Figyelő, 1982. január-június (26. évfolyam, 2-25. szám)

1982-01-13 / 2. szám

GAZDASÁGPOLITIKAI HETILAP XXVI. évfolyam 2. szám Ára: 4 forint 1982. január 13. Vendéglátás AMIT KIFŐZTEK A gazdaságpolitika — ne szépítsük a dolgot — bedobta a vendéglátóipart a mélyvízbe. Abba a mélyvízbe, amely köz­tudottan „csak úszóknak” ajánlható, a vendéglátóipar pedig ugyancsak köz­tudottan nem részesült úszásoktatásban. 1979 közepén ugyanis megdrágult az élelmiszerek — tehát a vendéglátás alap­anyagainak — ára, aminek következté­­ben a változatlan haszonikulccsal meg­emelt vendéglői árak is jócskán nőttek. Ezzel szinte egy időben megvonták a ven­déglátóipartól az addig busásan nyújtott állami támogatásokat, a különböző címe­ken folyósított dotációkat, és ezzel azt mondták a vállalatoknak: ezután éljetek meg a magatok erejéből , ha tudtok. Üres éttermek A megélhetés lehetősége nem csupán a fentiek miatt vált kétségessé, hanem azért is, mert ugyanakkor a vendégek anyagi helyzete is változott. A családokat amúgy is megviselte az élelmiszerek árá­nak emelése, és a háztartások kiadásai­ból a legkönnyebben lefaragható résznek éppen a vendéglői étkezés, (sőt, a kocs­mai italozás) látszott. Szinte természe­tes, hogy ilyen körülmények között ki­ürültek az éttermek, és még a talponál­lók közönségének egy része is átpártolt a közérthez, vagyis a bolti áron beszerez­hető innivalóhoz. Nem túlzás azt állítani, hogy a szakma — a vendéglátóipar — pánikba esett, hi­szen létalapját vesztette el: a vendéget, és vele együtt a természetesnek vett bor­ravalót. A változások tehát nemcsak a vállalatokat, a szövetkezeteket sújtották, hanem személy szerint az ott dolgozókat is. Az idő múlt, és a tétlenségre ítélt sza­kácsok, pincérek egyre idegesebbek let­tek. A vállalatok vezetői tiltakoztak a megszorítások ellen, kiskapukat keres­tek. Állították, hogy a kialakult árszín­vonal még a nyugati vendég számára is magas, és megjósolták, hogy emiatt a tőkés idegenforgalom is vissza fog esni. Tiltakozásuknak, érvelésüknek, kétség­beesésüknek azonban kevés volt a gaz­dasági alapja, inkább a megszokás szólt belőlük. Megszoktak ugyanis egy állapo­tot, amelyben lehetett kicsi az adag, morcos a felszolgáló, pecsétes az abrosz, íztelen a pörkölt, felvizezett a leves, meleg a sör és hideg a lágytojás — a vendég jött. A vendégnek így is meg­érte. Bosszankodott, beírt a panasz­könyvbe, kifogásolta a téves számlát, és­­ ha az ízeket nem is, de az állami ár­támogatást élvezte. A mesterségesen ala­csonyan tartott ételárak évtizedeken át gondoskodtak a vendéglátóipar kapaci­tásának kihasználtságáról és a szakma mérhetetlen elkényelmesedéséről. Zóna és árengedmény Az új helyzet dilemma elé állította a vendéglátást: vagy visszaszerzi elvesz­tett vendégkörét, vagy lehúzza a re­dőnyt. Akadtak, akik elhagyták a süllye­dő hajót, más pályán kerestek megélhe­tést. A többség azonban maradt, és meg­kezdődött a harc a vendég visszaszerzé­séért. Megindult például a „Szíves­látás - vendéglátás’’ reklámkampány, amely szavakban többet nyújtott, mint szolgáltatásokban; ha „odafent” ki is adták a szíveslátás jelszavát, a vendég­gel érintkezők teljes köre nem tudta meggyökeresedett magatartását hirtelen úgy megváltoztatni, hogy a vendég va­lóban szívesen látottnak érezze magát. A központi és a vállalati reklámkam­pányokkal párhuzamosan próbálkoztak a vendégcsalogatás leghatásosabbnak ígérkező módszerével: az árengedmény­A vendéglátó vállalatok és szövetkezetek áru­forgalmának összetétele 1980-ban és 1985-ben nyer. Egy sor étteremben 15-30, sőt 40 százalékos kedvezménnyel hirdetik a vasárnapi ebédet, másutt hol ezt, hol azt az ételt kínálják alacsonyabb haszon­­kulcssal. Bár ezek a kísérletek ma is folynak, nem bizonyultak igazán célra­vezetőnek. Az derült ki ugyanis, hogy bár az árengedmények visszahoznak va­lamit az elvesztett forgalomból, de ugyanakkor veszélyeztetik a vállalati gazdálkodás eredményességét. Sok szak­ember ma már úgy látja, hogy az ár­emelés utáni, az 1979-es augusztusi árak voltak a reálisak; ilyen magas árszint kell ahhoz, hogy a vendéglők eltartsák önmagukat. Találkozunk más természetű próbál­kozásokkal is, amelyek nem az árrésből engednek, ezért reálisabbak. Ilyen pél­dául, hogy helyenként újra feltűntek a zónaételek, a főzelékek feltéttel, az ol­csóbb alapanyagokból készíthető tész­ Az állami vendéglátás I—III. negyedéves nye­reségének alakulása (Millió Ft) tak. Bár szintén az árat nyomja le, de ugyanakkor a költséget is jelentősen csökkenti az utcán át megszervezett ér­tékesítés. Először Debrecenben és kör­nyékén kezdték a vendéglők ablakaiban, ruhatáraiban kínálni hazavitelre a kész vagy félkész ételeket, süteményeket, hi­degkonyhai készítményeket, a „nagy forgalom — szerény haszon” jegyében. Más vállalatok az élelmiszer-kereskedel­met látják el mind nagyobb mennyiség­ben kocsonyával, pitével, bejglivel, sült húsokkal. Az utcán át, illetve a keres­kedelmen keresztül történő értékesítés azonban lehet jó ötlet, de nem vendég­látás a szó eredeti értelmében. Inkább az, sőt a hagyományokhoz való visszatérés, hogy néhány helyen a ven­dégeket nemcsak etetik-itatják, hanem színi- és zenés programokkal szórakoz­(Folytatás a 7. oldalon) fi­­AIMAIOMN­OI: Az idegenforgalom szervezetéről A nagyméretű, ezért nehézkes szer­vezetek potenciális versenytársat lát­nak a vállalkozásokban. Ugyanakkor nyilvánvaló, ha a kis- és közepes mé­retű vállalkozásokat nem illesztjük be szervesen gazdasági rendszerünkbe, nem fejlődnek ki a szükséges mérték­ben, így van ez az idegenforgalom­mal foglalkozó szervezetek eseté­ben is. (2. oldal) Átszervezés után Az önállósuló vállalatok vezetőivel az önállósításról szóló döntést nem közölték idejében, sőt az érdekelt vezetők nagy részét még az ezzel kap­csolatos alapvető információkkal sem látták el — többek között ez derült ki abból a vizsgálatból, amit az MKT pénzügyi szakosztálya végzett. (4. oldal) A kisvállalatok számlakerete A kisvállalatok és kisszövetkezetek hatékony gazdálkodását az egysze­rűbb számviteli rendszer segíti. A számlakeret lehetőséget nyújt arra, hogy a kisvállalatok sajátosságainak megfelelően ésszerű számviteli meg­oldásokkal alakítsák ki a jól áttekint­hető vállalati adminisztrációt. (5. oldal) Az olajárrobbanás hatása a külkereskedelmi á­rveszteségre Nem elfogadható érvelés, hogy a cserearány-veszteség egyedüli, vagy legfőbb oka az olajárrobbanás. A teljes árveszteségnek csak hozzávetőleg a fele vezethető vissza - közvetve és közvetlenül — az energia-árrohanásra. A fennmaradó rész magyarázatát más tényezőkben kell keresni. (9. oldal) Szemben az „árral” Sokféleképpen lehet megtartani a vevőket, de az mindenképpen hatásos módszer, amikor egy mezőgazdasági tervező és beruházó vállalat 100-120 ezer forint helyett 40-60 ezer forintért épít fel egy férőhelyet. (13. oldal) Változások az árrendszerben Az 1980. január 1-i árrendezés után az új árarányok, a külpiaci árak rugalma­sabb követése és az iparban bevezetett kompetitív (a külkereskedelmi árakhoz igazodó) árképzés minden­ korábbinál jobban segíti gazdaságpolitikai céljaink megvalósítását. Az új árrendszer kedve­ző hatásai megmutatkoztak a külkeres­kedelmi ármunka — nehéz külső feltéte­lek között megvalósult — javításában. Az árarányok jobban ösztönöznek a ta­karékos anyagfelhasználásra és kedve­zőbb feltételeket teremtenek a különböző takarékossági programok végrehajtásá­hoz. Az árarányok folyamatosan igazod­tak a nemzetközi árarányok változásai­hoz, s e közben is megvalósult az árszín­vonal tervszerű szabályozása; a készter­mék-árak a nyersanyagárak emelkedése által indokoltnál kevésbé emelkedtek, mégpedig hatósági beavatkozás nélkül, amire 1980 előtt nem volt példa. Előzmények nélkül Az új árrendszer működtetéséhez sem hazai, sem pedig nemzetközi tapasztala­tok nem álltak rendelkezésre. Így hát nincs benne semmi különös, hogy már 1980-ban, de különösen 1981-ben folyta­tódott az árképzési előírások módosítása. Ennek keretében, többek között a gazda­ságos nem rubelelszámolású kivitel nö­velését — illetve a kivitel csökkentése esetén a belföldi áremelések fokozott ha­tósági ellenőrzését —, az import gazdasá­gos helyettesítését, a pótalkatrész-ellátás javítását stb. célzó korrekciókat hajtottak végre az árhatóságok a kompetitív ár­képzés szabályain. Egyidejűleg megkezdő­dött azoknak az árképzési jogszabályok­nak a kidolgozása is, melyek a hazai mar­ketingtevékenység ösztönzését hivatottak segíteni (ennek egyik megnyilvánulási formája a forgalmi költségeket csökkentő bizományi és ügynöki tevékenység bőví­tését ösztönző árképzési jogszabály ki­adása). Sikerült áthidalni a tőkés válság­­periódus által érintett termékek (például a kohászati termékek, a PVC) árképzésé­ben keletkezett problémákat, megkezdőd­tek a kompetitív árképzés kiterjesztését előkészítő munkák a mezőgazdaságban és élelmiszeriparban; megindult a felkészü­lés a versenyárrendszer bevezetésére a népgazdaság más területein, mindenek­előtt az építőiparban stb. Egyszóval: az árrendezés után intenzíven folytak azok a munkák, melyek az új árképzési kon­cepció kiteljesedését hivatottak szolgálni. Új lendületet vettek e munkák az 1982. évi népgazdasági tervezőmunka során — a vállalatok széles körének bevonásával — már közel két év tapasztalatait ele­mezve lehetett következtetéseket levonni a további teendőkre. Új árképzési jogsza­bályok születtek, melyek azt jelzik, hogy az árszabályozás eddigi eredményeivel minden előrehaladás ellenére nem lehe­tünk elégedettek, s hogy a megkezdett úton következetesen tovább kell haladni. Szükséges, hogy az árképzés gyakorlata jobban összhangba kerüljön az érvényes elvekkel. Az utóbbi hónapokban kiadott árkép­zési rendelkezések és más előírások lé­nyegében a következő gazdaságpolitikai célokat szolgálják: — a népgazdaság számára kedvező nem rubel export növekedésének eddigi hatá­sosabb ösztönzését az ipar kompetitív ár­képzésű területein, — a belső piaci viszonyokhoz alkal­mazkodó termelési (struktúra-) és keres­kedelmi politika elősegítését, — az árnövekedést fékező állami poli­tikának a kompetitív árképpen kívüli körre való kiterjesztését, a kompetitív és a nem kompetitív árképzés kényszerítő erejének közelítését. Volumen és hatékonyság A kompetitív árképzés 1979-ben kiala­kított szabályai erőteljesen ösztönöztek a reális exportárszínvonal elérésére, va­(Folytat­ás a 3. oldalon)

Next