Figyelő, 1982. július-december (26. évfolyam, 26-52. szám)
1982-07-01 / 26. szám
ÖNTÖZÉS ESŐISTEN SEGÉDCSAPATAI Ha szárazság van, öntözni kell. A korszerű mezőgazdaságban azonban az öntözés több, mint a szárazság elleni védekezés, ez egyben az intenzív gazdálkodás. Különleges vetésszerkezet, pontosan kiszámított és adagolt kemikáliák, óriáshozamok, magas szintű technológiai fegyelem, fejlett mezőgazdasági infrastruktúra jellemzi az öntözéses agrárgazdaságot. Az egykori öntözésen alapuló civilizációk (Mezopotáma, Egyiptom) is azért emelkedtek ki társadalmi-földrajzi környezetükből, mert akkori mércével mérve tudatosan alkalmazták a vizet a növénytermesztésben. A szűkös földterület — akkor a folyóvölgyek, ma, itt Magyarországos viszont a gazdálkodásba bevonható újabb hektárok helyett inkább a „kivonás” — arra kényszerít, hogy a lakosság ellátását, az árutermelés növelését az intenzív gazdákodással biztosítsuk. Mindezek ma már a közhellyel határos alapigazságok , mégis Magyarországon az V. ötéves tervidőszakban több mint 81 ezer hektárral csökkent az öntözött terület. A 10 milliárd forint értékű öntözőberendezéseknek jó, ha 60 százalékát hasznosítják. Stagnál az öntöz-thető területen (kb. 0,3 millió hektár) termelhető vízigényes kultúrák aránya. Azoké a növényeké tehát, amelyeket érdemes öntözni. Ezzel szemben nagy a kalászosok vetésterülete, a kettős termesztésnek pedig csak hírmondói akadnak. Az ösztönzésre rendkívül hálás cukorrépa és a nagyüzemi burgonya 25, a zöldségfélék 35 százalékát termesztik csak öntözve. Pedig a hektáronként 4,3 mázsa országos nettó cukorhozammal szemben, öntözve a cukorrépa megadja hektáronként a 9,6 mázsa cukrot is. Az öntözött burgonya is a kétszeresét adja a szárazon termesztettnek. Félreértés ne essék ezeknél a terményeknél az is meghatározza az öntözni vagy sem kérdést, hogy milyenek a közeli feldolgozó kapacitások. Emellett azt is fontolóra kellene venni, vajon tartható-e az a jelenlegi kalkulációs elv, amely a föld értékét nem, vagy csak közvetetten — adózás útján — veszi figyelembe. Ha az intenzív gazdálkodás feltételeit következetesen akarjuk érvényesíteni, a szűkös erőforrásokkal való okos gazdálkodásra kell ösztönözni az érdekelteket. Ha a föld intenzív használata kifizetődne, az öntözés egész problematikája más megvilágításba kerülne. Napjainkban ugyanis a tények azt sugallják, hogy kisebb területet öntöznek a kelleténél, illetve a lehetségesnél. A kihasználatlan öntözési lehetőségek, az öntözött kultúrák rendkívüli hozamai és az öntözött terület csökkenése annyira szembeötlő, hogy annak csak pénzügyi, kicsit bővítve a kört, gazdasági okai lehetnek. Elpárolgott kedv A gazdaságok első hallásra meggyőző érve: tízszeresére nőtt a vízdíj! Ez azonban bármennyire is hatásos adat, önmagában nem elegendő magyarázat. A vízdíj ugyanis majd 20 évig, egységesen, hektáronként 40 forint volt. Ez az ár 1979-ben a vízkivételi főművek üzemeltetési költségeinek már csak a 9 százalékát fedezte. A többit a költségvetés fizette. A vízdíj emelése ezen a helyzeten változtatott. A tízszeres ár — ami így leírva valóban döbbenetesnek tűnik —, tulajdonképpen a tényleges költségek fedezésére kellett. De az összes öntözési költségnek a vízdíj még így is csak 8-12 százaléka. Az elpárolgott öntözési kedv okainak megértéséhez tehát tágítani kell a vízsgkört. Az elmúlt tervidőszakban mind a száraz, mind az öntözéses gazdálkodást folytató üzemek termésátlagai egyaránt nőttek. A hozam átlagos növekedésével ellentétben a vállalati nettó jövedelem fajlagos értéke viszont évről évre csökkent. A listavezető öntözéses gazdaságok csoportjában például 1977-ben az egy hektárra jutó vállalati nettó jövedelem 5136—, 1978-ban 4518—, 1979-ben pedig 3801 forint volt. Az okok ismertek: nőttek a termelési költségek. Például 1975— (Folytatás a 13. oldalon) Ára: 4 forint 1982. július 1. Mindenki teendője „Fogjuk meg és vigyétek” — szól a közhellyé vált mondás. Gazdasági életünkben sem ritka ez a jelenség. Gyakori az egymásra várás, a döntésképtelenség, a felelőségáthárítás és a téblábolás, így előfordul, hogy a gazdaságpolitikai koncepciókkal való teljes egyetértés ellenére a gyakorlati munka késik, vagy az eredeti szándékoktól eltérően valósul meg. Ez olyan luxus, amelyet a mai világban nálunk sokkal gazdagabb országok sem engedhetnek meg maguknak. A nemzetközi gazdasági feltételek további jelentős romlása, az értékesítési nehézségek növekedése, a nemzetközi piaci verseny kiéleződése, a pénzügyi feltételek „megkeményedése”, a cserearányok romlása olyan tényezők, amelyek 1982-ben a gazdálkodásban alapvető minőségi változásokat követelnek, nehézségeink csak erőfeszítéseink megsokszorozásával hidalhatók át. E szellem tükröződik az MSZMP KB 1982. június 23-i üléséről kiadott közleményben. Az elmúlt hetekben a kormányzati szervek különböző intézkedéseket hoztak az 1982. évi gazdasági feladatok teljesítésére. Ezek nyomán — a gazdasági feltételekhez igazodóan — több szabályozó „menet közben” módosult, és erőteljesebbé váltak a közvetlen irányítási módszerek. Ezeket a lépéseket a kényszer szülte. A Központi Bizottság dokumentuma azonban nemcsak az ez évi feladatokat elemezte, hanem azokat a hoszszabb távú fejlesztési lehetőségek összefüggésében is megtárgyalta. E módszer is kifejezi azt, hogy a szükség diktálta intézkedéseket a KB nem emelte „elvi rangra”. Gazdaságpolitikánk hosszú távú céljai változatlanok, és annak bizonyos eredményei már érzékelhetők. A belső és külső feltételek felgyorsult változásai azonban a gyakorlati hiányéban is gyors reagálást követelnek, amely eddig nem volt erős oldala gazdaságunknak. Nem egyszerű feladat a változatlan célok és a mindennapi feltételekhez való alkalmazkodás harmóniájának megteremtése. A gazdaságpolitika formálói és a közgazdászok egyetértenek abban, hogy e harmónia csak a gazdaságirányítási rendszer komplex fejlesztése révén érhető el. A Központi Bizottság leszögezi, hogy külgazdasági céljaink megvalósítása érdekében a gazdasági irányítás, a tervezés, a szabályozás, a szervezeti és intézményi rendszer további fejlesztése szükséges. Ennek fő irányait a közlemény a következőkben jelöli meg: „Az ár- és pénzügyi rendszert olyan módon kell továbbfejleszteni, hogy a vállalatok jövedelmében jobban kifejeződjék a gazdálkodás hatékonysága és eredményessége. Kívánatos, hogy a külső és belső feltételekhez jól alkalmazkodó, magas nyereséget elérő vállalatok lendületesen fejlődjenek. Az árfolyam-politika továbbra is segítse a népgazdaság egyensúlyának helyreállítását, a forint stabilitásának védelmét. A jövedelemszabályozás módosításával is ösztönözni kell a kereslethez és annak változásaihoz történő gyorsabb, rugalmasabb alkalmazkodást, a műszaki fejlesztést, a vállalatok közötti fegyelmezett kooperáció feltételeinek javulását.” A fenti gondolatok nem újak, az 1968-ban gyakorlattá vált gazdasági reform koncepcióját pontosítják. Ez összefügg azzal, hogy az eredeti koncepciók, amelyek több mint 15 esztendő gyakorlatában vizsgáztak, bizonyos területeken továbbfejlesztésre szorulnak, részbenazért, mert megvalósításukban nem volt kellő következetesség, részben azért, mert népgazdaságunk növekedési feltételei az 1980-as években alapvetően különböznek a hetvenes évekétől. A Központi Bizottság határozata ismételten kimondja: „A hazai gazdasági növekedés ütemét hosszabb távon is az határozza meg, hogy mennyire tudjuk az export gazdaságosságát javítani.” Az új növekedési pályára való áttérés feltétele tehát az, hogy mielőbb kialakítsuk azokat az eszközöket, módszereket és szervezeti formákat, melyek az eddiginél erőteljesebben ösztönöznek és kényszerítenek az export gazdaságosságának, gyártmányaink nemzetközi versenyképességének javítására és exportteljesítményeink növelésére. A külgazdasági orientáció megköveteli, hogy hazánk fokozza azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a szocialista integráció fejlesztése indokol, valamint elmélyítse a szocialista országokkal a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat, amelyek fontos stabilizáló elemei gazdasági haladásunknak. A gazdasági növekedés feltételei között a fejlett tőkés országokkal való forgalom bővítéséről sem mondhatunk le. Ezért fellépünk minden olyan törekvés ellen, amely különböző diszkriminatív intézkedésekkel kívánja — politikai célok elérésére — a kölcsönösen előnyös kapcsolatok fejlődését meggátolni. Ebben szövetségesre találunk a józan üzletemberekben, akik tudják, hogy a megkülönböztetés politikája a nemzetközi kereskedelemben csak károkat okoz. Hazánk természetes piacai a fejlődő országok, de a kapcsolatok fejlesztésében, a tartalékok kihasználásában még az út elején tartunk. Nem kétséges, hogy a különböző országok viszonylatában — erőinkhez és adottságainkhoz igazodó — differenciált fejlesztési irányt követve, jelentős eredmények várhatók. A gazdasági növekedés ütemének mérséklése eszköz és nem gazdaságpolitikai cél. Az ütem mérséklődésében a gazdaságpolitikának a megváltozott feltételekhez való alkalmazkodása fejeződik ki, ám az új növekedési pálya cél- és eszközrendszerének kimunkálásával és a társadalom aktivitásának fokozódásával mielőbb meg kell teremteni a fejlődés viszonylagos gyorsabb ütemének, feltételeit. A TAIRTALOMBÓL: Feloldhatatlan ellentmondás Csökkent a hét végi be- és kirakás az utóbbi fél évben és ez olyan láncreakciót indított el, amely a vasúti áruszállítás teljesítményét rontja. (2. oldal) Egységes érdekeltséget A munkajövedelmekkel szemben különböző követelményeket támasztanak, elsődlegesen az elosztó és ösztönző funkciók érvényesítését. A kettő közötti arányok az érdekeltség fontos meghatározói. (4. oldal) Eladók piacából a vevők piaca A „fémmunkás” 1980-ig élvezte az eladók piacának sok-sok előnyét. Mit tesz a vállalat most, a megváltozott helyzetben? (4. oldal) Mérleg a melléküzemigakréd A mezőgazdasági termelőszövetkezetek melléküzemági tevékenysége előnyös a tsz-eknek, mert folyamatos kiegészítő jövedelemszerzésre ad lehetőséget, előnyös az államnak, mert csökkenti a támogatási igényt, előnyös a nagyvállalatoknak, mert rugalmas bedolgozókat biztosít. A fejlődés útjába mégis időnként tilalomfákat állítanak ... . (5. oldal) Hogyan tovább? A beruházások döntési, irányítási rendszerében tükröződnek mechanizmusunk gondjai. Hogyan lehet továbblépni, milyen változtatásokra van szükség a beruházások döntési és finanszírozási rendszerében? (7. oldal) Vállalataink és a valuták A külkereskedelmi ügyletek valutájának megválasztása alku kérdése, mert az árfolyamváltozások befolyásolják az üzlet eredményességét. Az árfolyamok ma igen erőteljesen ingadoznak, nő az árfolyamkockázat, ami a vállalatok ilyen irányú gondjait növeli és igényli a bankkal való szoros együttműködést. (9. oldal)