Figyelő, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)

1970-01-14 / 2. szám

&; ^ \ " TÖBB LAKÁS - MÉGIS KEVÉS A lakásépítés volumene és pénzügyi forrásai 1980—68. között A lakáshiány világszerte súlyos tár­sadalmi gond Közgazdászok és szocioló­gusok egyre alaposabban vizsgálják, hogy a lakásviszonyok milyen hatással vannak az életszínvonalra, a műveltségre, mun­katermelékenységre és az általános köz­érzetre. Semmiféle tudományos felkészültség sem kell azonban annak megállapításá­hoz, hogy a fejlettebb országok lakossá­gának életszínvonalában „jól­lakni” legalább olyan fontos, mint „jóllakni.” Nem könnyű annak a dolga sem, aki e hazai lakáshelyzet és lakásépítés elem­zésére törekszik. A szociális viszonyok­nak erről az egyre lényegesebb összete­vőjéről nem tud annyi jót elmondani, mint életünk sok más jelenségéről. A vi­tathatatlan eredmények áttekintése során lépten-nyomon kérdőjelekbe, ellentmon­dásokba ütközik. A nyíltság, a kritikus szemlélet mégsem nélkülözhető az ilyen­fajta áttekintésben. Olyan alapvető szük­ségletről van ugyanis szó, amelynek ki­elégítése feltételezi az érdekeltek és az egész társadalom tevékeny közreműkö­dését, ehhez pedig óhatatlanul szükséges a tényekkel, a realitásokkal való szem­benézés. Egyenetlen tervteljesítés A lakásépítés mai mértékét, színvona­lát nálunk hosszú távú, 15 éves fejleszt­­ési terv határozza meg. Nem véletlen, hogy a hosszú lejáratú tervezés előnyeit az elsők között éppen a lakásviszonyok javítására igyekeztünk kihasználni. Az 1945. előtti társadalmi rendszer ugyanis e téren igen terhes örökséget hagyott hát­ra. „Hagyatékát” nagyjából úgy lehet jellemezni, hogy a lakosság — akkor — mintegy 60 százalékát képviselő paraszt­ság lakásainak többsége vályogfalú, komfort nélküli­­ szobás lakás volt, s nagyságban, kényelmi színvonalban alig különböztek ezektől a városokban lakó munkásság lakásai. A 15 éves terv célul tűzte ki 1961 és 1975 között összesen egymillió új, mo­dern lakás felépítését, s azt, hogy ezáltal minden családot megfelelő önálló lakás­hoz juttasson. A terv valóban ösztönzést és pénzügyi-műszaki alátámasztást adott a hazai lakásépítési tevékenység fellen­düléséhez, színvonalának emeléséhez. Serkentő hatása eddig főként a lakás­építés minőségi mutatóiban nyilvánult meg. Az új lakások átlagos szobaszáma már az első ötéves periódusban a koráb­bi ötéves tervben elért 1,76 helyett 1,95 volt, alapterületük pedig 54 négyzetmé­terről 59 négyzetméterre nőtt. A lakás­­kultúra fejlődésének minőségi jellemzői a következő években még tovább javul­nak. A mennyiség vonatkozásában már ke­vésbé lehetünk elégedettek a terv meg­valósításának számaival. Az első har­madban (1961—65 között) az országban csupán 282 ezer lakás épült, ami vala­mivel még kevesebb is volt, mint a meg­előző öt év lakástermelése (284 ezer la­kás). Nagyobb mennyiségi fejlődés a most folyó harmadik ötéves tervben (a 15 éves lakásépítési terv második harmadá­ban) észlelhető: számítások szerint 1966. elejétől ez év végéig körülbelül 320 ezer lakás épül fel. Így is meglehetősen nagy feladat marad a terv befejező, 1975 vé­géig tartó szakaszára: 400 ezer új lakás felépítése. Igaz, valóban sok objektív, elkerülhe­tetlen nehézség hátráltatta a 15 éves terv ütemesebb, egyenletesebb megvalósítását. Az építőipar lakásépítő technikáját for­radalmasító, a krónikus munkaerőhiányt ellensúlyozó házgyárak működése inkább csak a legutóbbi időkben éreztette áldá­sos hatását. Figyelembe kell venni azt is, hogy az állami költségvetés erőit, az építőanyagipar termékeit és az építőipar kapacitását sokszor elvonták a lakásépí­téstől a termelési beruházások. Mindez — sajnos — nem változtat azon, hogy az építőiparnak a hátralevő években szinte ugrásszerűen fokoznia kell lakásépítő te­vékenységét, a hosszú lejáratú terv meg­valósításához, ami nem lesz könnyű fel­adat. Az utóbbi­ 20 évben Magyarországon körülbelül egymillió lakás épült. Ily mó­don a lakosság mintegy harmadrésze új otthonba költözhetett, s a lakáshiány 1951 és 1970 között várhatóan több mint 30 százalékkal csökken. A körülménye­ket (a háborús pusztítást, az iparosítás nagy építési feladatait és más tényezőket) figyelembe véve természetesen ez igen (Folytatá­s a 2. oldalon) BStatTfl Teljesen magánerőből l'X-z.’Al Magánerőből, állami kölcsöntámogatással Állami beruházás keretében, a lakosság anyagi erejének bevonásával (szövetkezeti lakások) Állami erőből (bérlakások) ­ / A „mérleg havában'V^^0'* Pénzügyminisztériumi nyilatkozat a vállalati mérlegkészítésig A vállalatok, szövetkezetek most ké­szítik éves m­érlegbeszámolóikat. Érthető tehát, hogy a gazdasági vezetők érdek­lődése a mérlegek összeállításával kap­csolatos problémák felé fordul. Munka­társunk felkereste DR. SCHULCZ REZSŐ főosztályvezetőt, a Pénzügyminisztérium számviteli és szervezési önálló osztályá­nak vezetőjét, hogy tájékoztatást kérjen a mérlegbeszámolók kész­ítésével kapcso­latos legfontosabb vállalati tennivalók­ról. Változott-e az 1969. évi mérlegbe­számoló az előző évivel szemben? — Igen fontosnak tartjuk, hogy a mérlegbeszámoló adatszolgáltatását ille­tően bizonyos állandóságra törekedjünk. Régi tapasztalat ugyanis, hogy az adat­szolgáltatás formájának vagy tartalmá­nak rövid időközönkénti változtatása az adatok megbízhatatlanságához és ennek következtében az ellenőrzés és elemzés megnehezítéséhez vezet. Mindössze két változtatást említhetek. Az egyik a beru­házások finanszírozásával kapcsolatos adatszolgáltatás, a másik az exporttevé­kenység relációnkénti értékesítési önkölt­ségének bekérése. A beruházások finan­szírozásával kapcsolatos részletes adat­szolgáltatás igénye már korábban felme­rült. Meg kell azonban jegyezni, hogy a beruházások jelenlegi finanszírozási sza­bályai mellett — ismerve az elemző, ér­tékelő szervek információs igényeit — még ez sem lesz­ elegendő ahhoz, hogy a beruházási eszközök felhasználása a pénzügyi, műszaki teljesítés szempontjá­ból a döntési szinteknek megfelelően is elemezhető legyen. Az exportértékesítés dollár és rubel re­lációjú önköltségének adataira a felsőbb szintű értékelésekhez feltétlenül szükség van, hiszen az elmúlt év tapasztalatai is azt mutatták, hogy az erre vonatkozó számítások egyes esetekben nem voltak elég megalapozottak. A módosítás most lehetővé teszi az exportra vonatkozó költségtételek indokoltságának alapo­sabb vizsgálatát. Milyen tapasztalataik vannak az elmúlt évi mérlegbeszámolókkal kapcsolatban? — Véleményem szerint az új könyvvi­teli szabályozás megbízható alapot nyúj­tott a vállalatok vagyoni helyzetének megállapításához, a jövedelemalakulás megfigyeléséhez és a pénzügyi revízióhoz. Az új könyvviteli szabályozás gyakorlati alkalmazása azonban kezdetben nem volt problémamentes. Ez azonban természe­tes is, hiszen a könyvviteli rendszer nem­csak formailag, hanem tartalmilag is lé­nyegesen megváltozott. Minden népgazdasági ágban áttértünk az egységes rendszerezési elveken nyug­vó elszámolási rendre. A vállalati önálló­ság fokozása érdekében számos kötöttsé­get megszüntettünk és előírásaink több esetben alternatív jellegűek,, hogy a vál­lalatok a termelési szervezési adottságai­nak, belső elszámolási rendjüknek leg­inkább megfelelő módot választhassák. Meg kell azonban említenem,­ előfordult az is, hogy a vállalatok az alternatív megoldások helytelen értelmezésével — mondhatnám félremagyarázásával — a könyvviteli adatok tartalmát is megvál­toztatták. Az új számlakeretekhez kapcsolódva új mérlegbeszámoló rendszert alakítottunk ki, amely tartalmilag alkalmas, mind a felsőszintű gazdaságirányítás, mind a vállalati vezetés alapvető információs igényeinek kielégítésére. A gazdálko­dó szervek 1968. december 31-ével készítettek első ízben az új előírások szerint mérlegbeszámolót és így nyilván­való, hogy még nem rendelkezhettek kel­lő tapasztalattal az új előírások értelme­zésében és végrehajtásában. A mérleg­rendelet a könyvviteli előírásokhoz kap­­csolódva a leltározás ,és az értékelés te­rületén is választási lehetőséget adott a vállalatok részére azzal a megkötéssel, hogy a választott módot a későbbiekben csak a PM engedélyével változtathatják meg. Az elmúlt évben éppen a leltáro­zás lebonyolításánál biztosított könnyí­tések értelmezése okozott problémákat. Így pl. újszerű volt az, hogy a leltár for­dulónapjának nem kellett egybeesni a mérlegkészítés időpontjával. A leltározási időpontok kijelölését néhány indokolt kivételtől eltekintve a vállalatok hatás­körébe utaltuk. Az eddig szerzett tapasz­talatok szerint az új előírások kedve­zőbb feltételeket teremtettek, mert le­hetővé tették a leltározási „rohammun­kák” megszüntetését, s a leltározás meg­bízhatóságának, pontosságának növelését, így a mérlegvalódiság fokozását. Az értékelés tekintetében is megváltoz­tattuk az eddigi előírásokat és a saját termelésű készleteket — a mezőgazdaság kivételével — a vállalatoknak tényleges szűkített önköltségen kell számba ven­niük. Ez nagymértékben csökkentette a vállalatok kalkulációs munkáját és hatá­sa mind üzemgazdasági, mind közgazda­sági szempontból kedvező volt. Az értékeléssel kapcsolatos tapasztala­tok már nem ilyen egyértelműen pozití­vak. Problémákat okozott a saját ter­melésű készletek értékelésénél az üzemi általános költségek számítása. Sok eset­ben a vállalatok szubjektívan értelmez­ték a csökkent értékű készletek értéke­lésére vonatkozó szabályokat — a leérté­(Folytatás az 5. oldalon) ' / **■ A közös szocialista valuta (3. old.) Megtorpant a reform a gyárkapuk előtt? (4. old.) A fizetőképtelenség okai (5. old.) Adathiány és felesleg - egyszerre (6. old.) Fejlesztés - gyártás nélkül ? (6. old.).

Next