Figyelő, 1971. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-13 / 2. szám

FIGYELŐ, 1971. JANUÁR 13. ­ A gazdaságirányítás 1968. évi reformja — mint ismeretes — a gazdálkodó egysé­gek hatáskörébe utalta a termelőeszkö­zök értékesítésével és beszerzésével kap­csolatos döntéseket. A vállalatok maguk dönthetik el, hogy termelésükhöz milyen termelőeszközöket, mikor, honnan és milyen feltételekkel szereznek be. Ez­zel összhangban a termékforgalmazással kapcsolatos — a szállítókra és az átvevő­re, a szállítandó mennyiségre, ennek üte­mezésére vonatkozó — központi előírások lényegében megszűntek. Kivételes jelleg­gel néhány termékre megmaradt ugyan a kontingentálás módszere, de 1968 óta ezek száma is erősen csökkent, miközben a kontingentált termékek köre maga is változott. A gazdálkodás ilyen rendszeré­nek kialakításakor az volt a feltételezés, hogy a vállalatok anyagi érdekeltsége hatására eleve a korábbinál racionáli­sabb forgalmi utak alakulnak ki; a kész­letek nagysága, összetétele, valamint el­helyezkedése jobban alkalmazkodik a szükségletekhez, így a termelőeszközök forgalma kisebb eszközlekötéssel és anya­gi ráfordítással bonyolódik majd le. A termékforgalom új alapokra helye­zése természetesen megkövetelte a forga­lom területén tevékenykedő vállalatok funkcióinak átalakulását is. A korábbi készletező és tárcaellátó vállalatok feles­legessé váltak. A helyükre lépő TEK-vál­­lalatok nagykereskedelmi jellegű szerve­zetek, amelyekre ott és abban a mérték­ben van szükség, ahol a felhasználók fo­lyamatos termelőeszköz-ellátását a szük­séges mennyiségben, minőségben és vá­lasztékban, más formákhoz — például a termelők egymás közti közvetlen kapcso­latához — képest kevesebb forgóeszköz lekötésével és­ kisebb költségráfordítással teszik lehetővé. Ebből következik, hogy a TEK-vállalatok tényleges kereskedelmi funkciókat csak olyan esetben tudnak be­tölteni, amikor a termelők és a felhasz­nálók köre meglehetősen széles. Nagy felhasználók esetében közbeiktatásuk csak feleslegesen hosszabbítaná a termék forgalmi útját. Rövidebb forgalmi utak Az elmúlt három év tapasztalatai azt mutatják, hogy a forgalmi kapcsolatok­nak ez az elképzelt átrendeződése csak kismértékben valósult meg. Bebizonyoso­dott, hogy az adminisztratív kötöttségek feloldása, a jogi lehetőségek megterem­tése és a vállalatok anyagi érdekeltsége önmagában még nem elegendő a racioná­lisabb forgalmi kapcsolatok kialakulásá­hoz. Gazdálkodásunk mai fejlettségi fo­kán a gazdaság még nem rendelkezik olyan önszabályozó képességgel, a válla­lati szférában még nem működnek olyan automatikus erők, amelyek e fejlődést kellő mértékben és gyorsasággal bizto­sítanák. A forgalmi utak lerövidítését sok eset­ben az akadályozta, hogy az a gazdálko­dó szerv, amelyik adottságai alapján al­kalmas lett volna a forgalom korábbinál racionálisabb lebonyolítására, nem vál­lalkozott a forgalmi utak megváltoztatá­sára még olyankor sem, amikor a forgal­mi kapcsolatok átrendezésének indokolt­sága teljesen nyilvánvaló volt. (Ez volt a helyzet például a nagyvolumenű, nagy­értékű termékek esetében.) A vállala­tok ilyen óvatos, tartózkodó magatartása mögött többnyire pénzügyi, szabályozás­beli problémák húzódtak meg. A forga­lom rövidre zárása, a forgalomban részt vevő felesleges szerv kiiktatása ugyanis fel­tételezi a készletek vállalatok közötti átrendeződését. A forgalmat rövidre zár­ni kívánó vállalat azonban nem rendel­kezett az átcsoportosításra kerülő készlet pénzügyi fedezetével, hiszen az a koráb­bi forgalmi útnak megfelelő vállalat bir­tokában volt, így a készletátcsoportosulás csak akkor valósulhatott volna meg, ha annak fede­zetét az átvenni kívánó vállalat nyeresé­géből kigazdálkodja, ami túlzottan igény­be vette volna viszont fejlesztési alapját. A készletfinanszírozás problémáin túl az is akadályozta a készletek átcsoportosu­lását, hogy az eszköz- bér-arány változá­sa következtében az átvevő vállalat hát­rányos helyzetbe jutott volna a részese­dési alap képzésénél. Ezért szükségessé vált, hogy hatósági intézkedésekkel is meggyorsítsuk a ked­vezőbb forgalmi kapcsolatok kialakulá­sát. Az érdekelt irányító hatóságok a ter­melőeszköz-forgalom részletes felülvizs­gálata és elemzése alapján elhatározták a forgalomba feleslegesen bekapcsolódó TEK-vállalatok kiiktatását, miután meg­állapították, hogy több fontos cikk, pél­dául a kohókoksz, a vasérc, a nyersvass, a ferroötvözetek, a réz, a pamut a len és a juta forgalmát a jelenleginél ésszerűbben és kisebb társadalmi munkaráfordítással lehet lebonyolítani az importáló külke­reskedelmi vállalat és a nagy felhaszná­lók közötti közvetlen árucsere keretében. Ezért az Irányító szervek határozata nyomán a Kohászati Alapanyagellátó Vállalat megszűnik, a Metalloglobus, va­lamint a Gyapjú- és Textilnyersanyag­­forgalmi Vállalat tevékenységi köre pe­dig az említett termékekkel szűkül. A vizsgálat kimutatta, hogy a forgalom egyes esetekben hatósági előírások, árke­verés, különféle elszámolások lebonyolí­tása, tárolás, manipulálás és más hason­ló tevékenység következtében terelődik feleslegesen a TEK-vállalatokhoz. Ezért általános alapelvként elfogadták, hogy az ilyen jellegű tevékenység a továbbiakban nem lehet jogcím külön vállalati szerve­zet fenntartására. Az e feladatokat je­lenleg is végző részlegeket oda kell tele­píteni, ahol tevékenységük a legkevésbé eszközigényes és a forgalomban részt ve­vők számát a lehető legkisebbre csök­kenti. Például az alapvető vegyipari nyers­anyagok és műanyagok egységes, rögzített belföldi áron jutnak el a hazai felhaszná­lókhoz, bár az egyes beszerzési források árszintje erősen különböző. Az áregysé­gesítés a VEGYTEK-hez telepített kasz­­sza igénybevételével történik. Ez a konst­rukció a nagyfelhasználókat is a VEGYTEK-hez kényszerítette. Abból az alapelvből kiindulva, hogy árkeverés nem hozhat létre forgalmi kényszerpá­lyát, 1971-ben a VEGYTEK-nél meg kell szüntetni a nagyfelhasználók tranzit-ellá­tását. Így a továbbiakban a vegyianyag­forgalomnak csak az a része — a kis és középfogyasztók ellátása — marad a VEGYTEK-nél, amelyet a külkereskedel­mi vállalat, illetve a termelő vállalatok racionálisan ellátni nem tudnak. A ko­rábban árkeverési okokból a­­VEGYTEK- hez irányult forgalom viszont ezután a forgalmi kerülő út kikapcsolásával, köz­vetlenül bonyolódik le, az elsődleges szállítótól a felhasználóig. A kialakult gyakorlat szerint a külke­reskedelmi vállalat néhány más terméket is — jórészt az előbb említett okokból kifolyólag, még a legnagyobb forgalmú nagyfelhasználóknak is —­ csak termelő­eszközkereskedelmi funkciót ellátó vál­lalatok közvetítésével hozhat forgalom­ba. Ennek következtében az adott termé­kek esetében az import csak korlátozott mértékben vagy egyáltalán nem tölti be az alternatív forgalmi csatorna szerepét. Ennek kiküszöbölésére célszerűnek lát­szik kiterjeszteni a külkereskedelmi vál­lalatok sajátszámlás importját, egyben olyan érdekeltségi viszonyokat és feltéte­leket létrehozni, amelyek révén ezek a vállalatok — a hazai termelők és a TEK- vállalatok versenytársaként — nagyke­reskedelmi feladatokat is elláthatnak. Ilyen megfontolásokból kiindulva saját­számlás import lebonyolítására kap jo­got a Feru­ion a cement és a Chemol­­impex néhány alapvető vegyianyag és műanyag tekintetében. Más esetekben viszont, amikor a jelen­legi TEK-vállalat forgalmának nagy ré­szét teszi ki az importmegrendelések be­gyűjtése és az importált termékek eljut­tatása a külkereskedelmi vállalattól a felhasználókhoz, célszerűnek látszik kö­zös érdekeltséget megteremtő megállapo­dást létrehozni a jelenlegi külkereskedel-_l­mi vállalat és a TEK-vállalat között,­ esetleg egységes szervezetbe tömöríteni a külkereskedelmi vállalat és a TEK-válla­lat megfelelő profilját. Ez a közös szerve­zet közvetlenül végezheti az importot és a belföldi nagykereskedelmi tevékenysé­get is. Ilyen megoldás látszik célszerűnek például a Metrimpex és a MICTÉRT ese­tében, minthogy a műszer- és az iroda­gép forgalmazásában az elmúlt évek gaz­dálkodási tapasztalatai szerint a kettős forgalmazás hátrányosnak bizonyult. Előnyben a művi kiszolgálás Mint a példákból is látható, a forgalmi utak megváltoztatására hozott hatósági intézkedések túlnyomó többsége az im­portcikkekkel kapcsolatos. Emellett általános elvi állásfoglalás alakult ki arra is, hogy minden esetben, amikor a belföldi felhasználók száma korlátozott, a belföldi felhasználás túl­nyomó részét néhány nagyfelhasználó igényli, és a TEK-tevékenység lényegé­ben tranzitálásra korlátozódik, elő kell mozdítani a művi kiszolgálás, illetve a külkereskedelmi vállalattól való közvet­len beszerzés arányának növekedését. Ennek valószínűleg­­az lesz a leghatéko­nyabb módszere, hogy a vállalatok finan­szírozása során a bank igyekszik majd gátolni a forgalmi kerülőutak tartós fennmaradását. Ez természetesen megkí­vánja a forgalom további elemzését, bár egyes esetekben már ma is felismerhető­ a meglevő forgalmazási forma gyenge­sége. Például az Építőipari Termelőeszköz­kereskedelmi Vállalat lényegében ellátó vállalatként funkcionál. Forgalmának zöme — különösképpen az egyes acéláruk és színesfémek esetében — a nagyfel­használókhoz irányul. A szervezet fenn­maradása mellett azzal érvelnek, hogy a vállalat más szállítókhoz képest többlet­szolgáltatást nyújt, mert az egyes építő­ipari munkahelyek összes anyagigényét komplettáltan elégíti ki. Ez az érv azon­ban nem látszik kellően megalapozott­nak, hiszen egy-egy építőipari munka­hely anyagellátása — ha az adott építő­ipari vállalat maga nem képes saját anyagellátását koordinálni — ügynöki megbízással is komplettálható. A végzett elemzések szerint ennek a szervezeti for­mának a fennmaradását az tette lehető­vé, hogy a TEK-vállalati készletek bizo­nyos mértékig tehermentesítik a felhasz­náló vállalatokat. Hasonlóan nem teljesen kereskedelmi jellegű az Anilinfesték- és Vegyianyag­forgalmi Vállalat tevékenysége sem, amely jórészt az igények begyűjtésére, összesítésére és a szállítóhoz való továb­bításra szorítkozik. A vállalat forgalmá­nak túlnyomó többsége néhány nagyfel­használó igényeinek kielégítésére korlá­tozódik. A közvetlen beszerzés —amely esetleg párosulhat a TEK-vállalat ügy­nöki, bizományosi formában teljesítendő szolgáltatásaival (például raktározás) , növelné a nagyfelhasználók érdekeltségét a készletgazdálkodás hatékonyságának növelésében, és lehetetlenné tenné olyan kereskedelmi haszon realizálását, amely mögött sem kereskedelmi tevékenység, sem kockázatvállalás nincs. Feltehető, hogy az ilyen és ehhez hasonló forgalmi kerülőutakat a banki finanszírozás során a továbbiakban ki lehet majd iktatni. Eszközök átcsoportosításával A forgalmi utak módosítása, a forgal­mazó vállalatok profiljának változtatása csak akkor lehet teljes, ha egyidejűleg sor kerül a forgalommal kapcsolatos technikai és pénzeszközök átcsoportosítá­sára is. Ezért gondoskodni kell arról, hogy a pályák hatósági módosításával egyide­jűleg a készletek, valamint a raktárak­hoz szükséges épületek, telepek, továbbá az anyagmozgató berendezések is átmen­jenek a funkciót átvevő gazdálkodó egy­ségek tulajdonába. A továbbiakban ter­mészetesen ezek finanszírozását is ott kell megoldani. Vagyis a forgalmi pályák módosítása szükségessé teszi a forgóala­pok, forgóalappótló hitelek, vagy válla­lati saját alapok megvonását, illetve a funkciót átvevő vállalatokhoz való átirá­nyítását. A forgalmi csatornák racionálisabbá tételére hozott hatósági intézkedések, a forgalmi kapcsolatok bizonyos mérvű át­rendeződése egyben alapot teremt a TEK-vállalati forgóalapok rendezéséhez is. Mint ismeretes, a gazdasági reform keretében nem került sor a termel­őesz­­közkeres­kedelmi vállalatok forgóalap­jának rendezésére. Abban az időben ugyanis nem lehetett kellő pontossággal áttekinteni a forgalmi kapcsolatok átrendeződésével járó forga­lom- és készletváltozások nagyságrend­jét, ezért a TEK-vállalatok esetében a forgóalapokat hitelfolyósítással pótolták. A TEK-vállalatok forgóalapját 1971 első felében folyamatosan rendezik, ja­nuár 1-i hatállyal. A forgóalap nagyságá­nak megállapítása során kiinduló bázi­sul nem a vállalat korábbi eszközellátott­sági színvonala szolgál, hanem a vállalat funkciója. A vállalatoknak a termékfor­galomban betöltendő racionális szerepét alapul véve, a hatósági intézkedésekkel körülhatárolt, illetőleg a közgazdaságilag indokolt forgalmi tevékenységhez kell a pénzügyi eszközöket biztosítani. A forgóalap-rendezés abból a feltéte­lezésből indul ki, hogy a zavartalan ter­mékforgalmazáshoz és az indokolt nagy­ságú készlet tartásához szükséges pénz­ügyi eszközök — forgóalapok és forgó­alappótló hitelek formájában — a nép­gazdaság egészében rendelkezésre állnak. Ezért a rendezés nem jelenti e pénzügyi eszközök népgazdasági méretű növelését. Problémát az okoz, hogy az eszközök jelenlegi vállalati allokációja nem felel meg a leggazdaságosabb termékforgal­mazás követelményeinek. A forgóalap­rendezés nem jelenti tehát a forgóalap­­pótló hitelek mechanikus „forgóalaposí­­tását’’; az eszközállomány a vállalatok között átcsoportosul. Változó szabályozás A termelőeszköz-kereskedelem felül­vizsgálatával kapcsolatos munka egyér­telműen fényt derített arra, hogy e terü­leten a szabályozórendszer a TEK-válla­­latokat nem egyszer az ésszerű gazdasá­gi magatartással ellentétes cselekvésre ösztönözte. A szabályozás egyik hibája az volt, hogy a nyereség megosztását a részesedési és a fejlesztési alap között a múltban elért eszköz-bér-aránytól tette függővé. Ezáltal a vállalatok érdekeltek lettek eszközeik csökkentésében, még ha a készletszint csökkenése már a vevőkör folyamatos kiszolgálását veszélyeztette is. Ezért ez évtől kezdődően a nyereség megosztásának számításakor a készletér­téket a tárgyévi tényleges forgalomnöve­kedési indexszel korrigáltan kell figye­lembe venni. (Átmeneti intézkedések a probléma enyhítésére már korábban is voltak.) Az eddigi szabályozás másik támadha­tó pontja a TEK-vállalatok elkülönítése volt a kereskedelmi ágazat egészétől. A termelőeszköz-kereskedelem alapjában nagykereskedelmi funkciót lát el, így nincs ok rá, hogy e terület közgazdasági feltételrendszere eltérjen a fogyasztási cikkek nagykereskedelmére érvényes fel­tételektől. Nem kell tehát kiemelni a TEK-vállalatokat a nagykereskedelmi vállalatokra vonatkozó általános szabály­zás alól. Ha pedig valamelyik TEK-válla­lat esetében mégis kivételes szabályozás szükséges, azt az adott TEK-vállalat szakmai jellege teheti indokolttá. A TEK-vállalatok érdekeltségi szabá­lyozásában 1971. január 1-vel bevezetett változtatások ezt az alapelvet figyelembe veszik, a szabályozás lényegében azonos a többi belkereskedelmi vállalatéval. Az azonos szabályozórendszer kialakítása és alkalmazása természetesen nem teszi fe­leslegessé a termelőeszköz-kereskedelem­mel foglalkozó vállalatok különválasztá­sát a tervezés és a statisztikai felmérés szempontjából. A szabályozás során figyelembe kell venni, hogy a forgalmi kapcsolatok vál­tozása, a kereskedelmi vállalatok forgal­mazási profiljának módosulása, a készle­tek, raktárak, telepek, anyagmozgatási eszközök átcsoportosítása megváltoztatja az egyes vállalatok eszközértékeit, ami­nek pedig a nyereség felosztása szem­pontjából nagy jelentősége van. Ezért gondoskodni kell arról, hogy az eszközö­ket átvevő vállalat ne kerüljön a koráb­binál hátrányosabb helyzetbe. Az eszkö­zök átvétele az átvevő számára nem je­lenthet olyan többletterheket, amelyeket a többlettevékenységhez kapcsolódó nyere­ség nem kompenzál. Az érdekeltségi mu­tatók romlásának elkerülése érdekében átmenetileg szükségessé válhat, hogy az átvevő vállalat kivételes kedvezmények­ben részesüljön. A termelőeszköz-kereskedelem felül­vizsgálata nem volt teljes körű. (Például csak a későbbiekben kerül sor a TEK- funkciókat is ellátó iparvállalatok műkö­désének értékelésére.­ A hozott határo­zatok is, a szabályozók módosítását kivé­ve, a forgalmi körnek csak egy részét, bár jelentős hányadát, érintik. Ennek el­lenére várható, hogy a határozatok kö­vetkezetes végrehajtása, a kialakított el­vek gyakorlati érvényesítése nagymér­tékben előmozdítja majd az optimális termékforgalom megközelítését. Dr. Berendik Iván INTÉZKEDÉSEK A TERMÉKFORGALOM JAVÍTÁSÁRA

Next