Figyelő, 1971. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-13 / 2. szám

Az új esztendő fordulóján a vezető tő­kés országokat tömörítő gazdasági szerve­zet, az OECD közzétette gazdaságpolitikai prognózisát (Perspectives Économiques). A tanulmány egyrészt az 1970-es esz­tendő alapvető gazdasági mérlegével fog­lalkozik, másrészt néhány fontos terüle­ten határozott prognózist közöl az 1971- es évre, félévenkénti felosztásban. A tendenciák szempontjából rendkívül érdekes az 1969-es és 1970-es évre vonat­kozó öszehasonlító adatok közlése. Ezek az állandó árakon számított össztermelés növekedési rátáit­­adják meg. Jellegzetes, hogy a prognózis az OECD körzetet két, egymástól függetlenül kezelt részre bontja: Észak-Amerikára és a körzet egyéb országaira. Ennek magyarázata az, hogy Észak-Amerikában (USA és Kana­da) 1970 folyamán stagnálás volt tapasz­talható, míg a többi OECD országban — ha lassuló ütemben is, de tovább tartott a konjunktúra. Az OECD-statisztikák ezt a következőképpen tükrözik: Észak-Amerikában 1969-ben az említett bázison számolva 3 százalék volt a termelés­­emelkedés. 1970 első félévében­­évi át­lagra átszámítva 1,3 százalékos csökkenés következett be, s ezt a második félévben mutatott, mindössze 0,75 százalékos növe­kedés sem volt képes kiegyensúlyozni. Ezzel szemben a körzet egyéb országai­ban az 1969-es év 7,3 százalékos termelés­­növekedése után 1970 első felében 6,4, a második félévben 5,5 százalékos évi ütemnek megfelelő termelésemelkedés mutatkozott. A konjunktúra kiegyenlítődése E két tendencia összevetéséből adódóan az egész OECD-körzet termelése 1969- ben 4,9, 1970 első felében (ismét csak évi rátára vetítve) 2,2, a második félév­ben 3 százalékos ütemben emelkedett. Figyelembe véve, hogy ezek az adatok Japánnak az átlagosnál jóval magasabb, mintegy 9—10 százalékos termelésnöve­kedési ütemét is magukban foglalják, az észak-amerikai stagnálás mellett az egyéb OECD-országokban is a konjunk­túra határozott lanyhulása figyelhető meg. Az OECD megítélése szerint e két fő terület gazdasági fejlődéséből adódóan ellentétes irányú feszültségek mutatkoz­nak. A szervezet jelentése megállapít­ja, hogy Észak-Amerikában a bruttó tár­sadalmi össztermék 4,5 százalékkal a becsült termelési potenciál alatt maradt, számos más OECD-országban viszont a kereslet a termelésnövekedés ellenére is túltengett és feszültséget okozott. Ami a termelés illeti az 1971-re vo­natkozó prognózisok alapvető vonása, hogy az OECD két fő területe közötti éles konjunkturális különbségek kiegyen­lítődését jósolják. Az OECD szakértői nyilvánvalóan arra számítanak, hogy a Nixon-kormány az amerikai elnökválasz­tások előtti esztendőkben áttér a termelés erőteljesebb stimu­lálásának politikájára , még a rendkívül magas inflációs ráta növekedése árán is. Ebből a feltételezésből kiindulva a prognózis azt jósolja, hogy az OECD észak-amerikai térségében (évi ütemre vetítve) 1971 első felében 4,75 százalékos, a második félévben pedig 5,25 százalékos iramban nő a termelés. A jelentés kifeje­zetten leszögezi: „Észak-Amerikában vé­get ér a konjunkturális szünet, és szá­molni kell azzal, hogy 1971 folyamán a növekedési ráta emelkedése egyes terü­leteken kapacitáshiányhoz is vezethet.” A többi OECD-országban hasonló ala­pon számolva 1971 első felében 5,5 száza­lékos évi ráta szerint növekszik majd a termelés, a második félévben pedig né­mileg felgyorsul és eléri az évi 6 százalé­kos növekedésnek megfelelő ütemnagysá­got. Ezekhez a számokhoz a jelentés a következő kommentárt fűzi: „A többi OECD-országokban az expanzió ütemé­nek 1970 második felében tanúsított eny­he lanyhulása 1971 első hónapjában még tovább tarthat, a második félévben azon­ban a termelés újabb fokozására és a kapacitások gyakorlatilag teljes kihasz­nálására kerül sor.” Sokatmondó hallgatás Mindent összevéve 1971-ben (elsősor­ban az Észak-Amerikában jósolt kon­junkturális fordulat miatt) az OECD- országok össztermelése az előrejelzés szer­­int 5,5 százalékkal növekszik. Ezen belül a szervezet prognózisa országok szerint is jelzi a várható tendenciákat. Az Egyesült Államok és Kanada mellett a gyorsuló konjuntúrára számító országok közé sorolja Japánt, Franciaországot és Olaszországot, míg a konjunktúra lassu­lásával nemcsak az immár tartósan stag­náló Nagy-Britanniában, hanem az NSZK-ban és a Benelux-országokban is számol. Az OECD-jelentés legfeltűnőbb voná­sa az, hogy az előrejelzésből az átalaku­lásra vonatkozó prognózis teljesen hiány­zik! A jelentés azt természetesen nem ke­rülhette el, hogy számot ne adjon az inflációs irányzatok növekedéséről az OECD-körzet­ben. Eszerint Észak-Ameri­kában az áremelkedési ráta az 1969-es 4,7 százalékról 1970-ben 5,1 százalékra nőtt, míg a körzet egyéb országaiban 4,6 százalékról 6 százalékra. Az OECD tag­államainak összességét tekintve az inflá­ció üteme az 1969-es 4,7 százalékról 5,5 százalékra nőtt (a jelentés ezzel kapcso­latban megjegyzi,, hogy az infláció üte­mének növekedése 1970 második félévé­­­­ben némileg enyhébb volt, mint az első hat hónapban). Az 1970-es tények leszögezését azonban az eddigi szokásoktól eltérően ezúttal nem követi árprognózis. Ennek valós , gazdaságpolitikai oka nyilvánvalóan az, hogy a konjunktúra stimulálásával kap­csolatos pénzügyi intézkedések óhatatla­nul az infláció gyorsulásához vezetnek majd, s az OECD titkársága bizonyos gazdaságpolitikai nyomás alatt állott a prognózis elkészítésekor. A reális inflá­ciós ráta kiszámítása ugyanis nyilván kedvezőtlen pszichológiai-gazdasági ki­hatásokat eredményezett volna. Érdemes megemlíteni, hogy a rendkívül konzerva­tív Neue Zürcher Zeitung pénzügyi rova­tának az OECD-prognózishoz fűzött kommentárja is megemlíti: „Ha hallgat­ni lehet a rossz nyelvekre, akkor a vár­ható átalakulással kapcsolatos hallgatás mögött egyes kormányok rendkívül hatá­rozott követelését lehet felfedezni. Külö­nösen erőteljes volt a brit kormány ilyen értelmű nyomása.” Külkereskedelmi expanzió Az OECD-jelentés egy következő feje­zete a körzet külkereskedelmének fejlő­désével is foglalkozik. Mindenekelőtt megállapítja, hogy dollárban és foyó piaci árakon számolva az OECD-körzet külkereskedelmi forgalma a legutóbbi há­rom esztendőben nem kevesebb, mint 50 százalékkal nőtt. Tekintettel az inflatori­kus fejlődésre, a jelentés külön kezeli az OECD-körzet exportjának értékben, és volumen-fejlődését. Értékben számolva a körzet exportja 1969-ben 15,8 százalék­kal, 1970 első felében évi 13 százalék­nak megfelelő ütemben, a második félév­ben pedig évi 11 százaléknak megfelelő ütemben nőtt. A megfelelő volumen­számok: 1969-re 11,6; 1970 első felére 10,5; 1970 második felére 7 százalék. A jelentés ebből azt a következtetést von­ja le, hogy az OECD-körzet külkereske­delmi expanziója lassul. Ezt különösen a volumen-növekedés ütemének csökkené­se mutatja, miután az inflatorikus fejlő­dés miatt az export értékére vonatkozó adatok a tényleges lassulást némileg lep­lezik. Ami a prognózist illeti, 1971-ben a ke­reslet nyomásának csökkenése miatt a külkereskedelmi expanzió további lassu­lásával kell számolni. Az OECD-körzet külkereskedelme a prognózis szerint vo­lumenben számolva 1971-ben 8 százalék­kal növekszik majd. Ez 2 százalékos csökkenést jelent az 1970-es szinthez vi­szonyítva. Értékben számolva az előző két év 16 százalékos növekedési rátájá­val szemben 10—11 százalék lehet 1971- ben a növekedés üteme. A prognózis a fizetési mérleghelyzetről is ad összefoglaló, vázlatos képet. Megál­lapítja, hogy a devizaárfolyamok válto­zásai következtében 1971-ben is javultak, az egyensúly irányába tolódtak el a fize­tési pozíciók. Az USA és Franciaország fizetési mérlegének 1969-es passzívuma csökkent, a brit mérleg változatlan ma­radt, míg az NSZK és Olaszország fe­leslegei csökkentek. Az OECD szerint a fizetési mérlegek egyensúlya irányába mutató mozgás 1971-ben is tovább fog tartani, — ie — 15 ,55 'S' OECD-jóslat 1971-re Az USA autóipara Az Egyesült Államok autógyártó ipara 1­970- ben 8,2 millió járművet állított elő.­­Az 1969. évi termelési eredmény 10 millió jármű volt. Az 1970. évi termelési adatok 1962 óta, a leg­alacsonyabb szintet kép­viselik. A General Motors 2,9 millió járművet állított elő. A Ford Művek által előállított járművek szá­ma 2 millió volt. A Chrysler Corporation termelési adata 1,2 mil­lió jármű velt. Görög kereskedelmi flotta A görög nyilvántar­tásban szereplő hajók száma 1970-ben 22,1 százalékkal emelke­dett, jelentette be Joan­­nisz Holevasz kereske­delmi tengerészeti mi­niszter. A nyilvántartásban 2,315, összesen 13,5 mil­lió bruttó regiszterton­­nás hajó szerepel, 215 hajóval (2,258,658 tonna) több mint egy évvel ezelőtt, mondotta a mi­niszter. A görög hajótulajdo­nosok birtokában körül­bel­ül 30 millió tonna űrtartalmú hajó van, ezek nagy része azonban idegen zászlók alatt jár­ja a tengereket. Áremelkedések Angliában Nagy-Britanniában mindennapi jelenséggé vált az áremelkedés és a font sterling folyama­tos elértéktelenedése. Az angol központi statisz­tikai hivatal adatai sze­rint 1965-től 1970-ig ter­jedő időszakban 25 szá­zalékkal csökkent a font sterling vásárlói értéke. A brit gyáriparosok szövetsége elismeri, hogy ha az árak továbbra is ugyanolyan szó­gyorsasággal nő­nek, mint most, 1975-re a font vásárló értéke egy harmaddal esi Angliában éve százalékos átlag emelkedés tapa­dó. Az árdráguló kintetében reko: bizonyult az 1970 tendő, amikor mint 10 000 emelték a külön főleg élelmis cikkek­­ árát. Gyógyszer-­ Három hónap svájci központi tok fúziója után Sült a CIBA GEIGY gyógyszr cég két angliai vállalata, a CIB. tech Kingdom­ és a GEIGY Kingdom) Limit A fúziót kövi 12 000 személyt hoztató angliai­­ becslések 1971-ben 100 mi sterling értéke forgalmat bonyo JAL-progr A Japan Air repülőtársaság nosságra hozta távú programján­­ek megvalósító tében 1973-tól CkQb­) Változások a jogos Jugoszlávia bankrendszerében 1915 után, az állami ellenőrzés, majd az álla­mosítás után, több banktípus alakult ki, részben ágazati, részben területi elvek alapján. 1952—54 között valamennyi bankot — a Jugoszláv Nemzeti Bankon kívül — megszüntették, és ebbe az egyetlen szer­vezetbe vonták össze a bankművelete­ket. 1954-ben kezdték szervezni a kom­munális bankokat, majd 1955—59 között a Külkereskedelmi Bankot, a Beruházá­si Bankot és a Mezőgazdasági Bankot, amelyek ma is jelentős helyet foglalnak el a jugoszláv bankrendszerben. A dön­tő lépés a maihoz hasonló rendszer ki­alakításában az 1968. évi banktörvény volt, amely a Nemzeti Bankot a „bankok bankjává” tette, s ezzel egy olyan struk­túrát alakított ki, amely lényegében a fejlett tőkés országok bankrendszeréhez hasonló. A Nemzeti Bank szerepe A Jugoszláv Nemzeti Bank autonóm intézmény, amely közvetlenül a Szövet­ségi Szkupstinának (az országgyűlésnek), illetve a Szövetségi Végrehajtó Tanács­nak (a minisztertanácsnak) van aláren­delve. Jugoszláviában az 1965. évi reform bevezetése óta a nálunk használatos ér­telemben terv nem­ készül. A Szövetségi Szkupstina elfogadja ugyan a gazdaság­­politika alapelveit, ezek az alapelvek azonban egyáltalán nem konkrétak. Ép­pen ezért a népgazdaság arányos fejlesz­tése nagy súllyal nehezedik a bankrend­szerre, amelytől elvárják, hogy olyan hi­telpolitikát valósítson meg, amely meg­felelő irányba tereli a vállalatok gazdál­kodását. A jugoszláv bankszakemberek közül so­kan úgy látják, hogy a reform túl nagy terheket rótt a bankokra, szinte feltéte­lezte, hogy a bank a maga befolyásoló eszközeivel az egyébként hiányos gazda­sági szabályozást teljes mértékben pótol­ja. A Jugoszláv Nemzeti Bank a tőkés or­szágok jegybankjaihoz hasonlóan, első­sorban pénzkibocsátó bank. Mint ilyen, rendelkezik a jegybank sajátos eszköztá­rával, és köteles gondoskodni a valuta stabilitásáról. Pénzügyi és hitelpolitiká-­­ jának kialakításával befolyásolja a töb­bi bank tevékenységét és hitelezésének kiterjesztését. Őrködik a nemzetközi fi­zetések teljesítése felett, devizatartalé­kokat halmoz fel. A jegybankon kívüli, úgynevezett ügy­viteli bankoknak elvben háromféle típu­sa létezik a jugoszláv rendszerben. Ezek: a beruházási bankok, a kereskedelmi bankok és a takarékpénztárak. A való­ságban az ügyviteli bankok ,pz egyáltalán nem ilyen tiszta, és — a­delkezésükre álló eszközök valumi függően — valamennyien (de leg­többségükben) foglalkoznak hossz rövid lejáratú hitelnyújtással és jági betétgyűjtéssel, illetve hitalny­­al egyaránt. A meglehetősen nagyszámú ügy­bank (összesen mintegy 80 létezi néhány évvel ezelőtt számuk meg­haladta a 100-at) nem képes arra, egy központi gazdaságpolitik­ai­­­ megvalósítója legyen. Bár területi k kötése egyáltalán nincs korlátozva lehetővé tenné a területek közötti­séges tőkeáramlást, mégis sokszor­­os helyi érdekek uszályába kerül, lezési tevékenységében nem min gazdaságosság kritériumait és a­g­godó szervek érdekeit helyezi el Annak megakadályozására, hogy a­leti bankok hitelexpanziójukban túl szire menjenek, a jegybank időnk adminisztratív hitelkorlátozásig megy, bár a szabályozásnak ezt a ját mechanizmusuktól idegennek tik. A befolyásolás mód? Milyen eszközökkel szabályoz s bánit? A Nemzeti Bank képes le­aolni az ügyviteli bankok hitelexl­ját; korlátozza vagy ösztönzi az erre az utóbbira a közelmúltban n* került sor). A jegybank előírja a­ bankoknak a tartalékráta­lot amelyet kötelesek a Nemzeti Bank helyezni; ennek változtatásával j­lenül befolyásolja az üzleti iránk nyújtható hitelek volumenét. A­z aránya 30 százalék körül mozog, e szer változott az elmúlt években. Az utóbbi időben a jegybank tag viszontleszámítolás útján ngú lehet a többi banknak, és a jedi láb változtatásával szintén képes gyakorolni ezek hitelezési tevéké­re. A viszontleszámítolás maximál tékét a látra szóló betétek meg hat százalékban rögzítik. Természetes, az eszközök csak közvetettek, es­nyiségi befolyásolásra képesek. A központi bank nem tud beleszólt, az üzleti bank kiknek és milyen jágossági követelmények elvárása nyújt hitelt. Végső soron, ha a túlságosan felduzzasztják a hitelen­nyiséget, a jegybank adminisztrat­­átozhatja a hitelállományt, de ezt szert csak végső esetben tartják vedhetőnek. A jegybank az üzle­tek részére meghatározza a vb arányt is. Végül devizavásárlással FIC8

Next