Figyelő, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1970-01-14 / 2. szám
&; ^ \ " TÖBB LAKÁS - MÉGIS KEVÉS A lakásépítés volumene és pénzügyi forrásai 1980—68. között A lakáshiány világszerte súlyos társadalmi gond Közgazdászok és szociológusok egyre alaposabban vizsgálják, hogy a lakásviszonyok milyen hatással vannak az életszínvonalra, a műveltségre, munkatermelékenységre és az általános közérzetre. Semmiféle tudományos felkészültség sem kell azonban annak megállapításához, hogy a fejlettebb országok lakosságának életszínvonalában „jóllakni” legalább olyan fontos, mint „jóllakni.” Nem könnyű annak a dolga sem, aki e hazai lakáshelyzet és lakásépítés elemzésére törekszik. A szociális viszonyoknak erről az egyre lényegesebb összetevőjéről nem tud annyi jót elmondani, mint életünk sok más jelenségéről. A vitathatatlan eredmények áttekintése során lépten-nyomon kérdőjelekbe, ellentmondásokba ütközik. A nyíltság, a kritikus szemlélet mégsem nélkülözhető az ilyenfajta áttekintésben. Olyan alapvető szükségletről van ugyanis szó, amelynek kielégítése feltételezi az érdekeltek és az egész társadalom tevékeny közreműködését, ehhez pedig óhatatlanul szükséges a tényekkel, a realitásokkal való szembenézés. Egyenetlen tervteljesítés A lakásépítés mai mértékét, színvonalát nálunk hosszú távú, 15 éves fejlesztési terv határozza meg. Nem véletlen, hogy a hosszú lejáratú tervezés előnyeit az elsők között éppen a lakásviszonyok javítására igyekeztünk kihasználni. Az 1945. előtti társadalmi rendszer ugyanis e téren igen terhes örökséget hagyott hátra. „Hagyatékát” nagyjából úgy lehet jellemezni, hogy a lakosság — akkor — mintegy 60 százalékát képviselő parasztság lakásainak többsége vályogfalú, komfort nélküli szobás lakás volt, s nagyságban, kényelmi színvonalban alig különböztek ezektől a városokban lakó munkásság lakásai. A 15 éves terv célul tűzte ki 1961 és 1975 között összesen egymillió új, modern lakás felépítését, s azt, hogy ezáltal minden családot megfelelő önálló lakáshoz juttasson. A terv valóban ösztönzést és pénzügyi-műszaki alátámasztást adott a hazai lakásépítési tevékenység fellendüléséhez, színvonalának emeléséhez. Serkentő hatása eddig főként a lakásépítés minőségi mutatóiban nyilvánult meg. Az új lakások átlagos szobaszáma már az első ötéves periódusban a korábbi ötéves tervben elért 1,76 helyett 1,95 volt, alapterületük pedig 54 négyzetméterről 59 négyzetméterre nőtt. A lakáskultúra fejlődésének minőségi jellemzői a következő években még tovább javulnak. A mennyiség vonatkozásában már kevésbé lehetünk elégedettek a terv megvalósításának számaival. Az első harmadban (1961—65 között) az országban csupán 282 ezer lakás épült, ami valamivel még kevesebb is volt, mint a megelőző öt év lakástermelése (284 ezer lakás). Nagyobb mennyiségi fejlődés a most folyó harmadik ötéves tervben (a 15 éves lakásépítési terv második harmadában) észlelhető: számítások szerint 1966. elejétől ez év végéig körülbelül 320 ezer lakás épül fel. Így is meglehetősen nagy feladat marad a terv befejező, 1975 végéig tartó szakaszára: 400 ezer új lakás felépítése. Igaz, valóban sok objektív, elkerülhetetlen nehézség hátráltatta a 15 éves terv ütemesebb, egyenletesebb megvalósítását. Az építőipar lakásépítő technikáját forradalmasító, a krónikus munkaerőhiányt ellensúlyozó házgyárak működése inkább csak a legutóbbi időkben éreztette áldásos hatását. Figyelembe kell venni azt is, hogy az állami költségvetés erőit, az építőanyagipar termékeit és az építőipar kapacitását sokszor elvonták a lakásépítéstől a termelési beruházások. Mindez — sajnos — nem változtat azon, hogy az építőiparnak a hátralevő években szinte ugrásszerűen fokoznia kell lakásépítő tevékenységét, a hosszú lejáratú terv megvalósításához, ami nem lesz könnyű feladat. Az utóbbi 20 évben Magyarországon körülbelül egymillió lakás épült. Ily módon a lakosság mintegy harmadrésze új otthonba költözhetett, s a lakáshiány 1951 és 1970 között várhatóan több mint 30 százalékkal csökken. A körülményeket (a háborús pusztítást, az iparosítás nagy építési feladatait és más tényezőket) figyelembe véve természetesen ez igen (Folytatás a 2. oldalon) BStatTfl Teljesen magánerőből l'X-z.’Al Magánerőből, állami kölcsöntámogatással Állami beruházás keretében, a lakosság anyagi erejének bevonásával (szövetkezeti lakások) Állami erőből (bérlakások) / A „mérleg havában'V^^0'* Pénzügyminisztériumi nyilatkozat a vállalati mérlegkészítésig A vállalatok, szövetkezetek most készítik éves mérlegbeszámolóikat. Érthető tehát, hogy a gazdasági vezetők érdeklődése a mérlegek összeállításával kapcsolatos problémák felé fordul. Munkatársunk felkereste DR. SCHULCZ REZSŐ főosztályvezetőt, a Pénzügyminisztérium számviteli és szervezési önálló osztályának vezetőjét, hogy tájékoztatást kérjen a mérlegbeszámolók készítésével kapcsolatos legfontosabb vállalati tennivalókról. Változott-e az 1969. évi mérlegbeszámoló az előző évivel szemben? — Igen fontosnak tartjuk, hogy a mérlegbeszámoló adatszolgáltatását illetően bizonyos állandóságra törekedjünk. Régi tapasztalat ugyanis, hogy az adatszolgáltatás formájának vagy tartalmának rövid időközönkénti változtatása az adatok megbízhatatlanságához és ennek következtében az ellenőrzés és elemzés megnehezítéséhez vezet. Mindössze két változtatást említhetek. Az egyik a beruházások finanszírozásával kapcsolatos adatszolgáltatás, a másik az exporttevékenység relációnkénti értékesítési önköltségének bekérése. A beruházások finanszírozásával kapcsolatos részletes adatszolgáltatás igénye már korábban felmerült. Meg kell azonban jegyezni, hogy a beruházások jelenlegi finanszírozási szabályai mellett — ismerve az elemző, értékelő szervek információs igényeit — még ez sem lesz elegendő ahhoz, hogy a beruházási eszközök felhasználása a pénzügyi, műszaki teljesítés szempontjából a döntési szinteknek megfelelően is elemezhető legyen. Az exportértékesítés dollár és rubel relációjú önköltségének adataira a felsőbb szintű értékelésekhez feltétlenül szükség van, hiszen az elmúlt év tapasztalatai is azt mutatták, hogy az erre vonatkozó számítások egyes esetekben nem voltak elég megalapozottak. A módosítás most lehetővé teszi az exportra vonatkozó költségtételek indokoltságának alaposabb vizsgálatát. Milyen tapasztalataik vannak az elmúlt évi mérlegbeszámolókkal kapcsolatban? — Véleményem szerint az új könyvviteli szabályozás megbízható alapot nyújtott a vállalatok vagyoni helyzetének megállapításához, a jövedelemalakulás megfigyeléséhez és a pénzügyi revízióhoz. Az új könyvviteli szabályozás gyakorlati alkalmazása azonban kezdetben nem volt problémamentes. Ez azonban természetes is, hiszen a könyvviteli rendszer nemcsak formailag, hanem tartalmilag is lényegesen megváltozott. Minden népgazdasági ágban áttértünk az egységes rendszerezési elveken nyugvó elszámolási rendre. A vállalati önállóság fokozása érdekében számos kötöttséget megszüntettünk és előírásaink több esetben alternatív jellegűek,, hogy a vállalatok a termelési szervezési adottságainak, belső elszámolási rendjüknek leginkább megfelelő módot választhassák. Meg kell azonban említenem, előfordult az is, hogy a vállalatok az alternatív megoldások helytelen értelmezésével — mondhatnám félremagyarázásával — a könyvviteli adatok tartalmát is megváltoztatták. Az új számlakeretekhez kapcsolódva új mérlegbeszámoló rendszert alakítottunk ki, amely tartalmilag alkalmas, mind a felsőszintű gazdaságirányítás, mind a vállalati vezetés alapvető információs igényeinek kielégítésére. A gazdálkodó szervek 1968. december 31-ével készítettek első ízben az új előírások szerint mérlegbeszámolót és így nyilvánvaló, hogy még nem rendelkezhettek kellő tapasztalattal az új előírások értelmezésében és végrehajtásában. A mérlegrendelet a könyvviteli előírásokhoz kapcsolódva a leltározás ,és az értékelés területén is választási lehetőséget adott a vállalatok részére azzal a megkötéssel, hogy a választott módot a későbbiekben csak a PM engedélyével változtathatják meg. Az elmúlt évben éppen a leltározás lebonyolításánál biztosított könnyítések értelmezése okozott problémákat. Így pl. újszerű volt az, hogy a leltár fordulónapjának nem kellett egybeesni a mérlegkészítés időpontjával. A leltározási időpontok kijelölését néhány indokolt kivételtől eltekintve a vállalatok hatáskörébe utaltuk. Az eddig szerzett tapasztalatok szerint az új előírások kedvezőbb feltételeket teremtettek, mert lehetővé tették a leltározási „rohammunkák” megszüntetését, s a leltározás megbízhatóságának, pontosságának növelését, így a mérlegvalódiság fokozását. Az értékelés tekintetében is megváltoztattuk az eddigi előírásokat és a saját termelésű készleteket — a mezőgazdaság kivételével — a vállalatoknak tényleges szűkített önköltségen kell számba venniük. Ez nagymértékben csökkentette a vállalatok kalkulációs munkáját és hatása mind üzemgazdasági, mind közgazdasági szempontból kedvező volt. Az értékeléssel kapcsolatos tapasztalatok már nem ilyen egyértelműen pozitívak. Problémákat okozott a saját termelésű készletek értékelésénél az üzemi általános költségek számítása. Sok esetben a vállalatok szubjektívan értelmezték a csökkent értékű készletek értékelésére vonatkozó szabályokat — a leérté(Folytatás az 5. oldalon) ' / **■ A közös szocialista valuta (3. old.) Megtorpant a reform a gyárkapuk előtt? (4. old.) A fizetőképtelenség okai (5. old.) Adathiány és felesleg - egyszerre (6. old.) Fejlesztés - gyártás nélkül ? (6. old.).