Figyelő, 1982. július-december (26. évfolyam, 26-52. szám)

1982-07-01 / 26. szám

ÖNTÖZÉS ESŐISTEN SEGÉDCSAPATAI Ha szárazság van, öntözni kell. A kor­szerű mezőgazdaságban azonban az ön­tözés több, mint a szárazság elleni véde­kezés, ez egyben az intenzív gazdálko­dás. Különleges vetésszerkezet, pontosan kiszámított és adagolt kemikáliák, óriás­hozamok, magas szintű technológiai fe­gyelem, fejlett mezőgazdasági infrastruk­túra jellemzi az öntözéses agrárgazdasá­got. Az egykori öntözésen alapuló civili­zációk (Mezopotám­a, Egyiptom) is azért emelkedtek ki társadalmi-földrajzi kör­nyezetükből, mert akkori mércével mér­ve tudatosan alkalmazták a vizet a nö­vénytermesztésben. A szűkös földterület — akkor a folyóvölgyek, ma, itt Magyar­országos viszont a gazdálkodásba bevon­ható újabb hektárok helyett inkább a „kivonás” — arra kényszerít, hogy a la­kosság ellátását, az árutermelés növelését az intenzív gazd­ákodással biztosítsuk. Mindezek ma már a közhellyel hatá­ros alapigazságok , mégis Magyarorszá­gon az V. ötéves tervidőszakban több mint 81 ezer hektárral csökkent az ön­tözött terület. A 10 milliárd forint érté­kű öntözőberendezéseknek jó, ha 60 szá­zalékát hasznosítják. Stagnál az öntöz-t­hető területen (kb. 0,3 millió hektár) termelhető vízigényes kultúrák aránya. Azoké a növényeké tehát, amelyeket ér­demes öntözni. Ezzel szemben nagy a kalászosok vetésterülete, a kettős ter­mesztésnek pedig csak hírmondói akad­nak. Az ösztönzésre rendkívül hálás cu­­korrépa és a nagyüzemi burgonya 25, a zöldségfélék 35 százalékát termesztik csak öntözve. Pedig a hektáronként 4,3 mázsa orszá­gos nettó cukorhozammal szemben, ön­tözve a cukorrépa megadja hektáronként a 9,6 mázsa cukrot is. Az öntözött burgo­nya is a kétszeresét adja a szárazon ter­mesztettnek. Félreértés ne essék ezeknél a terményeknél az is meghatározza az­ öntözni vagy sem kérdést, hogy milye­nek a közeli feldolgozó kapacitások. Emellett azt is fontolóra kellene venni, vajon tartható-e az a jelenlegi kalkulá­ciós elv, amely a föld értékét nem,­ vagy csak közvetetten — adózás útján — ve­szi figyelembe. Ha az intenzív gazdálko­dás feltételeit következetesen akarjuk érvényesíteni, a szűkös erőforrásokkal való okos gazdálkodásra kell ösztönözni az érdekelteket. Ha a föld intenzív hasz­nálata kifizetődne, az öntözés egész prob­lematikája más megvilágításba kerülne. Napjainkban ugyanis a tények azt sugall­ják, hogy kisebb területet öntöznek a kelleténél, illetve a lehetségesnél. A kihasználatlan öntözési lehetőségek, az öntözött kultúrák rendkívüli hozamai és az öntözött terület csökkenése annyira szembeötlő, hogy annak csak pénzügyi, kicsit bővítve a kört, gazdasági okai le­hetnek. Elpárolgott kedv A gazdaságok első hallásra meggyőző érve: tízszeresére nőtt a vízdíj! Ez azon­ban bármennyire is hatásos adat, önma­gában nem elegendő magyarázat. A víz­díj ugyanis majd 20 évig, egységesen, hektáronként 40 forint volt. Ez az ár 1979-ben a vízkivételi főművek üzemel­tetési költségeinek már csak a 9 száza­lékát fedezte. A többit a költségvetés fi­zette. A vízdíj emelése ezen a helyzeten változtatott. A tízszeres ár — ami így le­írva valóban döbbenetesnek tűnik —, tu­lajdonképpen a tényleges költségek fede­zésére kellett. De az összes öntözési költ­ségnek a vízdíj még így is csak 8-12 százaléka. Az elpárolgott öntözési kedv okainak megértéséhez tehát tágítani kell a vízsg­­­­kört. Az elmúlt tervidőszakban mind a szá­raz, mind az öntözéses gazdálkodást folytató üzemek termésátlagai egyaránt nőttek. A hozam átlagos növekedésével ellentétben a vállalati nettó jövedelem fajlagos értéke viszont évről évre csök­kent. A listavezető öntözéses gazdaságok csoportjában például 1977-ben az egy hektárra jutó vállalati nettó jövedelem 5136—, 1978-ban 4518—, 1979-ben pedig 3801 forint volt. Az okok ismertek: nőt­tek a termelési költségek. Például 1975— (Folytatás a 13. oldalon) Ára: 4 forint 1982. július 1. Mindenki teendője „Fogjuk meg és vigyétek” — szól a közhellyé vált mon­dás. Gazdasági életünkben sem ritka ez a jelenség. Gyakori az egymásra várás, a döntésképtelenség, a felelőségáthárítás és a téblábolás, így előfordul, hogy a gazdaságpolitikai koncep­ciókkal való teljes egyetértés ellenére a gyakorlati munka ké­sik, vagy az eredeti szándékoktól eltérően valósul meg. Ez olyan luxus, amelyet a mai világban nálunk sokkal gazda­gabb országok sem engedhetnek meg maguknak. A nemzetkö­zi gazdasági feltételek további jelentős romlása, az értékesíté­si nehézségek növekedése, a nemzetközi piaci verseny kiéle­ződése, a pénzügyi feltételek „megkeményedése”, a csereará­nyok romlása olyan tényezők, amelyek 1982-ben a gazdálko­dásban alapvető minőségi változásokat követelnek, nehézsé­geink csak erőfeszítéseink megsokszorozásával hidalhatók át. E szellem tükröződik az MSZMP KB 1982. június 23-i ülésé­ről kiadott közleményben. Az elmúlt hetekben a kormányzati szervek különböző in­tézkedéseket hoztak az 1982. évi gazdasági feladatok teljesíté­sére. Ezek nyomán — a gazdasági feltételekhez igazodóan — több szabályozó „menet közben” módosult, és erőteljesebbé váltak a közvetlen irányítási módszerek. Ezeket a lépéseket a kényszer szülte. A Központi Bizottság dokumentuma azonban nemcsak az ez évi feladatokat elemezte, hanem azokat a hosz­­szabb távú fejlesztési lehetőségek összefüggésében is megtár­gyalta. E módszer is kifejezi azt, hogy a szükség diktálta in­tézkedéseket a KB nem emelte „elvi rangra”. Gazdaságpolitikánk hosszú távú céljai változatlanok, és annak bizonyos eredményei már érzékelhetők. A belső és kül­ső feltételek felgyorsult változásai azonban a gyakorlati hián­yéban is gyors reagálást követelnek, amely eddig nem volt erős oldala gazdaságunknak. Nem egyszerű feladat a válto­zatlan célok és a mindennapi feltételekhez való alkalmazko­dás harmóniájának megteremtése. A gazdaságpolitika formá­lói és a közgazdászok egyetértenek abban, hogy e harmónia csak a gazdaságirányítási rendszer komplex fejlesztése révén érhető el. A Központi Bizottság leszögezi, hogy külgazdasági cél­jaink megvalósítása érdekében a gazdasági irányítás, a ter­vezés, a szabályozás, a szervezeti és intézményi rendszer to­vábbi fejlesztése szükséges. Ennek fő irányait a közlemény a következőkben jelöli meg: „Az ár- és pénzügyi rendszert olyan módon kell továbbfejleszteni, hogy a vállalatok jövedelmében jobban kifejeződjék a gazdálkodás hatékonysága és eredmé­nyessége. Kívánatos, hogy a külső és belső feltételekhez jól alkalmazkodó, magas nyereséget elérő vállalatok lendületesen fejlődjenek. Az árfolyam-politika továbbra is segítse a nép­gazdaság egyensúlyának helyreállítását, a forint stabilitásának védelmét. A jövedelemszabályozás módosításával is ösztönöz­ni kell a kereslethez és annak változásaihoz történő gyorsabb, rugalmasabb alkalmazkodást, a műszaki fejlesztést, a válla­latok közötti fegyelmezett kooperáció feltételeinek javulását.” A fenti gondolatok nem újak, az 1968-ban gyakorlattá vált gazdasági reform koncepcióját pontosítják. Ez összefügg azzal, hogy az eredeti koncepciók, amelyek több mint 15 esztendő gyakorlatában vizsgáztak, bizonyos területeken továbbfejlesz­tésre szorulnak, részben­­azért, mert megvalósításukban nem volt kellő következetesség, részben azért, mert népgazdasá­gunk növekedési feltételei az 1980-as években alapvetően kü­lönböznek a hetvenes évekétől. A Központi Bizottság határozata ismételten kimondja: „A hazai gazdasági növekedés ütemét hosszabb távon is az határozza meg, hogy mennyire tudjuk az export gazdaságos­ságát javítani.” Az új növekedési pályára való áttérés felté­tele tehát az, hogy mielőbb kialakítsuk azokat az eszközöket, módszereket és szervezeti formákat, melyek az eddiginél erő­teljesebben ösztönöznek és kényszerítenek az export gazdasá­gosságának, gyártmányaink nemzetközi versenyképességének javítására és exportteljesítményeink növelésére. A külgazdasági orientáció megköveteli, hogy hazánk fo­kozza azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a szocialista integ­ráció fejlesztése indokol, valamint elmélyítse a szocialista or­szágokkal a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat, amelyek fon­tos stabilizáló elemei gazdasági haladásunknak. A gazdasági növekedés feltételei között a fejlett tőkés országokkal való forgalom bővítéséről sem mondhatunk le. Ezért fellépünk minden olyan törekvés ellen, amely különböző diszkrimina­tív intézkedésekkel kívánja — politikai célok elérésére — a kölcsönösen előnyös kapcsolatok fejlődését meggátolni. Ebben szövetségesre találunk a józan üzletemberekben, akik tudják, hogy a megkülönböztetés politikája a nemzetközi kereskede­lemben csak károkat okoz. Hazánk természetes piacai a fej­lődő országok, de a kapcsolatok fejlesztésében, a tartalékok kihasználásában még az út elején tartunk. Nem kétséges, hogy a különböző országok viszonylatában — erőinkhez és adottságainkhoz igazodó — differenciált fejlesztési irányt kö­vetve, jelentős eredmények várhatók. A gazdasági növekedés ütemének mérséklése eszköz és nem gazdaságpolitikai cél. Az ütem mérséklődésében a gaz­daságpolitikának a megváltozott feltételekhez való alkalmaz­kodása fejeződik ki, ám az új növekedési pálya cél- és esz­közrendszerének kimunkálásával és a társadalom aktivitásá­nak fokozódásával mielőbb meg kell teremteni a fejlődés vi­szonylagos gyorsabb ütemének, feltételeit. A TAIRTALOMBÓL: Feloldhatatlan ellentmondás Csökkent a hét végi be- és kirakás az utóbbi fél évben és ez olyan lánc­reakciót indított el, amely a vasúti áruszállítás teljesítményét rontja. (2. oldal) Egységes érdekeltséget A munkajövedelmekkel szemben kü­lönböző követelményeket támaszta­nak, elsődlegesen az elosztó és ösz­tönző funkciók érvényesítését. A kettő közötti arányok az érdekeltség fontos meghatározói. (4. oldal) Eladók piacából a vevők piaca A „fémmunkás” 1980-ig élvezte az eladók piacának sok-sok előnyét. Mit tesz a vállalat most, a megváltozott helyzetben? (4. oldal) Mérleg a mellékü­zem­igakréd A mezőgazdasági termelőszövetke­zetek melléküzemági tevékenysége előnyös a tsz-eknek, mert folyamatos kiegészítő jövedelemszerzésre ad lehe­tőséget, előnyös az államnak, mert csökkenti a támogatási igényt, elő­nyös a nagyvállalatoknak, mert rugal­mas bedolgozókat biztosít. A fejlődés útjába mégis időnként tilalomfákat állítanak ... . (5. oldal) Hogyan tovább? A beruházások döntési, irányítási rendszerében tükröződnek mechaniz­musunk gondjai. Hogyan lehet to­vábblépni, milyen változtatásokra van szükség a beruházások döntési és fi­nanszírozási rendszerében? (7. oldal) Vállalataink és a valuták A külkereskedelmi ügyletek valutájá­nak megválasztása alku kérdése, mert az árfolyamváltozások befolyásolják az üzlet eredményességét. Az árfolyamok ma igen erőteljesen ingadoznak, nő az árfolyamkockázat, ami a vállalatok ilyen irányú gondjait növeli és igényli a bankkal való szoros együttműködést. (9. oldal)

Next