Figyelő, 1970. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)

1970-09-16 / 37. szám

Nyolcmilliárd forintba kerül előzetes becslések szerint a számítástechnikai program megvalósítása. A Gazdasági Bi­zottság által jóváhagyott koncepció —, amely a számítástechnika alkalmazásá­nak elterjesztésével és a magyar számí­tógépipar fejlesztésével foglalkozik — felhívja a figyelmet, hogy a számítás­technika fejlesztésének elengedhetetlen feltétele a megfelelő szellemi háttér biz­tosítása. Ennek hiányában a ráfordítások haté­konysága kétségessé válik. A program megvalósításának tehát döntő tényezője, hogy megfelelően képzett szakemberek rendelkezésre állnak-e. F© forma: a tanfolyam Kétségtelen, hogy amíg az intézményes oktatást sikerül olyan mértékben fejlesz­teni, hogy az igényeket kielégíthesse, addig alapvetően csak a tanfolyami kép­zés révén lehet biztosítani a számító- géppark alkalmazásához szükséges szak­képzett munkaerőt. Az intézményes kép­zés fejlesztése utón is jelentős marad a tanfolyami oktatás szerepe, hiszen a szá­mítástechnika gyors fejlődése szükséges­sé teszi a változó igényekhez rugalma­san alkalmazkodó oktatási formák fel- használását a szakemberképzésben. Eddig a Központi Statisztikai Hivatal és a Pénzügyminisztérium által szerve­zett, valamint a különböző szervezési intézeteknél folyó tanfolyamokon mint­egy 20 ezren szereztek ügyvitelgépesíté­si ismereteket. Az 1953 óta folyó kép­zés azonban főleg a lyukkártyagépszak- emberek oktatását biztosította, s jelen­leg mindössze 2200—2500 főre tehető a korszerű számítástechnikai ismeretek­kel rendelkező szakemberek száma. A mintegy 90 számítógépből álló ma­gyar számítógéppark esetében ez any- nyit jelent, hogy egy gépre 26—30 szak­ember jut, amely jelentősen alatta van a gazdaságilag fejlett ipari országokban alkalmazott elektronikus számítógépek szakember-ellátottságának. (Nemzetközi összehasonlító adatokból kiderül, hogy egy kisméretű elektronikus számítógép hatékony munkájához 30—40, egy köze­pes méretűhöz 60—80, egy nagycbb mé- retűhöz 120—150 jól képzett szakemberre van szükség.) A hazai szakemberhiány lehetetlenné teszi a már meglevő géppark kapacitásá­nak hatékony kihasználását. Erre vezet­hető vissza az is, hogy igen nagy a ván­dorlás és ez akadályozza a törzsgárdák kialakítását. Ugyanakkor számolni kell azzal is, hogy 1975-ig mintegy 360 új szá­mítógép kezd munkához, s ez szükséges­sé teszi a tömeges szakemberképzés meg­szervezését. (1975-ben 15—16 ezer; 1980- ban 28—30 ezer; 1985-ben 40—45 ezer szakember dolgozik előzetes becslések szerint a számítástechnika területén.) A KSH elnöke 1969. október 1-ével megalakította a Számítástechnikai Okta­tási Központot (SZÁMOK), amely a tan­folyami képzés bázisintézménye lesz. A SZÁMOK igazgatójától, Faragó Sándortól kapott tájékoztatás szerint a tanfolyami képzési tervek kidolgozásánál tpbbek kö­zölt mérlegelték az alkalmazásba veen­dő számítógépek specifikus szakember- igényét, az intézményes közép- és felső­fokú oktatás jelenlegi és távlati lehetősé­geit, az ilyen jellegű képzés átfutási ide­jét, s az exportálandó gépekkel kapcsola­tos képzési igényt is. Ennek alapján olyan döntés született, hogy a tanfolyami képzés háromirányú lesz. A számítástechnikai szakemberkép­zés mellett meg kell szervezni a számí­tástechnika alkalmazásában érdekelt gaz­A tanfolyami tervek kialakításánál számításba kell venni azt is, hogy a hazai számítógépipar exportlehetőségeit még nem sikerült pontosan felmérni, de való­színűnek tűnik, hogy az exportberendezé­sekhez kapcsolódó külföldi szakember­képzési igény egyes időszakokban és egyes szakmákban megközelíti a hazai tanfolyamokon résztvevők számát is. Az ilyen típusú tanfolyamok megszervezését megnehezíti, hogy idegen nyelveken elő­adó oktató személyzetet kell biztosítani. A TV fórumán A szakemberképzés mellett a tanfolya­mi oktatás másik fontos feladata a gaz­dasági vezetők és államigazgatási szak­emberek kiképzése a korszerű elektro­mos számítógépek vezetésben való alkal­mazására. A megfelelő oktatási formák kialakításához szükség van a Számítás- technikai Oktatási Központ, az Országos Vezetőképző Központ, a minisztériumok vezető továbbképző intézményeinek, az egyetemeknek szoros együttműködésére. A tervek között szerepel a számítógépek alkalmazásával kapcsolatban álló felső­fokú végzettségű (közgazdász, mérnök, orvos, pedagógus) szakemberek számítás- technikai képzése is. Az előzetes felmé­rések szerint 1975-ig évente mintegy 1000—1500, a későbbiek során pedig dasági, közigazgatási és más vezetők ál­talános képzését, s a már számítástechni­kai ismeretekkel rendelkezők számára is speciális és továbbképző tanfolyamokat kell szervezni. A szakemberképzés keretében az elekt­ronikus számítógépek alkalmazása során kialakult jól elhatárolható munkakörök­nek megfelelően folyik a szakemberek képzése: — rendszervezők (rendszerelemző, -tervező, folyamatszervező); — programozó (programfejlesztők és alkalmazók); — üzemeltető műszakiak; — kiszolgáló személyzet (kezelők, adatrögzítők). A tanfolyami szakemberképzésre há­ruló feladatokat az alábbi, előzetes becs­lésekre alapozott adatok alapján össze­állított táblázat szemlélteti: évente mintegy 2000 vezető beosztású, il­letve felsőfokú végzettségű szakember tanfolyami képzését kell biztosítani. A SZÁMOK feladata lesz, hogy a saját tanfolyamok megszervezése mellett mód­szertani eljárásokkal segítse a más intéz­mények által szervezett tanfolyami kép­zést, s közreműködjön az egységes tanfo­lyami vizsga- és követelményrendszer ki­dolgozásában. A SZÁMOK-nak fontos tennivalója lenne még. hogy más eszközök — így például a TV-ben sugárzott tanfolyamok — segítségével is támogassa a számítás­technika tömeges alkalmazásához szük­séges feltételek megteremtését. Például a Német Demokratikus Köztársaságban már 1968 óta folyik elektronikus adat­feldolgozási ismeretek oktatása a televí­zión keresztül. Az érdeklődésre jellemző, hogy a TV-programhoz kapcsolódó nyom­tatott tananyagra, amelyet folyamatosan, füzetek formájában adnak ki, 500 ezren fizettek elő. A KSH Ügyvitelgépesítési Felügyelő­ség oktatási osztályának kezdeményezé­sére már másfél évvel ezelőtt nálunk is folytak megbeszélések TV-tanfolyam megindításáról, de különböző okokból a megvalósításra mégsem került sor. Pe­dig jó lenne ezt a képzési formát mi­előbb bevezetni, hiszen a számítástechni­kai eszközök tömeges alkalmazásához nem csupán a szakemberek, és gazdasági, államigazgatási vezetők oktatásáról, ha­nem nagyszámú közép- és alsószintű ve­zető és az adminisztratív munkakörben dolgozók tízezreinek képzéséről is gon­doskodni kell. Oktatási know-how A Számítástechnikai Oktatási Központ, amely a megszűnt Országos Ugyvitelgé- pesítési Felügyelet Oktatási Osztályából alakult, gyors ütemben fejleszteni igyek­szik tevékenységét. Az idén a budapesti központ mellett öt vidéki városban: Győrött, Pécsen, Szegeden, Miskolcon és Debrecenben is megkezdődik a tanfolya­mok szervezése, s az új oktatási évben mintegy 4000 hallgatóra számítanak. Az intézet fenntartásának költségeit mintegy kétharmad részben a befizetett tandíjukból fedezik. A tapasztalatok sze­rint a beiratkozó hallgatók mindössze 40 százalékának a tandíjait fizeti a foglal­koztató vállalat. Helyes lenne, ha válla­latok nagyobb segítséget nyújtanának dolgozóiknak a tanfolyamok elvégzéséhez, hiszen az éves tandíj nem egy tanfolyam- típus esetében megközelíti az 1000 forin­tot, Különösen azért jelent ez problémát, rnebt éppen az alacsonyabb fizetésűek aránya magasabb az egyénileg tanulók között. Az intézet munkatársainak száma 1970 végéig előreláthatólag százra növekszik, s ennek a létszámnak fele oktató mun­kát is végez. Az oktatásba ezenkívül több száz külső szakember is bekapcso­lódik. Külön szerkesztőrészleg foglalkozik a tananyagok és más kiadványok előké­szítésével. A gyorsan növekvő feladatok ellenére nem halad megfelelő ütemben az ered­ményes oktatói munkához szükséges technikai feltételek megteremtése. Mind­eddig nem rendelkeztek saját számító­géppel, csupán a műszerészképzésben al­kalmaztak a gyakorlati oktatáshoz kise­lejtezett berendezéseket. A következő év­ben már lehetővé válik egy EMG 810 tí­pusú kis számítógép, s a későbbiek során egy közepes méretű számítógép beszer­zése. Az OMFB pénzügyi támogatásával csaknem 500 ezer dollárért a Control DATA Corporation-tól oktatási know- how-ot vásároltak, amely részletes tema­tikai. didaktikai leírásokat, tananyagokat, oktatási segédleteket, dia- és mozgófil­meket tartalmaz. Az eladó cég a tan­anyagok korszerűsítésének eredményeit hét éven keresztül a SZÁMOK rendelke­zésére bocsátja és 45 oktató kiképzését is vállalta. Áhhoz azonban, hogy az új okta­tási módszereket mielőbb hatékonyan al­kalmazhassák, korszerű épületre és elhe­lyezési viszonyokra van szükség. Szőke András Évente kiképzendő átlagos szakcmberlétszám (fő) _______Munkakör __________________1971—75__________________197t—8ft________________1981—8J________ Rendszer­szervezők 1200—1400 1500— 2 000 2 500— 3 000 Programozók 2000—2500 3000— 3 500 3 500— 4 000 Műszaki szakemberek 800—1000 1000— 1 500 1 500— 2 000 Kiszolgáló _______személyzet_____________________1000—1500_______________2500— 3 000_____________3 500— 5 000 összesen 5000—6000 8000—10 000 11 000—14 ÖÖÖ SEGÍTŐKÉSZ TUDOMÁNY (Folytatás az 1. oldalról) perces szünet képes csökkenteni a fá­radtságot és a teljesítmények visszaesé­sét. A munkások gyáron belüli elhelye­zésénél pedig célszerű figyelembe venni az életkori sajátosságokat (kamaszkor, öregedés). A magyar édesiparban végzett elége­dettség-vizsgálatok megállapították, hogy a munkakörülményeknek egyaránt rend­kívül fontos szerepe van a munkások és a vezetők elégedettségében. A Pamut­nyomóipari Vállalat mérőgép-munka­helyein — ahol a feladat a méteráru hibáinak jelölése — sokan panaszkodtak a világításra, a gép túlzott gyorsaságá­ra, a rossz látószögre (a gép kezelőkar­jainak rossz elhelyezése miatt a munka csak állva végezhető), s arra, hogy a ne­hezen és könnyen vizsgálható anyago­kat a dolgozók ötletszerűen kapják. Vé­gül pedig a munkásanőknek úgy tűnt, hogy .a mennyiséget jobban díjazzák, mint a minőséget, s számukra kiismer­hetetlen a minőségi prémium logikája. Még egy egyébként jónak tartott mun­kahelyen is sok probléma van tehát, amelyek jó része minden különösebb beruházás nélkül megoldható. A dr. Molnár Imre vezette kutatócsoport 22 javaslatot tett a gyár vezetőségének, eb­ből tizenhatot elfogadtak. Tüneti kezelés? A munkapszichológusok fontos kuta­tási területe az alkalmasságvizsgálat és az ergonómiai elveknek megfelelő szak­képzés kialakításának segítése. Sajnos, ma a munkaerő elhelyezésére és képzé­sére egyaránt főleg „tüneti kezelést” vár­nak az ergonómiai szakemberektől, pedig a kutatások eredményeit itt is mindinkább a vezetés részévé kellene tenni, hogy tu­dományosan megalapozottabbá váljék a munkaérőgazdálkodás. Az alkalmasság- vizsgálatnaik — sok helyen munkaerő- hiány lévén — nem csupán, az a célja, hogy válogasson a jelentkezők közül (hi­szen többségüket úgyis fel kell venni), hanem az, hogy javasolja: kit milyen munkakörbe célszerű irányítani a vál­lalaton belül. A megalapozott munkaerő-gazdálko­dáshoz az is fontos lenne, hogy már ma rendelkezésre álljanak olyan szakkép­zési koncepciók, amelyek figyelembe veszik a jövő termelési folyamatai­nak igényét. Nálunk ebből sok min­den hiányzik (például a szabályozás-el­mélet alapismeretei, amelyet egyebek között a Szovjetunióban és az USA-ban már a középiskolákban oktatnak.) A munkahely és a munkafolyamat tu­dományos szervezése emellett azt is megkövetelné, hogy a műszaki tervezők és a közgazdászok ne csak esetenként, hanem már az új termék, technológia, beruházás megtervezésekor kikérjék az ergonómiai szakemberek véleményét: vajon a tervezett új gép, vagy létesít­mény megfelel-e az ember működéstör­vényeinek, s hogyan lehet előre bizto­sítani a jó munkakedvet és munkahe­lyi légkört. (Ide tartozik a gépek, mun­katermek színének megválasztása, a gé­peken levő információs berendezések, kapcsolókarok optimális és balesetmen­tes elhelyezése, a gépeknek az ember szempontjából minél célszerűbb elrende­zése, az ember biológiai ritmusának meg­felelő munkarend stb.) Főként a munkaszociológusok felada­ta, hogy elemezzék, milyen tényezők ösztönzik az embert a különféle mun­kák elvégzésére és munkájuk javításá­ra, milyen tényezőkön múlik a jó mun­kahelyi légkör és milyen a jó (felső és középszintű) vezető. A Kőbányai Textil­műveknél végzett vizsgálat például ki­mutatta, hogy a középvezetők (műveze­tők) közül sokan nem ismerik beosz­tottjaik elvárásait, dolgozóik önállóságát és szakmai ismereteit alábecsülik, saját vezetési képességeik és szakmai isme­reteik szintje viszont az esetek többsé­gében a dolgozók szerint nem volt meg­felelő. Ugyancsak figyelemre méltó, hogy az értékelésnél a munkások legalább any- nyíra, vagy jobban elvárták az erkölcsi (szociális) elismerést, mint az anyagit, a vezetők jó része mégis — nem ritkán kényelemszeretetből — az anyagi meg­becsülést állitatta előtérbe és a problé­mákért a munka nem kellő anyagi el­ismerésére hárította a felelősséget. Ha a középszintű vezető nem felel meg az elvárásoknak, óhatatlanul új, „informális” vezetőt választ a cso­port, ami konfliktusok tömegét hozza magával. (Ezen pedig nem változtat az, ha a felső vezetés a be nem vált középvezetőt „megjavulás- ra ítéli”, mint ahogyan erre már volt példa.) Nagyon fontos az is, hogy a dol­gozók tájékozottak legyenek saját mun­kájuknak a vállalat szervezetében elfog­lalt helyéről, szerepéről. A vizsgálatok elvégzését — az írásos adatfelvétel mellett — sokféle szellemes műszer és berendezés segíti (ezt a kon­ferencia ideje alatt műszer-kiállítás szemléltette), s bevonult a kutatásokba a filmtechnika is, amely képkockánként elemzi a dolgozók mozgásának irányát, sebességét, harmóniáját. Már a tervezéskor A konferencia első — és általános — tanulsága tehát az, hogy már a terve­zés szakaszába be kell építeni az emberi tényező tervezését (nem cél­szerű például automata üzemet épí­teni ott, ahol a dolgozók zöme kétla- ki, vagy a mezőgazdaságból éppen meg­vált munkás.) Ezzel függ össze, hogy az ergonómiai szakemberek — ma még nem megoldott — képzése mellett több gondot kellene fordítani a műszaki és közgazdász szakemberek ergonómiai képzésére, hi­szen az ergonómiai kutatások alkalmazá­sa az ő feladatuk. Az előadók zöme pszichológus volt, ami jelzi azt, hogy Magyarországon ke­vés az üzemi szociológus (ilyen képzés ma még nincs is), és még kevesebb a munkafiziológus (ez jórészt az üzemi or­vosok feladata lehetne, de anyagi és er­kölcsi elismerésük olyan kicsi, hogy na­gyon kevesen vállalkoznak közülük pre­ventív munkaélettani kutatásra). Az ergonómia tehát még ma is keresi helyét (sokkal inkább, mint a több euró­pai szocialista országban). Ennék oka az is, hogy nincs tudományos „iskola” és olyan központi intézet, amely nemcsak az alkalmazott, hanem az alapkutatáso­kat is finanszírozná és koordinálná. A ta­pasztalatok szerint minden új tudomány először társadalmi intézmények útján tör utat magának. Az MTESZ — mint ezt dr. Harsányi István is hangsúlyozta zár­szavában — amellett, hogy feladatának tartja az ergonómusok összefogását, képzését, most megpróbál utat keresni az illetékes állami szervekhez (iparágak, szakszervezetek, OMFB), hogy támoga­tást szerezzen e fontos, és az intenzív fejlődés szempontjából nagy jelentőségű tudományág számára. A három év múl­va megrendezendő III. Ergonómiai Kon­ferencia — remélhetőleg — már ennek eredményeiről is beszámolhat. Sóvári Gizella FIGYELŐ, 1970. SZEPTEMBER 16. 5 X 621 ü gépekhez szakember kell

Next

/
Thumbnails
Contents