-helyettes nemrég tartott előadá­sában az MSZMP Politikai Akadémiáján. Itt ismertetjük kivonatosan az előadás mezőgazdaságra vonatkozó elvi jelentő­ségű megállapításait, legfontosabb ada­tait, amelyek az állami gazdaságok és a tsz-vállalatok gazdasági vezetői számára igen sok hasznos útmutatást tartalmaz­nak, a mindennapi munkát segítik. A mezőgazdaság túlteljesíti ötéves tervét A mezőgazdaságban, tulajdonképpen 1965 őszén elkezdődött a gazdasági re­form azzal, hogy a tervezés korszerűsíté­sével megszűnt e­ mezőgazdasági termelő­szövetkezetek éves termelési-értékesítési tervének a járási tanácsok részéről törté­nő kötelező jóváhagyása. Ezt követte 1966-ban, továbbá — a IX. pártkongresszus határozatai nyomán — főleg 1967-ben, majd 1968-ban egy sor nagy horderejű, elsősorban pénzügyi jel­legű intézkedés annak érdekében, hogy — a reform­ céljainak megfelelően a mezőgazdaságban is megteremtsük az önálló, vállalatszerű gazdálkodás feltéte­leit, — ezzel elősegítsük a mezőgazdasági termelés erőteljes fellendülését és­­ a harmadik ötéves terv időszakában a parasztság jövedelme fokozatosan kö­zelítsen a munkás-alkalmazotti jövedelem szintjéhez. A gazdaságirányítás reformja a mező­­gazdaságban kezdődött, s ebben a fontos népgazdasági ágazatban rendelkezünk a leghosszabb időszak — immár négy év — tapasztalataival. A mezőgazdaságban ér­tékelhetjük tehát a legnagyobb megala­pozottsággal a­, reform eredményeit. Ezt bizonyítja az előadás néhány adata is. A második világháború előtt, 1931—1940 átlagában kat­ holdanként 7,9 mázsa volt a búza termése, az 1961—65-ös években 10,7 mázsa, az utolsó három év átlagában pedig közel 15 mázsára emelkedett (ezen belül az idei esztendőben meghaladta a 15,5 mázsát). Ez — a jelenlegi termőterü­letet figyelembe véve — 7 millió mázsa hozamtöbbletet jelent évente, amelynek bruttó értéke 2,3 milliárd forint. Elértük agrárpolitikánk egyik fő célkitűzését: hazai forrásból biztonságosan megoldot­tuk az ország kenyérgabona-ellátását! öt év óta nem importáltunk búzát, sőt az idei esztendőben jelentős mennyiséget exportálunk is. Az egy-egy ágazatban a termelésre ható valamennyi tényező együttesen, tehát komplex módon jelenik meg, a tudomány és technológia a szakértelemmel párosul, a várt eredmény nem maradhat el. Ezt bizonyítja a kukoricatermesztés: a má­sodik világháború előtti tíz év 10,8 má­zsás holdankénti átlagához viszonyítva az 1961—65-ös években már 15 mázsára, 1966—68-as években pedig 17,3 mázsára, emelkedett a kukorica átlagtermése. Az az idei esztendőben — előzetes adatok szerint — már 20 mázsa körül lesz a ku­korica országos átlaga. A harmadik ötéves terv azt írta elő, hogy a mezőgazdasági termelés a meg­előző öt év átlagához viszonyítva 13—14 százalékkal nőjön. Az első három eszten­dőben a mezőgazdaság termelése 13 szá­zalékkal emelkedett. Az idei évben ki-­­ magaslóan jó gabonatermésünk volt, igen kedvezőnek ígérkezik az őszi betaka­­rítású növények, a kukorica, cukorrépa termése, gyümölcsből, zöldségfélékből és szőlőből jó termésünk van. Az utóbbi néhány év tapasztalatai, így a mezőgazdasági termelés vártnál kedve­zőbb alakulása, a kiegyensúlyozott, stabil belső élelmiszer-ellátás, az export terve­zettnél jobb alakulása azt bizonyítja, hogy az egész népgazdaságban, ezen belül az élelmiszer-gazdaságban kötelező tervuta­sítások nélkül is lehet eredményesen gaz­dálkodni. A gazdálkodás tervszerű fej­lesztése gazdasági szabályozók alkalmazá­sával — hatékonyabban biztosítható. A mezőgazdasági és ipari árszínvonal közti különbség a korábbihoz képest mér­séklődött, de a még mindig jelentős ár­színvonalbeli különbség miatt szükség van az állami támogatás fenntartására. Ezzel együtt tudjuk csak megteremteni a mezőgazdasági üzemek normális gazdál­kodásának pénzügyi feltételeit, s a ter­melésben részt vevő dolgozókat legköz­vetlenebbül érintő helyes jövedelmi ará­nyokat. Az eddigi tapasztalatok szerint az ár­szerkezet erőteljesen ösztönöz a kenyér­­gabona termelésére, a sertéstenyésztés fejlesztésére és az exportban keresett gyümölcsök termelésére (meggy, málna stb.). A pecsenyecsirke, a zöldség-gyü­mölcsfélék árszínvonalát a legutóbbi ár­rendezés nem érintette. Másként áll a dolog a szarvasmarha­tartásban. Az 1968. évi zárszámadások­­adatai szerint az állattenyésztés jövedel­mezőségi rátája mindössze 0,3 százalék volt. Elsősorban azért volt ilyen alacsony, mert ezen belül a szarvasmarha-ágazat veszteséges. Ebben az ágazatban a jelen­legi ár- és költségviszonyok mellett még a holtmunka-ráfordítás sem térül meg. A tőkés piacon a szarvasmarha — vá­góállat és hús formájában — a legfonto­sabb népgazdasági exportcikkünk. A kon­vertibilis piacon ez a cikk hozza az or­szágnak a legnagyobb dollárbevételt. Ezért termeléspolitikailag indokolt és szükséges, hogy a szarvasmarha termelői árszínvonala kellő mértékben emelkedjék, s mezőgazdasági árrendszerünk e prob­lémája megfelelően rendeződjék. Legnagyobb gondunk, hogy a háztáji tehénállomány változatlanul s egyfolytá­ban csökken. Két év óta a csökkenés meg­haladta a 40 ezer darabot. A többi között az is szükséges tehát, hogy a háztáji gaz­daságban a tehén- és kocatartás fejlesz­tésére az eddiginél erőteljesebb ösztönző­ket kapcsoljunk be, mindenekelőtt az üszőtartásban, továbbá a fehérjetakarmá­nyok forgalmának szabaddá tételével. S végül azzal, hogy­­a háztájiban a közös részére szerződésesen nevelt jószágok, te­­­­hát voltaképpen a „bedolgozói” bérmunka (havonta 3—4 elszámolt munkanap) után vezessék be a fakultatív nyugdíj­járulékot. XL3.§-Q nrvee­­kedést irányzott elő a tervidőszak végére. A termelés növekedése és a megtett intézkedések nyomán a két nagy dolgozó osztály reáljövedelmei a következőképpen alakultak és alakulnak. A munkás-alkal­mazottaké a tervidőszak első évétől 1968-ra 16,17 százalékkal nőtt, a paraszt­ságé pedig összesen 26,5 százalékkal emel­kedett. Az idei esztendőben, előzetes becs­lés szerint, a munkás-alkalmazottak reál­­jövedelme további 6,5 százalékkal nő, a parasztságé pedig 4,5 százalékkal, tehát valamit lassul. Ennek következtében ez év végéig a munkás-alkalmazotti reáljö­vedelemnél 23,5, a parasztságénál pedig 32 százalékos növekedés várható négy év alatt. Mindkét dolgozó osztály reáljövedelmé­nek növekedési üteme az ötéves terv so­­­rán a valóságban várhatóan megkétszere­ződik. Ezen belül a parasztságé a kong­resszusi célkitűzéseknek megfelelően, el­sősorban a tervidőszak első felében, vala­mivel gyorsabban nőtt. Ez utóbbinak azonban megvan a termelési alapja, hi­szen a tervidőszak első négy esztendejé­ben — mivel mind a négy évben jó vagy elég jó termésünk volt — a harmadik ötéves tervünk egész termelési előirány­zatát teljesítettük, sőt a jövő esztendőben, mint említettem, várhatóan túl is telje­sítjük. Számszerűen kifejezve, a jövő évi nö­vekedést is figyelembe véve­­, 1970-ben az egy főre jutó személyes rendelkezésű reáljövedelem a munkás-alkalmazotti népességnél 17 600 forint, a parasztságnál pedig 16 200 forint körül alakul. Az utób­biban a közösből származó kereset mel­let természetesen benne van a háztáji jövedelem is. Az élelmiszer-gazdaság fejlesztése — népgazdasági érdek Az élelmiszer-gazdaság társadalmi ösz­­szefüggésének vizsgálatakor egyik leg­szembetűnőbb változásnak­ kell tekinte­nünk azt, hogy az elmúlt két évtizedben kereken 600 ezerrel csökkent a mezőgaz­dasági a­ktív keresők száma, vagyis a me­zőgazdasági lakosság eláramlása igen erő­teljes volt a népgazdaság egyéb ágaiba. A mezőgazdasági keresők számának csökkenése ellenére a különböző termelő­ágazatokban dolgozó mintegy 4 millió állampolgárnak kereken 50 százaléka je­lenleg is mezőgazdasági termeléssel, fel­dolgozással, illetve az ezekhez szorosan kapcsolódó tevékenységgel foglalkozik. Ezen belül — csökkenő arányuk mellett — igen jelentős még azoknak a száma, akik közvetlenül az élelmiszertermelés­ben dolgoznak. A népgazdasági összes ke­resők 33 százaléka dolgozik jelenleg is az élelmiszer-gazdaság területén; minden harmadik ember itt talál megélhetést. Az élelmiszer-gazdaság hazánk lakos­ságát 92—95 százalékban hazai termésű élelmiszerekkel látja el. Hazánkban az élelmiszer-gazdaság még ma is csaknem 50 százalékát adja a lakosság összes fo­gyasztásának. Mezőgazdaságunk részvevője a nemzet­közi munkamegosztásnak. Sajátos és ipari szempontból jelentős az élelmiszerexport. Élelmiszer-gazdaságunk termelésének 10—12 százalékát exportálni tudja. A me­zőgazdasági eredetű termékek kivitele az elmúlt években összes népgazdasági exportunknak több mint egyötödét (20—22 százalékát), tőkés kivitelünk kö­zel 40 százalékát, a fejlett tőkésországok­ba irányuló exportunknak kereken a fe­lét alkotta, ötéves tervünk első három évében évi átlagban kereken 2,2 milliárd devizafo­rint volt az élelmiszer-gazdaság aktív egyenlege. Az idei évben ez várhatóan 2,6—2,9 milliárdra nő, úgyhogy ezen belül a szocialista aktív egyenleg 1,2—1,4 mil­liárd lesz, a tőkés pedig 1,4—1,5 milliárd devizaforint. Meg kell azt is említeni, hogy az élelmisz­er-gazdaság külkereske­delmi egyenlege tíz év óta minden évben számottevő aktívummal zárult, és ellen­súlyozta a többi népgazdasági ág külke­reskedelmi egyenlegének passzívumát. Mezőgazdasági és élelmiszeripari kül­kereskedelmünk bővítését segítené elő, ha szabályozórendszerünk valamiképpen biztosítani tudná a mezőgazdasági terme­lőüzemek közvetlen érdekeltségét is az exportban. A szabályozók továbbfejlesz­tésének az lenne a célja, hogy a­­külföldi piac hatása érzékelhető legyen a termelő­­vállalatok gazdasági döntéseiben. Az élelmiszer-gazdaság beruházásának részesedése a népgazdasági beruházások­ból csökkenő arányú: a második ötéves terv 19,4 százalékáról a harmadik ötéves tervben 16,7 százalékra hanyatlott. Szük­séges lesz, hogy ezen a helyzeten — lehe­tőségeinkhez mérten — mielőbb változ­tassunk. Kétségtelen, hogy dolgozóink javuló munkafegyelme, szorgalma, ipar­kod­ása mellett ma már a termelőeszköz­ellátottság foka határozza meg leginkább az élelmiszer-gazdaság termelésének nö­vekedését, következésképp a belföldi élelmiszer-ellátásunk színvonalát és tőkés fizetési mérlegünk alakulását is. Előadásának második felében Fehér Lajos a szövetkezetpolitika általános elvi kérdéseivel foglalkozott. Gyorsabban, mint az ipar... Mindezek alapján az idei terv túltelje­sítése várható: a mezőgazdaság teljes ter­melési értéke 5,6 százalékkal magasabb lesz az előző évinél. Első ízben fordul elő, hogy a mezőgazdaság évi növekedési üte­­m­e meghaladja az iparét. A mezőgazda­ság harmadik ötéves tervének jelentős túlteljesítésével számolhatunk. Az életszínvonal növekedése Az 1968. évi gazdálkodás során csupán 75 szövetkezet vált vesz­teségessé és került szanálási eljá­rás alá. Ha tudjuk, hogy a ko­rábbi években évente 400—500 termelő­­szövetkezetnél kellett a kialakult pénz­ügyi egyensúlyhiányt (mérleghiányt) álla­mi intézkedéssel rendezni, akkor a múlt évi veszteséges termelőszövetkezetek ala­csony számát az új gazdasági irányítási rendszer egyik nagy eredményének kell tekintenünk. A termelés növekedése és a veszteséges tsz számának radikális csök­kenése természetesen javította a szövet­kezeti parasztság életszínvonalát. A munkásközvéleményben tartja magát az a nézet — mondotta Fehér­ Lajos — hogy „az utóbbi időben csak a parasztság életkörülményei javultak”, továbbá, hogy „a parasztság jövedelme, ennélfogva élet­­színvonala magasabb, mint az ipari dol­gozóké”. Onnan kell kiindulnunk, hogy 1965-ben, a második ötéves terv utolsó évében a paraszti reálfogyasztás a munkás-alkal­mazott reáljövedelmeknek 85 százaléka volt. Ennek ismeretében határozott úgy a IX. pártkongresszus, hogy az elkövetke­zendő években teendő intézkedések nyo­mán a parasztság életszínvonala és ellátottsága tovább közelítsen a munkás­­osztályéhoz. Ennek megfelelően a harma­dik ötéves terv a munkás­ alkalmazottak reáljövedelmében 14—16, a parasztság reálfogyasztásában 18 százalékos növe­ JELENTKEZÉSI FELHÍVÁS bentlakásos termelőszövetkezeti mérlegképes könyvelői tanfolyamra A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Mezőgazdasági Vállalatfel­ügyeleti Főosztálya — a Pénzügyminisz­térium Tanulmányi Felügyelőségével egyetértésben — Nagytétényben, 1970. év április havában termelőszövetkezeti mér­legképes könyvelői vizsgára előkészítő bentlakásos tanfolyamot indít. A tanfolyamon termelőszövetkezetben dolgozó könyvelők, valamint a megyei és járási mezőgazdasági és élelmezésügyi szakigazgatási szervek — termelőszövet­kezetekkel kapcsolatos munkakörben foglalkoztatott — olyan dolgozói vehet­nek rész­t, akik a) képesített könyvelői bizonyítvány­nyal, vagy ezzel egyenértékű képesítés­­sel, b) legalább ötéves számviteli gyakor­lattal rendelkeznek és c) 24. életévüket betöltötték. A tanfolyam időtartama öt és fél hó­nap, amely idő alatt a résztvevők a mér­legképes képesítés összes tárgyaiból (po­litikai gazdaságtan, jogi ismeretek, ter­vezés, pénz- és hitelgazdálkodás, számvi­­tel és ellenőrzés) előkészítő oktatást kap­nak és a tanfolyam időtartama alatt a Számviteli Képesítő Bizottság előtt vizs­gát tehetnek. Az összes vizsgák sikeres letétele után megkapják a termelőszövet­kezeti mérlegképes könyvelői képesítést. A jelentkezéseket az erre a célra rend­szeresített nyomtatványon legkésőbb 1969. december 31-ig kell eljuttatni a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisz­­térium Ügyvitel Oktatási Csoportjához. A jelentkezéshez szükséges nyomtatványt, amely a jelentkezés részletes feltételeit és a szükséges kérdőpontokat tartalmaz­za, az Ügyvitel Oktatási Csoporttól (Bu­dapest V., Kossuth Lajos tér 11. II­­an. 276. — Telefon: 328—764. kell igényelni. Csak a munkáltató szervezet vezetőjé­nek javaslatával ellátott jelentkezéseket bírálnak el. (Termelőszövetkezeti jelent­kezőknél a járási pénzügyi osztály javas­lata szükséges.) A jelentkezések elfogadásáról a Mező­­gazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Mg. Vállalatfelügyeleti Főosztály javas­­lata alapján a Pénzügyminisztérium Ta­nulmányi Felügyelősége dönt. FIGYELŐ, 1969. DECEMBER 3.

Next