Figyelő, 1970. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)

1970-09-23 / 38. szám

A vásárlók birodalmához A cím természetesen képletes és a bol­tokra, üzletekre, áruházakra, éttermekre, szállodákra utal, arra a birodalomra, alvó­ra a fogyasztó naponta belép, ám nem mindig távozik onnan elégedetten. Holott már hosszú évek óta rendszeresen 7—11 százalékkal növekszik az áruforga­lom, javul az áruellátás is. Viszont egyre inkább az életszínvonal részeit képezik a vásárlási körülmények is. Mi tagadás, gyakori bosszankodás for­rása, hogy az üzletek zsúfoltak, a kiszolgá­lás lassú. Különösen Budapesten és a na­gyobb városokban. E­rre utal az is, hogy az ország 3200 helységéből a kereskedel­mi forgalom 50 százaléka 20 városban bo­nyolódik le, s nem igen lehet arra számí­tani, hogy ez megváltozzék, hiszen a tele­pülés­szerkezet sem alakul át lényege­sen Az üzlethálózatot azonban a köve­telményeknek megfelelően — persze a le­hetőségek határain belül — fejleszteni kell. Annál is inkább, mert a mai "szűk ke­retek holnap még szőkébbekké válnak, hiszen 1971—1975 között a kiskereskedel­mi áruforgalom a számítások szerint 38 —40 százalékkal emelkedik. Itt mindjárt megjegyezhetjük, hogy a terv realitásá­nak feltétele, hogy rövidüljön az áru út­ja, a fogyasztási cikkeket a kiskereske­delmi vállalatok közvetlenül a termelő­től igyekezzenek beszerezni. Az elképze­lések alapján a következő öt esztendőben az iparcikk-fogyasztás növekszik majd a legdinamikusabban: 1975-re a családok 80 százaléka rendelkezik majd televízió­val, mosógéppel és hűtőszekrénnyel. Je­lentős mértékben növekszik a számítások szerint az élelmiszerfogyasztás is. Új módszerek, új formák Felesleges hangsúlyozni, hogy a jelzett forgalomnövekedés elképzelhetetlen az üzlethálózat fejlesztése nélkül. Az egy­szerű vásárló aligha gondolná, hogy nem­­ csupán új üzletek létesítéséről van szó, a kérdés sokkal összetettebb. Tovább kell fejleszteni például a hatékony kiszolgá­lási módszerekkel — például önkiszolgáló formában — működő üzletek hálózatát, növelni kell a célszerű berendezési és fel­­szerelési tárgyakat. Gondoskodni kell ar­ról, hogy az ipar és a nagykereskedelem a fogyasztók keresletének és a bolti munkaszervezési követelményeknek megfelelően végezze az áruszállítást. Bi­zony nem ártana az eddiginél nagyobb szerepet biztosítani a forgalom lebonyolí­tásában az üzlethelyiséget nem igénylő kereskedelmi formáknak. (Csomagküldő, bizományosi kereskedelem, ügynöki háló­zat, elárusító automaták stb.) De összefügg a növekvő forgalom olyan kérdésekkel is, mint az anyag- és áru­­mozgatás gépesítése, a hűtőkapacitás bő­vítése, fejlesztése, a korszerű ügyviteli gépek szélesebb körben történő alkalma­zása. Szakemberek szerint a IV. ötéves terv időszakában a várható bolti kiskereske­delmi forgalom-emelkedés mintegy 50 százalékát az említett intenzív kereske­delemfejlesztési módszerek széles körű alkalmazásával le lehet bonyolítani, míg a fennmaradó hányadot új kiskereskedel­mi egységek ésszerűen koncentrált tele­pítésével és üzembe helyezésével indokolt megoldani. Ebből a szempontból is érdekesek a Belkereskedelmi Minisztérium hálózat­­fejlesztési célkitűzései a IV. ötéves terv időszakára. Hol épüljön új üzlet? Az ugyanis, hogy hol és milyen üzlet épüljön, tulajdonképpen nem is olyan egyszerű kérdés. Ha például csak a vá­sárlási szokásokból indulnánk ki, a fő­városban csak a körutakon lenne szabad új üzletet építeni, holott erre itt már aligha van lehetőség. Új körutakat sem lehet elővarázsolni. Nyilván a közleke­dés is „rendezi” a vevőforgalmat: az, hogy az új földalatti merre jár, befolyá­solja a kereskedelmi forgalmat is. Vagy itt van az új lakótelepek kérdése. Logi­kusnak látszott az is, hogy ezeken a he­lyeken komplex kereskedelmi hálózat ki­alakítására törekedjenek, tehát létesít­senek különféle szaküzleteket is, hogy a lakóknak ne kelljen az iparcikkekért a városközpontba fáradniuk. Ám ezek az üzletek nem váltak be, kínálatuk, forgal­muk elmaradt a belvárosi üzleteké mö­gött, az új negyedekben lakók jó része változatlanul a belterületi üzletekben vá­sárol. Az igények és a tapasztalatok alapján tehát át kellett értékelni a fejlesztési koncepciókat, a legkorszerűbb változato­kat fogadva el. Eszerint az üzlethálózat fejlesztésénél arra törekszenek, hogy a vevők mindennapos fogyasztási cikkeiket a lakóhelyükön, vagy lakóhelyük közelé­ben vásárolhassák meg. Ezért a tervek elkészítésekor azt tartják szem előtt, hogy a napi fogyasztási cikkeket ér­tékesíthető üzletházak, szaküzletek és ve­gyesboltok hálószerűen átfogják a tele­püléscsoportokat és mind a városokban, mind a falvakban egyre jobb árukínálatot nyújtsanak. Magától értetődően azonban — a helyi adottságoktól függően — cél­szerű a napi cikk kereskedelemben is a jelenleginél nagyobb körzeteket kiszolgá­ló, komplexebb árukínálatot nyújtó, gaz­daságosabban üzemeltethető, nagy alap­­területű üzletházakat, ABC-áruházakat építeni, hiszen a jövő árusítási formája mindenképpen az ilyenfajta üzlet. A vá­sárlók ugyanis a nagy alapterületű, szé­les választékot tartó üzleteket még akkor is­ szívesen felkeresik, ha viszonylag na­gyobb távolságot kell megtenniük. Áruház vagy szaküzlet? A fejlesztés egy másik gondja, mi a célszerűbb: a szaküzletek hálózatát, vagy a nagyobb tömegek kiszolgálására job­­(Folytatás a 2. oldalon) XIV. ÉVFOLYAM 38. SZÁM 1970. SZEPTEMBER 23. ÁRA: 2 FORINT Területfejlesztés az új tervidőszakban (4. oldal) 0 Termelékenység több oldalról (3. oldal) 0 Növekvő export javuló belföldi ellátás (6. oldal) 0 Lipcsei kirakatok (7. oldal) 0 Közös Piac és Afrika (17. oldal) 0 Agrárgazdasági világkonferencia (19. oldal) X S$új A külkereskedelmi szabályozók továbbfejlesztése A külkereskedelmi tevékenység sza­bályozása a népgazdaságban megkülön­böztetett jelentőséggel bír. A külkeres­kedelem közvetíti hozzánk a külső piacok igényeit, a más országokban végbement gazdasági-műszaki fejlődést; leméri a ha­zai termékek korszerűségét és minősségi színvonalát; befolyásolja a termelés és fogyasztás szerkezetét; ösztönöz a haté­konyság növelésére; hatással van a bel­földi árakra és a hazai termelők jövedel­mezőségére. A kapcsolat természetesen nem egyol­dalú; a belső piacon lejátszódó gazdasá­gi folyamatok vissza is hatnak a külgaz­dasági kapcsolatokra. Ezért a vállalatok bekapcsolódását a nemzetközi munka­­megosztásba nem egyedül a közvetlen külkereskedelmi szabályozók alakítják, hanem ezek és a vállalati döntéseket be­folyásoló általános szabályozók (belső árak, jövedelemszabályozás, hitelpolitika) által kialakított gazdasági környezet együttesen. A külkereskedelmi tevékeny­ség szabályozásakor okvetlenül elérhezni kell tehát a szabályozók kölcsönhatásait. Biztosítani kell ugyanis, hogy­­ a külkereskedelmi tevékenység szer­vesen beilleszkedjék a népgazdaság tervszerűen irányított fejlődésének összfolyamatába; — az import és export lebonyolításá­ban messzemenően érvényesítsük az állam kereskedelempolitikai érdeke­it. A gazdaságirányítási rendszer hatása a külkereskedelemre, az eddig eltelt vi­szonylag rövid idő alatt is, alapvetően kedvezőnek bizonyult. Ez annál inkább figyelemre méltó, mert az új gazdaságirá­nyítási rendszer a külkereskedelmi sza­bályozókkal szembeni követelményként induláskor elsősorban a zavartalan át­menet biztosítását állította. A reform elel­készítése idején sokan attól tartottak, hogy az átállás veszélyeztetheti a szocia­lista exportra vállalt államközi kötele­zettségek teljesítését, a tőkés importban pedig túlzott, a fizetési mérleg egyensú­lyát veszélyeztető növekedést válthat ki. Ezek a félelmek nem igazolódtak, a re­form kezdeti időszakának mások voltak a problémái, nevezetesen a tőkés export és a szocialista import növekedése las­súbb volt a kívánatosnál. Emiatt 1968. végén sor is került a szabályozók némi módosítására, azzal a céllal, hogy a vál­lalatok érdekeltebbek legyenek a külső piaci lehetőségek jobb kihasználásában. Ezek a módosítások találkozva az 1969— 1970. évi kedvező tőkés piaci konjunktú­rával, illetve 1970-ben szocialista partne­reink szállítókészségének növekedésével, a külkereskedelmi forgalom minden ed­diginél dinamikusabb bővülését eredmé­nyezték. A növekvő ipari termelés realizálását 1969-ben alapvetően a gyorsan bővülő kül­ső piaci értékesítés tette lehetővé. Az ex­­portkereslet 1970-ben is serkentően hatott a termelésre. A termelési és beruházási kedv erősödése, a termelő és lakossági fo­gyasztás szükségleteinek differenciálódása — a korábbi importkötöttségek csaknem teljes feloldásával párhuzamosan — az import ugrásszerű növekedéséhez veze­tett, elsősorban a dollár elszámolású vi­szonylatokban. Ez­zel az ütemmel azonban az export 1970-ben rendkívüli dinamikája ellenére sem tudott lépést tartani. Még ke­vésbé várható, hogy a konjunktúra lany­hulása, vagy éppen dekonjunktúra esetén tartósan fedezni tudja a növekvő import­igényeket,­­ ha csak nem sikerül viszony­lag gyorsan eredményt elérni az export­szerkezet átalakításában, a hatékonyság növelésében. Az 1969—1970. évek e tekintetben is hoztak bíztató eredményeket: javult a ki­vitel gazdaságossága mindkét viszonylat­ban; évekig tartó stagnálás után gyors fejlődésnek indult a gépipar dollárvi­­szonylatú exportja; széles körben eredmé­nyesen halad a gyártmányszerkezet vál­lalatokon belüli gazdaságosabbá tétele. A kivitel dinamikájának fő hordozója azon­ban még mindig a rendkívül konjunktú­ra-érzékeny alapanyagipar és a mezőgaz­daság; az exportszempontból igen fontos (Folytatás a 3. oldalon)

Next