Figyelő, 1971. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-13 / 2. szám
FIGYELŐ, 1971. JANUÁR 13. A gazdaságirányítás 1968. évi reformja — mint ismeretes — a gazdálkodó egységek hatáskörébe utalta a termelőeszközök értékesítésével és beszerzésével kapcsolatos döntéseket. A vállalatok maguk dönthetik el, hogy termelésükhöz milyen termelőeszközöket, mikor, honnan és milyen feltételekkel szereznek be. Ezzel összhangban a termékforgalmazással kapcsolatos — a szállítókra és az átvevőre, a szállítandó mennyiségre, ennek ütemezésére vonatkozó — központi előírások lényegében megszűntek. Kivételes jelleggel néhány termékre megmaradt ugyan a kontingentálás módszere, de 1968 óta ezek száma is erősen csökkent, miközben a kontingentált termékek köre maga is változott. A gazdálkodás ilyen rendszerének kialakításakor az volt a feltételezés, hogy a vállalatok anyagi érdekeltsége hatására eleve a korábbinál racionálisabb forgalmi utak alakulnak ki; a készletek nagysága, összetétele, valamint elhelyezkedése jobban alkalmazkodik a szükségletekhez, így a termelőeszközök forgalma kisebb eszközlekötéssel és anyagi ráfordítással bonyolódik majd le. A termékforgalom új alapokra helyezése természetesen megkövetelte a forgalom területén tevékenykedő vállalatok funkcióinak átalakulását is. A korábbi készletező és tárcaellátó vállalatok feleslegessé váltak. A helyükre lépő TEK-vállalatok nagykereskedelmi jellegű szervezetek, amelyekre ott és abban a mértékben van szükség, ahol a felhasználók folyamatos termelőeszköz-ellátását a szükséges mennyiségben, minőségben és választékban, más formákhoz — például a termelők egymás közti közvetlen kapcsolatához — képest kevesebb forgóeszköz lekötésével és kisebb költségráfordítással teszik lehetővé. Ebből következik, hogy a TEK-vállalatok tényleges kereskedelmi funkciókat csak olyan esetben tudnak betölteni, amikor a termelők és a felhasználók köre meglehetősen széles. Nagy felhasználók esetében közbeiktatásuk csak feleslegesen hosszabbítaná a termék forgalmi útját. Rövidebb forgalmi utak Az elmúlt három év tapasztalatai azt mutatják, hogy a forgalmi kapcsolatoknak ez az elképzelt átrendeződése csak kismértékben valósult meg. Bebizonyosodott, hogy az adminisztratív kötöttségek feloldása, a jogi lehetőségek megteremtése és a vállalatok anyagi érdekeltsége önmagában még nem elegendő a racionálisabb forgalmi kapcsolatok kialakulásához. Gazdálkodásunk mai fejlettségi fokán a gazdaság még nem rendelkezik olyan önszabályozó képességgel, a vállalati szférában még nem működnek olyan automatikus erők, amelyek e fejlődést kellő mértékben és gyorsasággal biztosítanák. A forgalmi utak lerövidítését sok esetben az akadályozta, hogy az a gazdálkodó szerv, amelyik adottságai alapján alkalmas lett volna a forgalom korábbinál racionálisabb lebonyolítására, nem vállalkozott a forgalmi utak megváltoztatására még olyankor sem, amikor a forgalmi kapcsolatok átrendezésének indokoltsága teljesen nyilvánvaló volt. (Ez volt a helyzet például a nagyvolumenű, nagyértékű termékek esetében.) A vállalatok ilyen óvatos, tartózkodó magatartása mögött többnyire pénzügyi, szabályozásbeli problémák húzódtak meg. A forgalom rövidre zárása, a forgalomban részt vevő felesleges szerv kiiktatása ugyanis feltételezi a készletek vállalatok közötti átrendeződését. A forgalmat rövidre zárni kívánó vállalat azonban nem rendelkezett az átcsoportosításra kerülő készlet pénzügyi fedezetével, hiszen az a korábbi forgalmi útnak megfelelő vállalat birtokában volt, így a készletátcsoportosulás csak akkor valósulhatott volna meg, ha annak fedezetét az átvenni kívánó vállalat nyereségéből kigazdálkodja, ami túlzottan igénybe vette volna viszont fejlesztési alapját. A készletfinanszírozás problémáin túl az is akadályozta a készletek átcsoportosulását, hogy az eszköz- bér-arány változása következtében az átvevő vállalat hátrányos helyzetbe jutott volna a részesedési alap képzésénél. Ezért szükségessé vált, hogy hatósági intézkedésekkel is meggyorsítsuk a kedvezőbb forgalmi kapcsolatok kialakulását. Az érdekelt irányító hatóságok a termelőeszköz-forgalom részletes felülvizsgálata és elemzése alapján elhatározták a forgalomba feleslegesen bekapcsolódó TEK-vállalatok kiiktatását, miután megállapították, hogy több fontos cikk, például a kohókoksz, a vasérc, a nyersvass, a ferroötvözetek, a réz, a pamut a len és a juta forgalmát a jelenleginél ésszerűbben és kisebb társadalmi munkaráfordítással lehet lebonyolítani az importáló külkereskedelmi vállalat és a nagy felhasználók közötti közvetlen árucsere keretében. Ezért az Irányító szervek határozata nyomán a Kohászati Alapanyagellátó Vállalat megszűnik, a Metalloglobus, valamint a Gyapjú- és Textilnyersanyagforgalmi Vállalat tevékenységi köre pedig az említett termékekkel szűkül. A vizsgálat kimutatta, hogy a forgalom egyes esetekben hatósági előírások, árkeverés, különféle elszámolások lebonyolítása, tárolás, manipulálás és más hasonló tevékenység következtében terelődik feleslegesen a TEK-vállalatokhoz. Ezért általános alapelvként elfogadták, hogy az ilyen jellegű tevékenység a továbbiakban nem lehet jogcím külön vállalati szervezet fenntartására. Az e feladatokat jelenleg is végző részlegeket oda kell telepíteni, ahol tevékenységük a legkevésbé eszközigényes és a forgalomban részt vevők számát a lehető legkisebbre csökkenti. Például az alapvető vegyipari nyersanyagok és műanyagok egységes, rögzített belföldi áron jutnak el a hazai felhasználókhoz, bár az egyes beszerzési források árszintje erősen különböző. Az áregységesítés a VEGYTEK-hez telepített kaszsza igénybevételével történik. Ez a konstrukció a nagyfelhasználókat is a VEGYTEK-hez kényszerítette. Abból az alapelvből kiindulva, hogy árkeverés nem hozhat létre forgalmi kényszerpályát, 1971-ben a VEGYTEK-nél meg kell szüntetni a nagyfelhasználók tranzit-ellátását. Így a továbbiakban a vegyianyagforgalomnak csak az a része — a kis és középfogyasztók ellátása — marad a VEGYTEK-nél, amelyet a külkereskedelmi vállalat, illetve a termelő vállalatok racionálisan ellátni nem tudnak. A korábban árkeverési okokból aVEGYTEK- hez irányult forgalom viszont ezután a forgalmi kerülő út kikapcsolásával, közvetlenül bonyolódik le, az elsődleges szállítótól a felhasználóig. A kialakult gyakorlat szerint a külkereskedelmi vállalat néhány más terméket is — jórészt az előbb említett okokból kifolyólag, még a legnagyobb forgalmú nagyfelhasználóknak is — csak termelőeszközkereskedelmi funkciót ellátó vállalatok közvetítésével hozhat forgalomba. Ennek következtében az adott termékek esetében az import csak korlátozott mértékben vagy egyáltalán nem tölti be az alternatív forgalmi csatorna szerepét. Ennek kiküszöbölésére célszerűnek látszik kiterjeszteni a külkereskedelmi vállalatok sajátszámlás importját, egyben olyan érdekeltségi viszonyokat és feltételeket létrehozni, amelyek révén ezek a vállalatok — a hazai termelők és a TEK- vállalatok versenytársaként — nagykereskedelmi feladatokat is elláthatnak. Ilyen megfontolásokból kiindulva sajátszámlás import lebonyolítására kap jogot a Feruion a cement és a Chemolimpex néhány alapvető vegyianyag és műanyag tekintetében. Más esetekben viszont, amikor a jelenlegi TEK-vállalat forgalmának nagy részét teszi ki az importmegrendelések begyűjtése és az importált termékek eljuttatása a külkereskedelmi vállalattól a felhasználókhoz, célszerűnek látszik közös érdekeltséget megteremtő megállapodást létrehozni a jelenlegi külkereskedel-_lmi vállalat és a TEK-vállalat között, esetleg egységes szervezetbe tömöríteni a külkereskedelmi vállalat és a TEK-vállalat megfelelő profilját. Ez a közös szervezet közvetlenül végezheti az importot és a belföldi nagykereskedelmi tevékenységet is. Ilyen megoldás látszik célszerűnek például a Metrimpex és a MICTÉRT esetében, minthogy a műszer- és az irodagép forgalmazásában az elmúlt évek gazdálkodási tapasztalatai szerint a kettős forgalmazás hátrányosnak bizonyult. Előnyben a művi kiszolgálás Mint a példákból is látható, a forgalmi utak megváltoztatására hozott hatósági intézkedések túlnyomó többsége az importcikkekkel kapcsolatos. Emellett általános elvi állásfoglalás alakult ki arra is, hogy minden esetben, amikor a belföldi felhasználók száma korlátozott, a belföldi felhasználás túlnyomó részét néhány nagyfelhasználó igényli, és a TEK-tevékenység lényegében tranzitálásra korlátozódik, elő kell mozdítani a művi kiszolgálás, illetve a külkereskedelmi vállalattól való közvetlen beszerzés arányának növekedését. Ennek valószínűlegaz lesz a leghatékonyabb módszere, hogy a vállalatok finanszírozása során a bank igyekszik majd gátolni a forgalmi kerülőutak tartós fennmaradását. Ez természetesen megkívánja a forgalom további elemzését, bár egyes esetekben már ma is felismerhető a meglevő forgalmazási forma gyengesége. Például az Építőipari Termelőeszközkereskedelmi Vállalat lényegében ellátó vállalatként funkcionál. Forgalmának zöme — különösképpen az egyes acéláruk és színesfémek esetében — a nagyfelhasználókhoz irányul. A szervezet fennmaradása mellett azzal érvelnek, hogy a vállalat más szállítókhoz képest többletszolgáltatást nyújt, mert az egyes építőipari munkahelyek összes anyagigényét komplettáltan elégíti ki. Ez az érv azonban nem látszik kellően megalapozottnak, hiszen egy-egy építőipari munkahely anyagellátása — ha az adott építőipari vállalat maga nem képes saját anyagellátását koordinálni — ügynöki megbízással is komplettálható. A végzett elemzések szerint ennek a szervezeti formának a fennmaradását az tette lehetővé, hogy a TEK-vállalati készletek bizonyos mértékig tehermentesítik a felhasználó vállalatokat. Hasonlóan nem teljesen kereskedelmi jellegű az Anilinfesték- és Vegyianyagforgalmi Vállalat tevékenysége sem, amely jórészt az igények begyűjtésére, összesítésére és a szállítóhoz való továbbításra szorítkozik. A vállalat forgalmának túlnyomó többsége néhány nagyfelhasználó igényeinek kielégítésére korlátozódik. A közvetlen beszerzés —amely esetleg párosulhat a TEK-vállalat ügynöki, bizományosi formában teljesítendő szolgáltatásaival (például raktározás) , növelné a nagyfelhasználók érdekeltségét a készletgazdálkodás hatékonyságának növelésében, és lehetetlenné tenné olyan kereskedelmi haszon realizálását, amely mögött sem kereskedelmi tevékenység, sem kockázatvállalás nincs. Feltehető, hogy az ilyen és ehhez hasonló forgalmi kerülőutakat a banki finanszírozás során a továbbiakban ki lehet majd iktatni. Eszközök átcsoportosításával A forgalmi utak módosítása, a forgalmazó vállalatok profiljának változtatása csak akkor lehet teljes, ha egyidejűleg sor kerül a forgalommal kapcsolatos technikai és pénzeszközök átcsoportosítására is. Ezért gondoskodni kell arról, hogy a pályák hatósági módosításával egyidejűleg a készletek, valamint a raktárakhoz szükséges épületek, telepek, továbbá az anyagmozgató berendezések is átmenjenek a funkciót átvevő gazdálkodó egységek tulajdonába. A továbbiakban természetesen ezek finanszírozását is ott kell megoldani. Vagyis a forgalmi pályák módosítása szükségessé teszi a forgóalapok, forgóalappótló hitelek, vagy vállalati saját alapok megvonását, illetve a funkciót átvevő vállalatokhoz való átirányítását. A forgalmi csatornák racionálisabbá tételére hozott hatósági intézkedések, a forgalmi kapcsolatok bizonyos mérvű átrendeződése egyben alapot teremt a TEK-vállalati forgóalapok rendezéséhez is. Mint ismeretes, a gazdasági reform keretében nem került sor a termelőeszközkereskedelmi vállalatok forgóalapjának rendezésére. Abban az időben ugyanis nem lehetett kellő pontossággal áttekinteni a forgalmi kapcsolatok átrendeződésével járó forgalom- és készletváltozások nagyságrendjét, ezért a TEK-vállalatok esetében a forgóalapokat hitelfolyósítással pótolták. A TEK-vállalatok forgóalapját 1971 első felében folyamatosan rendezik, január 1-i hatállyal. A forgóalap nagyságának megállapítása során kiinduló bázisul nem a vállalat korábbi eszközellátottsági színvonala szolgál, hanem a vállalat funkciója. A vállalatoknak a termékforgalomban betöltendő racionális szerepét alapul véve, a hatósági intézkedésekkel körülhatárolt, illetőleg a közgazdaságilag indokolt forgalmi tevékenységhez kell a pénzügyi eszközöket biztosítani. A forgóalap-rendezés abból a feltételezésből indul ki, hogy a zavartalan termékforgalmazáshoz és az indokolt nagyságú készlet tartásához szükséges pénzügyi eszközök — forgóalapok és forgóalappótló hitelek formájában — a népgazdaság egészében rendelkezésre állnak. Ezért a rendezés nem jelenti e pénzügyi eszközök népgazdasági méretű növelését. Problémát az okoz, hogy az eszközök jelenlegi vállalati allokációja nem felel meg a leggazdaságosabb termékforgalmazás követelményeinek. A forgóalaprendezés nem jelenti tehát a forgóalappótló hitelek mechanikus „forgóalaposítását’’; az eszközállomány a vállalatok között átcsoportosul. Változó szabályozás A termelőeszköz-kereskedelem felülvizsgálatával kapcsolatos munka egyértelműen fényt derített arra, hogy e területen a szabályozórendszer a TEK-vállalatokat nem egyszer az ésszerű gazdasági magatartással ellentétes cselekvésre ösztönözte. A szabályozás egyik hibája az volt, hogy a nyereség megosztását a részesedési és a fejlesztési alap között a múltban elért eszköz-bér-aránytól tette függővé. Ezáltal a vállalatok érdekeltek lettek eszközeik csökkentésében, még ha a készletszint csökkenése már a vevőkör folyamatos kiszolgálását veszélyeztette is. Ezért ez évtől kezdődően a nyereség megosztásának számításakor a készletértéket a tárgyévi tényleges forgalomnövekedési indexszel korrigáltan kell figyelembe venni. (Átmeneti intézkedések a probléma enyhítésére már korábban is voltak.) Az eddigi szabályozás másik támadható pontja a TEK-vállalatok elkülönítése volt a kereskedelmi ágazat egészétől. A termelőeszköz-kereskedelem alapjában nagykereskedelmi funkciót lát el, így nincs ok rá, hogy e terület közgazdasági feltételrendszere eltérjen a fogyasztási cikkek nagykereskedelmére érvényes feltételektől. Nem kell tehát kiemelni a TEK-vállalatokat a nagykereskedelmi vállalatokra vonatkozó általános szabályzás alól. Ha pedig valamelyik TEK-vállalat esetében mégis kivételes szabályozás szükséges, azt az adott TEK-vállalat szakmai jellege teheti indokolttá. A TEK-vállalatok érdekeltségi szabályozásában 1971. január 1-vel bevezetett változtatások ezt az alapelvet figyelembe veszik, a szabályozás lényegében azonos a többi belkereskedelmi vállalatéval. Az azonos szabályozórendszer kialakítása és alkalmazása természetesen nem teszi feleslegessé a termelőeszköz-kereskedelemmel foglalkozó vállalatok különválasztását a tervezés és a statisztikai felmérés szempontjából. A szabályozás során figyelembe kell venni, hogy a forgalmi kapcsolatok változása, a kereskedelmi vállalatok forgalmazási profiljának módosulása, a készletek, raktárak, telepek, anyagmozgatási eszközök átcsoportosítása megváltoztatja az egyes vállalatok eszközértékeit, aminek pedig a nyereség felosztása szempontjából nagy jelentősége van. Ezért gondoskodni kell arról, hogy az eszközöket átvevő vállalat ne kerüljön a korábbinál hátrányosabb helyzetbe. Az eszközök átvétele az átvevő számára nem jelenthet olyan többletterheket, amelyeket a többlettevékenységhez kapcsolódó nyereség nem kompenzál. Az érdekeltségi mutatók romlásának elkerülése érdekében átmenetileg szükségessé válhat, hogy az átvevő vállalat kivételes kedvezményekben részesüljön. A termelőeszköz-kereskedelem felülvizsgálata nem volt teljes körű. (Például csak a későbbiekben kerül sor a TEK- funkciókat is ellátó iparvállalatok működésének értékelésére. A hozott határozatok is, a szabályozók módosítását kivéve, a forgalmi körnek csak egy részét, bár jelentős hányadát, érintik. Ennek ellenére várható, hogy a határozatok következetes végrehajtása, a kialakított elvek gyakorlati érvényesítése nagymértékben előmozdítja majd az optimális termékforgalom megközelítését. Dr. Berendik Iván INTÉZKEDÉSEK A TERMÉKFORGALOM JAVÍTÁSÁRA