Figyelő, 1971. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-13 / 2. szám

14 20 éves a Fővárosi Vegyesipari Javító Vállalat A Fővárosi Vegyesipari Javító Vállalat 20 éves múltja egybeforrt Budapest felszabadulás utáni életével, fejlődésével. Az államosítás az 1950-es évek elején a kisiparra is kiterjedt, ennek következtében me­rült fel a javító-szolgáltató tevékenység iránti igény. A főváros akkori vezetői úgy határoztak, hogy kerületenként hoznak létre olyan vállala­­tokat, amelyek színvonalasabban látják el a lakosságot. A határozat alapján, a kerületi tanácsok irányítása alatt, megalakultak a vegyes­ipari javító vállalatok. Ezek a vállalatok 1951-ben 5 és félmillió forint értékű szolgáltatást végeztek. A munkáslétszám összesen 600 volt. A vállalatok 1953-ban már tízszeresére növelték termelésüket. Ebben az időben a lakosság részére lakatos, bádogos, víz- és villanyszerelő, asz­talos, üveges, festő és mázoló, valamint kerékpárjavító tevékenységet végeztek. A fokozatos és tervszerű fejlődés következtében a kerületi vállala­tok teljes termelése 1959 végére elérte a 260 millió forintot. A javítóipar koncentrálása 1960-ban megkezdődött a budapesti helyiipar és ezen belül a ja­vítóipar koncentrálása is. Míg korábban a feladatuk a közvetlen lakos­sági igények kielégítése volt, az átszervezett vállalatok most már a kö­­zületek részére végeznek javító-szolgáltató tevékenységet. Az átszervezések célja a termelékenység fokozása, a gazdaságos­ság növelése, a vezetés színvonalának emelése, a bérezés egységesí­tése, a dolgozók munkakörülményeinek javítása és a társadalmi tulaj­don fokozott védelme. A Fővárosi Vegyesipari Javító Vállalat mai szer­vezettségében 1964 óta működik. Tevékenységének középpontjában változatlanul a javító-szolgáltató feladatok maradtak. A hagyományos szolgáltató profilok mellett újabb szolgáltatásként bevezették a gáz­készülék-karbantartást, a parkettacsiszolást, a parkettalakkozást, a ta­pétázást, a kéményszigetelést, a közútijelzőtábla-készítést és -javítást. Az 1038. sz. kormányhatározat szellemében a lakosság közvetett és közvetlen szükségleteinek minél magasabb szintű kielégítésére meg­nyílt a Fővárosi Vegyesipari Javító Vállalat bútormintaboltja. A minta­boltban a vállalat bútoripari termékeit árusítják minta után. A közeljövőben a vállalat tevékenységét újabb szolgáltatásokkal bővítik. Az előkészületeket már megtették az autójavításra és a textil­­tisztító gépek javítására. A textiltisztító gépek szervizjellegű javítását, karbantartását az NDK-ból a közeljövőben érkező gépeken végzik a vállalat szakemberei. A vállalat vezetősége ezt a tevékenységet a gyár­tó művekkel kötött szerződés alapján hosszabb távra megoldotta. A vállalat szolgáltató tevékenységein keresztül kiveszi részét a Belváros, nevezetesen az V. kerület gázprogramjának végrehajtásából is. ízléses bútorok A vállalat kollektívája - látva a főváros lakásprogramja következ­tében jelentkező igényeket - megkezdte a saját tervezésű bútoripari termékek gyártását. A hazai piacon megjelentek a vállalat saját tervezésű konstruk­ciói. Az ízléses és tetszetős termékek iránt a külkereskedelem is érdek­lődik. Szállítási szerződéseket kötöttek a baráti szocialista országokkal és a termékek közül néhányat bemutattak a nyugati piacokon is. A vállalat saját tervezésű és kivitelezésű termékeinek sikerét pél­dázza, hogy az Erika, az Ibolya kombinált író- és rajzasztallal 1969- ben, a PROTOKOLL kárpitozott ülőgarnitúrával pedig 1970-ben nyert egy-egy díjat a Budapesti Nemzetközi Vásáron. Az 1970. évi jubileumi Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron a „VILL-MA” villamosfűtésű malacmelegítő lap bronzérmet, a ,,VILL­­BOR” villamosfűtésű borjúbölcső pedig ezüstérmet nyert. Mindkét termék az országos méretű állattenyésztési program sikeres végrehaj­tását szolgálja. Piackutatás A vállalat olyan termékeket állít elő és úgy fejleszti a javító-szol­gáltató tevékenységet, ahogyan azt a piaci igények diktálják. A válla­lat műszaki vezetői tisztában vannak azzal, hogy a szolgáltatás és a készárutermelés műszaki színvonalát állandóan fejleszteni kell. Ennek érdekében a vállalat gyártmányfejlesztő csoportot hozott létre, amely a piackutatás eredményei alapján foglalkozik új termékek tervezésével és a meglevők továbbfejlesztésével. Az ötvenes évekhez viszonyítva a termelőüzemek szociális ellátott­sága nagy mértékben fejlődött, de a vállalatra még ma is jellemző a területi szétszórtság. , Ahhoz, hogy a vállalat megfelelő színvonalon tudja kielégíteni a lakosság és a közületek igényeit, elengedhetetlenül szükséges a terme­lőüzemek további koncentrálása. Nagy beruházás A vállalat 20 éves fennállása óta nem költött annyit beruházások­ra, mint amennyit az 1970—1975 közötti időben tervbe vett. Ennek a Az 1969-1970. évi BNV díjas beruházási programnak végrehajtásával megvalósul a vállalat vezető­inek elképzelése, az egyes üzemágak telephelyeinek létrehozása, a korszerűbb termelés körülményeinek megvalósítása. A vállalat a terme­lés fejlesztését az eddigiek során kisgépesítéssel oldotta meg. A be­ruházási tervek fokozatos valóra váltása lehetővé teszi, hogy nagy telje­sítményű gépek, gépsorok üzembe helyezésével szervezettebben, gaz­daságosabban oldja meg a vállalatra háruló feladatokat. A Fővárosi Vegyesipari Javító Vállalat Budapest egyik legna­gyobb, legszerteágazóbb tevékenységet folytató helyiipari vállalata. Az eltelt két évtized alatt végzett jó munkájával kiérdemelte a megrendelők bizalmát. A vállalat dolgozói szeretnék, ha az elképzelé­sekben és feladatokban bővelkedő következő esztendők hasonló sike­reket hoznának mind a vállalatnak, mind a népgazdaságnak. Vidéki ipartelepítés A Fővárosi Vegyesipari Javító Vállalat részt vesz a vidéki ipartele­pítésben is. 1970. május 1-én adták át Oroszlányban a 30 személyt foglalkoztató új kárpitosüzemet. Az üzem feladata, hogy ülőbútorokat készítsen a vállalat különböző garnitúráihoz. Ezzel a munkahellyel a vállalat nemcsak kapacitását növelte, hanem segítséget nyújt az Oroszlányban élő bányászcsaládok számára is, hiszen munkaalkalom­hoz juttatja az asszonyokat. Az új részleg sikeresen működik és a kö­zeljövőben sor kerül bővítésére. Szociális ellátás A vállalat mindennapi munkája mellett kellő gondot fordított dol­gozói szociális ellátására. A munkahelyeken korszerű fürdők, öltözők, állnak a dolgozók rendelkezésére. Korszerű munkavédelmi berendezé­sek őrködnek a dolgozók biztonsága felett. A vállalat szociális juttatá­sai számottevőek: 1966-ban minden kényelemmel ellátott téli-nyári üdülőt létesítettek Mátrafüreden, gondoltak a vízkedvelőkre is, és 1968-ban Agárdon, a Velencei-tó partján új horgásztanyát építettek a dolgozók és családtagjaik számára. Az utóbbi években igen kedvezően alakultak a bérek és a béren kívüli juttatások. Évről évre több a dolgozók által megtermelt és szét­osztásra kerülő nyereségrészesedés. A Fővárosi Vegyesipari Javító Vállalat sokrétű tevékenysége és 20 éves fejlődése garancia arra, hogy nemcsak múltja, jelene, hanem ígé­retes jövője is van Budapest helyi iparában. FIGYELŐ, 1971. JANUÁR 13.

Next