Figyelő, 1971. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-06 / 1. szám

V­r'-«­­ T sz­e­n. gyógyításra váró gyógyszerellátás A gyógyszer nem árucikk, legalábbis a szó eredeti értelmében aligha nevez­hető annak. Igaz ugyan, hogy a gyógy­szertermelő és értékesítő vállalatok is nyereségérdekeltségi rendszerben dolgoz­nak, de a gyógyszerforgalom s a gyógy­szerkereskedelem tevékenysége számos olyan írott és íratlan szabályhoz is iga­zodik, amely nem mindig egyeztethető össze a pusztán gazdaságossági megfon­tolásokkal. (Az utóbbira csak egyetlen példa: a gyógyszernagykereskedelmi vállalat, a GYÓGYÉRT évente mintegy 5 millió forintot fizet rá a kamillára, mert e világpiacon is keresett árucikkből az éves szükséglet jó részét csak export­árszínvonalon, kilogrammonként 120— 130 forintért tudja beszerezni, de rögzí­tett áron 58 forintért továbbítja a gyógy­szertári központokba.) Nem tekinti közönséges árucikknek a gyógyszert a közvélemény sem, s aligha lehet csodálkozni, hogy a gyógyszerellá­tás elmúlt évi zavarai ingerült bírálatot váltottak ki. S ez nemcsak a gyógyu­lásra váró betegek helyzetével magya­rázható, hanem azzal is, hogy éppen a hazai gyártású gyógyszerekből volt hiány. Márpedig köztudomású, hogy fejlett, vi­lágviszonylatban is számottevő gyógy­szeriparral rendelkezünk. Az Egészségügyi Minisztérium kezde­­ményezésére 1969. második felében az MNB által nyújtott hitelpreferencia a gyógyszertári központoknál ugyan már lehetővé tette a többé-kevésbé bizton­ságosnak tekinthető 144 napos készlet­­szint elérését. A csökkent készletek gyors pótlásához azonban nem voltak meg a gyártási és a szállítási feltételek, s mivel közben a forgalom is erőtelje­sen emelkedett, 1969-ben átlagosan 136, 1970-ben pedig csak 130 napos készletet tudtak biztosítani. Ugyanakkor a Gyógy­áruértékesítő Vállalatnál is — külön­féle okokból — az 1968-ban szükséges­nek elismert 72 napos készlet 1970-re 57 napra csökkent, s ilyen körülmények között nem sikerült az igényeknek ele­get tenni. Természetesen mindenben nagy szere­pet játszott az is, hogy az 1970 elejei nagy influenzajárvány a gyógyszerfo­gyasztás ugrásszerű emelkedésével járt. Az éves forgalom az előzetes adatok sze­rint — az elmúlt években tapasztalt 7— 9, s a tervezett 4,5 százalékos növeke­déssel szemben — 1970-ben mintegy 15 százalékkal múlta felül az előző évit. Egyes gyógyszerfajtákból az igények 50 —PO sói nem egy esetben 80—100 szá­zalékkal is növekedtek. (Hozzájárul eh­hez az úgynevezett hiánypszichózis, amikor az emberek mindig több gyógy­szert vásárolnak, mint amire adott eset­ben szükségük lenne.) Csomagolni is kell Kétségtelen, hogy a csökkent készletek mellett az igényeket — megfelelő meny­­nyiségben és választékban — csak a gyógyszeripar és a kereskedelem koráb­binál jóval rugalmasabb együttműködé­(Folytatás a 2. oldalon) Forgalom és készlet A magyar gyógyszeripar termelésének mintegy egyharmada kerül belföldre. A gyógyszergyárakból a gyógyszer a Gyógyáruértékesítő Vállalathoz (GYÓ­GYÉRT) kerül, amely azt a tanácsi vál­lalati formában működő 19 megyei és a budapesti gyógyszertári központba, illetve a kórházakba továbbítja. A gyógyszertári központok készletező és egyben kiskereskedelmi vállalatok is, raktáraikból ők látják el a hozzájuk tar­tozó gyógyszertárakat. Az időről időre, s többnyire mindig más és más gyógyszerből jelentkező hiány magyarázatát kutatva, feltétlenül rá kell mutatni a forgalomnak és a gyógyszerkereskedelem készleteinek egyenlőtlen növekedésére. Az elmúlt 10 évben a gyógyszerfogyasztás több mint 2,5-szeresére nőtt. A készletek nö­vekedése viszont — különösen a reform szabályozó rendszerének életbelépése után — nem tartott lépést a forgalom növekedésével. Az értékesítő vállalatok érdekeltté váltak készleteik csökkentésé­ben, s nem is volt lehetőségük arra, hogy saját forrásból fedezzék a nagyobb készletek finanszírozásához szükséges eszközöket. Szerepet játszott ebben az is, hogy a fejlesztési alapok jelentős ré­szét különféle beruházásokra (raktárépí­tés, gyógyszertári hálózat korszerűsítése) fordították. V Forgalmiadó- és árkiegészítés­változások (3. old.) A területfejlesztés eszközrendszere (4. old.) • Javuló kilátások az építőiparban (5. old.) Munkaerő és oktatás (6. old.) Külföldi érdekeltség, közös vállalkozás, vegyesvállalat (7. old.) Energiafeszültség a világgazdaságban (9. old.) 12 MILLIÁRD FORINTOS­­ FORGÓALAP JUTTATÁS A gazdaságirányítási rendszer reform­jának egyik alapvető célkitűzése a vál­lalati önállóság növelése. Ennek felté­telét azzal is biztosítoták, hogy a vál­lalatokat gazdasági döntéseikhez szük­séges pénzeszközökkel — forgóalapokkal — látták el. A költségvetés 1968. ja­nuár 1-től 44 milliárd forint összegű forgóalapot juttatott a vállalatoknak. Az elmúlt három év tapasztalatai bizo­nyítják, hogy a juttatással kiegészült vállalati pénzeszközök általában ele­gendőnek bizonyultak a vállalatok gaz­dasági döntéseihez. Az elmúlt három évben a készletfelhalmozódás mérséklő­dött, és a vállalatok széles körében kezd jellemzővé válni a hatékony gaz­dálkodás az eszközökkel. Az 1968. január 1-i forgóalap-rende­zés nem volt teljeskörű. Nem rendez­ték a forgóalapot a külkereskedelmi vállalatoknál, a termelőeszköz-kereske­delemben, a könyvterjesztő és könyvki­adó vállalatoknál, az építőiparban, hús­ipari vállalatoknál és az ipari vállala­tok külkereskedelmi tevékenységénél. A rendezés azért maradt el, mert eb­ben az időben a megjelölt területek forgóeszköz-szükségletét nem lehetett kellő pontossággal áttekinteni, az új termékforgalmazási rend kialakításához szükséges készletek átcsoportosítása még nem történt meg. E vállalatoknál a for­góalapot hitelfolyósítással pótolták, mentesítették a hitellel finanszírozott készleteket az eszközlekötési járulék fi­zetése alól, és kedvezményes — a já­rulék mértékének megfelelő — kamatot számítottak fel. Az eltelt időszakban a forgóalapok összegszerű megítéléséhez szükséges fel­tételek létrejöttek, illetve 1971. I. fél­évében folyamatosan alakulnak ki. Ezért az 1971. január 1-i forgóalapren­dezés két ütemben valósul meg. Az 1968. január 1-ével forgóalapjut­tatásban nem részesült valamennyi vál­lalatot — a termelőeszköz-kereskedelem kivételével — 1971. január 1-ével for­góalapjuttatásban részesíti. A termelő­eszköz-kereskedelemben a forgóalap­­juttatásra 1971. január 1-i hatállyal ke­rül sor. Az 1971. évi forgóalaprendezés első ütemében 12 milliárd forinttal bővül a vállalatok meglevő forgóalapja. Ezzel a forgóalapok összege 9,2 százalékkal nő, és így a forgóeszközöket 45 százalékban a vállalatok forgóalapjai, 46 százalék­ban saját tartós pénzforrásai (tartós passzívák, nyereség stb.) és 9 százalék­ban a bankhitel finanszírozza. Ez az arány a népgazdaság egyes ágazataiban eltérő, alacsonyabb arányú a forgóalap­ellátás azoknál a vállalatoknál, ame­lyeknél a kedvező ár- és jövedelmező­ségi viszonyok miatt nagyobb tartós pénzforrások képződnek; magasabb a forgóalap-ellátás viszont ott, ahol lénye­gesen jobb jövedelmezőségi viszonyok­ra a következő időszakban sem lehet számítani. A termelőeszköz-kereskedelemben a termékforgalmazás közvetlen és leggaz­daságosabb útjainak kialakításával ösz­­szefüggő eszközátcsoportosítások még 1971. január 1-ével sem fejeződnek be. Folyamatban van még több termelőesz­közkereskedelmi vállalat tevékenységi körének megállapítása, és az ebből adó­dó eszközátrendeződés. Ezért nincs meg a lehetősége annak sem, hogy a válla­latokat szükséges saját pénzalapokkal ellássák, hiszen ezeknek a körülmények­nek mérlegelése nélkül egyes vállalato­kat indokolatlanul kedvező, más válla­latokat viszont hátrányos helyzetbe hozhatná a forgóalapellátás. Amíg a for­góalaprendezés feltételei e területeken folyamatosan kialakulnak, addig a vál­lalatok forgóalapszükségletét rugalmas hitelezéssel pótolják.

Next