Figyelő, 1970. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)

1970-09-16 / 37. szám

18 Takarmányozás és tejtermelés A szarvasmarhatartás gazdaságossá­gát alapvetően a tejtermelés színvonala határozza meg. A nyereség zömét — leg­alábbis ahol van — a tehenészet biztosít­ja, tehát az ágazat rentabilitása elsősor­ban a tejtermeléstől függ. Tehenészet jövedelmezősége Annak, hogy az állami gazdaságokban 1969-ben a szarvasmarha-ágazatnak csak 0,4 százalék volt a nyeresége, elsősor­ban a tejtermelés alacsony színvonala volt az oka. A tejtermelés veszteséges volta egyben fő oka a tehénállomány csökkenésének, amit az alábbi táblázat mutat: Az állami gazdaságok tehénállományá­nak 93 százaléka magyar tarka­fajta, ami évi 4200 liter tej termelésére képes, te­hát elvileg minden állami gazdaság rendelkezik azzal a lehetőséggel, hogy nyereséggel tartson szarvasmarhát. A 4000 literes színvonal elérésének azon­ban objektív feltételei vannak, amelyek A tejhozam növelésével csökken a faj­lagos takarmányfelhasználás. Ezt azon­ban több tényező korlátozza. Az egyik korlátozó tényező az, hogy bizonyos hozamon felül romlik a tápanyagok ér­tékesülése. Ennek következtében először lassan,, majd gyorsuló ütemben növek­szik az 1 kg tej előállításához szüksé­ges tápanyag. Ez oda vezethet, hogy bi­zonyos határon túl növekedni kezd a tehenészetben az egységnyi mennyiségű tej előállításához felhasznált összes táp­anyag. A tejhozam növelését — bizonyos ha­táron felül — korlátozza az is, hogy a nagyobb termeléshez jobb minőségű, koncentráltabb és több fehérjét tartal­mazó takarmányok szükségesek. Ezek­nek a takarmányoknak, a keményítő ér­tékben mért termése azonban általában kisebb, mint az alacsony fehérjetartal­mú takarmányoké. Minél nagyobb hozamú tehát a tehén, annál drágább takarmánnyal lehet csak kielégíteni a tápanyag-szükségletét. Ez az összefüggés végül 1 kg-nyi tejre jutó takarmány költségnövekedését is okoz­hatja. Fontos feladat tehát a gazdaság takar­mányozási lehetőségeinek legjobban megfelelő tejtermelési színvonal meg­állapítása. Végeredményben azt kell el­­­dönteni, mi gazdaságosabb az adott kö­rülmények között: több kisebb hoza­mú, vagy pedig kevesebb nagyobb ho­zamú tehén tartása. (Több kisebb ho­zamú tehén viszonylag nagyobb borjú­szaporulatot ad, több húst termel, s ez is fontos tényezője az egész ágazat gaz­daságosságának.) Melléktermék hasznosítása A kis költséggel történő takarmány­termelésre jó példát ad a Sinatelepi Ál­lami Gazdaság, ötszáz tehenének évi ta­karmányát 293 kh szántón termeli, oly módon, hogy más földeken termett mel­léktermékeket is takarmányoz. A tö­megtakarmány zömét a 600 vagonnyi si­lózott leveles cukorrépafej adja, ami — bár melléktermék — de kukoricasilóval azonos tápértékkel rendelkezik, és csak feleannyiba kerül. A tömegtakarmány-A 0,4 százalékos nyereség átlagszám. Ez magába foglal több olyan állami gazdaságot, amelyekben az összes nye­reséghez a szarvasmarhatartás nagy­mértékben hozzájárul. Több állami gazdaságban a szarvas­­marhatartás nagy nyereséget adott. Bo­lyon 15 százalékát, Alsótengericen 9 szá­zalékát.. Sintelepen 6 százalékát az év végi össznyereségnek a szarvasmarha­tartás adta. A tejtermelés jövedelmezősége az 1 tehénre jutó évi tejhozamtól függ Ahol ez a hozam 4000 liter év felett van, a tejtermelés önköltsége annyira csök­ken, hogy a tehéntartás nyereségessé válik. Ez az összefüggés látható az alábbi táblázatból: közül legfontosabb a gazdaságos takar­mányozás. Az önköltség szerepe A tejtermelés önköltségének legna­gyobb hányadát (50—60 százalékát) a takarmányozási költségek alkotják, el­sődlegesen tehát ez határozza meg a tejtermelés önköltségét. termelés ilyen megoldása közvetle­nül csökkenti a termelőtakarmány költségét. Amennyiben melléktermék­kel helyettesítjük a tömegtakar­­takarmányt, úgy a silókukorica vetése megszüntethető, és helyette napraforgót termeszthetnek. Az élelmiszeripari cé­lokra eladott (640 Ft/g) naprafogó min­den mázsája után ugyanis­­30 kg olaj­pogácsát kapnak, s ez a melléktermék fontos fehérjetartalmú takarmány, pó­tolja az importált földidió-darát. A si­­natelepi állami gazdaság 1969-ben ta­karmányozásra 6740 g sörtörkölyt is fel­használt. Ennek emészthető fehérjetar­talma háromszorosa a kukoricasilóénak, 20 220 g hagyományos takarmánynak felel meg. A sörtörköly mázsánkénti ára 32 Ft, a vele egyenértékű 3 mázsa ku­­koricasilóé pedig 36 Ft, ez tehát 17 szá­zalékos költségcsökkentésnek felel meg. Zöld futószalag — a legolcsóbb Annál több állati, termék állítható elő, minél nagyobb a területegység tápanyag­hozama. A zöld takarmányok termesz­tésének arányát célszerű olyan módon összeállítani, hogy a tejtermelés táp­anyagszükségletének 60—60 százalékát biztosíthassa. Erre találunk példát az Alsótengelyi Állami Gazdaságban, ahol 4560­­ tejhez (1 tehén takarmányozásá­hoz) szükséges takarmányt 0,64 kh főve­tésű és 0,5 kh másodvetésű területen megtermelik. Ez adja az úgynevezett al­­sótengelici zöld futószalagot (őszi takar­mánykeverék, borsós napraforgó, borsós csalamádé, szudáni fű, borsós silókukori­ca, napraforgó, takarmánykáposzta). Egy tehén napi takarmányfogyasztá­sa 50 kg, ami biztosítja az életfenntartá­sát és 13 liter tej termelését. Az 50 kg zöldtakarmány önköltsége 10 Ft. Az Al­sótengerb­en 1 liter tej fajlagos takar­mányköltsége 2,05 Ft, és végső fokon ez biztosítja a szarvasmarha-ágazat jöve­delmezőségét. Amit az Alsótengelici Ál­lami Gazdaságban megtesznek, azt sok más állami gazdaság is megteheti, s ily­­módon a tehéntartás nyereségessé válik. Bonyhádi Páterr Állami gazdaságok tehénállománya fcv Tehénállomány 1000 db 1.16* »3,3 db mr, 373 „ 1366 fl.H 6 1067 »3.« „ 13*»S 00.7 1960 85,8 „ Tejhozat- és önköltség Tejtermelés-év 2751—300« 3001— 3250 S351—31»00 3501—375« 3751-4000 1 1. tej önköltsége 4,45 4,34 4,15 4,13 3,85 1 g takarmány termelésének költsége (Ft) t­azdaság neve Kukorica Lucerna Tak. gabona Egynyári 1 1 tej szálas tak. költsége Országos átlag 200 1?­ 500 S0 5,51 Smatelrp 1,4 t­ m 13­­.w* Alsótengelic .140 114 100 23 3,00 Boly 107 95 117 19 2,05 X&1&.0GI A mezőgazdasági kiállításról Az új szovjet traktorok A magyar mezőgazdaságnak a követ­kező években ki kell cserélnie traktor­­állományának nagyobb részét. 67 ezer traktorból, amelyet 1969 végén nyilván­tartottak, ugyanis több mint 35 ezer traktort még 1965 előtt vásároltak, s ezek lényegében elhasználódtak. A mezőgazdaság 1960—69 között ösz­­s­zesen 32 ezer új traktort vásárolt. A következő években ezek egy része is meghaladja az ötéves kort, így tehát a következő öt évben — amennyiben a ré­gi összetételben­ kívánnánk fenntartani a traktorállományt — 40—50 ezer trak­tort, évi átlagban kb. 10 ezer új traktort vásárolnak az üzemek. Az adatok azt mutatják, hogy 1965— 69. évek átlagában évente több mint 6000 új traktort vettek a mezőgazda­­sági üzemek és 2 magyar traktorra 5 import traktor jutott (9 ezer magyar és 23 ezer import traktor szereztek be 1965 és 1969 között). Nem kétséges, hogy traktorpa­rkunk kicserélésében a következő években az import traktoroknak, elsősorban a szov­jet traktoroknak nagy szerepük lesz. Ed­dig is az­ importált traktorok túlnyomó része szovjet gyártmány volt és a ta­pasztalatok szerint a szovjet traktor jó, a többinél tartósabb, üzem biztosabb, 75-től 1000 lóerőig .­Emiatt a magyar termelőket érdekli, milyen traktorokat gyártanak a követ­kező években a Szovjetunióban, és álta­lában milyen mezőgazdasági gépek be­szerzésére számíthatunk a Szovjetunió­ból. A szovjet, mezőgazdasági gépgyártást — az SZKP 1970 júliusi plénumának határozata alapján — rekonstruálják. A traktorok vonatkozásában ez mindenek­előtt azt jelenti, hogy jelentékenyen nö­vekszik a trakto­rok átlagteljesítménye és nagyobb lesz az egész traktorgyártá­son belül a nagy teljesítményű trakto­rok — és munkagépek — részaránya. Az elmúlt években a gyártott trakto­rok száma a Szovjetunióban meghalad­ta évenként a négyszázezer darabot (1967 — 405 ezer, 1968 — 423 ezer). Az össztermelés 5 százalékát exportálják. A magyar traktorbehozatal zömét al­kotó 50 lóerős univerzális traktor (MTZ) típusa is átalakul. A minszki traktor­gyárban 75—80 lóerős Belorusz- trak­tort fognak 1972-től gyártani. A má­sik, általunk behozott traktor, a lánc­talpas DT—75. A volgográdi traktor­gyárban, ahol ezt a traktort gyártják, most dolgozták ki az új, nagyobb telje­sítményű változatot: DT—75 a jövőben 110—120 lóerős lesz. Harkovban gyártják a T—100-as trak­torokat. Ezek új típusa a ,,T—150" leg­alább 75 százalékkal nagyobb teljesít­ményű, mint a mostani. A T—150-es traktor üzemi próbái már folynak. Új traktortípusoko­n dolgoznak a csel­­jatom­szki nehéztraktorgyárba­n is. Ott jelenleg a T—130-asok készülnek, amely­nek új típusa 160 lóerős. Ebben a gyár­ban dolgozzák ki a 220, 330, 500 és 1000 lóerős új, főként ipari rendeltetésű traktorok típusait. A szovjet kombájnfejlesztés Azt hisszük, hogy még nem­­az egész magyar agrárközvélemény értette meg a traktorkapacitás növelésének gazdasági jelentőségét. Eddig csak egy nagykapa­citású szovjet traktor — a 200 lóerős K—700 — dolgozott magyar gazdaságok­ban, és ebből is csupán néhány darab. Bár ez a traktor nagyon drága — kere­ken egymillió forintba kerül —, mégis gazdaságosabbnak bizonyult a kisebb gépeknél, mert egy traktoros a K—700- zal tíz munkáját végezte el. (Ez a 12 tonna súlyú óriásgép 50—HIO h­oldat is felszánt naponta.) A nagyteljesítményű mezőgazdasági gép fő gazdasági előnye abban van, hogy nagyon gyorsan, tehát optimális idő alatt tudja elvégezz­i a tala­jmun­­á­­kat, s így lényegesen csökkennek a vesz­teségek, nő a hozam, mert az idejében végzett mezőgazdasági munka a hozam­­növelés egyik fő tényezője. Ennek kapcsán említést kell tenni a gabonakombájn jövőjéről is. Az SZK—4 kitűnő kombájn volt. Ú­j, nagyobb telje­sítményű szovjet kombájnok is szület­nek: a „Niva" és a „Kolosz". Azonban számunkra talán kissé lassabban, mint szeretnénk. Az NDK-ban gyártott modern gabonakombájn teljesítménye meghaladja az SZK—4-et és ami a fő, az E—512 kombájnt már gyártják és árulják. A magyar üzemek a nagytel­­jesítményűek közül így most csak NDK- gyártmányú kombájnt­ vásárolhatják meg. Ez pedig az 1970. évi aratás ta­pasztalatai mutatják, jó „üzlet” lett vol­na, ha jó az alkatrészellátás is. Ha­marabb végezhettek az aratással és ke­vesebb volt a veszteség. A szovjet kombájngyártók ígérik, hogy 1970—75 között teljesen áttérnek a „Ni­va" és a ,,Kolosz’’ típusú, nagyteljesít­ményű kombájnok gyártására. .Jó volna, ha minél előbb tudnának ezekből Ma­gyarországra is szállítani. A szovjet mezőgazdasági gépgyártás rekonstrukciója felöleli valamennyi munkagép, szállítóeszköz , és alkatrész gyártását. Nagyméretű szakosítást is megvalósítanak a gyártásban. A tervek szerint a rekonstrukció nyomán emel­kedik majd a munka termelékenysége a mezőgazdaságban. Éspedig a növényter­melésben a termelékenység emelkedése a Szovjetunióban másfél-kétszeres, az állattenyésztésben (gépesítés következté­ben) két-háromszoros termelékenység növelésre számítanak. A nagyobb teljesítményű gépek­ és munkagépek behozatala a Szovjetunió­­ból, a magyar mezőgazdaságban is kell, hogy gyorsabban emelje a munka ter­melékenységét, népgazdasági hatékony­ságát. 0. m.) Megvételre felajánljuk­­ vállalatunknál használaton kívül helyezett 1 db BALATON TÍPUSú, 2 db VELENCE TÍPUSÚ akkumulátortöltő és -indítókat, kisebb javítással üzembe helyezhető állapotban. i - Íj Érdeklődni lehet: I 9. SZ. AKÖV Beruházási Osztály If. Kecskemét, Csáktornyai u. 4—6. Telefon: 27-78,­160-as mellék­­ügyintéző: Lajos József üzemfenntartási előadó. FIGYELŐ, 1970. SZEPTEMBER 16.

Next