Figyelő, 1983. július-december (27. évfolyam, 28-52. szám)
1983-07-14 / 28. szám
XXVI. évfolyam, 28. szám Ára: 4 forint 1983. július 14. its úttörő öröksége Keleti Károly születésének 150-ik évfordulóján a statisztikai szolgálat minden dolgozója őszinte tisztelettel emlékezik meg a tudósról, szakemberről, politikusról, aki létrehozta a központi statisztikai hivatalt Magyarországon, s annak első vezetője volt. 1867-ben, amikor hivatalos felkérésre véleményt állított össze a statisztikai hivatal szervezéséről, áttekintette a hasonló tevékenységű külföldi intézményeket, összevetette ezek feladatkörét a felmerült hazai igényekkel, és mindössze négy év alatt kidolgozta a hivatal tevékenységi körére, létszámára és költségvetésére vonatkozó javaslatait. E javaslatokat 1371. április 18-án hagyták jóvá, s egyidejűleg kinevezték a hivatal igazgatójának. Keleti Károly már ezt megelőzően is foglalkozott a hazai statisztika megszervezésével, a korabeli Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium keretében. Érdemes felidézni „az országos magyar királyi statisztikai hivatal” ügykörére és ügyviteli szabályzatára vonatkozó szabályzat első két, munkánkra ma is érvényes szakaszát: „1. §. A statisztikai hivatal célja és feladata a statisztika tárgyát képező hazai állapotokról minél teljesebb és biztosabb adatokat gyűjteni, azokat megvizsgálni, rendezni és akként összeállítva közrebocsátani, hogy azok törvényhozói, közigazgatási, tudományos és gyakorlati czélokra egyaránt használtathassanak. '' 2. 5. E szerint a statisztikai hivatal teendői közé tartozik mind az államszervezet és államélet, mind a nemzet társadalmi munkásságának tényeiről és eredményeiről nemcsak hű és tárgyilagos képet szolgáltatni s ezáltal a nemzeti önismeretet és tájékozottságot előmozdítani, hanem a szerzett anyag segedelmével az ország állapotának statisztikai szempontból folytonos nyilvántartásával mind a 4. gyakorlati élet, mind a tudomány igényeinek kielégítéséhez járulni.” már az induláskor aktív résztvevője lett a nemzetközi statisztikai tevékenységnek, s e téren is olyan hagyományai vannak, amelyeket kevés európai ország statisztikai hivatala mondhat magáénak. Itt nincs mód arra, hogy Keleti Károly sokrétű munkásságának minden elemét felvillantsuk, csupán néhány jellemző, ma is sok tanulságot nyújtó tevékenységéről szólunk. Keleti vezetésével három népszámlálást folytatak le az 1869. (1870.), 1880. és az 1890. évekre vonatkozóan.Ezek során a személyek mellett a lakásokat is számba vették, sőt az első kettőnél még a háziállatokat, az 1890. évi népszámlálás alkalmával pedig a köz- és magánépületeket is. 1800-ban és azt követően egyéni számlálólapokkal végezték az összeírást, és azok adatait községenként, járásonként, megyénként, majd az ország egészére összegezték. Az összeírás tartalmazott megfelelő számú kérdést (52 csoportra bontva) a jelenlevő népesség foglalkozásáról, tudakolta az írni-olvasni tudást, sőt már a népszámlálás keretében igyekeztek az 1880-as években megvetni az iparstatisztika alapjait is. (Folytatás a 6. oldalon) Előre»«assatő tudományosság Mi, kései utódai, magunkénak vallhatjuk Keleti Károly csaknem teljes munkásságát, amelyben egyaránt tükröződik az előremutató, a külföldi példákat, módszereket ismerő, adaptáló és továbbfejlesztő tevékenység és a statisztikában szükségszerű pontosság, precízség, kritikus szemlélet, valamint törekvés a begyűjtött adatok közötti összefüggések megragadására. A tudós-kutató elme azonban korántsem lett volna elég ahhoz, hogy a 19. század második felében működőképes statisztikai szolgálatot tudjon létrehozni, ehhez magasfokú szervezői készség is szükséges volt. Ebben az időszakban ugyanis többször átalakult a magyar állami és közigazgatási szervezet, és ennek keretei között kellett a korszerű statisztikai szolgálat stabil magját létrehozni. Keleti felismerte azokat a legfontosabb elemeket, amelyekkel ezt a tevékenységet úgy tudta megalapozni, hogy az korának égető társadalmi és gazdasági kérdéseire s az ezek 3ére ható tényezőkre rá tudjon mutatni, és ezzel szolgálja korának gazdasági és társadalmi fejlődését. Viszonylag korán felismerte azt is, hogy egy kis országban korszerű statisztikát művelni nemzetközi összehasonlítás nélkül csaknem hiábavaló fáradozás. Ezért már a kezdeti években szorgalmazta a nemzetközi kapcsolatok megteremtését, az európai statisztikai szervezetekkel való együttműködést is. Ennek a törekvésnek köszönhető, hogy a magyar statisztika AZ IPAR helyzetéről és feladatairól szóló előterjesztést tárgyalta meg és emelte határozattá július 6-i ülésén a Központi Bizottság. Aligha kétséges, hogy az ipar helyzete és feladatai azonosak az ország helyzetével és feladataival. Nemcsak azért, mert az ipar szerepkörét a nemzetek gyarapodásában már a szállóigévé nemesedett kossuthi szavak, mondhatni prognosztizáló érvénnyel kifejezték: ipar nélkül ,a nemzet félkarú óriás. Azért inkább, mert országunk mai világgazdasági helyzetében a szállóige olyképpen módosul: nem eléggé hatékony, nem eléggé termelékeny és versenyképes ipar nélkül válunk, ha nem is „félkarú”, de lemaradó nemzetté a kiélezett nemzetközi versenymezőnyben. Ebből viszont az következik, hogy ipari lehetőségeink áttekintése, alkalmazkodókészségének erősítése most az ország, a népgazdaság kétségkívül elsőszámú fejlődési tartaléka, előrelépési, kitörési útja. Amit — így általánosságban — természetesen fölöttébb könnyű kijelenteni: bonyolultabb kidolgozni az új helyzethez igazodó ipari stratégiát. A Központi Bizottság e bonyolult feladatot oly módon teljesíti, hogy reális történelmi elemzéssel tekinti át az ipar kialakult kereteit, adottságait. Ily módon nem az ábrándértékű igényekből, hanem a kérlelhetetlenül körülhatárolt lehetőségekből kiindulva határozza meg a fejlődés fő irányait. Ami a történelmi hátteret illeti, az ülésekről kiadott közlemény tömör összegezésben sűríti az elmúlt évtizedek nagy változásait. A magyar ipar — mutat rá a közlemény —, történelmi jelentőségű fejlődésen ment át a szocializmus építésének eddigi időszakában. A népgazdaság vezető ágává vált, nagymértékben hozzájárult hazánk gyökeres gazdasági és társadalmi átalakulásához, a teljes foglalkoztatottság megteremtésével a munkához való jog gyakorlati érvényesüléséhez, a műszaki kultúra elterjedéséhez. Anélkül, hogy részleteiben idéznénk a Központi Bizottság kritikai elemzését, fontos aláhúznunk, hogy az ipar egy korábbi történelmi — és világgazdasági — korszak igényeihez igazodva fejlődött, időközben azonban elmozdultak körülötte a feltételek. Ez abban a lényeget kifejező értékelésben összegeződik, hogy „viszonylag lassan alkalmazkodtunk a világgazdaságban végbement változásokhoz, ami leginkább az ipar külkereskedelmi cserearányainak romlásában fejeződött ki”. Sajátosan konkretizált szemléltetése ennek az értékelésnek az a megállapítás is, amely — a Központi Bizottság másik napirendi pontja keretében — fejlődésünk év eleji tapasztalatait áttekintve mutat rá, hogy az ipari termelés az év első hónapjaiban még nem érte el a tervezettet; hozzátehetjük: a mérsékelten rögzített előirányzatokat. A dokumentum — módszerét tekintve — kétirányú. Egyrészt meghatározza a stratégiai fő irányokat, a fejlődés áttörési sávjait, másrészt áttekinti az ipari hatékonyság általános feltételrendszerét. Ami a fő irányokat illeti, érdemes külön rámutatni az elemzési törekvésre, hogy ezek a lehető legteljesebben illeszkedjenek országunk lehetőségeihez és a nemzetközi követeményekhez. Iyen módon a fő irányok: „természeti kincseink gazdaságosabb hasznosítása; a mezőgazdasághoz kapcsolódó korszerű ipari termékek gyártása, biotechnikai eljárások kidolgozása, bevezetése; az elektronika, különösen a mikroelektronika fejlesztése és alkalmazásának elterjesztése; energiát és anyagot megtakarító technológiák, berendezések kifejlesztése; a termékek feldolgozottsági fokának ésszerű növelése, a magasabb értéket létrehozó tevékenységek bővítése”. Ehhez igazodik, ezt a stílust — nevezetesen: a korszerűség stílusát — követi a határozatban körvonalazott iparpolitika is. A változások iránya: az 1968-ban bevezetett gazdaságirányítási rendszer folytatása, ezért olyan jelentős a határozatnak az a közlése, hogy „a vállalatok irányításának fő eszköze továbbra is a közgazdasági szabályozás legyen”. Részletezőbben tükrözi ezt a döntést az az értékelés, hogy a szabályozó rendszer a kedvező változások ellenére sem ösztönöz kellően a szelektív fejlesztésre, a vállalati és az egyéni jövedelmek nem kötődnek eléggé a teljesítményekhez”.. Nem hagy kétséget a határozat abban a — társadalmilag még korántsem egységesen értelmezett — folyamatban sem, amely elmozdította a vállalati méletek megítélését, értékelését. „A nagyvállalatok szerepe a jövőben is meghatározó marad” — mutat rá a dokumentum, ám hozzáteszi azokat a követelményeket — a belső szervezeti és ösztönzési rendszer fejlesztését —, amelyek valóban meghatározó előnyt kínálnak a koncentráció hatékonysági tartalékainak kihasználásával. Másfelől segíteni kell olyan közép- és kisvállalatok alakulását, amelyek jó hátteret nyújtanak a nagyiparnak, részt vesznek a lakosság jobb ellátásában és gazdaságosan exportálnak is. A határozat természetesen stratégiai érvényű, megvalósítása csak távlatilag képzelhető el. Mégis, hatálya, feladatrendszere azonnali! A TAIÍTALOMIBOL: A szolgáltatás háttérszervezetei Eddig a viszonylag nagy — megyei vagy országos szolgáltató szervezetek központjai biztosították az egyes részlegek számára a szükséges feltételeket. Az önállóvá vált szolgáltató egységek ellátása azonban nem oldható meg a régi módon. (4. oldal) Csodára várva Nálunk - jogosan - társadalmi elismerés övezi azt, aki 20-25 éven át ugyanazon a munkahelyen dolgozik. Ebből a szempontból azonban vajmi kevés szerepe van annak, hogy e hosszú időt vajon hasznos munkával töltötte-e az illető. Ezért aztán miért is legyen a vállalati munkaerő-gazdálkodás vezérlő elve a hatékony foglalkoztatás követelményrendszere. (5. oldal) A sokkarú törete Az ipar régóta küszködik a javítókarbantartó szolgáltatások problémáival. Mindmáig nem teremtődtek meg azok a gazdasági körülmények, amelyek között valóban érdemes szolgáltatást végezni. A versenyben maradáshoz azonban nélkülözhetelen a megfelelő szolgáltatások nyújtása. (7. oldal) Termelési rendszerek exportja A mezőgazdasági termelési rendszerek és a komplett élelmiszeripari berendezések exportja eddig nem hozta meg a kívánt eredményt. Ennek okait próbálta a KNES-vizsgálat felderíteni. (13. oldal)