Figyelő, 1977. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1977-07-06 / 27. szám

CUKOR A VILÁGPIACON Három évvel ezelőtt világszerte a közgazdászok azt tanácsolták az embereknek, hogy igyák egy kicsit kevesebb cukorral — sőt, ha lehet, cukor nélkül — kávéjukat. Ma fordított a helyzet, az időszerű jelszónak valahogy így kellene hangzania: fogyasszon minél több cukrot — kávé nélkül! Abban a hisztérikus ármozgásban, amelynek az alapvető nyersanyagok és élelmiszerek világpiacán az elmúlt években tanúi lehettünk, a kávé és a cukor „kettőse” külön látványt nyújtott. Nemcsak azért, mert tulajdonképpen azután következett be, hogy a nagy nyersanyag- és energialáz már tetőzött, hanem azért is, mert a legnagyobb „kilengést” a normálishoz, a sokéves átlaghoz képest éppen ők produkálták: a cukor és a kávé, afejlődő országok első és második számú exporttermékei. De kettejük között is óriási különbség mutatkozik a tekintetben, hogy míg a kávé tavalyi és idén is folytatódó meredek áremelkedését a rossz terméseredmények, a brazíliai fagykárok igazolni, magyarázni tudták, a cukor esetében semmiféle termésingadozás sem indokolta 1974—75-ben az ár hirtelen felszökkenését, majd 1976— 77-ben ugyanolyan gyors zuhanását. Ma tizedáron lehet a világpiacon cukrot vásárolni, 1974 végéhez képest! A cukor világpiaci ára húsz éven át tartósan rendkívül alacsony volt. Az 1950. évi 5 cent fontonként mindössze két ízben, 1957-ben és 1963—64-ben ismétlődött meg, különben ennél is kevesebbért adták a karibi kikötőkben. 1972- től kezdve azonban megindult az áremelkedés, amely 1974 folyamán (januártól novemberig) háromszáz százalékos drágulást hozott. A múlt év végén viszont a new yorki tőzsdén már ismét kevesebbért jegyezték a cukrot, mint amennyibe annak előállítása — legalábbis az Egyesült Államokban — került. A 70-es évek elején a cukorfogyasztás — világméretekben — rendre meghaladta a termelés növekedését, aminek következtében a korábban felhalmozott készletek csökkenni kezdtek. 1974 elején ezeket összesen 30 millió tonnára — az összfogyasztás 38 százalékára — becsülték, szemben az 1964—68. évek 48 és az 1969 —73-as időszak 43 és fél százalékos adataival. Az egy főre számított cukorfogyasztás — a rendkívül alacsony szinten fogyasztó Afrika és Ázsia kivételével — a világon mindenütt elérte, illetve meghaladta a 40 kilogrammot évente. A Szovjetunióban például tíz év alatt — 1965—75 között — hat kilogrammal nőtt. Hiánypszichózis A 70-es évek első felében a viszonylag szolidan növekvő össztermelésen belül nőtt a nádcukor és csökkent a répacukor aránya, méghozzá számottevően. (Ez utóbbi termelése abszolút értékben is visszaesett.) Ez a körülmény előre vetítette annak lehetőségét, hogy olyan mérsékeltövi országok, amelyek cukorból korábban önellátóak, netán exportőrök is voltak, előbb-utóbb behozatalra szorultak. A spekuláció — amelyet ma már, a történtekre visszatekintve, az első helyen hibáztatnak a 74-es drámai áremelkedésért — ezt a lehetőséget lovagolta meg, ezért vásárolták fel és tartották vissza a cukrot, növelve ily módon a készleteket, de csökkentve a kínálatot, miközben a termelés tényszámai semmiféle nagyobb árváltozást nem indokoltak volna. A hiánypszichózis a háziasszonyoktól kezdve, a cukrot nagy tömegben fogyasztófelhasználó iparokon át egészen a kormányokig, szinte mindenkit hatalmába kerített. Ezért azután jó ideig nem lehetett reális képet alkotni a cukor világméretű termeléséről és kereskedelméről. Híre ment jelentős szovjet, valamint arab vásárlásoknak, a lengyel export visszaesésének és természeti katasztrófának a Fülöp-szigeteken, ott, ahol — mint ké(Folytatás a 2. oldalon) A cukor világpiaci árának alakulása XXI. ÉVFOLYAM 27. SZÁM 1977.JÚLIUS 6. ÁRA: 2 FORINT Vállalkozás és a vezetés színvonala (4. oldal) A szállodai áremelés nem megoldás (5. oldal) Fuvarszervezés a Volán Trösztnél (6. oldal) Az információs termelési tényező (15. oldal) FALUVEGI LAJOS: A lemaradást be kell hozni Gazdaságpolitikánk tengelyében a gazdasági egyensúly megteremtése és fenntartása áll, és e követelménynek rendeljük alá a gazdasági növekedés ütemét, a termelés és a nemzeti jövedelem felhasználásának arányait. Az V. ötéves terv első esztendejében népgazdaságunk egészében véve kielégítően fejlődött, nőtt a termelés és fogyasztás, szélesedtek nemzetközi gazdasági kapcsolataink, javult külkereskedelmi mérlegünk egyenlege. Nemzeti jövedelmünk növekedési üteme azonban elmaradt a tervezettől (5 százalék helyett 3 százalék volt). A nemzeti jövedelem mérsékelt ütemű gyarapodását elsősorban a mezőgazdasági termelés csökkenése okozta. Az alacsonyabb mezőgazdasági terméseredmények kedvezőtlenül hatottak az élelmiszeripari termelésre is. De az ipar értékesítési nehézségeinek is szerepe van abban, hogy a nemzeti jövedelmünk kisebb mértékben fejlődött, mint ahogyan azt vártuk. A gazdasági növekedés lassabb üteme következtében a költségvetés pénzforgalma is elmaradt az előirányzattól, az öszszes bevétel 320,4 milliárd, az összes kiadás 322,9 milliárd forint volt. A költségvetés hiánya 2,5 milliárd forint, kevesebb a tervezettnél. A nemzeti jövedelem mérsékeltebb ütemű növekedése az életszínvonal alakulásában is megmutatkozott, mérséklődött a vásárlóerő gyarapodása, a fogyasztás is csak kismértékben nőtt, mert a lakosság reáljövedelme a tervezett 3 százalék helyett csupán 1 százalékkal volt magasabb, mint 1975-ben. Ennek egyik oka, hogy a kisebb termelés alacsonyabb keresetnövekedéssel párosult, másik oka pedig, hogy a fogyasztói árak a tervezettnél valamivel gyorsabban emelkedtek. A beruházásokról megvalósult az a gazdaságpolitikai követelmény, hogy a nemzeti jövedelemnek kisebb részét fordítsuk felhalmozásra, mint a korábbi években. Ugyanakkor a beruházási tevékenységben minőségi változásoknak lehetünk tanúi. Növekszik az új létesítmények mérete és értéke. Például az 1976-ban befejeződött 8 nagyberuházásra összesen 15 milliárd forintot fektettünk be, az 1977-ben befejeződő 14 beruházás már 38 milliárd forintot igényel. A vállalati döntésű beruházások nagyrészt kapcsolódnak a központi fejlesztési programokhoz vagy exportfejlesztő célokat szolgálnak. Ez utóbbiakat a hitelezésen túl egyéb kedvezményekkel is ösztönözzük. A központi beruházások üzembe helyezése a korábbi évekhez képest ütemesebbé vált, de még mindig érződik az építőipari kapacitások szűkössége. A beruházási gyakorlatban jelentkező fogyatékosságok a lassú és nem kellő előkészítés, a megvalósítás során mutatkozó szervezési problémák stb. fékezik a rendelkezésre álló pénzforrások tervszerű felhasználását. A népgazdasági tervben előirányzott új nagyberuházások kivitelezése megkezdődött. A lakásépítés 1976-ban meghaladta a tervezettet, 94 ezer új lakás készült el a tervezett 82 ezerrel szemben. A belföldi felhasználás ugyanannyival maradt el a tervezettől, mint amennyivel a termelés, miközben külkereskedelmi mérlegünk hiánya mérséklődött, de a belföldi felhasználás még mindig 5 százalékkal meghaladta a nemzeti jövedelmet. A külkereskedelmi forgalom mérsékeltebb passzívumában már megmutatkozik a termelési és értékesítési szerkezet átalakítását célzó erőfeszítéseink kezdeti eredményei, a versenyképesség növekedése. 1976-ban némileg javultak a tőkés forgalomban a cserearányok is. Javuló szabályozás A gazdasági egyensúlyt előtérbe helyező gazdaságpolitikánk igyekezett a külgazdasági feltételekhez alkalmazkodó közgazdasági szabályozókat kialakítani, amelyek a vállalatokat és szövetkezeteket a gazdasági hatékonyság növelésére ösztönzik. Tapasztalataink szerint az új termelői árak valósabbak, jobban ösztönöznek a gazdaságos tevékenységre. Az importárak erőteljesebb „begyűrűztetése” növelte az anyagköltségek szerepét a költségszerkezetben, ami bizonyos mértékben e téren takarékosságra ösztönözte a gazdálkodó egységeket. Az anyagárak növelése lehetővé tette — a termelővállalatok egy részénél — a költségvetési támogatások csökkentését is. Természetesen a vállalati nyereség a felhasználóknál ezáltal átmenetileg alacsonyabb lett, de a csökkenés még így is a számítottnál kisebb volt. Ennek oka, hogy a szándékoktól eltérően (Folytatás a 3. oldalon)