Figyelő, 1983. július-december (27. évfolyam, 28-52. szám)

1983-07-14 / 28. szám

XXVI­. évfolyam, 28. szám Ára: 4 forint 1983. július 14. its úttörő öröksége Keleti Károly születésének 150-ik év­fordulóján a statisztikai szolgálat minden dolgozója őszinte tisztelettel emlékezik meg a tudósról, szakemberről, politikus­ról, aki létrehozta a központi statisztikai hivatalt Magyarországon, s annak első vezetője volt. 1867-ben, amikor hivatalos felkérésre véleményt állított össze a sta­tisztikai hivatal szervezéséről, áttekintette a hasonló tevékenységű külföldi intézmé­nyeket, összevetette ezek feladatkörét a felmerült hazai igényekkel, és mindössze négy év alatt kidolgozta a hivatal tevé­kenységi körére, létszámára és költségve­tésére vonatkozó javaslatait. E javaslato­kat 1371. április 18-án hagyták jóvá, s egyidejűleg kinevezték a hivatal igazgató­jának. Keleti Károly már ezt megelőzően is foglalkozott a hazai statisztika meg­szervezésével, a korabeli Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium keretében. Érdemes felidézni „az orszá­gos magyar királyi statisztikai hivatal” ügykörére és ügyviteli szabályzatára vo­natkozó szabályzat első két, munkánkra ma is érvényes szakaszát:­­­ „1. §. A statisztikai hivatal célja és fel­adata a statisztika tárgyát képező hazai állapotokról minél teljesebb és biztosabb adatokat gyűjteni, azokat megvizsgálni, rendezni és akként összeállítva közrebo­csátani, hogy azok törvényhozói, közigaz­gatási, tudományos és gyakorlati czélokra egyaránt használtathassanak. '' 2. 5. E szerint a statisztikai hivatal teendői közé tartozik mind az államszer­vezet és államélet, mind a nemzet társa­dalmi munkásságának tényeiről és ered­ményeiről nemcsak hű és tárgyilagos ké­pet szolgáltatni s ezáltal a nemzeti önis­meretet és tájékozottságot előmozdítani, hanem a szerzett anyag segedelmével az ország állapotának statisztikai szempont­ból folytonos nyilvántartásával mind a 4. gyakorlati élet, mind a tudomány igényei­nek kielégítéséhez járulni.” már az induláskor aktív résztvevője lett a nemzetközi statisztikai tevékenységnek, s e téren is olyan hagyományai vannak, amelyeket kevés európai ország statiszti­kai hivatala mondhat magáénak. Itt nincs mód arra, hogy Keleti Károly sokrétű munkásságának minden elemét felvillantsuk, csupán néhány jellemző, ma is sok tanulságot nyújtó tevékenységéről szólunk. Keleti vezetésével három népszámlálást folytatak le az 1869. (1870.), 1880. és az 1890. évekre vonatkozóan.­­Ezek során a személyek mellett a lakásokat is számba vették, sőt az első kettőnél még a háziál­latokat, az 1890. évi népszámlálás alkal­mával pedig a köz- és magánépületeket is. 1800-ban és azt követően egyéni számláló­­lapokkal végezték az összeírást, és azok adatait községenként, járásonként, me­gyénként, majd az ország egészére össze­gezték. Az összeírás tartalmazott megfele­lő számú kérdést (52 csoportra bontva) a jelenlevő népesség foglalkozásáról, tuda­kolta az írni-olvasni tudást, sőt már a népszámlálás keretében igyekeztek az 1880-as években megvetni az iparstatisz­tika alapjait is. (Folytatás a 6. oldalon) Előre­»«­assatő tudomán­yosság Mi, kései utódai, magunkénak vallhat­juk Keleti Károly csaknem teljes mun­kásságát, amelyben egyaránt tükröződik az előremutató, a külföldi példákat, mód­szereket ismerő, adaptáló és továbbfej­lesztő tevékenység és a statisztikában szükségszerű pontosság, precízség, kriti­kus szemlélet, valamint törekvés a be­gyűjtött adatok közötti összefüggések megragadására. A tudós-kutató elme azonban koránt­sem lett volna elég ahhoz, hogy a 19. szá­zad második felében működőképes sta­tisztikai szolgálatot tudjon létrehozni, eh­hez magasfokú szervezői készség is szük­séges volt. Ebben az időszakban ugyanis többször átalakult a magyar állami és közigazgatási szervezet, és ennek keretei között kellett a korszerű statisztikai szol­gálat stabil magját létrehozni. Keleti fel­ismerte azokat a legfontosabb elemeket, amelyekkel ezt a tevékenységet úgy tudta megalapozni, hogy az korának égető tár­sadalmi és gazdasági kérdéseire s az ezek­ 3é­re ható tényezőkre rá tudjon mutatni, és ezzel szolgálja korának gazdasági és tár­sadalmi fejlődését. Viszonylag korán felismerte azt is, hogy egy kis országban korszerű statisztikát művelni nemzetközi összehasonlítás nél­kül csaknem hiábavaló fáradozás. Ezért már a kezdeti években szorgalmazta a nemzetközi kapcsolatok megteremtését, az európai statisztikai szervezetekkel való együttműködést is. Ennek a törekvésnek köszönhető, hogy a magyar statisztika AZ IPAR helyzetéről és feladatairól szóló előterjesztést tárgyalta meg és emelte határozattá július 6-i ülésén a Központi Bizottság. Aligha kétséges, hogy az ipar helyzete és fel­adatai azonosak az ország helyzetével és feladataival. Nemcsak azért, mert az ipar szerepkörét a nemzetek gya­rapodásában már a szállóigévé nemesedett kossuthi sza­vak, mondhatni prognosztizáló érvénnyel kifejezték: ipar nélkül ,a nemzet félkarú óriás. Azért inkább, mert orszá­gunk mai világgazdasági helyzetében a szállóige olykép­pen módosul: nem eléggé hatékony, nem eléggé termelé­keny és versenyképes ipar nélkül válunk, ha nem is „fél­karú”, de lemaradó nemzetté a kiélezett nemzetközi ver­­senymezőnyben. Ebből viszont az következik, hogy ipari lehetőségeink áttekintése, alkalmazkodókészségének erősítése most az ország, a népgazdaság kétségkívül elsőszámú fejlődési tar­taléka, előrelépési, kitörési útja. Amit — így általános­ságban — természetesen fölöttébb könnyű kijelenteni: bo­nyolultabb kidolgozni az új helyzethez igazodó ipari stra­tégiát. A Központi Bizottság e bonyolult feladatot oly módon teljesíti, hogy reális történelmi elemzéssel tekinti át az ipar kialakult kereteit, adottságait. Ily módon nem az áb­­rándértékű igényekből, hanem a kérlelhetetlenül körülha­tárolt lehetőségekből kiindulva határozza meg a fejlődés fő irányait. Ami a történelmi hátteret illeti, az ülésekről kiadott köz­lemény tömör összegezésben sűríti az elmúlt évtizedek nagy változásait. A magyar ipar — mutat rá a közlemény —, történelmi jelentőségű fejlődésen ment át a szocializ­mus építésének eddigi időszakában. A népgazdaság veze­tő ágává vált, nagymértékben hozzájárult hazánk gyö­keres gazdasági és társadalmi átalakulásához, a teljes fog­lalkoztatottság megteremtésével a munkához való jog gyakorlati érvényesüléséhez, a műszaki kultúra elterjedé­séhez. Anélkül, hogy részleteiben idéznénk a Központi Bi­zottság kritikai elemzését, fontos aláhúznunk, hogy az ipar egy korábbi történelmi — és világgazdasági — kor­szak igényeihez igazodva fejlődött, időközben azonban el­mozdultak körülötte a feltételek. Ez abban a lényeget ki­fejező értékelésben összegeződik, hogy „viszonylag lassan alkalmazkodtunk a világgazdaságban végbement változá­sokhoz, ami leginkább az ipar külkereskedelmi csereará­nyainak romlásában fejeződött ki”. Sajátosan konkretizált szemléltetése ennek az értékelésnek az a megállapítás is, amely — a Központi Bizottság másik napirendi pontja ke­retében — fejlődésünk év eleji tapasztalatait áttekintve mutat rá, hogy az ipari termelés az év első hónapjaiban még nem érte el a tervezettet; hozzátehetjük: a mérsékel­ten rögzített előirányzatokat. A dokumentum — módszerét tek­intve — kétirányú. Egyrészt meghatározza a stratégiai fő irányokat, a fejlődés áttörési sávjait, másrészt áttekinti az ipari hatékony­ság általános feltételrendszerét. Ami a fő irányokat illeti, érdemes külön rámutatni az elemzési törekvésre, hogy ezek a lehető legteljesebben illeszkedjenek országunk le­hetőségeihez és a nemzetközi követeményekhez. Iyen mó­don a fő irányok: „természeti kincseink gazdaságosabb hasznosítása; a mezőgazdasághoz kapcsolódó korszerű ipa­ri termékek gyártása, biotechnikai eljárások kidolgozá­sa, bevezetése; az elektronika, különösen a mikroelektro­nika fejlesztése és alkalmazásának elterjesztése; energiát és anyagot megtakarító technológiák, berendezések kifej­lesztése; a termékek feldolgozottsági fokának ésszerű nö­velése, a magasabb értéket létrehozó tevékenységek bő­vítése”. Ehhez igazodik, ezt a stílust — nevezetesen: a korsze­rűség stílusát — követi a határozatban körvonalazott iparpolitika is. A változások iránya: az 1968-ban beveze­tett gazdaságirányítási rendszer folytatása, ezért olyan jelentős a határozatnak az a közlése, hogy „a vállalatok irányításának fő eszköze továbbra is a közgazdasági sza­bályozás legyen”. Részletezőbben tükrözi ezt a döntést az az értékelés, hogy a szabályozó rendszer a kedvező vál­tozások ellenére sem ösztönöz kellően a szelektív fejlesz­tésre, a vállalati és az egyéni jövedelmek nem kötődnek eléggé a teljesítményekhez”.. Nem hagy kétséget a határozat abban a — társadalmi­lag még korántsem egységesen értelmezett — folyamat­ban sem, amely elmozdította a vállalati mél­etek meg­ítélését, értékelését. „A nagyvállalatok­­ szerepe a jövő­ben is meghatározó marad” — mutat rá a dokumentum, ám hozzáteszi azokat a követelményeket — a belső szer­vezeti és ösztönzési rendszer fejlesztését —, amelyek va­lóban meghatározó előnyt kínálnak a koncentráció haté­konysági tartalékainak kihasználásával. Másfelől segíteni kell olyan közép- és kisvállalatok alakulását, amelyek jó hátteret nyújtanak a nagyiparnak, részt vesznek a lakos­ság jobb ellátásában és gazdaságosan exportálnak is. A határozat természetesen stratégiai érvényű, megvaló­sítása csak távlatilag képzelhető el. Mégis, hatálya, fel­adatrendszere azonnali! A TAIÍTALOMIBOL: A szolgáltatás háttérszervezetei Eddig a viszonylag nagy — megyei vagy országos­­ szolgáltató szerveze­tek központjai biztosították az egyes részlegek számára a szükséges felté­teleket. Az önállóvá vált szolgáltató egységek ellátása azonban nem old­ható meg a régi módon. (4. oldal) Csodára várva Nálunk - jogosan - társadalmi el­ismerés övezi azt, aki 20-25 éven át ugyanazon a munkahelyen dolgozik. Ebből a szempontból azonban vajmi kevés szerepe van annak, hogy e hosszú időt vajon hasznos munkával töltötte-e az illető. Ezért aztán miért is legyen a vállalati munkaerő-gazdál­kodás vezérlő elve a hatékony foglal­koztatás követelményrendszere. (5. oldal) A sokkarú tör­ete Az ipar régóta küszködik a javító­­karbantartó szolgáltatások problé­máival. Mindmáig nem teremtődtek meg azok a gazdasági körülmények, amelyek között valóban érdemes szol­gáltatást végezni. A versenyben ma­radáshoz azonban nélkülözhetelen a megfelelő szolgáltatások nyújtása. (7. oldal) Termelési rendszerek exportja A mezőgazdasági termelési rend­szerek és a komplett élelmiszeripari berendezések exportja eddig nem hozta meg a kívánt eredményt. Ennek okait próbálta a KNES-vizsgálat fel­deríteni. (13. oldal)

Next